1.

 

 

„Apám kevés mozgású, nagy szál, hallgatag ember volt. Sose felejtem el a magas, domború homlokát, melegbarna szemét, hátrafésült, fekete haját. … Nem törte magát, nem volt igyekvő. Ült, pipázott, és olvasta az én iskolai könyveimet: történelmet, földrajzot, ezeket szerette. Déli harangszóra becsukta keszthelyi kicsiny boltját, csendben megebédelt, kettőre visszament, kinyitotta az üzletét, és tette a dolgát. Ha volt vevő, kiszolgálta, ha nem, olvasgatott. Anyám nagyon szép, nagyon szőke asszony volt, és nagyon szerette apámat. Csak aztán elcsillapodott a szerelem, és egyre jobban elmérgesedett a házunk tája. Apám hallgatagsága makacs, elkeseredett és egyre zárkózóbb lett, anyám temperamentuma lassan-lassan nagyzási mániává, hisztériává nőtt… Pokollá tették egymás életét.”

(Básti Lajos visszaemlékezése)

 

 

Nagy skandalum volt Keszthely városban, amikor Berger Rezső rövidáru-kiskereskedő elment a fővárosba, s nem látták többé sosem. A 16 éves kamaszfiú egymaga állt be az üzletbe, és haldokló édesanyját is ő ápolta. A gimnazista fiatalember naplót vezetett: mindennapi feljegyzései idővel kisprózává nőttek, édesanyja betegségének megfigyeléseiből pontos orvosi diagnózisok születtek. Berger Lajos húsz évesen teljesen magára maradt. Anyja végrendelete idő előtt nagykorúsította, felszámolta az üzletet, a fővárosba költözött, hogy orvos legyen vagy író. Budapesten egy szemesztert hallgatott az orvosi egyetemen, s több verset írt édesanyjáról és eltűnt édesapjáról.

 

Mégsem lett orvos, mégsem lett író.

 

Színész lett.

 

 

2.

 

 

„Gyorsan csináltam karriert, de nem sok örömöm telt benne, és ma néha már arra gondolok, hogy ez a pálya még akkor is rémes, ha nem sikerül – hát még ha sikerül. Játszottam a Vígszínházban, a Magyar Színházban, a Pesti Színházban, de még a Márkus Parkban is felléptem. Harmincegy premierem volt, de ebből a darabtengerből talán négy-öt darabnak volt köze színházhoz, művészethez, a többi csak kasszasiker, fércmű volt. De sokszor szégyelltem kimenni a színpadra a századik előadáson…”

(Básti Lajos visszaemlékezése)

 

 

Nem volt nagy szenzáció Keszthely városban, hogy az ott nyaraló Berger Lajos medikus megismerkedett Mányai Lajos színinövendékkel, a fiatalember számára azonban sorsdöntő lett ez a találkozó. Az ifjú orvosjelölt a nyár végén már a felvételi bizottság előtt randevúzott. A legendás Ódry Árpád színidirektor egy vers után (Ady Endre: Harc a Nagyúrral) felvette a dunántúli tájszólásban próbálkozót. Beregi Lala (azaz Lajos) első szerepét még akadémistaként, a Szentivánéji álom Philostrat udvarmestereként játszotta (1934. január 31-én). Beregi Lala rendkívül szép férfi volt, diplomája után rögtön szerződtette a Belvárosi Színház, elsősorban habkönnyű játékok amorózó főszereplőjeként. Szerződtetésének feltétele nevének újabb megváltoztatása volt, hisz a magyar színházművészetben a Beregi név már elkelt. (Beregi Oszkárral a fiatal Básti Lajos utóbb együtt játszott 1945-ben, a Nemzeti Színház Szent Johanna című előadásában…)

 

 

„Harmincöt-negyven éves koruk előtt akármilyen népszerűségre tesznek szert, nem lesznek jó színészek. Ahhoz emberi és szakmai érettségre van szükségük.”

(Ódry Árpád a pályakezdő művészekről)

 

 

Népszerű színész volt, de pályája elején nem volt nagy művész.

 

Mégis nagy színész lett. Talán az egyik legnagyobb.

 

 

3.

 

 

„Mi izgatott engem ebben a szerepben a legjobban, mi volt a legnehezebb? Nem a viharjelenet. Ott már Lear teljesen őrült. Engem az az út izgatott jobban, ahogy az őrültséghez jut, ahogyan a zseniális fordító, Vörösmarty, maga is már félőrült állapotában, elmenekülve Pestről, valahol Nyéken nyomorogva-fordítgatva – a magyar Lear a pusztában, ez Vörösmarty. … Engem az az út izgatott, ahogy ez a Lear, az őrültségében egyre beljebb jut, ahogy a lucidum intervallumok ritkulnak, ahogy elborítja egy őrült hullám az érzelmeit.”

(Básti Lajos visszaemlékezése)

 

Nagy szenzáció volt 1964-ben, Budapesten, amikor a népszerű művész, Básti Lajos megkérte orvos barátait, hogy a bolondokházából ellenőrizzék le Lear király egy-egy mozdulatát. Azt a folyamatot elemezték, ahogy Lear agya elborul, még időnként, rövidebb-hosszabb időre lesznek tiszta pillanatai, végül azonban a téboly kiteljesedik személyiségén.

 

Básti Lajos Learje egy nagy egyéniség bukásában töretlen útját idézi, egy olyan férfiét, aki hatalmában, erejében nem kételkedve hozza meg egyre őrültebb döntéseit. Básti Lajos Learje nem harsog a trónusán, nem tombol üvöltve. Nincs szüksége rá, szemernyi kételye sincs döntései erejében. Básti Lajos Learjének éppen ez ad szuggesztivitást: a maga erejében bízó férfi nem egy szeszélyes, üvöltöző bolond öregúr, hanem egy méltóságát sohasem feladó, ám lassan elvesztő öreg ember tragédiája.

 

 

A Lear király talán az egyik legnagyobb szerepe volt.

 

Az őrültség pontos megfigyelésével, akár orvos is lehetett volna.

 

 

4.

 

 

„Fegyelmezett, mértéktartó játékán őszinte átélés érzett. Ugyanebből fakadt helyesen értelmező dikciójának tüze is. Most is megmutatta: milyen jól tud bánni szép, férfias orgánumával. … Különösen mint Sergiolus, Tankréd és Kepler mutatott ellentétekben gazdag, széles skálát Básti kifejező játéka. Kitűnő alakításának magával ragadó csúcspontja mégis a mindeneket »lemennydörgő» hatalmas Dantonja volt. Ez sokáig emlékezetes marad számunkra.

(Kárpáti Aurél Az ember tragédiája Ádámjáról)

 

 

Nagy szenzáció volt 1962-ben, Budapesten, amikor a népszerű művész, Básti Lajos Mire gondolsz Ádám? címmel vaskos könyvben elemezte a magyar drámairodalom klasszikusának, Madách Imrének Az ember tragédiája főszerepét. Básti Lajos közel ötszázszor játszotta el Ádámot (először 1947. szeptember 26-án, a Nemzeti Színházban, Lukács Margittal és Balázs Samuval). Míg a Lear királyt orvos barátaival még a bemutató előtt elemezte, hogy minél hitelesebb személyiséget jelenítsen meg, Ádámot saját, akkor már tizenöt éves tapasztalatai után boncolgatta. Básti sorra vette a jeleneteket, az ezekkel kapcsolatos esztétikai, irodalomtörténeti, rendezői, színészi véleményeket és filológiai körülményeket.

 

Básti Lajos Ádámja jelenetről jelenetre fejlődik, változik, személyisége alakul, mert alakítható. Básti Lajos Ádámja érdekében különböző, akkor már elfogadott álláspontokkal vitatkozik, újabb és újabb élményanyagot bont ki, védve saját álláspontját akár Paulay Ede, akár Major Tamás intencióival szemben. Básti Lajos Ádámja újrajátssza, sőt sokszor újra is írja a karaktert, nem ritkán indulatosan, esetleg ironikusan, de mindenképpen olvasmányosan védve álláspontját.

 

Ádám talán a legnagyobb szerepe volt, ő volt „az örök Ádám”.

 

A szerep pontos elemzésével, akár író is lehetett volna.

 

 

5.

 

 

„Szívesen eljátszanám drámád főszerepét. Izgat az az indulat okozta halál. Szívesen eljátszanám, én nagyon jól tudok meghalni…”

(Básti Lajos, Hegedűs Géza Lackner Kristóf című drámája bemutatója előtt, már súlyos betegen, így köszönt el író barátjától)

 

 

Básti Lajos nem volt ösztönös művész, elismerte ugyan – ritka kivételként – a született „színész-zseniket”, ő azonban nem tartozott közéjük. Minden szerepére tudatosan, néha túlzottan aprólékos részletességgel készült: szerepelemzéseket írt, színikritikákat tanulmányozott és színházi szakirodalmat olvasott. Művészi ösztönei mögött, az ábrázolandó karakter belső világával és korlátaival tisztában lévő, azokat kritikusan fogadó, tudatos művész volt.

 

Básti Lajos ugyanakkor ösztönös művész, különösen indulatos, impulzív személyiség volt. Mivel minden szerepére tudatosan, néha túlzottan aprólékosan készült, a legváratlanabb körülmény (pl. technikai zavar, partnerei indiszponáltsága) nem ritkán kihozta sodrából, néha indokolatlan dühkitörésekre ragadtatva magát. Művészi ösztöneivel az ábrázolandó karakter tökéletes megragadására törekedett: saját teljesítményével, kollégái produkciójával és a színházi körülményekkel szemben is rendkívül kritikus, tudatos művész volt.

 

 

Básti Lajos a százhuszonötödik színházi premierjét már nem élhette meg. A többi százhuszonnégyből elég csak azokat a főszerepeket felsorolni, amelyeket legalább százhuszonötször alakított:

 

Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája)

Bánk (Katona József: Bánk bán)

Csongor (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde)

Edgar (Strindberg: Haláltánc)

Hamlet (Shakespeare: Hamlet)

Harpagon (Molière: A fösvény)

Higgins professzor (Shaw, G. B.: Pygmalion)

Lear (Shakespeare: Lear király)

Oedipus (Szophoklész: Oedipus király)

Solness (Ibsen: Solness építőmester)

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása a Színészfejedelemre, az 1977. június 1-jén elhunyt Básti Lajosra és a régi Nemzeti Színházra emlékezett. A régi társulat 1964. június 28-án játszott utoljára a Blaha Lujza téri épület falai között. A régi Nemzeti Színház utolsó előadása Shakespeare Lear király című tragédiája volt, Básti Lajossal a főszerepben, 1964. június 28-án.

 

Kék virág Básti Lajos emlékének.

 

 

A csodálatos művész részletes életrajzát az alábbi linken olvashatják:

 

http://www.nevpont.hu/view/2517

 

A kép Keleti Éva fotóművész portréja, a kép forrása:

 

https://stefan2001.blogspot.com/2018/01/basti-lajos-1968.html