Vörösmarty Mihály otthonai
1.
Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén Pusztanyéken (ma: Kápolnásnyék, Fejér megye) született Vörösmarty Mihály gazdatiszt és Csáthy Anna harmadik gyermekeként, az újszülöttet néhány nap múlva a szomszédos Nadap település katolikus templomában keresztelték meg. A kisfiú gyermekkorát Nyéken töltötte, 1811-től pedig (János öccsével együtt) a ciszterci rend székesfehérvári gimnáziumában tanult, valószínűleg 1816-ban járt először a fővárosban: az akkor már súlyos beteg édesapa beíratta fiát a pesti piarista gimnáziumba (itt fejezte be középiskolai tanulmányait 1817-ben, ugyanebben az évben halt meg id. Vörösmarty Mihály is). Apja halála után Perczel Sándor családjához szegődött: a három Perczel fiú (a későbbi honvéd tábornok Perczel Mór, valamint Perczel Miklós és Perczel Béla) nevelője lett: részben a család pesti házában, részben börzsönypusztai (ma: Bonyhád része, Tolna megye) birtokán.
Vörösmarty Mihály élete során Pest-Budán összesen tizennyolc házban lakott, első otthona a belvárosi (IV. kerület, ma: V. kerület) Duna utcában volt: barátjával, jogi egyetemi diáktársával, egyik első biográfusával, Sallay Imrével bérelték közösen ezt a „hajlékot”. A költő 1824-ben már a Neumayer-házban lakott (Régiposta utca–Aranykéz utca sarok), itt írta Zalán futása (1825) című honfoglalás kori eposzát, amellyel országos ismeretséget szerzett. Sok évvel később itt, ebben a házban működött az Athenaeum című irodalmi folyóirat szerkesztősége és kiadóhivatala is (Vörösmarty 1837-től 1843-ig szerkesztette a lapot, ám ekkor a poéta már a Jankovich-házban élt).
Vörösmarty Mihály 1834-ben költözött a Jankovich-házba (Lipót utca–Kalap utca [ma: Váci utca–Irányi utca] sarok). Itt írta meg a magyarság második nemzeti imáját, a Szózatot (1836-ban, a költemény 1837-ben jelent meg az Aurórában). Az 1837-es év egyúttal a Pesti Magyar Színház (azaz a Nemzeti Színház) megnyitásának éve is: emlékezetes, hogy augusztus 22-én, Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámájával nyílt meg a nemzeti teátrum, amely akkor a mai Astoria, a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán működött, s az első igazgatója Bajza József volt. Egy évvel később, a nagy pesti árvíz idején, Vörösmarty otthona is súlyosan megrongálódott, ezért a költő átmenetileg előbb Fáy Andrásnál a Tavasz utcában (ma: Budapest VIII. kerület, József utca), majd Deák Ferencnél (!) a Magyar utcában lakott.
Bajza József, az első nemzeti teátrum „színidirektora” gyakran meglátogatta poéta barátját az árvíz után felújított Jankovich-házban is. Nemsokára a két jóbarát már egy házban is lakott, a reformkori Pest egyik nevezetes épületében, a Horváth-házban (Hatvani [ma: Kossuth Lajos] utca–Szép utca sarok). A pesti Horváth-ház két telken állt, amelyek részét képezték annak a földterületnek, ahová eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeumot tervezték felépíteni. Mivel a múzeum máshol és másképpen valósult meg, a telket Szentgyörgyi Horváth József (a balatonfüredi Horváth-házhoz és ezzel összefüggésben az Anna-bálok hagyományaihoz is kötődő) cs. és kir. kamarás vásárolta meg, hogy ott Pollack Mihállyal, a reformkor neves építészével, klasszicista bérpalotát építtessen.
Bajza Józsefen és Vörösmarty Mihályon kívül – hosszabb, rövidebb ideig – itt lakott még Arany János, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, itt bérelt helyiséget 1842-től a Nemzeti Kör (1846-tól Ellenzéki Kör; amelynek elnöke gr. Teleki László, alelnöke pedig Vörösmarty Mihály volt.) A tizenkilenc éves Petőfi Sándor Pesten, a Nemzeti Körben mondta el először, nagyobb közönség előtt verseit, majd a költőtárs, Vörösmarty Mihály javaslatára, a kör tagjai gyűjtötték össze Petőfi első verseskötetének nyomdai költségeit. A Horváth-házban működött ugyanis a Landerer és Heckenast Nyomda és Kiadóvállalat: 1841-től ez a vállalkozás jelentette meg a Pesti Hírlapot, amelynek alapító szerkesztője Kossuth Lajos volt, és itt készült az Életképek, Jókai Mór „irodalmi divatlapja” is. Március idusán, „a nemzet nevében” a márciusi ifjak itt foglalták le a nyomdagépeket, amelyekkel aztán itt készültek el a szabad magyar sajtó első nyomdatermékei: a Tizenkét pont és a Nemzeti Dal, s talán az is ismert, hogy az első felelős magyar kormány is itt tartotta üléseit (az 1848. szeptemberi lemondásáig.)
Vörösmarty Mihály – egyes adatok szerint – nyolc évet élt a Horváth-házban (1841-től 1849-ig), itt ismerkedett meg feleségével, csajághi Csajághy Laurával, aki Csajághy Júliának, Bajza József feleségének testvére volt. A költő 1843-ban itt írta legszebb szerelmes verseit – többek között – a Merengőhöz, A szomju, a Laurához és az Ábránd című költeményeket. Vörösmarty 1843. május 9-én vette feleségül a nála huszonöt évvel fiatalabb Laurát. Házasságuk tizenkét évig tartott, öt gyermekük közül három – egy fiú és két leány – élte meg a felnőtt kort: Vörösmarty Béla (később ismert jogász, a Kúria másodelnöke lett), Vörösmarty Ilona (férjhez ment Széll Kálmánhoz, a későbbi miniszterelnökhöz) és a fiatalon elhunyt Vörösmarty Erzsébet.
Vörösmarty Mihály nagy lelkesedéssel fogadta a szinte az „otthonában lezajló” forradalmi eseményeket, a pesti győztes forradalmat Szabad sajtó c. versével köszöntötte (1848. március 15-én), majd költemények mellett publicisztikai dolgozatokkal hívta fel magára a figyelmet: Táncsics Mihály mellett talán ő volt az egyetlen, aki szót emelt a zsidók jogegyenlősége mellett. A költőt 1848. június 9-én Bács-Bodrog vármegye almási kerülete képviselőjévé választotta, a Habsburg-ház trónfosztása után, a kegyelmi törvényszék közbírájává nevezték ki: a poéta életében először és utoljára jogtudori hivatásának élt. A költő követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre és Aradra is, s jóllehet jelentősebb közszerepet nem vállalt, a világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült. Az „elrejtezést” azonban nem sokáig tűrte, végül a katonai törvényszéken, feljelentette magát: Haynautól kegyelmet kapott.
Vörösmarty Mihályt, akárcsak barátját, sógorát, Bajza Józsefet, a nemzet tragédiája, azaz a forradalom bukása, a magyarság reménytelen helyzete, valamint egyéni sorscsapásai, azaz két gyermekének halála és barátai elvesztése tragikusan érintette. Egészségi állapota hirtelen megromlott, orvosai szerint „testi felépítményében” „súlyos fejnyomás” és „vértolulás” alakult ki. A már nagybeteg költő házat és földet vásárolt Szentivánpusztán (a Fejér megyei Baracska község külterületén, 1850–1853), majd meggondolta magát, családjával végleg szülőfalujába, Nyékre költözött (1853–1855). Utolsó éveiben (az élettől elköszönő A vén cigány című gyönyörű költeményét leszámítva) már alig írt verset, szinte kizárólag csak kis kertjével foglalkozott, amelyet bokrokkal, virágokkal ültetett tele. Megtanulta a dohánytermesztést, s szakállasan, botra támaszkodva, a maga készítette és maga sodorta különleges szivarjaival néha végigsétált még a keskeny nyéki utcákon, felkereste elmúlt gyermekkora lassan eltűnő emlékeit.
Vörösmarty Mihály azonban mégsem szülőfalujában hunyt el. A költő élete utolsó napjaiban, 1855 őszén, gyógykezelésre, ismét Pestre költözött, s kezdetben, családjával, az Arany Sas szállodában élt (ma: Kossuth Lajos utca–Semmelweis utca sarok, később itt működött az Országos Kaszinó). A költő és felesége 1855. november 17-én költözött a belvárosi Kappel-házba (Váci utca 17.), ahol már másnap „agyszélhűdés“ érte: eszméletét vesztette, amit már soha nem nyert vissza. Különös módon ugyanabban a házban, szinte napra pontosan ugyanakkor és ugyanott halt meg, ahol Kisfaludy Károly huszonöt évvel korábban elhunyt. Kerepesi úti temetése, 1855. november 21-én, az újabb kori magyar történelem egyik nagy eseményévé, az önkényuralom elleni addigi legnagyobb tüntetéssé vált, a kortársak joggal tekinthették az első nemzeti gyászünnepnek.
2.
Fogytán van a napod,
Fogytán van szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
Véred megsürűdött,
Agyvelőd kiapadt,
Fáradt vállaidról
Vén gúnyád leszakadt.
Fogytán van erszényed,
Fogytán van a borod,
Szegény magyar költő,
Mire virradsz te még?
Van-e még reménység,
Lesz-e még hajnalod?
Férfi napjaidban
Hányszor álmodoztál,
Büszke reményekkel
Kényedre játszottál!
(Fogytán van a napod, 1855)
Vörösmarty Mihály kétszer halt meg. Költői lénye látszólag Világos után elpusztult, fizikai valója hat évvel utána halt lelkének. Vörösmarty hagyatékában Gyulai Pál találta meg a Fogytán van a napod című töredéket, a költő utolsó versét. Ha formai szempontból töredék is ez a vers, költői jelentőségében rendkívüli, pontos diagnózisa betegségének; a fizikum belső helyzetének leírásával és a külső világ reménytelenségének érzékeltetésével utolsó műve valóságos lélekrajzzá állt össze.
A halott költő otthon, tükörben nézi önmagát, s tudja, hogy halott.
Kényedre játszottál!
Büszke reményekkel
Hányszor álmodoztál.
Férfi napjaidban
Lesz-e még hajnalod?
Van-e még reménység,
Mire virradsz te még?
Szegény magyar költő,
Fogytán van a borod.
Fogytán van erszényed,
Vén gúnyád leszakadt.
Fáradt vállaidról
Agyvelőd kiapadt.
Véred megsürűdött,
Nincs ahova tennéd.
Ha volna is, minek?
Fogytán van szerencséd,
Fogytán van a napod.
(Fogytán van a napod, 1855)
A halott költő otthon, tükörben nézi önmagát, s tudja, hogy halott.
A Névpont – www.nevpont.hu – hagyományaihoz híven, január 22-én, ismét megemlékezett a magyar kultúra napjáról.
A Névpont ezúttal azonban nem Kölcsey Ferenccel, hanem Vörösmarty Mihállyal, a Szózat költőjének otthonaival, illetve utolsó verstöredékével foglalkozott.
Bretter György, a fiatalon elhunyt erdélyi filozófus, irodalomtörténész véleménye szerint Vörösmarty Mihály utolsó verse akár visszafelé is olvasható…
Kék virág Vörösmarty Mihály emlékének.
A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Vörösmarty Mihályról és Kölcsey Ferencről:
http://www.nevpont.hu/view/11478
http://www.nevpont.hu/view/11592
http://www.nevpont.hu/view/11918
A kép Barabás Miklós ismert vízfestménye, a kép forrása:
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Esszé
Megjelenés: nevpont.hu 2017
