Zenthe Ferenc emlékezete

A Nemzet kapitánya

„Édesapám és édesanyám, két felnőtt gyerekkel a családban, a háborús évek stressze után, szeretetben élve vállaltak még egy gyermeket, ez lettem én, a legkisebb, a Tutyi. Salgóbányám születtem és nőttem fel, ez a kis bányatelepülés ma Salgótarján része. Az utcánkon, jövet is, menet is Salgó várának körvonalait figyelhettem. Amikor olvasni még nem, de talán még beszélni is csak alig tudtam felnőtt testvéreimtől hallottam Petőfi Sándor sorait: «Itt állt Salgóvár mint egy óriás/Ki az egekre nyújtja vakmerő/Kezét, hogy onnan csillagot raboljon.«”

„Édesapámra egyre sűrűbben gondolok, Ő bányamérnök volt, talán Tőle tanultam meg a fegyelmet, a pontosságot, a rendet. Szakmájában akár néhány centiméter pontatlanság is halálos veszéllyel járt volna. Katolikus családban nőttem fel, ugyanabban a templomban kereszteltek meg, ahol Ilonka nővérem nem sokkal később az esküvőjét tartotta dr. Madách Józseffel, Madách Imre távoli rokonával, évtizedekkel később, az unokámat, szintén ugyanebben a templomban tartottam a keresztvíz alá. A hitet is a családom, a neveltetésem ültette el a lelkemben, miként a derűt és a természet iránti szeretetet is.”

„Kisfiúként már részt vettem a salgóbánya-telepi olvasókör, a levente szakosztály és a cserkészcsapat március 15-i ünnepségein, a helyi dalárdával együtt a nemzeti himnuszt és sok hazafias dalt énekeltem a díszruhába öltözött bányász zenekar egyéb rendezvényein. «Első önálló fellépéseim« is a salgóbányai leventék műkedvelő előadásain, illetve azt követő bálokon voltak, az olvasókör termében. De gyermekkorom legmeghatározóbb élménye mégis csak a mozi volt!

Zenthe Ferenc, Rameshofer Ferenc néven Salgóbánya-telepen született. Édesapja, Rameshofer Béla bányamérnök korábban a Rimamurányi Vasmű Rt. bánszállási szénbányáját vezette, innen került át a család Salgóbányára. Rameshofer Béla mindkét „telephelyen” olvasókört szervezett, felesége pedig Salgóbányán megalapította a Szent Erzsébet Római Katolikus Nőegyletet és a Salgóbányai Leányegyletet. A legnagyobb szenzáció azonban az volt, hogy Rameshofer Béla honosította meg a környéken a mozit, ezzel Salgóbánya, ez a kicsiny bányatelepülés, Salgótarjánt is megelőzte. Az első mozi – amely természetesen még csak némafilmeket vetíthetett – az István-táró közelében lévő bányaépület felolvasótermében működött, nemsokára azonban Rameshofer Béla egy kultúrtermet is építtetett egy kis színpaddal, ahol már mozigépházból vetíthették a filmeket. A kisfiú minden vetítésen ott ült az első sorban, megbabonázva nézte a némafilmkorszak sztárjait, s nem nagyon értette, hogy hogyan lehetséges az, hogy édesapja hétről-hétre „odavarázsolja” a bányatelepre a legnagyobb művészeket.

„Ott feküdtek azok a bezárt pince előtt egyenes sorban, ingre-gatyára vetkőztetve, bilincsben. Utolsó embernek Pityik őrmester (Szilágyi István) maradt, az ő hátára írta egy faszéndarabbal Eke Máté (Zenthe Ferenc), az ezredesnek szánt üzenetét: «Ezredes! Megkíméltem embereit, de hadisarcot nem fizetünk. Vonja vissza a parancsot! »

– Hogy írjam alá? – kérdezte az öreg Siklósit (Molnár Tibor).

A Tenkes oldaláról fújt a szél. Az idős ember töprengett kissé, aztán kimondta:

– Írd azt, fiam, hogy «a Tenkes kapitánya», mert mától kezdve csak ez a hegy a miénk. De ameddig élünk, itt leszünk!“

Béri Balogh Ádám (Zentai Ferenc) „ezereskapitány“, később brigadéros valós történelmi személy volt, bár kétségtelen, hogy felesége, Festetics Júlia – ilyen névvel elég nehéz kurucnak lenni – erőteljes hatására időnként átállt a labancok oldalára. Az azonban tény, hogy el- majd visszafoglalta a történetben kulcsszerephez jutó Siklós várát (1704-ben), a győrvári csatában (1706-ban) jól elverte a császári sereget, kisebb portyáival pedig gyakran megkergette a fegyverzetben jóval erősebb labanc csapatokat. A nyitó epizódban az „ezereskapitány“ súlyosan megsebesült, úgy tűnik, hogy a kuruc mozgalomnak befellegzett, ám a furfangos Eke Máté (Zenthe Ferenc) összegyűjtötte a környék szegénylegényeit. A kezdetben maroknyi kuruc csapat idővel egyre nagyobb és szervezettebb regimentté fejlődött.

Eke Máté – ilyen névvel csak kurucnak lehet lenni – korán árvaságra jutott bojtárfiú, később Béri Balogh Ádám ezredének őrmestere, kitalált történelmi személy volt; bár kétségtelen, hogy az író (Örsi Ferenc) több, nagy tehetségű kuruc tiszt történelmi figurájából gyúrta össze a karaktert. Az ugyanis tény, hogy a Rákóczi-szabadságharc kapitányai, óbesterei közé igen sok szegénylegény, még bojtárfiú is bekerülhetett, a Tenkes kapitánya is ilyen karriert futott be. Eke Máté, Buga Jakab (Szabó Gyula) és a többiek a Tenkes hegyi pincékben vertek tanyát, s az innen szervezett vakmerő portyáikkal valóságos huszáros virtussal kergették meg a jól felfegyverzett, ám kissé ütődött tisztek vezetése alatt álló behemót labanc ármádiát. Epizódok hosszú során át Eke Máté hol tőzsérként, hol fürdőmesterként heccelte meg és cukkolta fel a végtelenül korlátolt báró Eberstein Eckbert (Ungváry László) császári ezredest, Siklós várának parancsnokát, no meg a nem kevéssé habókos Bruckenbacker Alfonz (Basilides Zoltán) császári lovas kapitányt.

„Ott üldögéltek a kisdiákok szüleik szoros felügyelete mellett, kisdobos egyenruhába öltözve. A népszerű művész (Zenthe Ferenc) sokat mesélt a forgatásról, mosolyogva mesélte, hogy a felnőttek gyakran összekeverték az «ezereskapitánnyal» a névhasonlóság okán (Zentai Ferenc) a gyerekek azonban csak Eke Máténak szólították. A legmulatságosabb történet talán az volt, amikor a főhős, mint fürdőmester, iszappal dobálta báró Eberstein Eckbert labanc parancsnokot. Valójában csokoládépudinggal történt a hajigálás, majd a felvétel végén labanc és kuruc békében elfogyasztotta a megkímélt maradék öntetet. Az élménybeszámoló után egy tízéves kisfiú zsebéből előhúzta legféltettebb kincsét: a művész nagyalakú, ám kettéhajtott képét.

– Hogy írjam alá? – kérdezte a művész úr a fiatalembert. Zenthe Ferencet írjak vagy Eke Mátét?

– Tessék azt írni, hogy «a Tenkes kapitánya»“!

„Hűséges vagyok Salgóbányához, sok szép emlékem fűz ehhez a gyönyörű karancssági tájhoz. Jól ismertem Salgó várát, környékét, tudtam hol kanyarodik közvetlenül az erdő szegélyéhez az út, hol vannak az oldalvölgy szakadékos partjai, amelyeket dúsan növő cserjék rejtenek. A környék nagyon hasonlított Siklós várához, talán ezért szerettem meg nagyon a Tenkes kapitányát is, s talán ezért érezhették a Kedves Nézők, hogy hiteles az a karakter, akit alakíthatok.”

„Lépjen ki a skatulyából! – mondják időnként hol hangosan, hol szelídebben. Dehát az ember maga a skatulya, bizonyos képességekkel vagy rendelkezik, vagy nem rendelkezik. Én soha nem vágytam arra, hogy eljátsszam III. Richárdot. Szerencsés ember vagyok, mindig jól éreztem magam abban a szerepben, amit kaptam, amit eljátszhattam…”

„Végül elárulok egy titkot. Valójában én nem tudok verset mondani! A prózai szöveget mindig könnyen és kiválóan megtanultam, a költeményekbe viszont gyakran «belesültem«. Én világéletemben szemérmes ember voltam, szavalatkor pedig a színész önmaga van jelen, s ez nekem sokszor nem sikerült. Én azt szerettem, ha valaki más bőrébe bújhattam, ha valaki mást játszhattam el. Úgy gondolom, ez talán sokszor sikerült.”

Ebben biztosak vagyunk:

Kerekes András, aranykoszorús sportrepülő (2x2 néha 5)

Gábor diák

Petneházi százados (Princ, a katona)

Kárpáthy Zoltán (A Szabó család)

Jób (Jób lázadása)

Takács István taxisofőr (Szomszédok)

Eke Máté (A Tenkes kapitánya)

Zenthe Ferenc (A Nemzet kapitánya)

Kék virág Zenthe Ferenc emlékének.

A Névponton – www.nevpont.hu – az alábbi linkeken olvashatnak Zenthe Ferencről:

http://www.nevpont.hu/view/11965