I.

Szélpál Margit 25 éves, szegény családból származott, szüleit korán elvesztette, nagybátyja nevelte. A rendkívül szorgalmas ifjú hölgy Berlinben megszerzett biológus doktori oklevele után rögtön a német fővárosban helyezkedett el, egy kutatóintézetben. Honfitársa, a szintén Berlinben élő Fábri Endre professzor mellett azonban Margit lassanként rádöbbent arra, hogy nincs tehetsége a tudományos munkához. Idővel Margit Fábri Endre életének része lett, sőt tudományos dolgozatainak díszeként a szerelmes professzor még Margit nevét is feltüntette – társszerzőként. Margit azonban felismerte, hogy egész életében csak „kóstolgató dilettáns“ marad. Ő, aki mint egy „dühös bulldog“ harapott bele a tudományba, kudarcot vallott: mindaz, amit leírt, tudományos szempontból értéktelen, jóllehet a zseniális professzor, tudományos eredményeinek nagy részét Margittal közös tanulmányokban és könyvekben tette közzé. Margit végül hazatért falujába, ahol megismerkedett egy műveletlen földbirtokossal, Beleznay Györggyel. Margit pillanatnyi szeszélyből (megtetszett neki a férfi durva véleménye a felesleges tudományosságról) „férjhez ölte magát“ a bárdolatlan Beleznayhoz. Nem szerette őt, mégis felesége lett, mert úgy vélte, hogy a szenvedélyes férfi mellett megtalálhatja azt a boldogságot, amelyet Berlinben hiába keresett.

Hedda Gabler 29 éves, előkelő katonatiszti családból származott, gazdag tábornok apja révén a városban híres irodalmi szalont tartott fenn, ahol a leghíresebb művészek és tudósok fordultak meg. Hedda szerette volna megmutatni művészi ambícióit, ám minden művészethez tehetségtelen dilettánsnak bizonyult. Szenvedélyes kapcsolatba „bonyolódott“ egy zseniális tudóssal, Eljert Löwborggal – így alkalma adódott végre arra, hogy ha nem is saját, de más, azaz Eljert egyéniségén keresztül érvényesülhessen. Hedda ugyanis képtelen volt alkotni, viszont Eljert alkotásaiban talán ő maga is kifejezésre juthatott. Idővel Hedda nem tudta elviselni azt, hogy Eljert alkotásának része, életfeltétele lett a személyisége – ő pedig szabad akart maradni. Szabad akart maradni, ezért paradox módon pillanatnyi szeszélyből (megtetszett neki az a villa, amelyet Jörgen Tesman mutatott neki) „férjhez ölte magát“ Jörgenhez, egy professzori kinevezés előtt álló, középszerű tudóshoz. Nem szerette őt, mégis felesége lett, mert úgy vélte, hogy a szenvedélyektől mentes férfi mellett megtalálhatja azt a boldogságot, amely elől olyan kétségbeesetten menekült.

II.

Szélpál Margit egy érvényesülni akaró és nem tudó, ugyanakkor büszke önállóságvágyát feladó asszony volt, aki Beleznay Györgyért lemondott intellektuális életéről, és szisztematikusan „férjéhez butult“ csak azért, hogy György ne érezze a műveltségi szakadékot. Margit szakácsnővé, majd dajkává „dresszírozta magát“, elhitette magával, hogy ez a való élet, a többi mind csak fölösleges, bolond agyrém, álmodozás. Míg a darab elején még Doktor Szélpál Margitnak hívták, később Beleznay Györgyné lett (jelezve, hogy személyiségét teljesen feladta), férje azonban idővel, egyszerűen csak Mancinak hívta. Margit mindent feladott azért, hogy a tudományban sikereket érjen el – de kudarcot vallott, nem sikerült neki semmi, s amije volt, azt is fokozatosan elvesztette. Tudományos karrierre vágyott – helyette feleség és anya lett. Az asszony legmélyebb tragédiája azonban az, hogy anyaként és feleségként sem ért el sikereket. Élete ugyanolyan sivár és boldogtalan maradt, mint amilyen korábban, Berlinben volt. Egy leánynak élethivatása, hogy férjhez menjen, s Margit is úgy gondolta, hogy a tudományával nem jutott semmire, ezért a tudományba fektetett éveit hiábavalónak, elvesztegetettnek érezte. Minden idejét kisleányára fordította, tudományos könyvek helyett mesekönyveket olvasott, elmerült a falusi asszonyok egyszerű mulatságaiban. A dráma végén Fábri Endre meglátogatta a „Beleznay-majorban” az egykori doktor Szélpál Margitot. Beszámolt a közel kétéves kutatómunkájáról, amelyet Margit nélkül végzett, egyúttal felajánlotta, hogy térjen vissza, hozzá. Nemsokára indul egy nagy óceánkutató expedíció, s elvárta, hogy Margit is legyen újra ott, vele. Amikor azonban a berlini barát megtudta, hogy Margitnak egyéves kisleánya van, megdöbbent, így természetesen már nem állt az ajánlat; hiába engedte volna el Margitot, a felesége boldogtalanságával tisztában lévő férje. Az utolsó jelenetben Margit visszanyerte szabadságát: elhagyta férjét és családját, nem akart semmi mást, csak elmenni! De hová is mehetne? Mit is tehetne?

Hedda Gabler egy érvényesülni akaró és nem tudó, ugyanakkor büszke önállóságvággyal rendelkező asszony volt, aki nem ismerhette be és nem vállalhatta azt, hogy ő mégis csak rászorult valakire. Hedda csakis Eljert Löwborg segítségével tudna/tudott volna igazából élni! Hedda Gabler a dráma során, fokozatosan, mindent elvesztett. Eljert, Elvsted asszony személyében megtalálta az ideális, bár kissé korlátolt társat, akinek feltétlen szeretete képessé tette arra a szerepre, amelytől Hedda büszkesége miatt elesett. Elvsted asszony nem titkolta, hogy ő nem tud máshol élni, mint ahol Eljert élt. Ezt irigyelte tőle Hedda, ezért próbálta meg erőszakkal kiszakítani Eljertet a hatása alól: rávette, hogy újra igyon, majd elégette azt a fő művét, amelyet Eljert, az asszony segítségével írt. Majd Hedda Eljert kezébe adta a pisztolyt. De Heddának nem sikerült semmi. Eljert halála után Elvsted asszony megőrizte fő művének kéziratát, amelyet Hedda férjével közösen újraírtak! Azaz a nagy művet férje írta újra Elvsted asszonnyal, s Hedda ebből az újraalkotási folyamatból is kimaradt. Eljert halála sem lett szép: egy bordélyházban halt meg, abban a hiszemben volt, hogy az előző, átmulatott éjszaka után ott hagyta fő műve kéziratát. Brack ügyvéd pedig a dráma végén megzsarolta Heddát. Tudta jól, hogy a pisztolyt Hedda adta oda Eljertnek, ám természetesen ez titok marad, amennyiben a közeljövőben gyakrabban élvezheti a ház asszonya vendégszeretetét… Hedda a legvégén a szabadságát is elvesztette, azt, amit egész életében a legtöbbre tartott. Nem maradt más választása neki sem, mint a revolver! Hisz hová is mehetne? Mit is tehetne?

III.

Balázs Béla első drámáját, a Doktor Szélpál Margitot 1909. április 30-án mutatták be a Nemzeti Színházban. A művet a szerző egyetemi évei alatti szerelmének, Bálint Arankának ajánlotta. Bálint Aranka – akinek eredeti neve érdekes módon szintén Bauer volt, akárcsak Balázs Bélának – 1902-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti tudományegyetemen, ahol Balázs Béla évfolyamtársa volt. Négy éven át szenvedélyes szerelem fűzte őket egymáshoz, Aranka állandó szereplője lett Balázs Béla Naplójának és róla mintázta első drámája főszereplőjét, Szélpál Margitot is. Aranka hitt barátja „fénytvető tüzében“, mégis ez alatt a négy év alatt (1902-től 1906-ig), amíg Balázs Béla egyetemi hallgató volt, többször szakítottak, ám Aranka mindig visszatért hozzá.

Balázs Béla másodéves bölcsészhallgató volt, amikor 1904-ben, Eleonora Duse vendégjátékának hírére, újra elolvasta Ibsen remekművét, a Hedda Gablert. Naplójában hosszú oldalakon át foglalkozott a főhős személyiségével, részletesen elemezte a dráma konfliktusait, s igencsak meglepődött, hisz úgy vélte, hogy Hedda és Eljert konfliktusai hasonlítanak Aranka (azaz a drámában Margit) és az ő mindent elpusztító, szenvedélyes szerelmük konfliktusaira. Ibsen művében egy alkotni vágyó, ám arra képtelen, szenvedélyesen szerető és gyűlölő asszony tragédiája ragadta meg. Hedda egy tudós felesége, aki feladta saját ambícióit. Hedda tragédiája: ő nemcsak alkotni, de pusztítani sem tud! Mindent tönkretesz maga körül, mégsem tud elpusztítani semmit! Doktor Szélpál Margit volt az első tudósnő a magyar színpadon: még nem tudott választani két élettípus, a családanya és a kutató között; kipróbálta mindkét szerepet, tragédiája természetes és sorsszerű. A két szerep közötti konfliktus felemésztette őt. Margit tragédiája: ő alkotni nem tud, ő csak pusztítani tud! Mindent elpusztít maga körül!

Bálint Aranka 1906-ban szerzett középiskolai tanári és bölcsészdoktori oklevelet, tehetséges irodalomtörténésznek indult, doktori értekezését Vajda Péter romanticizmusából írta. Tanulmányai befejezése után a főváros szolgálatába állt: különböző középiskolákban tanított. 1913-ban a budapesti VIII. kerületi női kereskedelmi iskolában működött, s az iskola értesítőjében megjelentette programtervezetét a női felsőkereskedelmi iskolák jelentőségéről. Aranka ekkor már az induló magyarországi feminista mozgalom lelkes támogatója volt. Feladta tudományos ambícióit: tanulmányok helyett pedagógiai cikkeket írt és az első női értelmiségi szerepek konfliktusait elemezte – többek között – a Magyar Paedagogia, a Népművelés és a Világ című lapokban, valamint kortárs francia irodalmat is fordított. Írásait Sz. Bálint Aranka néven jegyezte.

Talán véletlen, talán nem. Bálint Aranka ugyanis a Balázs Bélával történt szakítása után nem sokkal férjhez ment egy tehetséges bankárhoz, Doktor Szél Jenőhöz…

Doktor Szélpál Margit – Balázs Béla drámája.

Hedda Gabler – Henrik Ibsen drámája.

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írásával, a két dráma összehasonlító elemzésével, az 1949. május 17-én elhunyt Balázs Bélára, az 1909. április 30-án bemutatott első drámájára, a Doktor Szélpál Margitra és Bálint Arankára (1885. febr. 3.–1969. okt. 10.), a magyar Hedda Gablerra emlékezett.

Kék virág emléküknek.

Balázs Béláról és Bálint Arankáról az alábbi linkeken olvashatnak:

http://www.nevpont.hu/view/737

http://www.nevpont.hu/view/11180

http://www.nevpont.hu/view/11841 

A kép forrása:

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=32855