Szabó Magda emlékezete 3.
Hadnagy uram, hadnagy uram!
«Hadnagy uram, hadnagy uram!»
««Mi bajod van, édes fiam?»»
«Piros vér foly a mentére.»
««Ne bánd, csak az orrom vére.»»
«Hadnagy uram, hadnagy uram!
El ne essék itt az útban.»
««Bele botlám egy nagy kőbe;
Szegezz szuronyt, s csak előre!»»
Megy a honvéd, áll a hadnagy,
Mély sebében összeroskad.
«Hadnagy uram, hadnagy uram!»
««Csak előre, édes fiam!»»
(Gyulai Pál: Hadnagy uram, 1849)
1. Gyulai Pál mondanivalóját három négysoros, páros rímű versszakra tagolva beszéli el; pontosabban beszélteti el, hiszen verse tizenkét sorából csak kettő a leíró, tíz másik sora párbeszéd. Kifejezési formájául az ősi nyolcast választotta, népi-nemzeti, kétütemű, hangsúlyos versmértékünket, a magyar népköltészet, népdalaink, népballadáink kedvelt versmértékét. Az ősi nyolcasnál, a páros rímű, négysoros strófabeosztásoknál nehezen lehetne konzervatívabb kifejezési formát találni, a költemény azonban forradalmi, formabontó és különleges, azért ami kimaradt belőle, megíratlan, megírhatatlan maradt, mégis belekerült. A vers tulajdonképpen ballada, a csatában súlyosan megsebesült honvéd hadnagy három mozzanatba sűrített tragikus története, s a mozzanatokból összeálló egészre, jórészt két személy párbeszédéből következtethetünk. A vers tulajdonképpen ballada, azaz olyan népies dalformában megjelenő, epikus mozzanatokból álló tragikus történet, ahol a szerkezet drámaiságát, feszültségét az egyszerű, nagyfokú sűrítéssel járó közlések, a párbeszédek és a gyakori ismétlődések teremtik meg.
2. Gyulai Pál három versszakból álló költeményében, háromszor hangzik el a „Hadnagy uram, hadnagy uram!“ felkiáltás. A megszólításból kiderül, hogy katonákról van szó, az első válaszból „Mi bajod van, édes fiam?“ még nem tudjuk, hogy mi történt, illetve nem tudjuk, hogy a hadnaggyal vagy beosztott katonájával történt-e valami? A „Piros vér foly a mentére“ válaszból kiderül, hogy egy csatajelenet közepébe kerültünk, ahol a hadnagy megsebesült: ha a mentére piros vér hullott, akkor fej- vagy nyaklövést kaphatott. A honvéd észrevette, hogy lövés érte a hadnagyot, véres lett a mentéje, segíteni szeretne neki, ám erre nincs idő, meg különben is, csak az orra vérzik, erre kár is szót vesztegetni. Amit elhallgat a hadnagy, az pontosan érthető: ha elmondja valójában mi is történt, a honvéd segítséget hív, kiáll a sorból, nem a csatával törődik: nem harcol tovább. Valami ésszerű magyarázatot kell találni gyorsan a sebre, vérzik ugyan, dehát egy orrvérzés azért mégsem komoly.
3. Gyulai Pál három versszakból álló költeményében, háromszor hangzik el a „Hadnagy uram, hadnagy uram!“ felkiáltás, második alkalommal azonban a honvéd már nemcsak megszólítja a hadnagyot, de gyanakszik is arra, hogy valami komoly baj történhetett: „El ne essék itt az útban.“ Ahhoz, hogy a honvéd figyelmeztesse hadnagyát, valaminek ismét történnie kellett: a hadnagy megingott, járása bizonytalanná vált, a mellette futó honvéd ismét lassítani kényszerült; egy orrvérzés könnyű sérülés, annak nem lehetnek ilyen következményei. A „Bele botlám egy nagy kőbe“ válaszból az is kiderül, hogy a csata egy sziklás, köves terepen éppen most zajlik; a honvédsereg szuronyt szegezve rohamra indul az ellenséggel szemben. Amit elhallgat a hadnagy, az pontosan érthető: a terep sziklás, köves, kevesen vagyunk, a szuronyrohamban minden honvédünkre szükség van. Valami újabb magyarázatra van szükség, a terep sziklás, köves, könnyen megbotlik az ember, főleg ha már egy kisebb sérülést is elszenvedett, de azért ez még így sem komoly…
4. Gyulai Pál három versszakból álló költeményében, háromszor hangzik el a „Hadnagy uram, hadnagy uram!“ felkiáltás, a harmadik páros kiáltás azonban nem a versszak első, hanem a harmadik sorában bukkan fel. A harmadik versszak a költeményben először nem párbeszéddel, hanem egy egyszerű tényközléssel indul: „Megy a honvéd, áll a hadnagy.“ Megrendítően egyszerű mondat, népdalaink, népballadáink egyszerű, minden pátosztól mentes ténymegállapítása. A költemény drámai csúcspontját a harmadik versszak második sorában, szintén nem egy párbeszédben, hanem egy újabb tényközlésben éri el: „Mély sebében összeroskad.“ A párbeszédes szerkesztés megszakadt, mert a hadnagy elérte, hogy a honvéd megnyugodott, részt vesz a szuronyrohamban, talán nem is tud arról, hogy hadnagya súlyosan megsebesült; azaz a hadnagy haldoklása már nem a párbeszédből derül ki, hanem két egyszerű tényközlésből. Amit elhallgatott a hadnagy az most derül ki: halálos fejsebet kapott, ezt azonban nem mondta meg az érte aggódó honvédnek; súlyos állapota, még a halála sem lényeges, csakis az, hogy forradalmunk minden katonája harcoljon ebben a sorsdöntő, talán utolsó csatában. Nincs már szükség újabb magyarázatra, a honvéd szuronyt szegezett és rohamozott tovább!
5. Gyulai Pál három versszakból álló költeményében, háromszor hangzik el a „Hadnagy uram, hadnagy uram!“ felkiáltás, a harmadik páros kiáltás azonban nem a versszak első, hanem a harmadik sorában bukkan fel. Előttünk a csatatér, a magyar szabadságharc utolsó nagy csatájának színhelye, jobb felől honvédroham, balról az ellenség, a támadók között feltűnik egy honvéd, aki hadnagya parancsára, szabadságszeretetében megindul előre, egy utolsó, sorsdöntő rohamra. Ha nem pillant vissza, nyilván nem torpan meg, viszi önmaga és hazája iránti szeretete előre: mégis visszatekint, s ekkor kiszakad belőle az utolsó, fájdalmas kiáltás: „Hadnagy uram, hadnagy uram!“ Most értette meg, hogy mögötte, ott a földön, egy haldokló ember hever. A hadnagya.
6. Gyulai Pál három versszakból álló költeményében, háromszor hangzik el a „Hadnagy uram, hadnagy uram!“ felkiáltás, a harmadik páros kiáltás azonban nem a versszak első, hanem a harmadik sorában bukkan fel. Amit elhallgatott a hadnagy, az most derül ki a fiatal honvéd számára: a hadnagy halálos fejsebet kapott. A fiatal honvéd megértette, hogy a hadnagy nem mondott igazat neki, nem akarta, hogy felnyalábolják, kötözőhelyre vigyék, hogy meggyógyítsák, csak azt akarta, hogy a honvéd a csatával, a hazával, nemzete sorsával törődjön – semmi más nem számít. Az utolsó „Hadnagy uram, hadnagy uram!“ páros kiáltás már egy fiatal honvéd sírós, gyermeki búcsúja a hadnagyától, talán a bukást megérezve a nemzettől, a szabadságtól is. A haldokló válasza „Csak előre, édes fiam!“ is olyan, akár egy végrendelkezőé. Talán a szavait már nem is hallja a búcsúzó honvéd, aki rohan tovább, kezében szuronnyal, az is lehet, hogy nemsokára ő is halott lesz, akárcsak ott a távolban egy honvéd hadnagy, mentéjén vére pirosával…
„Jablonczay Lenke és Szabó Elek leánya 1917. október 5-én születik meg, a gyermek félórás, amikor ötven szál piros rózsából csokrot hoznak Szabó Mária Magdolna kisasszonynak címezve, az apja névjegyével.“
(Szabó Magda: Régimódi történet)
7. Szabó Magda írónő családi krónikájának is megvannak a maga legendái. Egyik szépapja, Jablonczay József, Petőfi Sándor harcostársa volt, egy másik őse, egy másik Jablonczay, a Martinovics-féle összeesküvésben vesztette életét, a hagyomány szerint még gályarab is volt a családban, akit a hitéhez való ragaszkodása láncolt a gályapadhoz.
8. Szabó Magda írónő családi krónikájának is megvannak a maga legendái. Egyik legendája szerint október 6-án, minden évben meggyászolták a nemzet vértanúit, az aradi hősöket. A hagyomány szerint október 5-e, Szabó Magda születése napja, ünnepnap volt; október 6-a pedig gyásznap volt, az aradi vértanúk emlékének és a magyar szabadság eltiprásának emléknapja.
9. Szabó Magda írónő gyermekfejjel újjáélte, felnőttfejjel újraírta a családi hagyományokat, képzelt történetekben és romantikus szerelmekben egy maga teremtette, mitizált világot alkotott meg, amely azonban sohasem szakadt el annak realitásaitól, soha nem lépte át annak földi határait.
10. Szabó Magda írónő felnőttfejjel újra visszatért gyermekkora forradalmi hőseihez, újraírta családi hagyományait. Családi történeteit kiegészítette a reformkori, a forradalmi és a forradalom utáni magyar költészet ismert és rég elfeledett műveinek pontos filológiai és verstani elemzéseivel.
A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása október 6-án, az október 5-én száz éve született Szabó Magda egyik verselemzésével tiszteleg a költőnő emléke előtt.
Kék virág Szabó Magda költő, író, Gyulai Pál költő, író, kritikus és a magyar forradalom és szabadságharc valamennyi mártírja emlékének.
Szabó Magda és Gyulai Pál munkásságára, néhány meglepő sorseseményükre, az új idényben a Névpont többször visszatér majd.
Szabó Magda és Gyulai Pál munkásságáról az alábbi linkeken olvashatnak:
http://www.nevpont.hu/view/4755
http://www.nevpont.hu/view/11512
http://www.nevpont.hu/view/11514
http://www.nevpont.hu/view/11874
http://www.nevpont.hu/view/11875
A képen Barabás Miklós rajzán a fiatal Gyulai Pál látható, a kép forrása:
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Esszé
Megjelenés: nevpont.hu 2017
