Nincsen apám, se anyám,

se istenem, se hazám

se bölcsőm, se szemfedőm,

se csókom, se szeretőm.

 

Harmadnapja nem eszek,

se sokat, se keveset.

Húsz esztendőm hatalom,

húsz esztendőm eladom.

 

Hogyha nem kell senkinek,

hát az ördög veszi meg.

Tiszta szívvel betörök,

ha kell embert is ölök.

 

Elfognak és felkötnek,

áldott földdel elfödnek

s halált hozó fű terem

gyönyörűszép szívemen.

(József Attila: Tiszta szívvel, 1925. márc. 25.)

 

 

A költemény négyszer négy, azaz tizenhat sorból áll, a kétütemű hetes sorok 4/3-as osztása önmagukban is feszültségkeltőek. A feszültséget még növeli a tagadások feltűnő gyakorisága, amelyet tovább fokoznak az egész versen végigvonuló, egyes szám első személyben megjelenő birtokos személyragok. A tagadószavak sistergős hangjai és a birtokos személyragok kemény m-jei uralják a költemény kezdetét, így a vers alap-mondanivalóját hordozó tagadás szinte kiválik a sorokból, és önmaga súlyával, különös, negatív jelentéstartalmával hat.

 

 

A költemény két részre osztható. Az első két versszak statikus, a költő állapotleírásából, tragikus helyzetfelismeréséből áll, ám minden kétségbeesés ellenére az idő nem mozdul a sorokban; jóllehet érezhető, hogy a tagadások apoteózisa végül is valami robbanás felé vezethet. A második két versszak ezzel ellentétben dinamikus, az elviselhetetlen feszültség, a kilátástalan helyzet, logikusan elvezet a minden fennálló értéket szélsőségesen megvető erőszakcselekményhez. A negatív jelentéstartalmú tagadó sorok előkészítik a negatív cselekedeteket.

 

 

Az első versszak a hiányról szól. Itt a költő még nem tagad, hanem a tagadószavakkal hiányt panaszol. Az itt előforduló nyolc főnévvel (apa, anya, isten, haza, bölcső, szemfedő, csók, szerető) valójában egy életút eseményeit veszi leltárba. Tragikus ez a leltár, mert a főnevek elé tett „se“ szócskákkal kiderült, hogy a költőnek valójában semmije sincs. A provokatív egyszerűséggel megfogalmazott, soronként összekapcsolódó szópárok negatív önmeghatározása, felold minden erkölcsi köteléket. A család hiányát a világban és a szűkebb közösségben való otthonlét hiányával egészíti ki (a bölcső és a szemfedő képekkel pedig a Szózatot is megidézi), amelyet végül a szerelemmel való leszámolással zár (azaz nemhogy családja nincs, de már nem is lesz).

 

 

A második versszak a tagadásról szól, a hiány a tragikus számvetés tagadásával folytatódik. A hiányból következik a negatív létélmény (harmadnapja nem eszek), erre ráerősít két újabb, tagadással folytatódó sora (se sokat, se keveset). Az első versszakban, nyolc főnévvel összesűrített negatív életút a valóságos éhezés rövid, egyszerű szavakkal történő leírásával fejeződik be. Míg az első hat sorból az derül ki, hogy a költőnek senkije és semmije sincs, a hetedik és a nyolcadik sorból azért az is feltűnik, hogy valamije mégiscsak van: a fiatalsága. Mindössze húsz évet élt eddig, s ebből a húsz évből egyetlen egy értéke maradt: a fiatal élete. A fiatalság életlendülete váltja fel a statikus képeket, a negatív állapotleírásokat, a tagadások hallatlanul nagy számát. A negatív statikus helyzetrajzok azonban negatív cselekedetekbe torkollnak.

 

 

A harmadik versszak a bűnről szól. Egyetlen megmaradt értékét, fiatalságát próbálja meg eladni – ám az sem kell senkinek. A balladai életútsűrítés, ami az első versszak életút-főneveivel kezdődött, és a második versszak létélményével folytatódott, a teljes kitaszítottság bűnné válásával egészül ki. A költemény csúcspontja a Tiszta szívvel kezdetű verssor, amely végül a vers címévé vált. Az ördöggel szövetséget kötött, törvényen kívüli ember is megmaradhatott „tiszta szívűnek“.

A „tiszta szív“ a ‘bűntelenség’ szimbóluma mind az Ó-, mind az Újszövetségben, igen gyakran szerepel ez a motívum a Zsoltárok Könyvétől a Hegyi beszédig („Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent.“) Az emberi szív ugyanis megromlott a bűn miatt, ezért minden bűn és gonoszság a romlott szívvel függ össze. A szívnek minden gonosz gondolattól és vágytól meg kell tisztulnia, mert a bűn az Istentől elszakadt állapotot jelzi. Aki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi, a bűn pedig törvénytelenség.

A „tiszta szív“ a bűntelenség szimbóluma József Attilánál is, a sokat idézett ismert sor (Tiszta szívvel betörök,/ha kell embert is ölök) épp a bűntelenség szimbólumához kötődő szélsőségesség paradoxonjával váltott ki igen heves indulatokat. A szív tisztasága a szándékok tisztaságát jelenti, ám a tiszta szívű ember is vétkezhet, ha szélsőséges élethelyzetbe kerül, ám bűnével ekkor is tisztában van, és vállalja büntetését; bármi is legyen az! József Attila ugyanakkor önnön tisztaságának tudatában helyezi magát a fennálló társadalom törvényein kívül, tisztaságtudatát viszont haláláig megőrzi!

 

 

A negyedik versszak a büntetésről szól. A balladai tömörségű életútsűrítés tovább folytatódik. Az „elfognak“ és „felkötnek“ a 19. századi betyárballadákra, a „halált hozó fű“ a Kádár Kata népballadára emlékeztet. A költő pontosan tudja, hogy „tiszta szívvel“ is bűntelen, ám azt is tudja, hogy bűne, büntetéssel jár. Amint Kádár Kata balladájában a szerelmesek szívéből kinövő két virág összehajol, úgy a gyilkos és rabló fiatal fiú sírjából „halált hozó fű“ terem. Míg az első három versszakban, a „tiszta szívvel“ képig nem szerepelnek a versben jelzők, a záró versszakban líraira vált a hang: „áldott föld“, „halált hozó fű“, „gyönyörűszép szív“. Az érzelmi változást jelző „l“ hangok lágysága, az alliterációk, a belső rímek felbukkanása, valamint az, hogy a költemény címében is szereplő „tiszta szívvel“, egy hasonló, „gyönyörűszép szívemen“ jelzős kifejezéssel zárul, történelmi igazságszolgáltatás és egyéni megbékélés is egyben.

 

 

A költemény négyszer négy, azaz tizenhat sorból áll, a kétütemű hetes sorok 4/3-as osztása önmagukban is feszültségkeltőek. A vers népdalritmusa és balladai tömörsége, a sorok tagolása és az egyszerű szavakkal leírt, valóságélményt sűrítő erkölcsi igazságok kegyetlensége, vitákra, indulatokra, érzelmi állásfoglalásra késztet. A vers ellentétes fogadtatása (az először a Szeged című folyóiratban megjelent műről Ignotus a Nyugatban elismerő kritikát írt, míg Horger Antal e „nemzetgyalázó iromány“ miatt eltanácsolta a szegedi egyetemről az akkor elsőéves bölcsészhallgató József Attilát) sorsmeghatározó eseménnyé vált a fiatalember életében.

 

A húsz éves otthontalan kamasz, a társadalmon kívül tengődő tiszta szívű suhanc, a tabukat sértő enfant terrible „eladta lelkét az ördögnek“. Költő lett. Angyal lett…

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása ezúttal csütörtökön – húsvét előtt és a költészet napja után – József Attilára emlékezett. Idén lesz nyolcvan éve, hogy József Attila elhunyt, a Névpont több írásában is megemlékezik majd a mindössze harminckét évet élt költőről, a 20. századi magyar líra egyik legjelentősebb képviselőjéről.

 

 

Kék virág József Attila emlékének.

 

 

Az alábbi linkeken olvashatnak József Attiláról:

 

http://www.nevpont.hu/view/11833

http://www.nevpont.hu/view/11835

http://www.nevpont.hu/view/11836

 

A kép forrása:

 

http://mediagrund.unideb.hu/wordpress/wp-content/uploads/jattilafiatal.jpg