Kempelen Farkas, nemes

Született: 1734. január 23. Pozsony
Meghalt: 1804. március 26. Bécs
Temetés: 1804. március 28. Bécs
Temetési hely: Währingi Temető

Család

III. Károlytól 1722-ben nemességet nyert, a családi legenda szerint írországi katolikus családból származott; a család eredetileg Kemplennek írta a nevét, a Kempelen névváltozat a nemessé emelése évétől terjedt el. Sz: Kempelen Engelbert (1680–1761. aug. 24. Pozsony) vámhivatalnok, harmincados, Spindler Anna Rozina. Testvére: Kempelen András János (1718. júl. 26. Pozsony–1752. júl. 17. Pozsony). katonatiszt, a 32. gyalogezred kapitánya, leszerelése után elvégezte a teológiát, pappá szentelték, 1750–1752-ig kanonok) és Kempelen János Nepomuk (1725. nov. 28. Pozsony–1801. márc. 31. Buda): cs. tábornok. További, felnőtt kort meg nem élt gyermekei: Kempelen Mária (1717–1723), Kempelen József (1718–1722), Kempelen János (1719–1722), Kempelen János Engelbert (1721), Kempelen Ferenc (1731). Kempelen Farkas volt a legkisebb gyermek.

F: 1. 1757–1758: Piani Franciska (1730–1758. jan. 11. Pozsony), Karolina Ludovika főhercegnő komornája. Özvegy. 2. 1762–1804: Gobelius Anna Mária (†1805. júl. 18. Gomba). Leánya: Bittó Józsefné Kempelen Teréz (1768. máj. 18. Pozsony–1811. márc. 24.); fia: Kempelen Károly (1771. júl. 15. Pozsony–1822. jan. 8. Gomba) testőrtiszt, majd udvari fogalmazó. Három gyermeke: Kempelen Julianna Terézia (1763. szept. 1.), Kempelen András Ferenc Xavér (1764. dec. 24.) és Kempelen Mária Anna Judit (1766. jún. 1.) nem élték meg a felnőttkort.

Iskola

Iskolai tanulmányairól nem maradtak fenn megbízható adatok. Elemi iskoláit és a gimnáziumot Pozsonyban végezte (a Szent Mártonról elnevezett iskolában), más adatok szerint a győri gimnáziumban tanult (a középiskolai anyakönyvek azonban nem maradtak fenn); Bécsben valószínűleg jogot, matematikát, fizikát és mérnöki tudományokat hallgatott (1755-ig). Az első ismert adat szerint Kempelen Farkas Itáliában tartózkodott, ahol meglátogatta az ott teológiát hallgató testvérét (1750–1751-ben).

Kempelen Farkas anyanyelve német volt, de már gyermekkorában tudott latinul és magyarul, később franciául és olaszul; utóbb megtanulta a szlovák, a szerb, a román és az angol nyelvet is.

Életút

A pozsonyi Magyar Kamara fogalmazója (1755–1758), kamarai titkár (1758–1771), tanácsos (1771–1786), ill. az egyesített magyar és erdélyi kancellária tanácsosa (1786–1798). Hivatali ideje alatt egyúttal országos sóügyi igazgató (1766–1768), majd bánáti telepítési kormánybiztos (1768–1771 és a Bánság Magyarországhoz való csatolásának biztosa, 1777).

A 18. század egyik legsokoldalúbb magyar feltalálója, polihisztora volt. Jogi tanulmányai mellett természettudományokat, matematikát, fizikát, mérnöki tudományokat tanult, építész, író, költő, festőművész, rézmetsző volt. Mindenekelőtt az emberi kommunikáció érdekelte, találmányainak többsége elsősorban ezzel foglalkozott.

Legismertebb műve sakkozógépe, a tudománytörténet máig megoldatlan rejtélye, jóllehet valószínűleg „A Török” néven elhíresült gépben egy ember rejtőzött. A legendák szerint egy francia építész, illuzionista, Pelletier mágneses produkcióival szórakoztatta az osztrák császári udvart. A mindenkit elbűvölő előadás után Kempelen Farkas elkezdte magyarázni a magnetikusság trükkjét, amelyet akkor még kevesen ismertek. Miután szó szót követett, és Kempelen bizonyítani vélte, hogy mindaz, amit a francia illuzionista bemutatott nem több szemfényvesztésnél, Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő rávette Kempelent arra, ha ez ilyen egyszerű, csináljon hasonló szenzációs „masinériát” Bécsben is. Kempelen Farkas 1770. ápr. 16-án, a Hofburgban mutatta be a sakkozógépet, amely igazi szenzáció lett. A gép 150 cm hosszú, 66 cm széles és 117 cm magas szekrény volt, amely négy mozgó lábon gurult, ill. a gép mögött Kempelen egy fából faragott széken, egy embermagasságú, török köntösbe öltöztetett férfi figurát helyezett el. „A Török” jobb kezében egy csibukot (azaz egy hosszú szárú pipát) tartott, a vánkoson heverő bal kezével pedig a bábokat mozgatta. A produkció előtt Kempelen kinyitotta a szekrényasztal ajtaját, így mindenki meggyőződhetett arról, hogy a szerkezetben nem bújik meg senki. A masina mozgása pedig úgy történt, hogy „A Török” karját könnyedén felemelte „a tábla amaz oldala felé irányítván, amelyik bábuval lépni kívánt. Miután keze a bábu fölé érkezett, széttárt ujjaival megragadta a bábut, és a kívánt táblai mezőre lehelyezte.” A lépés után visszahúzta karját, s visszatért a vánkosra. Ha a masinéria ütni akarta az ellenfél bábuját, akkor két mozdulat következett: felemelte az ellenfél bábuját és a tábla melletti üres helyre tette, majd saját bábuját ragadta meg, s az ellenfél bábuja helyére rakta. A két mozdulat után ismét visszahúzta karját, s visszatért a vánkosra. A gép idővel világszenzáció lett – Kempelen bejárta vele Angliát, Franciaországot, a nagyobb német városokat – elsősorban azért, mert nem tudták megfejteni „A Török” működését. Kempelen Farkas, 1804-ben hunyt el Bécsben. Fia, Kempelen Károly, néhány évvel később eladta a sakkautomatát Maelzel Lénárd (azaz Johann Nepomuk Mälzel) német mechanikusnak. Maelzel folytatta Kempelen túráját: ismét megfordult Franciaországban, Angliában és járt a német városokban is. A legismertebb anekdoták ekkor terjedtek el a már hivatalosan is „A Török” néven fellépő gépről. A legendák szerint Napóleon szándékosan is több hibát vétett, mígnem az automata kijött a sodrából, és lesöpörte a figurákat az asztalról. A megismételt játszmát, korrekt lépésekkel, a császár „természetesen” elvesztette, valójában az automata lepleződött le – kiderült, hogy emberi érzelmei vannak. Maelzel és a gép 1826-ban érkezett meg New Yorkba, közel tíz éven át Észak-Amerika nagyvárosaiban „szerepelt”, Edgar Allan Poe (1809–1849) az ismert amerikai író és jónevű sakkozó több mérkőzést is vívott az automatával – valamennyit elvesztette (jóval korábban így járt neves honfitársa, Benjamin Franklin is). Időközben az idős Maelzel eladta a gépet egy amerikai vállalkozónak, majd Mitchell John Kearsley lett a tulajdonos, végül „A Török” a philadelphiai panoptikumba került, ahol az 1854. júl. 5-i tűzvészben elégett. Először Jacques François Mouret sakkozó, a nagy François-André Danican Philidor (1726–1795) kora legnagyobb sakkozójának unokaöccse állította, hogy ő játszott a szekrényben. A Magazin Pittoresque című magazinban közölt nyilatkozatát azonban erősen kétségbe vonta az, hogy nem tudta elmagyarázni, hogy ha tényleg benne volt a szekrényben, akkor hogyan irányította belülről a bábukat? Mouret után több más sakkozó is azt közölte, hogy ő volt az a titokzatos játékos, aki a szekrényben ült – valamennyiükről kiderült, hogy valótlant állítottak, egyikőjük sem ismerte a gépet belülről! A már említett amerikai író Edgar Allan Poe logikai úton bebizonyította, hogy az automatában csakis ember bújhatott el, következtetéseiben azonban önmagának mondott ellent: megfeledkezett arról, hogy „A Török” balkezes volt. Végül, ha elfogadjuk, hogy „A Török” néven elhíresült gépezet szerkezetében minden bizonnyal (?) ember rejtőzött, és az újabb elméletek szerint a kiválóan sakkozó személynek a bábok magnetikus tűkkel jelezték a mozgásukat, akkor már csak néhány problémát kellene megoldani: Hogyan sikerült elrejtenie a játékost, hisz a produkció után Kempelen néha darabokra szétszedte a gépet, s a jelenlévők nem találtak senkit és semmit? Hol helyezkedett el az az állítólagos sakkozó? Hogyan látott a gépezet sötétjében üldögélő sakkozó ember? Ki ült vagy kik ültek a sakkautomatában? Kempelen halála után még ötven évig működött a gép! Ki lehetett az a zseniális sakkozó, aki elrejtőzött a szekrényben? Az bátran kizárható, hogy évtizedekig ugyanaz a személy rejtőzködött ott. Hogyan lehetséges, hogy a mai napig nem derült ki, hogy ki vagy kik bújtak meg ott? Hogyan lehetséges, hogy az automata gyakorlatilag sohasem veszített (az egy kivétel a már említett Philidor elleni egyik játszma volt, valójában ez sem biztos…) Ha mégsem ember bújt a szekrénybe, akkor csak egy kérdés maradt. Hogyan működött Kempelen úr masinája?

 

Kempelen Farkas sakkozógépét nem tartotta élete fontos alkotásának, egy mechanikai tréfának, kis könnyed szórakozásnak tartotta: fő művének beszélőgépét tekintette, tevékenysége a modern fonetikai kutatások elindítása. Munkája a Mechanismus der menschlichen Sprache (1791) a nyelv mibenlétével, eredetével, az emberi nyelv és a beszéd keletkezésével, a beszédszervrendszerével, az európai nyelvek hangjaival, azok betűjeleivel foglalkozott, végül pedig beszélőgépe szerkezetét ismertette. Véleménye szerint a nyelv nem más, mint arra irányuló képességünk, hogy érzelmeinket és gondolatainkat másokkal közöljül. Az emberi nyelv összetett, annak tulajdonába csak hosszas tanulás után juthatunk, de Kempelen szerint az állatok is kommunikálnak egymással (= gesztusnyelv), nyelvi képességeik azonban korlátozottak, de érzelmeiket ki tudják fejezni, s bizonyos tapasztalok után kommunikációra is fogékonyak. Kempelen szerint az emberi beszéd az egyszerű mozdulatok, cselekvések (evés, ivás, jövés-menés stb.) jelképes kifejezéséből alakult ki, tapasztalatait a siketnémák kommunikációjából szűrte le. Megállapításai azért is voltak újszerűek, mert a tudomány a 18. század végén még azt vallotta, hogy a beszéd isteni adomány, ezzel szemben Kempelen arra a következtetésre jutott, hogy a beszéd, ill. a nyelv lépésről lépésre alakult ki, s maga az ember, az emberi közösség „találta fel”. Herder érvelésének elfogadása mellett számos új szempontot is felvetett a beszéd és nyelv emberi keletkezése mellett. Elfogadta Herder érveit: az emberi nyelv felépítettsége, állandó változása, bővülése nem tükröz semmiféle felsőbbrendű eredetet, a szavak és kifejezések vagy épp az emberi hangkészlet az illető népérzéki tapasztalatai alapján jött létre. Kempelen ezt az érvrendszert azzal egészítette ki, hogy tanulmányozta a bécsi és a párizsi siketnéma intézetek tanulóinak jelbeszédét. A jelbeszédet egy közösség hozta létre, jóllehet a Teremtő megfosztotta őket a hallás és a beszéd képességétől, mégis tudnak egymással kommunikálni. Ehhez hasonlóan, az őskorban, az első emberi közösségek is képesek lehettek kialakítani a nyelvi kommunikációt, a legkezdetlegesebb közösség is rendelkezhetett nyelvalkotói képességgel, azaz az emberiség, az emberi közösségek valószínűleg folyamatosan alkották és tökéletesítették az egymás közötti kommunikációikat: a beszédhangokat és a nyelvet. A siketnémák azonban rendelkeznek a szájról olvasás képességével is, ez segített Kempelennek a beszédhangok felismerésében, lejegyzésében és elsajátítása képességében, vagyis abban, hogy érzelmeinket és gondolatainkat torkunknak köszönhetően, különböző módon, egymásnak tudtára adjuk. Szerinte a nyelv úgy keletkezett, hogy első megalkotói a különböző emberi közösségekben megállapodtak abban, hogy egyes hangjelek mit és hogyan jelölnek majd, ez azonban egy észrevétlen kialakuló néma konszenzus volt! Kempelen az európai hangok tanulmányozása után szerkesztette meg beszélőgépét, amelyet huszonkét éven át tökéletesített. Kezdetben, kísérleteiben, úgy gondolta, hogy a magánhangzók megszólaltatására az orgonasípokhoz hasonlóan külön-külön szerkezetet kell működésbe hozni. 1773-ban ilyen módszerrel már négy magánhangzóhoz hasonló hangot tudott előállítani, de az „i” hang nem sikerült. Ekkor jött rá az „egy zöngehang – egy szájüreg” elvre, vagyis arra, hogy ugyanazon alapmechanizmussal (zöngével és artikulációs csatornával) kell a különböző hangokat előállítani. Sok évi kutatás után alakult ki a fújtatóval ellátott soros működésű szerkezet gondolata (hasonló az emberi hangképzés rendszeréhez). A fújtatóból a levegő a „szélláda” belsejébe, egy légmentesen lezárt fadobozba áramlott. A dobozban foglalt helyet a zöngeképző rezgőnyelv, valamint két szelep, amelyeket a gép tetején elhelyezett billentyűkkel lehetett nyitni (alaphelyzetben ezek zárva voltak). A zöngeképző rezgőnyelvet a levegőnyomás megrezegtette (a szelepek ilyenkor zárva voltak). Ekkor keletkezett a zöngehang. A rezgőnyelv folytatásában helyezte el Kempelen a garatnak megfelelő további csövet, amelyből két orrnyílást nyitott felfelé (ezek kis cső formájában álltak ki). Ez a cső a szájüreget képviselő gumitölcsérbe torkollott, ezen a ponton jött ki a zöngés hang a gépből. A gumitölcsér alakjának kézzel történő változtatásával lehetett a magánhangzókhoz közel álló hangzást elérni.

 

Kempelen a beszélőgépen kívül még írógépet is szerkesztett: az egész világon elsőként tanította meg egy vak embertársát írásra! Paradis Mária Terézia (Maria Theresia von Paradis, 1759–1824) egy osztrák udvari tanácsos leánya három éves korában vesztette el látását, hét évesen énekelni és zongorázni tanult, tizenegy évesen rendszeresen fellépett az ágostonrendi szerzetesek bécsi templomában. Mária Terézia császárnő és királynő keresztleánya, Paradis Mária Terézia (a császárnőről kapta keresztnevét) számára készítette el a világ első írógépét Kempelen Farkas. Kempelen először kéregből faragott betűkkel megtanította a művésznőt olvasni, majd kézi nyomtatógépet szerkesztett, hogy tapintás után felismerje a domború betűket. A kézi nyomtatógép alapján állította össze a világ legelső írógépét, amely ujjakkal lenyomható, billentyűs szerkezet volt: a billentyűkön betűk és számok voltak. A billentyűk lenyomása után a gép egymás után a papírra vetette a betűket. A világ első vakok iskoláját Valentine Haüy (1745–1822) francia gyógypedagógus szervezte meg, miután 1784-ben megismerkedett Paradisszal, akinek műveltsége és olvasottsága lenyűgözte. A vak tanulókat a szintén 1784-ben megalapított intézetben, elsősorban Paradis tapasztalatai alapján, domború nyomású könyvek segítségével írásra, számolásra, zenére és kézműves foglalkozásokra tanították.

 

Kempelen politikai tevékenységének fontos része lett az ország újranépesítése. A bánsági és bánáti telepítések célja az ország magyar lakosságával szemben egy, császárhoz hű, nem magyarajkú, összefüggő határterület kialakítása: négy év alatt 37 000 családot telepített be a török megszállás után szinte teljesen elnéptelenedett területekre. Kempelen valójában gazdasági okokból támogatta az újranépesítést, „hungarus” tudatú, magyar érzelmű emberként, egy egységes birodalomban gondolkodott. Kempelent magyarellenességgel megvádolni azonban igazságtalan lenne, mert a betelepítésekkel együtt (vagy mellett) elképzelése továbbá az volt, hogy a romokban álló budai királyi palotát újra királyi székhellyé emelje, Bécs birodalmi központtal szemben Buda felemelkedését is szívén viselte. Az építkezéssel Hillebrandt Ferenc Antalt (= Hillebrandt, Franz Anton [1719–1797]) bízták meg (a budai palota átépítése 1771-ben fejeződött be, s a munkálatokat a pozsonyi kamara irányította, így Kempelen is bekapcsolódott, aki elsősorban mérnöknek tekintette magát). A jezsuita rend feloszlatása után lehetővé vált az addig jezsuita vezetés alatt álló nagyszombati egyetem áthelyezése. Kempelen királyi tanácsosként javasolta és kezdeményezte a nagyszombati egyetem Budára költözését, ezzel Buda jelentőségét tovább emelte. A költözést Kempelen maga irányította (1777 aug.-ban az egyetem teljes költözése befejeződött; 1777. nov.-ben kezdődött meg az új helyen az első tanév). Amikor a nagyszombati egyetem Budára került, II. József a pozsonyi hivatalok egy részét is áthelyeztette, a hirtelen megnőtt lakosság vízellátásának megtervezésével szintén Kempelent bízták meg. Kempelen irányította a budai Várat ellátó új vízvezeték tervezésének munkálatait, ezzel összefüggésben különleges gőzgépeket is tervezett. II. József híres rendeletével a karmelita rendet is feloszlatta, a Várban lévő karmelita kolostort is bezáratta, az épületből raktár lett. Gr. Majláth József a volt kolostorból és templomból álló épületből színházat javasolt: az átalakításokkal szintén Kempelen Farkast bízták meg. A Várszínházban, a földszinten öt, az első és a második emeleten harminchárom páholyt helyezett el, a harmadik emeleten karzatot létesített: a színházban, a földszinten elhelyezett ülőhelyekkel együtt ezer ember fért el. Magyarországi színpadon az első magyar szó 1790. okt. 25-én hangzott el itt, a Kempelen által tervezett színházban (Kelemen László első magyar színtársulat adta elő Simai Kristóf Igazházi c. művét).

 

Kempelen ugyanakkor maga is író és költő is volt. Andromeda und Perseus c. német nyelvű színművét a bécsi udvarban mutatták be (1781-ben, három alkalommal). Az Országos Széchenyi Könyvtárban (OSZK) őrzik egy, szintén német nyelvű egyfelvonásos színművét (Zauberbuch címmel, Albert herceg Magyarország kormányzó nádora és felesége, Mária Krisztina hercegnő tiszteletére Pozsonyban adták elő, 1767-ben). A fentieken kívül még több műkedvelő színdarabot is írt amelyek akkor nagyon népszerűek voltak a királyi udvarban (az egyikben állítólag leánya, Kempelen Teréz is szerepelt). Német nyelven verseket is írt, amelyek elsősorban, a kor divatjának megfelelően az uralkodót, ill. családtagjait méltató alkalmi ódák voltak, de ezeken kívül néhány érzelmes poémát is alkotott. Költeményeit nem adta ki, maga kötötte be. A szintén az OSZK-ban őrzött kéziratot Lamatsch Sándor adta ki (1938-ban: a kötetben harminc vers, egy színmű, két fordítás és tizenhét másolt költemény volt).

Emlékezet

A Kempelen család Írországból bevándorolt arisztokratáktól származik: ősei valószínűleg a 17. században, Walter Lynch püspökkel vándoroltak be Magyarországra, és Győr környékén telepedtek le. A család a nevét eredetileg Kemplen formában írta, a Kempelen névváltozat először édesapja, Engelbert nevénél jelent meg. A nemességadományozás után, 1722-ben már Kempelen formában írták a családnevüket, később Mária Terézia bárói címet adományozott Kempelen Farkasnak, ő ezt azonban visszautasította (több forrásmunka azonban Kempelent báróként tünteti fel). Anyai ágon, a Spindler család régi pozsonyi katolikus (eredetileg protestáns) família volt, Bécsből telepedtek le Pozsonyba. A nemesség adományozása után Kempelen Engelbert nemesi kúriát is szerzett (1722-ben Gomba településen, Pozsony közelében, a földszintes barokk épületet nyaralónak használta a család). Kempelen Farkas (= Wolfgang von Kempelen) Pozsonyban született, a vagyonos polgári család akkor a Ventur utcában élt, más adatok szerint a pozsonyi harmincadhivatal (Kempelen Engelbert munkahelye és „szolgálati lakása”) volt ott, szülőháza a pozsonyi belvárosban a Prépost és a Mihály utca sarkán lévő Pauli-palotában volt. Később a család a pozsonyi Duna utca 20. szám alatti egyemeletes barokk házba költözött. Kempelen Farkas iskoláit is Pozsonyban végezte, majd valószínűleg Győrött folytatta tanulmányait. Apja tanácsára jogot tanult, egyes adatok szerint Bécsben mérnöki, matematikai és fizikai tudományokat is hallgatott. Tanulmányai befejezése után fogalmazói állást nyert a pozsonyi Magyar Kamaránál (1755-ben). A legenda szerint Mária Terézia akkor figyelt fel a fiatal hivatalnokra, amikor latin nyelvre fordította urbéri rendeleteit (1767-ben, ezután nevezték ki Bácska és a Bánát telepítési kormánybiztosává).

 

Később, pályája előrehaladtával, Bécsben, a Burg egyik szárnyában is volt egy lakása, néha ott mutatta meg barátainak a sakkozógépét, ill. Budán, a feloszlatott karmelita szerzetesrend kolostorában lakott. 1787. jan. 1-jén fogadta el tanácsosi állását a Magyar-Erdélyi Kancelláriánál, ekkor ismét Bécsben élt (a Bauernmarkt 532. számú házban–az udvari schematismusokban, azaz tisztviselői névsorokban, ezen a címen szerepelt). Ebben a bécsi lakásban mutatta be az általa kifejlesztett gőzgép egyik változatát. A Bauernmarkton 1791/92-ig laktak, ekkor költöztek át a Kohlmarkt 142. számú házba. A kohlmarkti ház híres bécsi épület volt: a hatalmas épület egyik részében működött a bécsi tőzsde, másik részében pedig a Három oszlophoz címzett szabadkőműves páholy. Valószínűleg ezért terjedt el Kempelenről páholytagsága, ám szabadkőművességére nincsen egyértelmű bizonyíték. Az is valószínűtlen, hogy bármilyen kapcsolatot tartott volna fenn a Martinovics-féle összeesküvés tagjaival – ha így lett volna, 1795 után aligha maradt volna a hivatalában. Kempelen és családja 1801-ben Bécs Alservorstadt városrészébe költözött, élete utolsó három évét itt töltötte, itt is hunyt el, 1804. márc. 26-án, végelgyengülésben. A Währingi Temetőben nyugodott, a temetőt a 19. század közepén felszámolták, sírköve vagy emlékhelye nem maradt meg. Sírjára – állítólag – egy horatiusi idézetet – non omnis moriar, azaz nem halok meg egészen – vésetett.

Kempelen Farkas kétszer házasodott: első felesége Maria Franziska Piani, Giovanni Antonio Piani udvari karnagy leánya. Az esküvő a schönbrunni kastély kápolnájában volt, az ifjú pár Pozsonyba költözött. Néhány hónap múlva azonban Franziska obstructio abdominalis betegségben elhunyt, a pozsonyi Szent Márton-székesegyház kriptájába temették el. Második felesége Maria Anna Gobelius gr. Erdődy János h. kamaraelnök házában volt társalkodónő. Özvegye csak néhány hónappal élte túl. Kempelen Farkas halála után Gombára költözött, ott hunyt el, szélütésben. Fia, Kempelen Károly halála után a család elköltözött Gombáról, életére és találmányai működésére vonatkozó legtöbb dokumentum megsemmisült, csupán a bécsi, a budapesti és a pozsonyi levéltárakban található hivatalos iratok, a találmányaival kapcsolatos sajtóhírek, néhány családi irat és szépirodalmi alkotások maradtak fenn.

 

Kempelen Farkas szobra Budapesten, az általa átépíttetett karmelita kolostorban látható (Budapest I. kerület, Színház utca 1-3.; márván mellszobor, Marton László alkotása, 1978). Hevesen, a róla elnevezett Kempelen Farkas Általános Iskolában szintén mellszobrát állították fel (Halassy Csilla alkotása, 1999). Nevét vette fel az egyik első alternatív tanítási tervű budapesti-budafoki (1223 Közgazdász utca 9–11.) középiskola, a Kempelen Farkas Gimnázium (1989). Emlékét őrzi a Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár, az Educatio Kht több száz elektronikus tankönyvet, videót és folyóiratot tartalmazó ingyenes szolgáltatása (2005-től). A gépi beszédfeldolgozás területén kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésére a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület Kempelen Farkas-díjat alapított (először 1991-ben adták ki, az első díjazott Tarnóczy Tamás volt, aki a Kempelen-féle beszélőgéppel foglalkozott).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2018