„Pozsonyban laktam, ahová akkoriban gyakran lejárt Budapestről egy nálam alig pár esztendővel idősebb zongoraművész, akinek óriási jövőt jósoltak, s akiben én ifjúkori művész-ideálomat találtam meg. Ez a fiatal zongoraművész Dohnányi Ernő volt.”

(Bartók Béla Dohnányi Ernőről, 1926)

 

 

Dohnányi Frigyes, a pozsonyi királyi katolikus főgimnázium matematika, fizika és ének-zene (!) szakos rendes tanára elsőrangú zenei képességeit Pozsony zeneértő közönsége is megcsodálhatta azon a hangversenyen, amelyet az Egyházzenei Egylet javára rendeztek a helyi Vigadó nagytermében (1874. április 18-án). A műsoron Rossi Mária kisasszony két Liszt-dalt, Rossini „La Promessa” dalát és Gaetano Braga népszerű Szerenádját énekelte Liszt Ferenc zongorakíséretével, ez utóbbi előadásban Dohnányi Frigyes is közreműködött – gordonkán. A család Klarissza utcai otthona nemsokára alkalmi, majd rendszeres házi muzsikálások helyszínévé vált, az örömzenélésbe, évekkel később bekapcsolódott a legnagyobb gyermek, Dohnányi Ernő is.

 

Dohnányi Ernő hét éves volt, amikor tizenhat taktust vetett papírra, Bach koráljainak stílusában Gebet (azaz Ima) címmel. A vallásos katolikus családban nevelkedett kisfiú kottapapírt kért a Jézuskától karácsonyra, majd egyre-másra írta kezdetleges darabjait: elsőnek, a karácsonyi kottapapírokra, hat kis zongoradarabot jegyzett, majd csellóra és zongoradarabra komponált újabb műveket. Egy év múlva, az újabb karácsonykor, a fiatalember egyik művét édesapjával adta elő, Dohnányi Ernő legnagyobb örömére és Dohnányi Frigyes legnagyobb mulatságára. A fiatal művész utóbb zongoraművekkel, vokális zenével és operával is kísérletezett, első nagyszabású művét, Miséjét, a pozsonyi királyi katolikus főgimnáziumban mutatták be (1892. június 29-én). A karmester Dohnányi Frigyes volt, az orgonaszólót maga a szerző, Dohnányi Ernő játszotta. Dohnányi Ernő még nem töltötte be 15. életévét, de ez már 42. műve volt.

 

„…Egyszer Thomán Istvánnál valaki Dohnányi Ernő zeneakadémiai növendék iránt érdeklődött. – Az egyik legkedvesebb tanítványom, nagyon sokat tanulok tőle – hangzott a professzor felelete.”

(Vázsonyi Bálint: Dohnányi Ernő, 1971)

 

Dohnányi Ernő jeles „érettségi vizsgálatai” után, családja őszinte megdöbbenésére, zeneművészeti tanulmányait nem Bécsben, hanem Budapesten, az Országos Magyar Királyi Zeneakadémián kezdte meg, ahol zongorát Thomán Istvánnál, Liszt egykori tanítványánál; zeneszerzést Koessler Jánosnál, Johannes Brahms barátjánál tanult. Az első év sikeres elvégzése után, tanárai elismerésének köszönhetően rögtön a harmadik évfolyamon folytathatta tanulmányait, közben megalkotta c-moll zongoraötösét, amely az Opus 1. lett hivatalos életművében. Művét Koessler János Brahmsnak is megmutatta, aki Dohnányit lakásán fogadta Bécsben, s aki így minősítette az ifjú első hivatalos opuszát: – Magam sem tudtam volna jobban megírni.

 

Dohnányi Ernő a zeneakadémiai négy évfolyamot így három év alatt végezte el, I. szimfóniája elnyerte a millennium alkalmából kiírt jeligés 1000 forintos Király-díjat, sőt a nyitányok közül szintén az ő Zrínyi darabját találták egyhangúan a legjobbnak. Vizsgahangversenye valóságos diadalmenet volt, a korabeli lapok „a virtuozitás modern titánjának” nevezték a húsz éves fiatalembert, a közönség tombolva, állva éljenezte, s addig tapsolt, míg Dohnányi újra zongorához nem ült és tovább nem játszott, majd ez még többször megismétlődött. Soha ilyen vizsgaelőadás még nem történt Budapesten (1897. június 6-án). A bécsi és a berlini publikum is hasonlóképpen lelkesedett az ifjú zseniális teljesítményéért, s nem maradt el a siker Londonban sem (1898. október 24-én, a Queen’s Hallban, ahol Beethoven G-dúr zongoraversenyét játszotta). A kor népszerű műfaja volt a zongora-párbaj, amelyben Dohnányi verhetetlennek bizonyult. Leghíresebb „hang-versenyét” 1899-ben nyerte meg Bécsben, a világhírű lengyel zongoraművésszel, Ignacy Jan Paderewskivel szemben, a Ludwig Bösendorfer bécsi zongoragyáros által kiírt Bösendorfer-nagydíjért.

 

2.

 

„…Dohnányi azt is tanácsolta, hogy ne gyakoroljak két óránál többet, mert annál több csak butít. Thománnak ezt elmeséltem. Ő azt mondta, kérdezzem csak meg D’Albertet; az hét órát is gyakorolt. Liszt is többet gyakorolt, s elbutultak-e?”

(Bartók Béla levele édesanyjához, 1902)

 

Dohnányi Ernő a pozsonyi királyi katolikus főgimnáziumban ismerkedett meg Bartók Bélával. Dohnányi hamar felismerte a fiú rendkívüli tehetségét, akit idővel sikeresen bevont az akkor már nagy hagyományokkal rendelkező pozsonyi házi muzsikálásokba is. Dohnányi budapesti távozása után az ifjú Bartók lett a pozsonyi gimnázium első zongoristája, majd Dohnányi Frigyes – Dohnányi Ernő még mindig aktív édesapja – minden alkalommal felléptette a gimnázium zenei rendezvényein, idővel a vasárnapi orgonálásokkal is Bartókot bízta meg. A „zeneakadémista” Dohnányi a téli és a nyári szünidők egy részét Pozsonyban töltötte, ekkor mindig meglátogatta Bartókot. Tizenöt évvel az után, hogy Dohnányi Ernő, karácsonyi ajándékként a Jézuskától kottapapírt kapott, egy újabb karácsonyon, 1898-ban, a Bartók család fontos döntést hozott. Úgy határozott, hogy a rendkívül tehetséges fiatalember Bécsben kezdi meg zeneművészeti tanulmányait. Karácsonyra, első angliai útjáról azonban hazaérkezett Pozsonyba Dohnányi Ernő is. A család döntéséről értesülve azonnal bejelentette ellenvéleményét: szükségtelennek tartja, hogy Bartók elhagyja hazáját. Saját példájára hivatkozott és magasztalta budapesti professzorait; Thomán Istvánt és Koessler Jánost. 1898 karácsonyán, a Bartók család fontos döntést hozott. Úgy határozott, hogy a rendkívüli tehetséges fiatalember Budapesten kezdi meg zeneművészeti tanulmányait.

 

Bartók Béla zongoraművésznek készült. Már növendékkorában komoly versenytársa lett „pozsonyi földijének”, a szintén Thomán Istvánnál tanuló Dohnányi Ernőnek. Bartók rögtön felismerte Dohnányiban az elegáns, „könnyű kezű” előadót, ez aztán olyasféle vezető lett számára, mint kerékpárosnak az előtte robogó motoros. Dohnányi mindig simán vette az akadályokat, Bartóknak mindig, mindennel keményen meg kellett küzdenie. Amíg Dohnányi az I. zongorakvintettel fényeskedett, Bartók ráébredt arra, hogy az ő művészi hajlama sokkal elmélyültebb és inkább új utakat kereső. Így lett Bartók számára a művészi ellentét és Dohnányi egyénisége serkentő jelenség; a fiatal, pályakezdő Bartók, Dohnányi fölényén edzette magát, vetélytársa előretörése Bartókot sem engedte lankadni, e verseny révén legmagasabbra hatványozódott előadó-képessége.

 

Bartók Béla zongoraművész-jelölt első nyilvános szereplésére a Liszt Ferenc születésének 90. évfordulóján, 1901. október 21-én, a Zeneakadémián tartott „növendékhangversenyen” került sor, ahol Liszt h-moll szonátáját játszotta – hatalmas sikerrel. Diplomahangversenyével még nagyobb sikert aratott: a fiatal előadóművészt nyolcszor tapsolták vissza (1903 májusában; ennyi „újrázás” még magával, Dohnányival sem fordult elő). Kapcsolata Dohnányival később is megmaradt. Az idősebb pártfogó beajánlotta bécsi ismerőseinek, így első nyilvános külföldi szereplésére, 1903 őszén, az osztrák fővárosban került sor. Nem sokkal később Berlinben is bemutatkozhatott: a Bechstein-teremben tartott premier újabb diadalt hozott az ifjú tehetségnek. A fiatalember azonban nem mondott le a komponálásról sem. Első jelentősebb művét, a Kossuth-szimfóniát szintén az eseményekben gazdag 1903-as esztendőben szerezte (Richter János karmester mutatta be az opuszt 1904-ben, Manchesterben). Első munkája – visszafogottan – nem aratott egyértelmű elismerést, majd következett Párizs. A nemzetközi zongoraverseny fődíjáért Dohnányival pályáztak, ám Bartóknak csalódnia kellett: végül is Dohnányi győzött.

 

Bartók Béla előadó-művészi érdeklődése fókuszába Beethoven munkássága került: megpróbálta úgy megragadni egy-egy zeneművét, hogy az új értelmet, új feszültséget nyerjen, az első taktustól az utolsóig, a legkisebb szünetjeltől a legutolsó akkordig a mű új összefüggéseit tárva fel. Bartók idővel igazi Beethoven-játékos lett, majd minden koncertjén szerepelt Beethoven-mű, tolmácsolásában egészen egyedülálló – Dohnányi virtuozitását is felülmúló – módon megszólaltatva. A bartóki interpretáció nem egy nehezen megtanult és pontosan előadott házi feladat, nem egy kiválóan levezetett, különálló részekből álló nagy jelentőségű halmaz, hanem egy lángelme újraalkotott, új jelentésekkel bővülő különleges teljesítménye. Dohnányi Ernő elsők között ismerte fel Bartók zsenialitását, valamennyi zongoraművét és kamarazenei művét rendszeresen műsorára tűzte, közülük nem egyet maga mutatott be.

 

3.

 

„Aki ismeri a magyar zenei viszonyokat, az a Zenekamara törvényeinek sorai között ráismer azon intézményekre, amelyek »kúrára» szorulnak. Ráismer a Zeneművészeti Főiskolára, amelynek tanári karában 44% a zsidó és a zsidókkal összebogozott keresztény… A magyar zenének három kitűnő reprezentánsa: Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán. Nem közénk valók, mert nemrégiben saját maguk fölött ítélkeztek, amikor nyíltan a zsidóság mellé álltak.”

(A Virradat című lap tudósítása, 1938-ból, Karácsonyi István előterjesztéséről a Turul Szövetségben, egy Magyar Zenekamara felállításáról)

 

„Megkezdődtek az igazolások a »zenészfronton» is. Nem volt meglepetés a beavatottak előtt az a hír, hogy Dohnányi Ernőt, a Zeneművészeti Főiskola volt igazgatóját, az ismert zeneszerzőt és zongoraművészt a háborús bűnösök listájára tették. Dohnányi nevéhez fűződik a Zeneakadémia zsidótlanítása, sőt őmiatta vonult Bartók Béla, a lángeszű muzsikus önkéntes számkivetésbe. Dohnányi a nyilas időkben a Várba, Szálasihoz rendeltette a zenészeket.”

(A Reggel című lap tudósítása, 1945. máj. 7-én, a zenészek igazoló bizottságának működéséről)

 

 

Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter 1941-ben magához rendelte Dohnányi Ernőt, az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia főigazgatóját. Hóman szemrehányást tett Dohnányinak, hogy „elszabotálta” az első számú zenei intézmény „zsidótlanítását”, a miniszter maga tett javaslatokat az első elbocsátásokra. Miután Dohnányi a régebben működő, kinevezett professzorok ügyét még vizsgálat alá venni sem volt hajlandó, a türelmét vesztő miniszter két óradíjas tanár azonnali elbocsátását követelte: Major Ervin zenetudósét és Faragó György zongoraművészét. Időközben azonban Dohnányi is elvesztette a türelmét: mindkét tanár a magyar nemzeti kultúra értéke, továbbra is ragaszkodott működésükhöz. Hóman Bálint azonban szintén kitartott döntése mellett; Dohnányi Ernő ezért azonnali hatállyal lemondott főigazgatói állásáról.

 

 

Szálasi Ferenc „nemzetvezető” 1944. november 18-án „kulturális értekezletet” tartott a budai várban, ahol a magyar nemzeti kulturális élet képviselői közül többen megjelentek. Máig tisztázatlan okokból, de Dohnányi is részt vett ezen a megbeszélésen, egyes vélemények szerint Zathureczky Ede, a Zeneakadémia új főigazgatója kérte fel erre a protokolláris jelenlétre. A filmhíradó is beszámolt erről az eseményről, s a mindössze másfél perces tudósításban Szálasi és Dohnányi egy filmkockán, együtt szerepelt. Ez volt a háború befejezéséig az utolsó magyar filmhíradó, így hát a filmhíradók története Szálasi és Dohnányi „duettjével” zárult, s ez a filmkocka döntően befolyásolta Dohnányi megítélését: Dohnányi Ernő, Bartók Béla gyermekkori jóbarátja, egyik felfedezője, évtizedekig a magyar zenei élet „első számú közellensége” lett.

 

 

Dohnányi Ernő 1944. november 18-át leszámítva sohasem találkozott Szálasi Ferenc „nemzetvezetővel”.

 

Dohnányi Ernő 1944. november 24-én összecsomagolta gyermekkori kompozícióinak kéziratait, elbúcsúzott húgától, Micitől és harmadik feleségével, Zachár Ilona írónővel, elhagyta az országot: a karácsonyt már a bécsi Collegium Hungaricum szállásán töltötték.

 

Dohnányi Ernő 1944 karácsonyán újra eljátszott egy kis zongoradarabot, amelyet hatvan évvel ezelőtt, egy karácsonyra ajándékba kapott kottapapírra jegyzett.

 

 

4.

 

 

„Dohnányi?!! Háborús bűnös??!”

(Bartók Béla egyik utolsó levele, 1945)

 

 

Bartók Béla 1945-ben már halálos beteg volt, de még értesült az egykori pozsonyi barát, későbbi mentor, Dohnányi Ernő elleni rágalmakról, azt azonban soha sem tudta meg, hogy személye is megjelent a Dohnányi Ernő elleni vádak sorában.

 

Bartók Béla utolsó műve, III. E-dúr zongoraversenye rondótételének második epizódja – az újabb kutatások szerint – Dohnányi Ernő melletti kiállásként és az egykori barát iránti hálaként is értelmezhető.

 

Bartók Béla utolsó műve ugyanis felidézte az egykori barát, Dohnányi Ernő rég elfeledett egykori művét, egy magyar népdalra és zongorára komponált variációit.

 

 

Dohnányi Ernő Variációk egy magyar népdalra, zongorára című, kevéssé ismert művét éppen száz éve, 1917. december 26-án, karácsonykor mutatták be Budapesten, a Zeneakadémián…

 

 

A Névpont legújabb, karácsonyi írása Breuer János, Molnár Antal és Vázsonyi Bálint egykori írásai alapján Dohnányi Ernőre emlékezett.

 

 

Kék virág Dohnányi Ernő és Bartók Béla emlékének.

 

 

Az alábbi linkeken olvashatnak Dohnányi Ernőről:

 

 

http://www.nevpont.hu/view/11906

http://www.nevpont.hu/view/11907

 

 

A kép forrása:

 

http://mandarchiv.hu/manda/webimage/1/2/2/5/4/wimage/dohnanyizongorazik.jpg