Szabó Magda emlékezete 2.
Kövek, kannák, kutak
Hajdani házuk udvarán, közvetlenül ott, ahol az udvarba léptek, a kapubolt alól, számtalan kavics csillogott. Ha esett, a csatornából alázúduló víz tisztára öblögette, meg-megmozgatta a fényes, kerek kövecskéket. A kavics gömbölyű volt, tarka, drágakőnek tűnt gyermekszemmel, mégis tilos volt velük játszani. Szülei megmagyarázták a kisleánynak, hogy ott, ahol a kövecskék tarkállanak, valamikor kút volt, de ez ma már csak ókút, régen betemették már, ám ezek az ókutak álnokok: a föld besüppedhet, megnyílhat alattuk, s ha egy ókút berogy, „behörpöli” a rajta állót. A kisleány azonban mégsem félt az ókúttól, sőt vágyott felé, azt gondolta nincs csodálatosabb annál, ha tényleg megnyílik a kavicsos felszín, így minden titok kiderülhet, amelyeket ott őriznek valahol, a kút fenekén.
Hajdani házuk udvarára, felnőttként, évtizedek múltán visszatért, hogy sok-sok szépségesen szép, fényes remekművel mégis csak leszálljon a kútba. Már nincs senki, aki visszatarthatná őt, úgy érezte, le kell ereszkednie gyermekkora kődíszletei közé, hogy visszahívja azokat, akik voltak, azokkal együtt, akik megmaradtak. Szülővárosát idézte és szeretteit, ám legfőképpen gyermeki létét, mert még élt benne a hit, ahogy a szüleik keresték egykorvolt önmagukat korabeli mélybarna fotókon, úgy keresi maga is írói tehetségének és alkatának első jeleit emlékei kerek kavicsdarabjai között. Az író kicsit tartott az ókúttól, mégis vágyott arra, ha megnyílik a kavicsos felszín, talán minden titok kiderül, mert nincs fájdalmasabb érzés annál, ha emlékeink kővé válnak, vagy ha elnyelik, „behörpölik” a visszavárót.
Hajdani házukban, gyerekkorukban, a teázásnak nagy hagyományai voltak. Porcelánkannából óvatosan kortyolták a forró italt, ám egyik nap tragédia történt. Az írónő bátyja eltörte azt a szép kannát, amelyen lótuszok között két kék hattyú tollászkodott. Mi lett a kannával? Az írónő úgy emlékezett, hogy kidobták, ott van talán az ókút mélyén.
Hajdani házukban, felnőtt korukban, a teázásnak nagy hagyományai voltak. Porcelánkannából óvatosan kortyolták a forró italt, ám egyik napon az írónő bátyja meglepődve látta, hogy a lótuszos-hattyús kanna teljesen ép, nem találta a ragasztás nyomait. Mi lett a kannával? Az író bátyja úgy emlékezett, hogy szülei megragasztották, de akkor mi van ott lenn, az ókút mélyén?
A hattyús kanna most is ott áll az írónő egykorvolt otthonában.
Hajdani házába, ha az írónő visszatérne, sok-sok szépségesen szép, fényes remekművel ismét csak leszállna a kútba. Szerintem megtalálná a ragasztás nyomait…
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Emlék
Megjelenés: nevpont.hu 2017