Ruttkai Éva

Született: 1927. december 31. Budapest
Meghalt: 1986. szeptember 27. Budapest
Temetés: 1986. október 9. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Sz: Russ (= Rüss) Márk Miklós, Podrabski Emma. Testvére: Ruttkai Ottó (1921. jan. 12. Budapest–1988. szept. 17. Budapest) színész. rendező és Ruttkai Iván (1922. dec. 19. Budapest–2013. jún. 30. Stockholm) színész, grafikusművész, gyorskorcsolyázóként az 1948-as St. Moritz-i téli olimpia résztvevője. F: 1950–1961?: Gábor Miklós színész. Leánya: Gábor Júlia (1953. máj. 31. Budapest) szerkesztő, férjével, Szigethy Gáborral a Ruttkai-hagyaték gondozója. Testvérei Ruttkay néven is írták családnevüket. Válása után Latinovits Zoltán élettársa lett a művész haláláig (1976-ig). 

Iskola

Színészeti tanulmányokat Makay Margitnál folytatott (1942–1943). 

Életút

Gyerekszínészként Lakner Artúr (= Lakner bácsi) Gyermekszínházának tagja (1931–1939). A Vígszínház (1945–1948 és 1960–1986), a Nemzeti Színház (1948–1951), a Magyar Néphadsereg Színháza művésze (1951–1960). A Színház- és Filmművészeti Főiskola tanársegéde (Apáthi Imre mellett, 1951–1953). 

A 20. század egyik legjelentősebb magyar színésznője, aki drámai művekben, vígjátékokban is jelentőset alkotott. Előadóművészként gyakran volt hallható rádióban, tartott önálló esteket, ahol egyéni bájjal előadott sanzonokkal is sikert aratott. Több mint ötven éven át szerepelt a színpadon: színészi szerepeinek száma megközelíti az ötszázat, s több mint hetven filmben is szerepelt. Latinovits Zoltánhoz fűződő szenvedélyes kapcsolata, a korszak egyik legismertebb szerelmi története. 

Budapesten, az Erzsébetváros (VII. kerület) „Csikágónak” nevezett városrészében született, gyermekkorát a Garay utca 29–31-ben töltötte. Kikeresztelkedett zsidó családból származott, édesanyja Tirolban született, Bécsben nevelkedett, itt ismerkedett meg Russ Márkkal, Ruttkai Éva szegedi származású édesapjával. Hatan voltak testvérek, de csak hárman (Ottó, Iván és Éva) élték meg a felnőttkort. Mindhárman Lakner Artúr (= Lakner bácsi) Gyermekszínházában ismerkedtek meg a színész mesterséggel, a legenda szerint Lakner Artúr nevezte el őket Ruttkainak is. „Parancsolj velem, Tündérkirálynő” – ezek volt az első, színpadon elhangzott mondatai Lakner bácsi Gyermekszínházában (1931?-ben), nemsokára a gyermektársulat rendszeresen fellépő „művésze” lett, szerepelt – többek között – Lakner Artúr legismertebb színművében, az Édes mostoha c. darabban (zeneszerző: Zakál Dénes). Zakál Dénes írta az Őfelsége, a kis király c. gyermekoperettet is, amelynek főszerepét 1935-től alakította. Utolsó fellépése az Édes karácsonyban volt (1938. dec. 24-én). Az Andrássy úti Színházban, szintén 1931-ben, gyerekszereplőket kerestek Siegfried Geyer–Paul Frank Ecet és olaj c. népi vígjátékához (főszereplő: Ráday Imre), később, a Naplemente előttben Tőkés Annával és Somlay Artúrral (Gerhart Hauptmann drámája, Vígszínház, 1933) játszott együtt, majd a Hamupipőke, a III. Richárd és az Eltévedt báránykák (André Birabeau műve, 1937) c. darabokban lépett fel. Karácsonykor Burnett Hodgson–Eliza Frances ismert művében, A kis lordban az első „gyermek-főszerepet” is eljátszotta (a Városligeti Cirkusz csillaga produkcióban, Jávor Pállal, Rökk Marikával és Somlay Artúrral, 1937. dec. 24-én). Sokáig úgy hitték, hogy gyermekként filmszerepekben nem játszott. Néhány éve azonban kiderült, hogy mindössze hatévesen, mégis a kamerák elé állhatott. A magyar hangosfilm hőskorában, 1933-ban forgatták Fedák Sári, Jávor Pál és Ágai Irén főszereplésével, Székely István (a Hyppolit, a lakáj rendezője) új moziját, az Iza néni című filmet, amelyben Évit, Iza tanítónő egyik kis tanítványát alakította. Iza néni ugyanis magyartanár volt Selmecbányán, ám amikor a várost Csehszlovákiához csatolták és betiltották a magyar nyelvű oktatást, kénytelen volt elhagyni szeretett városát: Budapesten és Párizsban élt, de soha nem felejtette el magyarságát, a távolból is igyekezett segíteni barátai és tanítványai sorsát. A filmből sajnos egyetlen kópia sem maradt fenn, néhány, a forgatást megörökítő fotón azonban Ruttkai Évi is szerepelt… 

 

Ruttkai Éva nem járt Színiakadémiára, 1939-ben „kiöregedett” a gyermekszerepekből, az 1940-es években Makay Margit magánnövendéke lett. Mindössze tizenhét éves, amikor 1945 áprilisában, a Zeneakadémián, az Új arcok – örök hangok című matinén, néhány verset szavalt. A sovány, hosszú hajú, riadt kislányt az előadás után, maga a Vígszínház igazgatója, Jób Dániel (1880–1955) kereste meg. Jób Dániel, a szakma legnagyobb megdöbbenésére azonnal szerződtette az ismeretlen egykori gyerekszínészt. Néhány hónap múlva még nagyobb meglepetés érte az ifjú színésznőt: Tolnay Klári váratlan megbetegedése miatt ő alakította Alexandrát, Beatrix özvegy hercegné leányát (Molnár Ferenc: A hattyú című színművében, 1945. aug. 20-án). A váratlan beugrás váratlanul nagy sikert aratott a Vígszínházban, s egyre-másra kapta a világirodalom és a klasszikus magyar repertoár legnagyobb szerepeit: Natalja (Csehov: Három nővér), Mari (Molnár Ferenc: Liliom), Marianna (Molière: A fösvény), Ludmilla (Gorkij: Vássza Zseleznova), Zilia (Heltai Jenő: A néma levente). Pályafutása első tíz évében – a korabeli statisztikák szerint – közel kétszáz szerepet játszott, legemlékezetesebb alakítását pedig G. B. Shaw Szent Johanna c. drámájának címszerepeként játszotta. A Magyar Néphadsereg Színházában (= Vígszínház) akkor, akár csak más premierszínházakban, a színműveket szerepkettőzéssel adták elő (a másik Szent Johanna Bulla Elma volt: 1955–1956-ban). A modern kori magyar színháztörténet egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású darabja lett a Ruttkai Éva–Bulla Elma „páros” által előadott Szent Johanna. Bulla Elma mint Szent Johanna, hisz a megváltásban, lángtengertől ölelve üzeni, hogy még mindig van remény. Törékeny, de hitében megingathatatlan szentet formáz, akinek egyetlen célja, hogy hitet öntsön elcsigázott honfitársaiba. Ruttkai Éva mint Szent Johanna, hisz a feltámadásban, egy női próféta, aki megég, de maga is mindent megéget. Erős és hitében konok, tekintetében lángoló szentet formáz, akinek egyetlen célja, hogy hitével fellázítsa honfitársait. Ruttkai Éva mint Szent Johanna, egy csillogó szemű szent, igét hirdet Orléans-ban: – Angolok, idegenek, takarodjatok! A Domrémyből való egyszerű falusi leány hitével és néhány katonájával, sikeresen megküzd a nyomasztó fölényben lévő angolokkal, és felszabadítja Orléans-t. Árulás következtében azonban elfogják: az angolok a szűzben a régi hűbéri szemlélettel szemben álló nacionalizmust, a megalkuvó francia egyházi vezetők az egyház szerepét kizáró, áhítatában közvetlenül az Úrhoz forduló eretneket tartották a legfőbb veszélynek. Szent Johanna meghal, szíve azonban nem ég el és hite megment mindnyájunkat. A darabnak a belpolitikai helyzet különös jelentőséget adott (Ruttkai Éva Szent Johannát utoljára 1956. okt. 23-án játszhatta…)

 

Filmekben, az 1940-es évek végétől (Beszterce ostroma, 1948) szerepelt, s kezdetben csak epizodista volt (Gyöngyi, Döbrögi leánya, Ludas Matyi, 1950; Katica, Különös házasság, 1951; Erzsike, Liliomfi, 1954 stb.). Figyelemreméltó alakítást nyújtott A selejt bosszúja (1951) c. igazi Latabár-filmben, ahol Mancikát, a kövérkés fiatal munkáslányt, Latabár szerelmét játszotta, majd az Én és a nagyapámban (1954) a tanárnőt alakította, aki jó útra térítette a korszak gyermeksztárját, Koletár Kálmánt. A korszak egyik jelentős mozija, az Egy pikoló világos (1955) meghozta Ruttkai Évának az első filmfőszerepet, s az első „kultúrbotrányt” is. Már az is elég különös, hogy egy öntudatos gyári munkás, a kötelező sorkatonai szolgálatból eltávozásra hazatérve beleszeressen egy romlott, azaz „jampecokkal csörögni” járó fiatal lányba. Az azonban teljesen elképzelhetetlen, hogy amikor fél év után hazaengedik a laktanyából, s végre újra együtt lehet gyári barátaival, csak úgy otthagyja a munkáskollektívát, s egy dunai sziget rejtett zugába vonul vissza kedvesével szerelmeskedni. Révai József, a film első változatának megtekintése után úgy döntött, hogy az egész szemérmetlen fürdőruhás jelenetet ki kell vágni a filmből! Ruttkai Éva utóbb úgy emlékezett, hogy amikor filmbeli szerelmesével, azaz Bitskey Tiborral, szenvedélyesen ölelkezett, nagyon lecsúszott a fürdőnadrág felső széle, s bizony kilátszott a köldöke. Ez a nyílt „meztelenkedés” rendkívül felbőszítette a pártvezetőt, aki a zártkörű filmbemutatón úgy döntött, hogy vagy eltüntetik az ominózus jelenetet, vagy nem lesz nyílt bemutató. Eltüntették. Lett. Mégsem tűnt el. Ruttkai Éva utóbb úgy emlékezett, hogy még 1955-ben elkérte ezt az erkölcstelen, kétrészes fürdőruhát, s ebben a rendkívül obszcén viseletben, az amúgy is erkölcsileg fertőzött Balaton partján, egész nyáron önfeledten „meztelenkedett”.

 

Ruttkai Éva húsz évesen ismerte meg a nála nyolc évvel idősebb Gábor Miklóst, a kor vezető színészét: 1951-ben összeházasodtak, 1953-ban kislányuk született, Júlia. Igazi álompárnak számítottak, ám ennek a szerelemnek véget vetett Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem c. drámájának miskolci bemutatója, ahol Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán (1931–1976) egymásba szeretett (1960. nov.). Kohout darabját a Magyar Néphadsereg Színháza mutatta be (1958. máj. 16-án), s a kor szokásának megfelelően a budapesti premier után a művet vidéken is játszották (Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Miskolcon, Pécsett stb.). A miskolci bemutatóban a főszerepet Szentirmay Éva és Csiszér András alakította (1959. márc. 21-én), ám egy évvel később Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán vendégszereplésével újra műsorra tűzték a darabot. A legendák szerint 1960. nov.-ben, az első próbán, ½ 7-kor találkoztak, s első látásra egymásba szerettek: Latinovits Zoltán ettől kezdve Ruttkai Évának a művésznő minden premierjén, ½ 7-kor virágcsokrot küldött, s a kísérő kártyán soha nem feledkezett meg a megismerkedésük dátumát jelző 18.30-at feltüntetni! Ruttkai nemsokára elvált Gábor Miklóstól, és haláláig élete társa lett Latinovits Zoltánnak. Ruttkai Éva kapcsolatuk alatt rendszeresen kapott szerelmes leveleket Latinovitstól, amelyek szenvedéllyel teltek, érzékiek, nem ritkán féltékenyek voltak: az ekkor már „színészkirálynak” hívott művész ugyanis örökké tartott attól, hogy Ruttkai Éva meggondolja magát, és visszamegy előző kedveséhez. Ruttkai azonban haláláig kitartott Latinovits mellett, akit élete végén egyre jobban hatalmába kerített depressziója. Máig tisztázatlan, hogy Latinovits Zoltán halála baleset vagy öngyilkosság volt, az azonban biztos, hogy Ruttkai Éva, kedvese halála napjától, élete végéig, mindennap meggyújtott egy gyufaszálat, majd elfújta. Tíz éven át gyűltek a kormos gyufaszálak egy üvegkehelyben…

 

Latinovits Zoltánnal az alábbi fontosabb darabokban szerepeltek közösen, a Vígszínházban: Rómeó és Júlia, Amerikai Elektra, Az ördög (1963); Az asszony és pártfogói (1964); Az orvos dilemmája (1965); Odüsszeusz szerelmei (1968); Ványa bácsi, Trójai nők, Tiszták (1970). Összesen 14 filmben játszottak együtt, közülük a legismertebbek: Foto Háber (1963); Egy magyar nábob (1966); Kárpáthy Zoltán (1966); Tanulmány a nőkről (1967); Utazás a koponyám körül (1970); Szindbád (1971); Volt egyszer egy család (1972).

 

Legismertebb, legemlékezetesebb alakítását azonban a Butaságom története (1965) c. filmben alakította, amikor eljátszotta Kabók Katalint, a tehetségtelen kezdő színésznőt. Ruttkai zseniálisan játszotta el azt, hogy hogy mond el rosszul egy kezdő színész egy Petőfi-verset, jóllehet sokkal jobban is tudja! Kabók Kati dilettantizmusában az igazi színészi mesterség profizmusát vonultatta fel, mimikája, mozdulatainak kultúrája és szövegének finom iróniája az egyszerű vígjátékot az 1960-as évek kultuszfilmjévé tette. Ruttkai belső monológjaiba belevitte egész addigi színészi élettörténetét: szerelmeit, kudarcait. Talán a film legismertebb jelenete Párizsban játszódik. Katit este egyedül hagyta férje (Básti Lajos alakította), s a magára maradt fiatal nő több mint szalonspiccesre itta magát. A fekete kombinéra vetkőzött Kabók Kati (= Ruttkai Éva) részeg félmondataiban a megcsalatott magányos nő elesettsége rejlik. Önkritikus persziflázs ez egy briliáns alakításban. 

Emlékezet

Budapesten, az Erzsébetváros (VII. kerület) „Csikágónak” nevezett városrészében született, anyakönyvi adatai szerint 1927. dec. 29-én. Valójában azonban dec. 31-én jött a világra, a családi legenda szerint édesanyja megkérte az orvost, hogy 1928. jan. 1-jét írjon be a hivatalos dokumentumba. A doktor azonban erre nem volt hajlandó, szó szót követett: végül is máig ismeretlen okból dec. 29-e lett a születési dátuma, jóllehet családja mindig szilveszterkor ünnepelte őt. Gyermekkorát a Garay utca 29–31-ben töltötte, később a Dob utca 108-ban, majd az Erzsébet körút 27-ben laktak. A Vörösmarty utcai skót misszionárius iskolába (ma: Budapest VI. kerület, Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Vörösmarty utca 49.) járt, ahol már gyakran fellépett különböző iskolai színdarabokban, ezt már csak azért is könnyen megtehette, hisz kb. három éves kora óta rendszeresen szerepelt Lakner Artúr Gyermekszínházában. A Capitol Filmpalota 1924. nov. 25-én nyitotta meg kapuit (a Felhők asszonya c. Elaine Hammerstein filmmel). Lakner Artúr a filmszínház művészi titkára volt, s az ő nevéhez fűződik az az ötlet, hogy a premier mozik mellett, a program kiegészítéseként, gyermekszínházi előadásokat is tartsanak. Gyermekszínháza a Capitol Filmpalotában tartotta első előadását (Budapest VIII. kerület, a Baross tér, a Verseny utca és a Keleti pályaudvar között, 1925. dec. 13-án). Az 1930-as években, amikor Ruttkai (= Russ) Éva csatlakozott, Lakner Artúr Gyermekszínháza már a Royal Apollo moziban (Budapest VII. kerület, Erzsébet körút 45., a mozi igazgatója korábban Lakner Lajos volt!) működött (az 1915. okt. 31-én megnyílt mozgóképszínház Budapest első filmpalotája volt, később, 1931. szept. 29-én itt mutatták be az első magyar hangosfilmet, A kék bálványt is). Ruttkai Éva 1931-től 1939-itt általában itt lépett fel, bár néha felnőtt előadásokban is kapott egészen kis vagy néma szerepet. Miután a gyermekszerepekből „kiöregedett”, Makay Margit (1891–1989) magánnövendéke lett (Színiakadémiára, ill. Színművészeti Főiskolára nem járt!) Jób Dániel szerződtette a Vígszínházhoz – a színházat a második világháború utolsó hónapjaiban bombatalálat érte, ezért a régi-új művészi igazgató, Jób Dániel idején, 1945–1949-ben, a társulat a Rádius moziban (Budapest VI. kerület, Nagymező utca 22–24.) lépett fel (1945. aug. 20-án itt volt Ruttkai Éva emlékezetes „beugrása” is Tolnay Klári helyett Alexandra szerepében, Molnár Ferenc A hattyú c. drámájában). Ruttkai Éva élete végéig – egy rövid Nemzeti Színházi kitérőt leszámítva – a Vígszínházban játszott (= Magyar Néphadsereg Színháza, 1951–1961).

 

Ruttkai Éva egész életében Budapesten élt, emléktábla jelzi az Erzsébet körúti házat, ahol a család lakott (emlékére állíttatta Ruttkai Iván, 2004) és Latinovits Zoltánnal közös otthonukat is (80. születésnapján, emlékére állíttatta a Vígszínház társulata, Budapest II. kerület, Endrődi Sándor utca 67/b; felavatva: 2007. dec. 29.). A művésznő első szobrát Kelemen Kristóf alkotta (terrakotta, mellszobor, a Fészek Művészklub emeleti előcsarnokában, 1976). Az új Nemzeti Színház előtt állították fel Bencsik István szobrát (bronz, egészalakos, a színésznőt Anna Karenina szerepében ábrázolja, Budapest IX. kerület, Bajor Gizi park, 2002). Legújabb szobrát Marosits István készítette, s a róla elnevezett, a Pozsonyi út és a Victor Hugo utca között kialakított Ruttkai Éva parkban állították fel (mészkő, egészalakos, Budapest XIII. kerület, 2013. máj. 31.). Ruttkai Éva a Farkasréti Temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben; gránit síremlékét Nagy István János készítette). – Nevét vette fel a Ruttkai Éva Színház (1994–2012?). Emlékére, leánya, Gábor Júlia Ruttkai Éva-emlékdíjat (= Ruttkai Éva-emlékgyűrű) alapított, 1986-ban. A díjat a művésznő születésnapjának előestéjén, dec. 30-án, az előadás előtt adják át (a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján a színház azon művészének, aki az adott évben a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta, 1987-től; az első díjazott Tordy Géza volt). Ruttkai Éva hűvösvölgyi nyaralójában (Budapest II. kerület, Keselyű út 6/a) nyílt meg a Ruttkai Éva-emlékszoba (1989. máj. 19-én). Az emlékszoba színháztörténeti magángyűjtemény, amely nemcsak Ruttkai Éva, de Latinovits Zoltán hagyatékát (több tízezer fotó, kéziratok, bútorok, egyéb tárgyi emlékek stb.) is őrzi. A kiállítóhelység 2002-ben bezárt, a gyűjtemény azonban tovább bővül, s évente néhány nyílt napon megtekinthető. 

Elismerés

Farkas–Ratkó-díj (1950), Jászai Mari-díj (1955 és 1959), Kossuth-díj (1960), a Magyar Filmszemle díja (a Butaságom története c. film női főszerepéért, 1966), érdemes művész (1966), kiváló művész (1970), Varsányi Irén-emlékgyűrű (1971), Pro Arte Díj (1972), Ajtay Andor-emlékdíj (1977 és 1984), SZOT Díj (1984), Magyar Örökség (posztumusz, 2010).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2017