Az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc egyik legvitatottabb személyisége volt Görgei Artúr. Valójában alig akadt olyan történészünk, aki valamilyen formában állást ne foglalt volna Görgei mellett vagy ellen. A dolgozat így aztán valójában a lehetetlenre vállalkozna, ha megpróbálná a vélemények többségét ismertetni, de még akkor is, ha a célja csupán a különböző álláspontok, megnyilvánulások számbavétele lenne. Ezért a rendelkezésre álló szűk keretben

 

1.) röviden szólunk Kosáry Domokosról, tevékenységéről, külön kiemelve a Görgei-kérdésben szerzett elévülhetetlen érdemeit

2.) a Görgei-kérdés néhány érdekesebb epizódját Görgei Artúr életének vitatottabb mozzanatain keresztül Kosáry értékelése alapján igyekszünk bemutatni

3.) végül – ha marad még időnk – a Görgei-kérdés történetéből, pontosabban a Görgei-kérdés történetének a történetéből emelnénk ki – kissé öncélúan – néhány markáns véleményt.

 

 

2.) Görgey Artúr, görgői és toporczi (1818. jan. 30. Toporc – 1916. máj. 21. Visegrád) honvéd tábornok. A forradalom szereplői közül ő hunyt el a legkésőbb, jóllehet nem ő volt a leghosszabb életű, ebben alighanem a Madarász testvéreké az érdem: Madarász László (1811–1909) szintén 98 évet élt, míg Madarász József (1814–1915) életének 101. évében hunyt el; igaz 1916-ban már egyikőjük sem volt az élők sorában. Görgei Artúrnak szintén 98 év adatott meg úgy, hogy aktív pályafutása 1849-ben, 31 évesen tkp. már véget ért – azaz 67 évet élt még a szabadságharc bukása után jórészt teljes visszavonultságban. A sors iróniája, hogy a ’48-asok versus ’67-esek vitájában a dualizmus hívei által támogatott Görgei 1849 után még 67 évet élt, s legnagyobb győzelmének emléknapján, Budavár visszavételének napján hunyt el, máj. 21-én. Aktív életének viszont alig van olyan eseménye, amellyel a magyar történetírás ne foglalkozott volna!

 

 

2. 1. A neve. Görgei régi szepesi nemesi családból származott. Családnevét eredetileg tehát y-nal írta. 1848-ban azonban, a forradalom hatására felvette a Görgei nevet, s ehhez az i betűs változathoz aztán élete végéig ragaszkodott. (Nem volt az ilyen névválasztás rendkívüli: Pálffy Albert ekkor lett Pálfi, Jókay Móric története is közismert. A radikális ellenzéki lap, a Marczius Tizenötödike pedig még br. Eötvös Józsefet is Ötvösnek írta…) A magyarországi történeti irodalomban Kosáry Domokos következetesen Görgeinek hívta a tábornokot, arra hivatkozva, hogy névváltoztatására nem kért belügyminiszteri engedélyt. Az újabb magyar történeti irodalom elsősorban Hermann Róbert javaslatára inkább a Görgei változatot fogadja el, tiszteletben tartva Görgei Artúr névhasználatát.

 

 

2. 2. Tanulmányai.

2. 2. 1. Miután Görgei kilépett a katonaságból a prágai német egyetemen vegyészetet tanult. Úgy döntött, hogy inkább tudományos pályára lép: a kortárs vegyész, Than Károly szerint Görgei tehetséges kémikus volt, több dolgozata is megjelent. Ezt nemcsak az elfogult honfitárs mondatta vele! Benyújtott doktori értekezésében (Über die festen flüchtigen fetten Säuren des Cocusnussöles) elsőként mutatta ki a laurinsav – a zsírsavak csoportjába tartozó ún. egyolajú sav – jelenlétét kókuszdióolajban. A felfedezés a kor egyik jelentős kémiai teljesítménye volt, nem véletlen, hogy a dolgozat – természetesen németül – megjelent az Osztrák Tudományos Akadémia Értesítőjében és egy másik, heidelbergi szakfolyóiratban is. Kémiai érdeklődése mindvégig megmaradt: 1848. júl. végén Bécsújhelyre és Prágába küldték gyutacsok (= lőkupakok) beszerzése céljából. Később javasolta egy hazai gyutacsgyár felállítását, s kémiai ismereteit hasznosítva ennek szeretett volna vezetője lenni. Első győzelmei után Kossuth meg akarta jutalmazni, ám Görgei minden ajándékot visszautasított, ám azt azért hozzátette, hogy a győzelem után egy egyetemi kémiai katedra élén érezné a legjobban magát… Görgei, a kémikus alakja feltűnt a szépirodalomban is: Sárközi György Görgei Prágában (1930) címmel elbeszélést közölt a Nyugatban a tanulmányai idején aszkétaéletű nyomorgó tudósról, aki a tiszti pályát a kutató kémikuséval cserélte fel.

2. 2. 2. Kosáry kiemelte a Görgei gondolkodásában rejlő természettudományos logikát. A racionális, tudósi attitűd élesen szemben állt a Kossuth-féle nemzeti romantikával. Mások is hangsúlyozták, hogy a két történelmi szereplő közötti feloldhatatlannak tűnő ellentét elsősorban a racionalizmus és a szenvedélyesség miatt alakult ki. A feldunai sereg fővezérévé történő kinevezése után (1848. okt. 11.) a sereg átszervezésére tett radikális kísérletet: erős, fegyelmezett reguláris sereget akart formálni a változatos elemekből álló, sokszor felszereletlen, bizonytalan szervezetű, tisztázatlan hatáskörű szabadcsapatokból. A könyörtelen logika persze nagyon sok embert sértett, elsősorban azokat, akik katonai alkalmatlanságukat, vezetői hiányosságukat kétségtelen meglévő forradalmi lelkesedésükkel próbálták ellensúlyozni, s a háttérbe szorítottak kezdtek először Görgei árulásáról, ill. vélt diktátori ambícióiról beszélni.

„Úgy kellett cselekednem, mint vegyészkedésem idején, midőn a lombik fölé hajoltam, hogy ami benne forr, szét ne vesse, vagy haszontalan keverékké ne silányodjék.” (Féja Géza).

 

 

2. 3. A Zichy-ügy. Gr. Zichy Ödönt Jellasicstól Roth tábornok hadteste felé utazóban Görgei előőrsei elfogták, s császári manifesztumot és védlevelet találtak nála. A volt császári adminisztrátort a fenyegető tömeghangulat elől vitte át Görgei Csepelre, ahol az ő elnökletével összeült hadi törvényszék Zichyt halálra ítélte. Görgei a lincshangulat elől (ld. Lamberg esete) mentette ki Zichyt, de aztán kérlelhetetlen elszántsággal kivégezte az árulót (1848. szept. 30-án). Sokan ennek az epizódnak tulajdonítják Görgei katonai karrierjének kezdetét. Görgei kérlelhetetlen szigorúsága kétségtelenül nagy feltűnést keltett – a későbbi nagy ellenség, Madarász László akkor még ismeretlenül, magánlevélben üdvözölte Görgeit e tettéért – de további karrierjét Kosáry szerint azonban nem ez befolyásolta.

Megjegyzés (bár nem függ össze vizsgálatunk tárgyával): a kortársak az ismert műgyűjtőt, Zichy Edmundot (1811–1894) Zichy Jenőnek, az 1849-ben kivégzett testvérét, Zichy Eugént Zichy Ödönnek ismerték, a kortárs lexikonok a testvéreket pedig Zichy Edmund, ill. Eugén néven szerepeltetik. A két név összekeverése szerepel Jókai Mór A kőszívű ember fiai c. regényében is!

 

 

2. 4. A móri csataveszés, 1848. dec. 30. Görgei és Perczel.

Windischgrätz 1848. dec. 14-én megindította a császári főerők támadását, s ezzel kezdetét vette a téli hadjárat. A két és félszeres császári túlerő elől Görgei lassan, késleltető harcok között visszavonulni kényszerült. Kossuth szenvedélyes levelekben próbálta rávenni Görgeit arra, hogy vegye fel a harcot Windischgrätz-cel szemben. Pulszky Ferenc visszaemlékezései szerint Görgeit „agyonlövetéssel“ is megfenyegette, ha nem engedelmeskedik. Görgei mégsem bocsátkozott nagyobb csatába, jóllehet Győrnél nyolc napig tartotta magát, de ez volt a maximum.

Kossuth sürgetései másképpen hatottak Perczel Mórra: ő dec. 30-án Mórnál felvette a harcot Jellasiccsal – anélkül, hogy terveiről értesítette volna Görgeit és valami együttműködés alakulhatott volna ki közöttük – és súlyos vereséget szenvedett. Perczel a vereség után megvádolta Görgeit, hogy a csatát Görgei rendeletére vállalta el. Valójában Perczelt nem rendelték Görgei parancsnoksága alá, így Görgei nem is utasíthatta volna Perczelt, amúgy pedig nem is tudott semmit Perczel szándékáról; jóllehet a Görgei alárendeltségébe tartozó Karger Ferdinánd dandárja a közelben tartózkodott.

A vereségnek katasztrofális következményei lettek: a.) Görgei tovább vonult vissza, mivel már nem látott esélyt arra, hogy az ellenséget a főváros előtt feltartóztassa. b.) Dec. 31-én a Képviselőház az Országgyűlés és a kormány Debrecenbe költözéséről döntött. c.) 1849. jan. 5-én Windischgrätz bevonult a fővárosba.

 

 

2. 5. A váci proklamáció, 1849. jan. 5.

A móri csatavesztés után megkezdődött a honvédsereg felbomlása. Azért, hogy Görgei a sereg egységét megőrizze, megpróbálta felújítani azt a fikciót, hogy a magyar sereg a király akaratát képviseli, ha az alkotmányért küzd tovább! Helyzetét „megkönnyítette“, hogy V. Ferdinándot 1848. dec. 2-án az udvari kamarilla lemondatta minden címéről unokaöccse, az ifjú Ferenc József – Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegné fia – javára. A király azonban közjogi értelemben nem mondhatott le, ezért a honvédsereg tagjai – és nemcsak az osztrákok – a Habsburg-ház trónfosztásáig V. Ferdinándot tekinthették uralkodójuknak. Görgei valójában nyíltan hirdethette, hogy ő V. Ferdinánd királyért, s egyúttal a márciusi eszményekért harcol. A magyarságra támadó csapatok nem V. Ferdinánd akaratát teljesítik, s a szózatokat is a király nevével visszaélők adják ki. Görgei ezzel a lépésével megnyerte a nemzeti önvédelem ügyének a még megmaradt tisztikart, amely ekkor a teljes szétesés határán állt. Viszont olyan álláspontot tett magáévá, amelytől Kossuth a későbbiekben egyre távolabb jutott – arról nem is szólva, hogy a proklamációban kijelentette, hogy megingott a bizalma a Honvédelmi Bizottmányban, mivel az egymásnak ellentmondó rendeleteket adott ki, s a sereget magára hagyta, miután annak részvétele nélkül alkudozni kezdett.

A proklamáció tehát egyrészt racionális érvelés: a.) A feldunai hadtest hű marad esküjéhez, az V. Ferdinánd király által szentesített alkotmány fenntartásáért minden külső és belső („idétlen republikánus izgatások“) ellenség ellen fel kíván lépni. Másrészt b.) szembemegy a Honvédelmi Bizottmánnyal a decemberi visszavonulásért nem elsősorban az ellenség túlerejét, hanem a kormányt okolja, továbbá a kormány Debrecenbe menekülését egyenesen gyávaságnak tartja. Végül c.) Görgei helyzetét Windischgrätz is félreértette: úgy vélekedett, hogy Görgei megtagadta a küzdelmet, s hajlandó visszatérni a császári hűségre. Megadás esetén büntetlenséget és Ausztrián kívüli nyugodt életet kínált neki. A dinasztikus érzelmű tisztek Görgeiben látták elveik biztosítását, mert világosan kifejezte a törvényes álláspontot.

A móri csatavesztés, Görgei visszavonulása és a váci proklamáció így együtt formálta az „áruló“ Görgei első képét. Az érvelés–védekezés a szépirodalomban is tetten érhető, leginkább Németh László drámájában (Az áruló, 1954).

 

 

2. 6. A Függetlenségi Nyilatkozat, Debrecen, 1849. ápr. 14.

2. 6. 1. Dembinszky kinevezése.

Mivel Görgei a váci proklamációban kijelentette, hogy nem bízik a Honvédelmi Bizottmányban Kossuth sem bízott meg Görgeiben. A felvidéki téli hadjárat sikerei ellenére Kossuth előbb az Erdélyben sikeresen küzdő Bem Józsefet, majd gr. Teleki László javaslatára egy másik lengyel emigráns katonatisztet, gr. Dembinszky Henriket nevezte ki a seregek fővezéréve. A szakirodalom abban egyetért, hogy ez a döntés a szabadságharc egyik legszerencsétlenebb döntése volt, s elsősorban az „áruló“ (= a színfalak mögött Windischgrätz-cel alkudozó Görgei ellen irányult). Az újabb irodalom azonban nem hozza összefüggésben Dembinszky kinevezését a proklamációval: az új fővezér már jan. 5-e előtt elindult Lengyelországból, jan. 11-én érkezett meg, Kossuth pedig jan. 21-én nevezte ki honvéd altábornaggyá.

2. 6. 2. A kápolnai csata. 1849. febr. 26–27.

A kétnapos ütközet – a szabadságharc addigi legnagyobb csatája a magyar honvédsereg súlyos vereségével ért véget. A katasztrófa a magyar felsővezetés hibájából következett be. Dembinszkyt meglepte az ellenség támadása, nem tudta saját csapatait kellőképpen kézben tartani, azok szokott rendjét megbontotta, a seregrészeket összekeverte, továbbá tisztjeit sem tájékoztatta megfelelően teendőikről. (Hermann Róbert)

A vereség után Görgei állt a lázadó tisztek élére, s márc. 3-án Dembinszkyt megfosztották fővezérségétől. Kossuth első reakciója az volt, hogy az „áruló“ Görgeit főbe löveti: a helyszínre érve azonban a lefolytatott vizsgálat Görgeinek és társainak adott igazat. Talán ez volt az egyetlen olyan veresége a szabadságharcnak, amelyben a szakirodalom és a szemtanúk többsége is – Dembinszky kivételével, aki leváltása után is tovább küzdött egy hadtest élén – megegyezett a felelősség dolgában, ill. abban, hogy ezért a vereségért nem Görgei a felelős.

2. 6. 3. Az olmützi alkotmány, 1849. márc. 4.

A kápolnai vereség másik súlyos következménye az olmützi alkotmány (= régebben oktrojált alkotmány, Kosáry szerint olmützi manifesztum és birodalmi alkotmány, lévén, hogy, mint alkotmány Magyarországon soha nem lépett hatályba). Láttuk, hogy Görgei V. Ferdinándot ismerte el uralkodónak – ugyanis Ferdinánd szentesítette az április törvényeket, s ezt a váci kiáltványában is hangsúlyozta. Windischgrätz győzelmi jelentésére a manifesztum Magyarországot, mint a koronatartományok egyikét betagolta az új központi, birodalmi szervezetbe.

2. 6. 4. A Függetlenségi Nyilatkozat

Az olmützi manifesztumra mindenképpen válaszolni kellett: a szakirodalom szerint logikus lépés volt egy oktrojált alkotmánnyal szemben egy egyoldalú függetlenségi kinyilatkoztatás.

A helyzet szinte hónapról hónapra változott, s az események kulcsfigurájának Görgei bizonyult. Kápolna után úgy tűnt, hogy rövid időn belül immár másodszor összeomlik a magyar honvédsereg. Április elején azonban megindult a dicsőséges tavaszi hadjárat, amelynek sikerei megerősítették Kossuthot abban, hogy a.) Végleg elszigetelje az ellene szervezkedő békepártiakat és b.) ezt csakis a függetlenség kihirdetésével érhette el, valamint c.) Magyarország, mint független állam politikailag kevésbé lehet elszigetelt. Paradox módon mindezek véghezviteléhez szüksége volt az általa továbbra is bizalmatlanul figyelt Görgei hadvezéri képességeire, pontosabban az általa elért katonai sikerekre.

Kosáry úgy vélte, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése az adott külpolitikai helyzetben nem volt szerencsés lépés. Kossuth várakozásaival ellentétben Magyarországot, mint független államot épp ellenkezőleg, inkább elszigetelte: a nyugat-európai országok Anglia és Franciaország ragaszkodtak a Habsburg Birodalom fennmaradásához, sőt az angol kormány egyenesen az európai egyensúly fő pilléreként tekintett Ausztriára. Az orosz intervenciót nem a detronizáció idézte elő, ez ettől függetlenül, a császári sereg sorozatos vereségei hatására következett be, jóllehet a cári beavatkozás jogi lehetősége már korábban megteremtődött. Kosáry továbbá hozzáfűzte, hogy Anglia ellenezte az orosz hatalmi terjeszkedést és a cári hadsereg magyarországi akcióját sem látta szívesen, de végső soron elfogadhatónak tartotta abban az esetben, ha a Habsburg Birodalmat másképpen nem lehet megmenteni. Kossuth túllépett a nemzeti önvédelem keretein, s ez az orosz diplomácia szempontjából megkönnyítette a cári intervenció tényének angliai elfogadtatását.

2. 6. 5. Görgei a Függetlenségi Nyilatkozat után

Görgei Léván tudta meg a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetését, amely a tisztek körében nagy megütközést keltett. Damjanich János erősen ellenezte, Gáspár András pedig le is mondott. Görgei úgy vélte, hogy eddigi sikereinek elsősorban az az oka, hogy az ellenséggel szemben törvényes, igaz ügyért küzdöttek, az elszakadás azonban már nem az, az már nem önvédelmi harc, hanem az egész osztrák monarchia elleni támadás. Ellenségünk viszont minden szomszédos államban szövetségesre lelhet ellenünk.

Görgei később azt írta, hogy a dinasztia letétele nem ellenkezett nemzeti érzelmeivel, de ő látta a tiszti kar elégedetlenségét – nem agitált mellette. Úgy vélte, hogy, a sereg harcait a kormány előnytelen politikai tettekre használja fel – azaz elsősorban a lépés célszerűségét vonta kétségbe, s jól látta, hogy a bejelentés a seregben nyugtalanságot idézett elő. A csatatéren a legkisebb siker is többet érhet, mint egy fennhéjazó nyilatkozat.

Görgei – nem először – két tűz közé került: számos osztrák érzelmű tiszt nyíltan követelte, hogy szakítson az „istentelen“ Kossuthtal – Kossuth hívei viszont nyílt állásfoglalásra ösztönözték.

2. 6. 6. A komáromi szózat

Görgei ápr. 29-én kiadta komáromi szózatát, amelyben magáévá tette a politikai fait accompli-t [fetákompli], s lelkes buzdítással további harcra ösztönözte seregét. Kétségtelen, hogy elítélte a detronizációs politikát, sőt Kosáry azt is megkockáztatta, hogy foglalkozott a ’48-as alapon való megegyezés gondolatával, s azzal is, hogy a nyilatkozatot vissza kellene vonni.

 

Kérdések. A két szemtanú, Kossuth és Görgei egymásnak homlokegyenest ellenkező módon mondja el azt, hogy vajon mi is történt közöttük azon az emlékezetes gödöllői, ápr. 7-i négyszemközti megbeszélésükön? Csak egy a közös: mindketten a Függetlenségi Nyilatkozatról beszéltek! Logikailag az azért elképzelhetetlen, hogy az, aki kiadja a váci proklamációt, feltétel nélkül támogassa néhány hónappal később a detronizációt. Ferenc József olmützi manifesztumára mindenképpen válaszolni kellett. Kossuth arról győzködte Görgeit, hogy V. Ferdinánd újra elismerése teljesen lehetetlen, az ifjú Ferenc József trónra lépését pedig – láttuk – maga Görgei is ellenezte. Más jelölt nem jöhetett szóba – marad tehát a detronizáció? A források csak abban egyeznek meg, hogy az olmützi manifesztumra „mindenképpen válaszolni kell.“ (Jászi Oszkár = Elemér Oszkár)

 

 

2. 7. Budavár bevétele, máj. 4.–21.

2. 7. 1. A Haditanács.

A dicsőséges tavaszi hadjárat – állomásai: ápr. 2. Hatvan; ápr. 4. Tápióbicske; ápr. 6. Isaszeg; ápr. 10. Vác; ápr. 19. Nagysalló; ápr. 26. Komárom – után ápr. 28-án a Haditanács egyhangúan úgy döntött, hogy a következő cél Buda bevétele. A Haditanácson az ápr. 14-én hadügyminiszterré kinevezett Görgei nem vett részt.

A szakirodalom jelentős része ezt a tényt később a szabadságharc végzetes hibájaként elemezte. Görgei, ahelyett, hogy Bécsig üldözte volna a megvert császári sereget Buda felé fordult, s ez az időveszteség döntő szerepet játszott a magyar forradalom bukásában. A nemzeti romantikus történetszemlélet, majd később, 1945 után a korai marxista munkák is úgy vélekedtek, hogy a magyar honvédsereg, ha tovább folytatta volna az előrenyomulást, Bécset is bevehette volna. Bécs elfoglalása pedig újabb, döntő fordulatot vethetett volna az európai forradalmaknak. Ezeknek a fantáziadús érveléseknek valójában kevés közük volt a realitáshoz: a.) Bécs előtt az addig is erőn felül teljesített magyar honvédsereg lényegesen jelentősebb túlerővel találta volna szemben magát: Görgei 27 000 fős hadseregével szemben az időközben Windischgrätz helyett kinevezett Welden több mint 50 000 fő felett diszponált, és a tartalékai felé hátrált, s akkor még nem szóltunk egyéb fegyverzeti fölényéről. b.) A nemzetközi erőviszonyok aligha engedték volna, hogy egy nagy, általános európai forradalom robbanjon ki Bécs esetleges, ám rendkívül valószínűtlen elfoglalása után. c.) Maga Görgei sem akarta Bécsig kergetni a császári sereget, még Bécs előtt, Győrnél viszont elképzelhetőnek vélt egy újabb támadást. d.) A seregnek azon részeit, amelyek nem értettek egyet a trónfosztással lehetetlen volt rávenni a hadműveleteknek az országhatáron kívüli folytatására, viszont Buda gyors bevétele szimbolikus cselekedetnek bizonyulhatott, ezért a sikerért mindenki lelkesedhetett.

2. 7. 1. Az ostrom.

Az ostrom, úgy gondolták csak néhány napig tarthat, azonban több hétig elhúzódott. Budát nem lehetett elfoglalni „rendszeres rohanással“, csakis szervezett ostrommal, ehhez pedig sokáig hiányoztak az ostromágyúk – Guyon Richárd késlekedése miatt. Az ostrom elhúzódása miatt Klapka a visszavonulást sürgette, Görgei azonban a közvélemény és főleg Kossuth sürgetésére ellenállt – eredménytelenül visszavonulni az demoralizálhatta volna a sereget.

Az ostrom elhúzódása mind Kossuthot, mind Görgeit nyugtalanította, s ismét kiélezte közöttük a tavaszi hadjárat sikerei miatt elsimulni látszó viszályt. A máj. 21-i győzelem is csak átmenetileg enyhítette közöttük a feszültséget. Kossuth vidini levelében később leszögezte, hogy a három hét végzetes időveszteségnek bizonyult. Vagyis azért tette később felelőssé Görgeit, amit elsősorban ő követelt meg (= amúgy az ostrom nem tartott három hétig, csak 17 napig, továbbá, mint írtuk a Haditanács döntésén maga Görgei részt sem vett…)

A budai vár bevétele a.) A tavaszi hadjárat csúcsteljesítménye, a magyar honvédsereg utolsó nagy győzelme volt, s később a szabadságharc fordulópontjának bizonyult. b.) Azért is, mert, mint ismert, ezen a napon, azaz 1849. máj. 21-én állapodott meg Ferenc József I. Miklós orosz cárral 200 000 katona magyarországi bevetéséről. c.) Mind a mai napig megosztja az irodalmat a nemzeti romantikus érvelés és a racionális értékelés között. A nemzeti romantika és a dogmatikus történetszemlélet közötti hasonlóságra Kosáry maga is felhívta a figyelmet.

 

 

2. 8. Az utolsó hónapok

2. 8. 1. A helyzet

A katonai erőviszonyok júniusra már igen kedvezőtlenné váltak. Az osztrák sereg az új főparancsnok, a kegyetlenségeiről elhíresült br. Julius von Haynau táborszernagy alatt újraszerveződött, s egyes hadtörténészek szerint egymagában is túlerőben volt a magyar honvédsereggel – hisz Itáliából és máshonnan friss erőkkel kiegészült. Az orosz intervenciós sereg (közel 200 000 fő) pedig elsöprő túlerőt képviselt: e haderő jelentős része Ivan Fjodorovics Paszkevics tábornagy, varsói herceg irányítása alatt északkeletről tört be az országba (1849. jún. 14. Dukla), valamint relatíve kisebb része Erdélybe tartott.

A végső kimenetel nem is lehetett kétséges, az azonban korántsem volt eleve eldöntött dolog, hogy a befejezésre mikor és hogyan, milyen formák között kerül majd sor?

2. 8. 2. A terv

A drámai utolsó hetek–hónapok vitái a különböző lehetőségekről, kármentésekről szóltak. A nemzet kétségtelen végveszélybe került, s ebben a kilátástalan helyzetben Görgei azt javasolta, hogy a honvédsereget egy utolsó nagy összecsapásra készítsék fel a még mindig kisebb és gyengébb, a friss erők ellenére továbbra is sok leharcolt egységet felvonultató Ausztria ellen. A magyar főerőket Komáromnál kell összpontosítani, a kormány is lehetőség szerint ott találjon biztos helyet. A cári sereg előrenyomulását egyrészt kisebb erőkkel meg kell próbálni lelassítani, másrészt tárgyalásokat kell kezdeni az orosz hadvezetéssel, mert Görgeinek az a benyomása, hogy a nagy hadsereg óvatosabban mozog, valamint nem szívesen keresi az osztrákokkal a közvetlen együttműködést.

Kosáry még megjegyezte, hogy Komárom korszerű és terjedelmes erődrendszere volt az egyetlen olyan bázis Magyarországon, amely az Ausztria elleni végső támadás kiindulópontjául szolgálhatott, s ahol a magyar politikai és katonai vezetés akár még hónapokig tarthatta magát, amíg a tél közeledtével az oroszok esetleg átmenetileg kivonulhattak volna.

2. 8. 3. A valóság

Különféle intrikák, téves levelek, valamint a Görgeivel szembeni bizalmatlanság miatt a jún. 29-i Haditanács koncepciót váltott: Dembinszky javaslatára az új haditerv szerint a magyar csapatokat Arad–Temesvár környékén vonta össze egy végső ütközetre, míg a kormány Szegedre vonult. A seregével Komáromban tartózkodó Görgei sokáig ellenezte a tervet, majd a váratlanul általános támadást indító Haynau előrenyomulását sikerrel állította meg – ez volt Görgei utolsó nagyobb sikere. A visszaemlékezők kiemelték hősiességét, személyes bátorságát: nagy lovasroham élén száguldott (Féja Géza megjegyzése szerint valószínűleg maga is a halált kereste). Súlyos fejsérülést szenvedett, eszméletlen állapotban hozták vissza a csatatérről.

Az értékelések egy része azonban úgy vélte, hogy Görgei, mint hadügyminiszter szembement a kormány döntésével, „szabotálta“ a parancsot, mindenáron ragaszkodott a kormány által már korábban elvetett elképzeléshez, azaz Komáromban maradt. A Görgei-pártiak ezzel szemben arra a következtetésre jutottak, hogy a kormány tagjai saját törökországi menekülésüket készítik elő azzal, hogy Szegedre költöznek, és Arad–Temesvár környékén készülnek egy döntő ütközetre. Ezen a véleményen volt a radikális Marczius Tizenötödike c. lap is, amit elsősorban Pálffy Albert kormányellenes kirohanásai miatt betiltottak (1849. júl. 7-én!).

2. 8. 4. A vég

2. 8. 4. 1. Görgei fejsebe ellenére serege élén távozott Komáromból, hogy eleget tegyen Kossuth kérésének, és Szegeden csatlakozzon a kormányhoz. A Görgei-hívek megjegyezték, ha betegségére hivatkozva Komáromban marad, akár még meg is dicsőülhetett volna. Így viszont már a serege elővédje megütközött Vácnál az orosz csapatokkal. Görgei ismét megsebesült, serege kerülőre kényszerült – nem tudott eljutni idejében Szegedre.

A kényszerű manőver viszont megállította az orosz előrenyomulást, mint korábban Görgei elemzésével rámutatott a cári sereg nagy, lomha és túlbiztosított – az orosz hadvezetés pedig nem értette Görgei „taktikáját“, amely csupán az orosz sereg megkerüléséből állt. Külső hadászati vonalon mozogva a Görgei-hadtest minden egyes pontra előbb érkezett oda, mint az intervenciós cári csapat főegységei. Egyúttal időt is adott a magyar honvédsereg déli hadműveleteihez szükséges erőösszevonásokhoz.

2. 8. 4. 2. Kétségtelen, hogy az orosz seregben Görgei katonai teljesítményei, de akár csak a legutóbbi „kerülős manőverei“ miatt nagy tiszteletnek örvendett. Akár e tisztelet, akár csak egy valószínűbb hadicsel miatt Görgeit júl. 20-án, Rimaszomatban, a főhadiszálláson két orosz tiszt kereste fel és Paszkevics nevében tárgyalásokat kezdett vele a fegyverszünetről.

Görgei úgy vélekedett, hogy erről a kormánnyal kellene tárgyalni, hisz ő csak egy seregvezető, mindenesetre a megbízás nélkül érkező orosz tisztekkel írásba foglaltatta a megadás állítólagos feltételeit (megjegyzendő, hogy az egész iratot később Pach Zsigmond Pál Görgei ötletének tartotta…) Később újabb megkeresés érkezett Fjodor Vasziljevics Rüdiger tábornok részéről, s ez már jóval komolyabb kapcsolatfelvétel volt: Rüdiger levelet küldött Görgeinek.

Egyes vélekedések szerint orosz részről volt olyan szándék, hogy Görgei seregtestét leválasszák a honvédsereg egészéről, s láttuk, hogy Görgei eredeti elképzelése is az volt, hogy az osztrákok ellen harcolni, az oroszokkal viszont tárgyalni kell. A különböző magyar–orosz kapcsolatfelvételek természetesen csak növelték a bizalmatlanságot Görgeivel szemben, valamint megerősítették az „áruló“ Görgei-toposzt.

Kosáry véleménye szerint azonban az orosz hadvezetésnek nem állt szándékában külön megállapodást kötni Görgeivel, amúgy ezt a bécsi udvarral kötött megállapodása értelmében nem is tehette volna meg. Kétségtelen viszont, hogy Paszkevics és Haynau között bizonyos ellentétek feszültek, továbbá Oroszországnak is inkább az volt az érdeke, hogy a „lázadó“ magyarok ne a Habsburg Birodalom képviselője előtt tegyék le a fegyvert.

2. 8. 4. 3. Az utolsó és leggyakrabban elhangzott vádpont Görgei ellen az volt, hogy a debreceni csatában (1849. aug. 2.) cserbenhagyta Nagysándor Józsefet, a későbbi aradi vértanút, Kossuth odaadó hívét, aki már régóta gyanakvással figyelte Görgei tevékenységét.

Valójában Görgei I. sz. feldunai hadserege – ez alá tartozott Nagysándor hadteste is – feladata a visszavonulás volt, hogy azután Aradnál egyesüljön a már korábban odaérkezett többi hadsereg hadtesteivel, s közösen, erejüket összefogva harcoljanak Haynau csapatai ellen. A sereg oldalvédje volt Nagysándor hadteste, amelyik Debrecenben csatába bocsátkozott a lényegesen nagyobb túlerővel rendelkező cári sereggel. Görgei főserege Vámospércsnél, kb. 25 km-re volt Debrecentől, így semmiképpen sem segíthettek volna Nagysándoron.

A dogmatikus történetírás szerette hangsúlyozni Nagy Sándornak (!), a nép egyszerű gyermekének hősiességét a nemesi származású Görgei Artúr árulásával szemben. A gyanakvást kétségtelenül fokozta, hogy Bory Miklósné br. Hellenbach Karolina volt a közvetítő, a fent már említett Rüdiger és Görgei között, s az a bizonyos levél kalandos úton Nagysándor tisztjeinek a tudomására jutott. (Ezek a kalandos mellékszálak több történelmi regényben is felbukkantak, pl. Bárdos László Dzsidás kapitányában).

Megjegyzés: Nagysándor Józsefet valójában Sándor Józsefnek hívták, valószínűleg a Nagyvárad környékén igen gyakori Sándor családnév megkülönböztetéséül vette fel a Nagy nevet. A nevét egyébként Nagy-Sándor Józsefnek írta.

2. 8. 4. 4. A szabadságharc reális megnyerésére vagy legalább további elhúzására a temesvári csatavesztés (1849. aug. 9.) előtt sem volt esély. A katasztrofális vereség után már az is világossá vált, hogy a magyar honvédsereg taktikai előnyöket sem vívhat ki a kapitulációt illetően.

A kormány lemondott, Kossuth Görgeit teljhatalommal ruházta fel, ami azonban csak azt jelentette, hogy a megadás különböző módozatai között választhatott (ahogy erre a szépirodalomban Mikszáth Kálmán is rámutatott).

 

Valójában milyen lehetőségei maradtak Görgeinek, akinek a hadereje 29 000 főből, 10 000 lóból, 144 lövegből és puskánként egy lőszerből állt? a.) A további harcnak nem volt értelme, jóllehet a honvédseregnek még szétszórva az országban itt-ott volt még tartaléka, s rendelkezésre állt még a komáromi haderő is. Kisebb seregmaradványok eljutottak Komáromig, hogy ott folytassák az ellenállást, de a fősereg, ahogy Kosáry frappánsan megjegyezte ehhez túl nagy és egyúttal túl kicsi is volt. b.) A sereg behúzódhatott volna Erdélybe, áttérve a gerillaharcra; ehhez azonban Görgei nem értett, továbbá nem is valószínű, hogy eredményre vezetett volna a magyarokkal szembeni ellenséges román falvak gyűrűjében c.) Délre, a török határ irányába is kitörhetett volna, Görgei azonban nem kívánt külföldre távozni, ellentétben Kossuthtal.

 

Maradt a fegyverletétel, de nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt. Haynau hírhedt kegyetlenségétől semmi jót nem lehetett várni, az orosz túlerő előtt meghajolni viszont kevésbé tűnt megalázónak. Továbbá Paszkevics és Haynau feszült viszonya, versengése még nyújtott bizonyos lehetőségeket.

 

Aktív pályafutásának végén mintha felcserélődtek volna a szerepek. Sokan azt hangsúlyozták, hogy a racionális Görgei azért vállalta el ezt az ún. teljhatalmat, mert romantikus áldozatra készült, egy olyan szerepre, amely végleg hőssé avathatja az utókor szemében. A romantikus Kossuth viszont külföldre menekült, hogy tovább szervezze a forradalmi ellenállást a diplomácia racionálisabb keretei között.

 

Tudjuk egyikőjüknek sem lett igaza: Görgeit internálták ugyan, de „életre ítéltetett“, az áldozati szerep helyett a bűnbak szerepe jutott neki osztályrészül. Kossuth reménysége, diplomáciai erőfeszítése szintén kudarcba fulladt: a nagyhatalmak konfliktusai nem tették lehetővé, hogy megalakuljon egy önálló magyar állam.

 

3.) Végigtekintettük Görgei életútjának vitatott és kevéssé ismert sorseseményeit. Végezetül néhány olyan meghatározó álláspontot emelnénk ki a könyvtárnyi Görgei-irodalomból, amely véleményekről a Görgei-életút historiográfiai elemzése során nem tértünk ki. (A néhány munka értékelése itt is Kosáry műve alapján történik, függetlenül a szerző jelentőségére vagy jelentéktelenségére)

 

 

3. 1. Kossuth Lajos

Valójában a Görgei-kérdés már Görgei Artúr aktív életében megkezdődött, láthattuk, hogy a kortársak különböző okokból, egyéni ambíciókból hogyan nyilatkoztak a tábornokról. A Görgei-kérdés története pedig Kossuth vidini levelével (A követekhez és politikai ágensekhez Angol- és Francziaországban, 1849. szept. 12.) kezdődött.

A levél Kosáry szerint Kossuth múltszemléletének első vázlata: önigazolás és egyúttal vádirat is. A levélben megnyilatkozó Kossuth már nem a menekülő bujdosó, hanem egy nép szabadságának hordozója, akinek véleménye szerint a magyar nép szabadságharca elsősorban az ármány és a gonoszság miatt bukott el.

Görgei csupán taktikai győzelmeket aratott, stratégiai eredményeket nem ért el, jóllehet akár Bécset is elfoglalhatták volna. Nem támogatta a Függetlenségi Nyilatkozatot, külön alkudozott az ellenséggel, előbb az osztrákokkal, később az oroszokkal tárgyalt, későn indult el Komáromból, s késői levonulása miatt demoralizálódott a hadsereg.

Kossuth komolyan hitte, hogy a magyar szabadságharc eszményi erők hősi feltörekvése volt, s egy kis erőfeszítéssel eljutott volna a győzelem magaslatára, ám a végső pillanatban a tagadás áskálódó szelleme mindent mélybe döntött.

Kossuth vidini levele igen nagy hatással volt nemcsak az emigrációra, de a hazai írásokra, első elemzésekre is. Az „árulás“ vádja már különböző formában felbukkant korábban is, de a vád kiteljesedéséhez, általánossá válásához a legnagyobb lökést Kossuthtól kapta meg. A levél alapján évtizedekig a szabadságharccal foglalkozó legtöbb szakirodalom a nemzet hazafias küzdelme vs. nemtelen árulás dichotómiája között mozgott. Kosáry még hozzáfűzte, hogy ha valaki nemzete nagyságát szinte legyőzhetetlennek érzi, akkor könnyen elfogadja azt a megoldást, hogy a bukást nem a külső túlerő, hanem egyfajta belső aknamunka idézte elő.

Megjegyzés: a vidini levél – amelynek eredeti példánya nem maradt fenn – 1849. nov.-ben érkezett meg Londonba, még az év végén németül is megjelent, 1850-ben adták ki olaszul és svéd nyelven. Magyarul (Kossuth a forradalom végnapjairól, 1850) Szilágyi Sándor gondozásában látott napvilágot.

 

 

3. 2. Kacziány Géza

A fent részletezett, Görgei elleni vádak legmarkánsabban Kacziány Géza munkásságában érhetők tetten (Görgei, 1915). A „történelmi tanulmány“ didaktikus módon foglalja össze a nemzet legfontosabb sérelmeit Görgeivel szemben: a.) Görgei okozta Perczel móri csatavesztését b.) Windischgrätz büntetlenséget ígért neki, ez már önmagában is kimeríti az „árulás“ fogalmát – amúgy a büntetlenséget meg is kapta Világos után. c.) A téli hadjárat Görgei tudatlanságát igazolja. d.) A kápolnai vereség is Görgei hibája, mert nem engedelmeskedett Dembinszkynek. e.) A tavaszi hadjárat sem az ő sikere, ekkor Vetter volt a honvédsereg fővezére. f.) A Kossuth által felajánlott jutalmakat azért utasította el, mert kevesellte (!) azokat. g.) A békepártiakkal összejátszva Kossuth megdöntésére törekedett. h.) A komáromi csatában szerzett fejsebét egyik huszárjától szerezte. i.) Budavár ostroma után azért készült lerombolni a várfalakat, hogy az ne tudjon ellenállni Haynaunak. j.) Az orosz hadsereg Görgeivel állandóan kapcsolatban állt, így a cári seregek is elsősorban Görgei információi miatt győzhettek. k.) A világosi fegyverletétel előtt keményen megfenyegette mindazokat, akik nem engedelmeskednének neki, továbbá a fegyverletételért Görgei igen jelentős pénzjutalomban részesült, amelytől elesett volna, ha a kapituláció nem az addig is titokban vele együttműködő cári csapatok előtt történik meg.

Kacziány munkáiban Görgei valóságos démoni alak, dolgozatát ma olvasva azonban inkább történelmi paródiára gondolnánk, mint komoly tudományos munkára. Kacziány egyébként azért is érdekes, mert Kosáry egyetemi doktori érkezésére válaszolva újabb könyvet írt Görgei és most már Kosáry ellen (Görgeiről második könyvem, 1937). Míg az első munkáját igen nagy visszhang követte, „második könyve“ annyira érdektelennek bizonyult, hogy maga Kosáry, aki rendkívül precíz filológusként minden irodalmat nyomon követett, csak jóval később hallott erről az újabb opuszról…

 

 

3. 3. Szekfű Gyula

Természetesen Szekfű Gyula véleményét is érdemes megismerni, hisz ő az elsők között próbált meg túllépni a szabadságharc eseményeit végtelenül leegyszerűsítő áruló – hős antagonizmuson. Úgy vélekedett a Negyvennyolcas történetünk mai állása (Napkelet, 1924) c. programadó írásában, hogy a magyar történetírás eddig arra törekedett, hogy a két póluson elhelyezkedő hőseit (= Görgei és Kossuth) egyre jobban „leleplezze“. Így azonban csak azt lehetett elérni, hogy az oly sokat emlegetett dicső magyar múlt kiüresedett, hitelét vesztette. A Monarchia felbomlása után ’48 és ’67 ellentéte már nem akadályozza a múlttal való elfogulatlan szembenállást. Megnyíltak továbbá a bécsi levéltárak, a császári hatóságok és katonai alakulatok irattárai, felnőtt egy új nemzedék, amely vélhetően túllép a kutatók eddigi korlátain.

A korszak kimagasló összefoglaló munkája Hóman Bálint és Szekfű Gyula Magyar története (1937) Görgeiben már katonai géniuszt látott, akinek praktikus gondolkodásában, a nagy szavak iránti ellenszenvében Szekfű Széchenyi szellemének jelentkezését vélte felfedezni. „A forradalom dicstelenül leáldozott volna, ha Kossuth energiája ki nem dobbant tízezrenként új és új felkelőket a magyar földből, s ha nem jelenik meg az a katonai géniusz, aki a kaszás nemzetőrből, az önkéntes nemes úrból és jurátusból, fegyelmet nem tűrő értelmiségiből valódi hadsereget alkot.“

 

 

3. 4. Andics Erzsébet

A Magyar Történelmi Társulat közgyűlésén (1949. márc. 27-én) az új elnök, az MTA első női tagja, a Moszkvából hazaérkezett Andics Erzsébet bemutatkozó beszédében sommásan megbélyegezte és elvetette az egész Horthy-korszak történelemszemléletét. Szerinte ebben a korszakban megindult a magyar nemzet nyílt árulóinak rehabilitálása Pálffy Jánostól, Károlyi Sándoron át Görgei Artúrig. Követendő mintaképnek említette Horváth Mihályt továbbá Thaly Kálmánt. Kosáry többször hangsúlyozta a nemzeti romantika és a dogmatikus történetírás hasonlóságait. A Társulat felolvasó ülésén Andics Erzsébet Sólyom László altábornagyot kérte fel arra, hogy előadást tartson a magyar forradalom és szabadságharc bukásának okairól. Valójában a forgatókönyv szerint a Görgei bírálat elsősorban Kosáry ellen irányult, s mindezt a piszkos munkát Andics Erzsébet azzal a Sólyom Lászlóval végezte el, akit nem sokkal később szintén letartóztattak, utóbb kivégeztek.

Az előadáson kapott helyet először az a vélemény, amelyet a dogmatikus történetszemlélet évtizedekre magáévá tett: Görgei magatartása nem jelleméből, hanem osztályhelyzetéből származott, képviselte annak kétarcúságát, belső ellentmondásosságát. Osztályhelyzete eredményezte azt, hogy először a főnemességhez fordult, majd fokozatosan a köznemesség jobboldali része felé tájékozódott (= békepárt), végül végleg szembefordult a forradalommal és sok habozás és ingadozás után árulóvá vált. Görgeiben nem csak a világosi árulót, hanem osztálya megalkuvását is látnunk kell! Az előadás során számos személyes vád is elhangzott Kosáry Domokossal szemben a.) Aki a hazaárulót védi, az maga is hazaáruló. b.) Kosáry Görgei-könyvét Gömbös Gyula megrendelésére írta. c.) Görgeiből nemzeti nagyságot a Horthy–Gömbös-féle fasiszta ellenforradalom csinált.

 

 

Megjegyzés: Kosáry nem volt hajlandó önkritikára, mikor lehetőséget kapott a válaszra a.) Pontosította a támadás élét: a keresztnév stimmel, a dolgozatot azonban nem Gömbös, hanem Szekfű Gyula „megrendelésére“ írta, aki egyébként moszkvai követ volt. b.) A katonai bukás elemzésekor valóban lelkiismeret-furdalást érzett, ha annak idején egy kicsit jobban igyekszik, talán megnyertük volna a szabadságharcot.

 

Az 1950-es évek dogmatikus történetszemléletének egyik csúcspontja a Kossuth Lajos 150. évfordulójára megjelentetett kétkötetes tanulmánygyűjtemény volt (Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. Főszerk. Révai József, szerk. I. Tóth Zoltán. Bp., 1952). A tanulmányok közül a Görgeivel foglalkozó azt a sztálini történeti koncepciót igyekezett igazolni, amely a belső ellenség veszélyeit, valamint az ellene folytatódó és folytatandó harc állandóságát hangsúlyozta. Kossuth majdnem mindig maga kezdeményezte a megtorló intézkedéseket azok ellen, akik az ellenség „bérence“ vagy a „gyávaságból, kishitűségből, ingadozásból fakadó árulás“ képviselői voltak. Ha persze nem is volt olyan éber, mint Rákosi… (Andics Erzsébet: Kossuth harca az árulók és megalkuvók ellen a reformkorban és a forradalom idején, 1952).

Kossuth tehát a múlt első számú hőse lett, mindenkinél nagyobb. Csupán egy nagy hibája volt: nem küzdött teljes következetességgel a „belső bitangok“ ellen és nem volt elég határozott az áruló Görgeivel szemben. De népi demokráciánk ezen a téren is levonta a megfelelő következtetéseket. 

 

Megjegyzés: a dolgozat az ELTE BTK 19–20. századi Magyar Történelem Tanszék Doktori Iskolájában készült 2011-ben, a teljes tanulmány megjelent a Névponton (2013-ban). Két résztanulmánya, mint Görgei Artúrról szóló megemlékezés a Névponton jelent meg először. Másodközlés a Nemzeti Örökség Intézete honlapján is olvasható: 

 

http://intezet.nori.gov.hu/esemenyek/az-elo-vertanu-emlekezete/