Jávor Pál

Született: 1902. január 31. Arad, Arad vármegye
Meghalt: 1959. augusztus 14. Budapest

Család

Régi pomerániai nemesi családból származott. Sz: Jermann Pál, id., az Aradmegyei Gazdasági Egyesület pénztárosa, Spannberger Katalin. Apja híres lepkegyűjtő volt, gyűjteményét évekkel később a szombathelyi múzeumnak ajándékozta, ahol külön teremben mutatták be. Nagybátyja, Jermann Pál, testvére: lovag Jermann Károly (†1942. dec. 13. Árpádföld. Temetés: 1942. dec. 16. Rákoskeresztúr). Testvére: Jermann Imre és Jermann László (†1982. okt. 31. Bp. Temetés: 1982. nov. 11. Kispest). Unokatestvére: Jermann Jenő, Rio de Janeiró-i tb. főkonzul (1925–1930). F: 1934–1959: Landeszmann (= Landesman ) Olga. Amikor megszületett szülei még nem házasodtak össze, ezért édesanyja családnevére keresztelték, az esküvő után felvette édesapja nevét, 1920-ban magyarosított Jávorra. A család többi tagja meghagyta eredeti, Jermann családnevét. 

Iskola

Az aradi reállíceumba járt, majd Szombathelyen éretts. (1920), az Országos Színművészeti Akadémián tanult, az Országos Színész Egyesület Színiiskolájában végzett (1922). 

Életút

Tanulmányai idején a Várszínházban statisztált (1920–1922), a budapesti Renaissance Színház tagja (1922–1924), majd Székesfehérvárott (Vörösmarty Színház, 1924–1926) és Szegeden játszott (Városi Színház, 1927–1928). A Magyar Színház művésze (1928), a Belvárosi Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is fellépett (1929). A Vígszínház (1930–1935), a budapesti Nemzeti Színház tagja (1935–1944); de fellépett az Erzsébetvárosi Színházban (1938, 1943) és rendszeresen szerepelt a Vígszínházban is (1944). Az ország megszállása után, a németek Sopronkőhidára hurcolták (1944. dec.). A II. világháború után a Magyar Színházban (1945) és a Művész Színházban kapott egy-egy szerepet (1946), utóbb Sárossy Szüle Mihály társulatához szerződött, amellyel az USA-ban turnézott (1946). Az Egyesült Államokban élt (1946–1957); Hollywoodban néhány kisebb filmszerepet is játszott (1950–1951), Izraelben vendégszerepelt (1956), majd visszatért Magyarországra (1957). Utolsó éveiben, Magyarországon a Petőfi Színház (1958), a Jókai Színház tagja (1958–1959), de fellépett a Kamara Varietében is. A Nemzeti Színház szerződtette (1959), de betegsége miatt már nem léphetett színpadra. 

Már pályafutása kezdetén felfedezték tehetségét a színpadon is, igazi népszerűségét azonban a film hozta meg számára. Az utolsó némafilmben (Csak egy kislány van a világon, 1929) és az első (A kék bálvány, 1931) és második hangosfilmben (Hyppolit, a lakáj, 1931) alakított szerepét közel hetven filmszerep követte, amelyek elsősorban kitűnő megjelenésére épültek, s bár sokszor tucatfilmek alakjait formálta meg, szerepeiben hiteles, rokonszenves és elegáns volt. A magyar filmgyártás első igazi sztárjaként ünnepelték, halála után legendává vált. Színpadi sikereket a Vígszínházban játszott hősszerepekben, valamint a Nemzeti Színház tagjaként ért el: drámai tehetsége, jellemábrázoló képessége elsősorban Shakespeare-szerepekben, Ibsen-drámákban, továbbá kortárs magyar színdarabokban nyilvánult meg. 

Tanulmányai idején a Várszínházban statisztált, de már az aradi társulatban is kapott néhány kisebb szerepet. Első szerepei vizsgaelőadásaiban voltak (Jókai Mór: Az arany ember, utóbb a népszerű Jókai regény színházi változatában, később is többször fellépett és Hervé: Nebáncsvirág, 1922). Teljesítményére felfigyelt Csortos Gyula (1883–1945), akinek hívására a Renaissance Színházhoz szerződött (Polly zenebohóc szerepében debütált, Leonyid Andrejev Aki a pofonokat kapja c. színművében, 1922. dec. 7-én). Első jelentősebb sikerét egy kevéssé ismert színműben, Fernand Crommelynck tragikomédiájában, A csodaszarvasban aratta (Petrus, a barátja feleségét elcsábító jóképű fiatalember szerepében, 1923). Jóllehet már első nagy sikerében amorózót alakított, az igazi áttörés elmaradt, hisz ezek a szerepek csak másodszerepek voltak, sokáig megmaradt a jóképű csábító epizódkarakterénél. Mellőzöttségét idővel egyre nehezebben viselte, indulatos, konfliktusos személyisége miatt távoznia kellett a fővárosból: Székesfehérvárra, utóbb Szegedre szerződött. Néhány főszerep után Székesfehérvárott valósággal berobbant a helyi közéletbe: a hálás nézők szeretetük jeleként virágokkal, könyvekkel, a hölgyek harisnyakötőjükkel (!) halmozták el, valósággal tenyerükön hordozták. Jávor Pál először itt lett igazi, „sztár“, míg korábban a mellőzöttséget, ezúttal a sikereket tudta egyre nehezebben elviselni. Átmulatott, átitalozott zajos éjszakák után, a fiatal színész helyi lump elemek befolyása alá került, míg sikereinek végére egy fegyelmi vétség és azonnali elbocsátás tett pontot (egyes adatok szerint az Országos Színész Egyesület is kizárta tagjai sorából, 1927-ben).

 

Rövid szegedi kitérő után – elmondása szerint a szegedi évek voltak élete mélypontja – Faludi Jenő (1873–1933), a Magyar Színház igazgatója ismét a fővárosba hívta. A Magyar Színházban hasonló problémákkal küzdött, mint korábbi budapesti éveiben. Egyed Zoltán Az égő szoknya c. színművében Don Juan di Ramora spanyol kalandor szerepében kiugró sikert ért el (1929), ezek után sorra kapta a jóképű csábító kisebb epizódszerepeit. Az igazi áttörés Lengyel József, A nagy börtön c. sokszereplős színpadi művében (Fővárosi Operettszínház, 1929) következett be: Jávor végre, Oroszy Pál fiatal főhadnagy szerepében, az előadás bonvivánjaként, főszereplőként nagy sikert arat, a közönség elsősorban őt ünnepelte. A csábító intrikus szerepéből azonban nehezen tud kikeveredni. Már a Vígszínház tagja, amikor Hunyady Sándor (1890–1942) ismert darabja, a Feketeszárúcseresznye került bemutatásra (1930. nov. 6.). Jávor Csaholy hadnagy szerepében – amely epizódszerep ugyan – mégis az egyetlen felvonásban, amelyben színre lépett, oly kiforrott játékot produkált, hogy karakterformálása okán méltán említették együtt nevét a főszereplőkével. E darabban csillantotta fel a „mokány, behízelgően rokonszenves, az asszonyokkal lefegyverzően bánni tudó fiatal hős“ sajátosságát, amellyel az 1930-as évek magyar filmvilágának meghatározó alakjává vált.

 

Jávor Pál igazi tehetsége azonban az 1930-as évek elején megindult „beszélőfilmben“ bontakozott ki. Első filmszerepét az utolsó némafilmben kapta (Csak egy kislány van a világon, a forgatások 1929. szept. 25-én kezdődtek meg, bemutató: 1930. máj. 12.; a film rendezője Gaál Béla, forgatókönyvírója Martonffy Emil volt). A történet szerint Bánáth György földbirtokos (Jávor Pál) és barátja, Vas Miklós tanító (Vándory Gusztáv) ugyanabba a kislányba, Katinkába (Eggerth Márta) szeretnek bele. Katinka Bánáthot szereti, a tanító félreáll útjukból. A szerelmesek azonban összevesznek, Katinka kikosarazza Bánáthot, és dacból a tanítónak ígéri kezét. Az indulatos Bánáth felköltözik a fővárosba, ahol megismerkedik egy rejtélyes, különös nővel, Kertessy Ellával (Zombory Mercedes). Bánáth és Ella a főváros züllött életét élik, mígnem a férfi kiábrándul Budapestből, és ráébred arra, hogy az igazi szerelem Katinkához köti, mert abból a kislányból csak egy van a világon… Mire a film bemutatásra került a hangosfilm is ismertté vált Magyarországon. Az alkotók váratlan ötlettel úgy döntöttek, hogy a film néhány jelenetét utólag kihangosítják. Az amerikai Fox Vállalat bécsi képviselője éppen Magyarországon tartózkodott, gépkocsijában az akkor még Magyarországon ismeretlen hangosfilmfelvevő berendezéssel. A Hunnia Filmgyár műtermében néhány jelenetet utólag „megszólaltattak“: nagy szenzációt keltett, hogy a hódító Jávor Pál váratlanul dalra fakadt (a felvételen azonban Fekete Pál operaénekes helyettesítette, mert Jávor épp aznap berekedt). Bánáth György szerepében Jávor még meglehetősen félszegnek tűnt, mozdulatai sutára sikerültek, ám a szerepet „jávoros“ indulatával és charme-jával mégis hatalmas elismerést váltott ki. Természetesen, az első magyar hangosfilm főszerepével is Jávor Pált keresték meg az alkotók. A Kék bálvány (a forgatások 1931. ápr. 29-én kezdődtek, a bemutatóra 1931. szept. 29-én került sor, a regényt Bónyi Adorján, a forgatókönyvet Lőrincz Miklós írta, rendezte Lázár Lajos) nemcsak hangos-, de zenésfilm is volt. Báró Lóránt György (Jávor Pál) elszegényedett földbirtokos, hűséges inasával, Péterrel (Gózon Gyula) kivándorol Amerikába. A pincérként dolgozó fiatal arisztokrata váratlanul, egy sorsjegyen, elnyerte egy vidéki farm, Sleephyland egy hatod részét. A történetben szerepel még egy misztikus kínai, Wu (Makláry Zoltán), aki minden szerencséjét egy titokzatos gyémántnak, a Kék bálványnak köszönhette. A történetben mindenki szeretné megszerezni a Kék bálványt, mindenekelőtt Mary Turner (Radó Nelli) és Jim, Mary vőlegénye (Pethes Sándor). A film végén persze kiderült, hogy Mary, egy gazdag milliomosnak, Jim Turnernek (Beregi Oszkár) a leánya, aki szakít vőlegényével, mert beleszeret Lóránt Györgybe, sőt a báró még fondorlatos módon földbirtokait is visszaszerzi. Az első hangosfilm azonban az amerikai helyszínek és az idegen karakterek miatt csúfosan megbukott. A második hangosfilm, a Hyppolit, a lakáj (bemutató: 1931. nov. 27., a történetet Zágon István, a forgatókönyvet Nóti Károly írta, operatőr: Eiben István, zeneszerző Eisemann Mihály, rendezte: Székely István) azonban nemcsak hogy az első közönségsikert hozta, hanem mind a mai napig az egyik legismertebb magyar film, a későbbi filmvígjátékok archetípusa lett. Jávor Pál mellett a három Gyula (Csortos, Gózon, Kabos), a három Mici és Finci (Erdélyi Mici, Haraszti Mici, Fenyvessy Finci) vígjátékok százaiban szerepelt még, amelyek közül nem keveset Nóti Károly jegyzett. – A Hyppolit, a lakáj Molière darabjának, Az úrhatnám polgárnak modernizált változata. A történet hőse a kispolgárból tehetős szállítási vállalkozóvá lett Schneider Mátyás (Kabos Gyula), akinek nagyravágyó felesége (Haraszti Mici), hogy háztartását előkelőbbé tegye, inast fogad fel. A korábban egy grófi családnál szolgáló Hyppolit (Csortos Gyula) felforgatja a házat, az arisztokraták szokásait erőlteti új gazdáira. Schneider úr hiába ragaszkodik régi életformájához, beletörődik a lakáj és a felesége terrorjába: szmokingot ölt a vacsorához, levágatja a bajuszát. Schneider leánya, Terka (Fenyvessy Éva „Finci“) beleszeret az inkognitóban náluk dolgozó alkalmazottjukba, Benedek Istvánba (Jávor Pál), ám Schneiderné a jó „party“ és a várható „kontraktus“ miatt Terkát a nagyvállalkozó Makáts fiának (Gózon Gyula) szánja. Az eljegyzési estély azonban botrányba fullad, mert azon feltűnik Schneider úr „barátnője“, Mimi (Erdélyi Mici). A botrány miatt Makáts visszalép, felmondanak Hyppolitnak, és megtartják Terka és Benedek István eljegyzését. A film érdekessége még, hogy néhány percre feltűnik az utolsó némafilm néhány szereplője is: Fekete Pál (bárénekes) és Vándory Gusztáv (egy vendég az estélyen).

 

A film hatalmas sikere után Jávor Pál tényleg beérkezett. Sorra-másra forgatja filmjeit – Köszönöm, hogy elgázolt (1935); Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1935), Havi 200 fix (1936); Nászút féláron (1936); Fizessen, nagysád! (1937); A Noszty fiú esete Tóth Marival (1937); Maga lesz a férjem (1937) – pályája csúcsára érkezett, olyannyira, hogy már nemcsak népszerű „sármőr“, hanem az 1930-as évek férfiideálja lett. – A közönséget is meglepte, amikor engedve Németh Antal (1903–1968) hívásának, átszerződött a Nemzeti Színházba. Monasztery Péter szerepében mutatkozott be (Boross Elemér: Ti szegény lányok, 1935. nov. 22.), majd vígjátékok, kortárs és klasszikus szerzők darabjaiban is remekelt (a kritika Shakespeare Vízkeresztjének Bolondját és a János vitéz címszerepét emelte ki). A változatos, színes szerepeknek köszönhetően a Nemzeti közönségének kezdeti tartózkodását is sikerül feloldania, akik átszerződésekor csupán egy botrányhőst láttak benne, aki széles körű népszerűségét kizárólag filmjeinek köszönhette. 

Emlékezet

Aradon született, születésekor apja 53, anyja 17 éves volt. Apja halála után, a három gyermekével megözvegyült édesanya gyümölcsüzletet nyitott, hogy gyermekeit taníttatni tudja. Középiskoláit Aradon végezte, a családi legenda szerint, az I. világháború kezdetekor kiszökött a román frontra, a postát hordta, majd a csendőrök hazavitték. Gyakran megfordult az Aradi Hírlap szerkesztőségében – visszaemlékezései szerint – néhány írása is megjelent a lapban. Legjobban a színház és a film érdekelte, statisztált is az aradi színházban. Az összeomlás után kiutasíttatta magát Romániából (1919), Dániát jelölve meg célországnak, hogy a Nordisk Filmtársaságnál szerezzen szerződést, Budapestnél azonban nem engedték tovább. Budapesten, az Országos Színművészeti Akadémián, Pethes Imrénél és Szacsvay Imrénél tanult, oklevelet azonban az Országos Színész Egyesület Színiiskolájában szerzett. Színházi karrierje – néhány vidéki útelágazást leszámítva – Budapesthez kötődik. A fővárosban először a Krisztina körút 111. sz. házban bérelt lakást. Házassága után először a XII. kerületben, a Kékgolyó utcában, egy háromszobás lakásban élt (1934–1939), onnan költözött a II. kerületbe, villájába (Pasaréti út 8.).

 

Az 1930-as évek végétől többször is hangot adott német- és nyilasellenességének: Pasaréti úti villájában a kor neves antifasiszta írói találkoztak, egyfajta polgári szellemi ellenállási központot alakított ki. Tiltakozott a magyarországi színházi élet „zsidótlanítása“ ellen: közismert történet, hogy nemzeti színházi közös öltözőjükben összetörte Kiss Ferencnek, a Színészkamara elnökének gipsz szobrát (válaszul felfüggesztették színészi hivatása gyakorlásától, tkp. kizárták a kamarából, 1944. ápr. 12-én). Az ország megszállása után, szomszédságában (Pasaréti út 10.), egy nyilas központot rendeztek be. A nyilas hatalomátvétel után itt tartották fogva három napig. Két hét múlva a Gestapo ismét letartóztatta: előbb a svábhegyi Lomnic-szállóba, majd Titkos Ilonával és Egyed Zoltánnal együtt Sopronkőhidára hurcolták, innen Németországba vitték. Megpróbáltatásairól írta meg Egy színész elmondja… c. visszaemlékezését (1945. júl. 19-én érkezett haza, a könyve 1946-ban jelent meg). A Nemzeti Színház új vezetése nem kívánta foglalkoztatni, szabadságra küldték, ekkor elvállalta a „felszabadulás“ után készült első film egyik főszerepét (Ifj. Nagy István; Bródy Sándor: A tanítónő; a forgatás 1945. szept. 25-én kezdődött meg). Mivel továbbra is alig kapott szerepet elfogadott egy amerikai felkérést (1946. okt. 15-én; a néhány hónapra tervezett útból tizenegy év lett!).

 

A Báthory gőzös fedélzetén tért haza (1957 ősze), utolsó éveiben a Jókai és a Petőfi Színházban játszott (először Erdődy János és Tabi László, Szegény, jó Márton c. vígjátékában lépett fel, 1958. jan. 22-én, a Jókai Színházban). Váratlanul rosszul lett, a budapesti Városmajori Klinikán, gyomorműtéten esett át (egy évvel később, 1959. máj. 12-én a műtétet meg kellett ismételni). Kórházban, lábadozva tudta meg, hogy a Nemzeti Színház újra szerződtette, fellépni azonban már nem tudott, mert állapota hirtelen nagyon súlyosra fordult. Utolsó napjaiban már nem volt eszméleténél, aug. 14-én hunyt el. A Farkasréti Temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2016