1.

 

 

Kisfaludy Károly élete utolsó félévében költözött a Kappel-házba, ami valójában egy sarokház volt: az író a Régi Híd utcai (ma: Türr István utca) részen, a Vadászkürt szálloda mellett levő három szobából álló lakásrészben élt, Bence szolgájával együtt. Az utcára néző szobában – amely világosabbnak tűnt a többinél – volt a betegágya, a másik kettőben sorakoztak könyvei, képei és értékesebb iratai. Ebben a lakásban Kisfaludy eleinte igen jól érezte magát. Nagyra hivatott irodalmi tervekkel foglalkozott, szerkesztői működéséhez tett újabb előkészületeket, írt, javított, néha festett, ha ereje engedte; és órákig elbeszélgetett barátaival, kik őt rendszeresen látogatták. Csák Máté című színművét ebben a lakásban, betegsége idején vetette papírra, de más kisebb dolgozatokon is serénykedett, miközben várta gyógyulását és lapja ügyében beadott kérelme kedvező elbírálatát. A Jelenkor lett volna ez a lap, amely politikai tartalommal naponként jelent volna meg az ő szerkesztésében, a java irodalmi erők közreműködésével: a lap főszerkesztőjének kedves tanítványát, Vörösmarty Mihályt nevezte meg. Eleinte úgy látszott, mintha javulna Kisfaludy Károly állapota új otthonában, de az ilyen javulás rendesen rövid ideig tartott, utána görcsös köhögések, fuldoklási rohamok következtek. Szeptember havában már annyira lesorvadt állapotban volt, hogy Toldy Ferencet „borzanat” fogta el látásakor. Novemberben állapota kritikussá vált, minden pillanatban várták halálát. Az utolsó nyolc napon asztmatikus görcsök kínozták, végül is 21-ikén délután, rettentő kínok között meghalt.

(Bányai Elemér „emlékirata”, 1900)

 

 

2.

 

 

Túl az új sírok mezején, szelíd domb emelkedik, hol fáik közt eltéve minden földi nesz elől, csak néha látogatva hátramaradt kedveseiktől, bemohosult sírokban porlanak a régibb elhunytak. Oda tértem volna az új pompás emlékek közül, ám lépteim, akaratom nélkül, egy gyalog ösvényt követtek. Menék tovább és tovább, s az út meglepetésemre egyenest a köz tisztelet és sajnálkozás egyik tárgyához vezete. A kriptának, melyet márvány tábla födöz, fejénél szerényen emelkedik egy jó ízlésben készült, közép nagyságú sírkő: tetején hamvveder áll, fő színén pedig Kisfaludy Károly neve olvasható. November 21-én, tehát éppen két éve, hogy csinosulásunk bajnoki közül kidőlt a legnemesb’ hazafi! Kinek élte érdem, s halála seb haladásunk és díszlésünk szívében! Mikor jő orvos, ki ezt a sebet behegeszti? …

Élni fogsz mestere az ártatlan tréfáknak, élni fogsz dallója magasb’ érzéseknek, élni fogsz nemesebb gyümölcsök alkotója, s neved ének marad a haza leányainak, s példa marad és buzdítás az ifjaknak a honi fény munkálására.

A köszöntő est haza inte az elmélkedésnek e csöndes helyéről, minekutána könnyeim áztaták a hideg sír hervadó pázsitját.

(T. S.: Sétálás. Társalkodó, 1832. november 28.)

 

 

3.

 

 

Kisfaludy Károlyt 1830. november 21-én vesztette el a haza. Érdemeinek méltánylói közül tíz barátja – Bajza József, Bártfay László, Bugát Pál, Forgó György, Helmeczy Mihály, Schedel (Toldy) Ferenc, Stettner (Zádor) György, Szalay Imre, Vörösmarty Mihály és Waltherr László – úgy határozott, hogy e dicső ember emlékezetére és munkáira ügyelő társaságot hoz létre. Aláírási ívek bocsátattak ki művei előfizetésére és ércznél maradandóbb emléke felállítására. A „Munkák” nemsokára, tíz kötetben megjelentek, az emlék Ferenczy István műteremében készen álla. Időközben a haza rendei a nemzeti museum építtetését határozák el, az ügyelő társaság, az emlék jövendője iránti aggodalmában azt, ez újdon intézménynek ajánlá fel. A nádor, aki kegyes pártfogója a nemzeti museumnak elfogadta ez ajánlatot, s mihelyst az új épület elkészül Kisfaludy Károly márvány emléke – az első magyar műemlék szabad ég alatt – udvarai valamelyikében állani fog.

Midőn eképpen az ügyelő társaság legfőbb feladatainak eleget tészen, nevét Kisfaludy Társaságra cserélte. Miután Forgó György hasonszenvi orvostudor időközben meghalálozott, valamint Bugát Pál, Szalay Imre és Waltherr László szakmájuk egyéb elköteleződései miatt további munkálkodást nem ígértek, az egyesület lélekszáma hat főre csökkent. Az új egyesület legelső alkotó ülésén közmegegyezéssel Czuczor Gergely, gróf Dessewffy Aurél, Fáÿ András, báró Jósika Miklós, Kovács Pál, Kölcsey Ferencz, Péczely József, Szenvey József és Szontagh Gusztáv választattak meg: ezen személyek és a korábbról maradt hat fő tekintetik a Kisfaludy Társaság alkotó tagjainak, egyúttal meghatároztatott, hogy a tagság húsz főben korlátoztatik. Az első alkotó ülésen elhatároztatott, hogy a Kisfaludy Károly munkái árából fennmaradt fölösleg kamatjából húsz arany kétfelé osztva, az eljövendő 1838. évre aestheticai és költészeti feladások jutalmazására fordíttatik. A Társaság ezt követően, minden évben, február hó 6-án, Kisfaludy Károly születése napján tartja köz-ülését, amikor is az előző évről készült beszámoló felolvastatik, és a jutalmak kiosztatnak.

(A Kisfaludy Társaság Évlapja az 1836–1840. évről)

 

 

A Kisfaludy Társaság az „alkotó” (azaz alakuló) ülés után, legelső „köz-ülését” 1838. február 6-án tartotta meg. Az első „köz-ülés” a Magyar Tudós Társaság „szállásán”, az Urak utcájában (ma: Petőfi Sándor utca 3.) volt, s ezen részt vett gróf Széchenyi István is, a „köz-ülés” levezetésével Fáÿ Andrást bízták meg. Az alapító tagok névsora addigra már – Csató Pál és a jegyző Tóth Lőrinc – felvételével 17 főre nőtt, az ügyelő társaságban tevékenykedő, ám a további tagságot nem vállaló Bugát Pál nyelvész, orvostudor, Szalay Imre veszprémi kanonok és Waltherr László levéltárnok megüresedett helyét azonban továbbra sem töltötték be (a tagság létszámát így továbbra is húsz főben állapították meg). Érdekesség, hogy a költő testvére, Kisfaludy Sándor – aki ekkor rossz viszonyban volt Vörösmartyval, akadémiai tagságáról is lemondott – nem volt az alapító tagok között (csak 1842-ben fogadta el a felkínált tagságot!). A Társaság első „feladásait”, azaz jutalmait, Tarczy Lajos (A dráma hatása és literaturánk dráma-szegénysége című tanulmányával) filozófus, debreceni református kollégiumi tanár, az MTA későbbi tagja és Pap Endre (Béla herczeg című balladájával) csekei író, Kölcsey Ferenc barátja vehették át. Kölcsey Ferenc volt a Társaság első halottja (már 1838-ban, augusztus 24-én elhunyt), helyére Szemere Pál költőt, a népszerű „szómagyarítót” választották meg. A kortársak tréfás véleménye szerint Szemere Pál „igaz jellemű volt, jókedvülten küzdve nyeré meg az első választó versenyeket”. (Az ő nyelvi leleménye volt – többek között – a jellem, a kedv és a verseny szavunk…)

 

 

4.

 

 

November 21-dikén, Kisfaludy halála napján, hiába telt meg számtalan, részben koszorúkkal felkészült részt venni akarókkal azon egy órányi hosszúságú sor, mely a váczigát-melléki temetőből a váczi úti, az ország úti és a kerepesi utakon keresztül az új temetőbe vezet. A legszigorúbb tilalom gátlotta meg a célba vett díszes gyászmenetet. Képzelhetetlen akadályok s formanehézségek legyőzése után, melyek alapja egy nemzeties érzelemnyilvánítástól való félelem volt, az engedély végre úgy adatott meg, hogy az áttétel sötétben és kísérlet nélkül történjék.

Deczember 12-kén, éjfél után három órakor, fáklyafénynél nyittatott meg a sír, melyben a kedélyes nyájasságok, s az emberszerető humor mestere nyugodott. – Ó mi az ember! Ízenként szedettek ki az enyészet országából azon porhüvely részei, mely egykoron oly magasztos léleknek szolgáltak lakásul, s rakattak össze egy új koporsóba. Négy ifjú – Fésüs György, Hilóczky Béla, Toldy István, Urváry Lajos – s az elhunytnak régi hű barátja, e sorok írója – Toldy Ferenc – állták körül a sírt az egyház képviselőjének – Szántófy Antal pest-belvárosi plébános – oltalma alatt. Majd megindult a gyászkocsi a feketén letakart koporsóval, melytől minden írás és jel el volt tiltva.

A szokatlan és népetlen temetés lassú léptekkel vonult keresztül az elébb nevezett utakon, csak egyes álmélkodó emberekkel találkozva, kik napkelte előtt indultak ki kenyérkeresetük helyeire. Öt órakor ért a gyász-kíséret az új sír helyére, mely megható ünnepiességgel szenteltetvén be a fennkölt érzésű prépost által, a drága maradványok a vallás és honszerelem imái közben takaríttattak el — ha isten is úgy akarja, örök — nyugalomra, melynek helyét az oda áttett, újra feldíszített csinos emlékkő jelöli meg. …

Az új temetkezés és egyházi ünneplés öszves, nem csekély, költségeit az ifjúság maga fedezte. A papság díja — önérzete volt.

(Toldy Ferencz beszámolója Kisfaludy sírjának 1859. évi „temetői áttételéről”, 1860)

 

5.

 

Kisfaludy Károly temetése napján, 1830. november 25-én, Pest városa, addig még soha meg nem élt események tanúja lehetett. Hatalmas tömeg vett részt a költő temetésén, a tömegrészvét először „zokogott fel” egy népszerű magyar író elvesztésén. A temetés mind a magyar irodalomtörténet, mind a magyar emlékezetkultúra korszakos jelentőségű eseménye volt. Pest irodalmi központtá válása – különös módon – Kisfaludy halálával fejeződött be. Kisfaludy Károly munkálkodásának hatására és a költő tiszteletére, baráti társaságok, irodalmi szalonok jöttek létre; munkáit, az általa szerkesztett folyóiratokat és zsebkönyveket irodalombarát és literatúraértő – honoráciorokból, jurátusokból, egyéb egyetemi hallgatókból és honleányokból álló – lelkes gárda olvasta. Ez az egyre bővülő, pesti vagy Pestre költöző csoport, Kisfaludy Károly életében alakult ki, s épp az ő temetésén talált egymásra. Kisfaludy halála talán elsőként életre hívta a nemzeti sorsközösség érzését, egyúttal azt a nemzeti kívánalmat is, hogy emlékét és rövid életútjának fontosabb eseményeit megőrizzék, műveit és kéziratait összegyűjtsék s „criticai gondozatban” megjelentessék.

 

Kisfaludy Károly temetése után, a Váci úti Temetőben, a róla elnevezett Kisfaludy-dombon létrehozott sír volt valójában az első nemzeti emlékhely. Az emlék előtti hódoló megrendülés már rögtön a halála után kialakult. A sírkerti látogatásokból, magányos temetői sétákból álló kegyeleti aktus az 1830-as–1850-es években általánossá vált, a korabeli irodalmi lapok, valamint az irodalmi lapok feladatait is felvállaló divatlapok rendszeresen beszámoltak a Kisfaludy-sír körül kialakuló kegyeleti kultuszról, az ezt elősegítő Kisfaludy-ünnepségekről és a Kisfaludy Társaság eseményeiről, amely érthetően elég gyakran foglalkozott névadója életeseményeivel és utóélete fontosabb híreivel. A Kisfaludy-sír az elnyomás éveiben, a levert forradalom után különös jelentőségűvé vált. A sír magányos és csoportos felkeresése időközben a nemzeti ellenállás jelképévé magasztosult.

 

Kisfaludy Károly halála után huszonöt évvel, 1855. november 19-én – különös véletlen – ugyanabban a pesti Kappel-házban halt meg Kisfaludy Károly legtehetségesebb tanítványa, Vörösmarty Mihály. Huszonöt évvel később – Kisfaludy Károly halála órájában – 1855. november 21-én, hazafiak és honleányok ezrével zarándokoltak a Váci utcai házba, majd a roppant számmal kivonult embereknek olyan tömege (több tízezer fő!) részvételével kísérték utolsó útjára Vörösmarty Mihályt, amelyre aligha volt példa korábban a fővárosban. Vörösmarty Mihályt már az új, 1849-ben megnyitott Kerepesi úti Temetőbe (ma: Fiumei úti Nemzeti Sírkert) helyezték örök nyugalomra (jobb oldali fali sírok), a sír nemsokára ugyanolyan szakrális kultuszhellyé vált, mint a Kisfaludy-síremlék.

 

Vörösmarty Mihály temetése után újabb négy év telt el, amikor Pest város tanácsa úgy döntött, hogy felszámolja a Váci úti Temetőt. A döntés igen komoly indulatokat kavart, mindenekelőtt az akkorra már kultuszhellyé nemesült Kisfaludy-sír tervbe vett eltüntetése miatt. Erre a pusztításra végül is nem került sor, jóllehet az 1859. november 21-ére tervezetett „emlék-megmozdulást” nem engedélyezték. „Tetemei áttétele" a Kerepesi úti új Temetőbe azonban titokban, december 12-én, „megtörténhetett”.

 

 

 

Mikor jövend el az idő, midőn a nemzet elismerésének és tiszteletének hálája nemcsak a halál néma országában keresi föl szellemi nagyságának, míveltségének, lelki emelkedettségének, s értelmi fönségének ernyedetlen buzgalmú bajnokait, hanem az életben az irodalom templomába járul, hogy lássa, kik áldoznak a múzsák oltárán?

(Delejtű, 1859. deczember 20.)

 

 

 

Minden bizonnyal akkor, amikor a nemzet nagy halottai iránti kegyelet nemcsak titokban nyilvánulhat meg (Toldy Ferencnek ez utóbbi, a kérdésre tett válasza, a korabeli lapokban nem jelenhetett meg…)

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása, az Emlékhelyek napja után, az első irodalmi emlékhelyekre és a 180 éves Kisfaludy Társaságra emlékezett.

 

 

Kék virág Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály emlékének.

 

 

Kisfaludy Károlyról és Vörösmarty Mihályról az alábbi linkeken olvashatnak:

 

 

http://www.nevpont.hu/view/11592

http://www.nevpont.hu/view/11918

http://www.nevpont.hu/view/11968

 

 

A kép forrása:

 

http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=46138