1.

 

 

„A hódmezővásárhelyi kis színházba jártam a kakasülőre, az állóhelyre. Ott lettem színházbolond. Én akkor már egy nagyon híres énekkarnak, a katolikus vegyes karnak voltam a tagja, Tóth Lajos főkántorsága mellett. Aztán meghalt az Édesapám és Tóth Lajos azt javasolta, hogy álljak színésznek. Ajánlólevelet is adott Kardoss Gézához, a szegedi társulathoz. Persze nem mertem elmenni hozzá, ötvenszer is megfogadtam – ötvenszer is elkerültem: egy nap azonban mégis csak összefutottam vele. És akkor azt mondta, hogy menjek el egy meghallgatásra. Szavaltam, daloltam: rögtön felvettek. Valahogy így kezdődött, ott Szegeden, ahol aztán mindent eljátszottam. Drága kollégáim Horváth Jenő és Zách János mindent megtanítottak nekem.”

(Bessenyei Ferenc pályájáról, 2001)

 

 

Úgy szokott kezdődni, hogy valaki már az óvodában elkezdi, majd később, iskoláskorban, a padláson, a fészerben „színházasat” játszik. Aztán talán úgy folytatódik, hogy a család felfedezi az ifjú komikust, és támogatja, segíti első lépéseit; esetleg úgy folytatódik, hogy a család ellenzi az ifjú komédiás különös szenvedélyét, és megtiltja a „komédiálását”. Nos, Bessenyei Ferenc még csak nem is gondolt arra, hogy komédiás lesz, jóllehet furcsa, szép hangjára már Édesanyja is felfigyelt: „szamárordításnak” vélte az ifjú süvölvény megszólalásait, s ilyenkor kizavarta fiát a szobájából. A fiatalember templomi kórusban énekelt, a katolikus ifjúsági ligába járt, ahol már néha szavalt is. Nem készült színésznek, de rajongott a teátrumért. A vásárhelyi Fekete Sas színháztermében vagy a helyi népkerti műszínkörben bámulta az előadásokat és szorgalmasan tanult – hegedülni. Mert ha színésznek nem is készült, de a színházat és a művészeteket nagyon szerette.

 

 

Úgy kezdődött mégis, hogy felvették a hódmezővásárhelyi színkörbe kardalosnak, majd beajánlották a szegedi társulathoz. Két évadot töltött el a szegedi színházban, énekelt a kórusban, néha néhány taktusnyi szóló is jutott neki, s eljátszott egy-egy kisebb szerepet. Aztán tönkrement a társulat és Bessenyei Ferenc, már mint színészjelölt, Miskolcon folytatta pályafutását. Miskolcon már mindent játszott: a Száz piros rózsa című operettben díszmagyaros bonvivánt, a Sasfiók című drámában ármányos lelkű intrikust, a Déryné ifjasszony című „színi játékban” szívtipró „délektáns aktort”, azaz műkedvelő teátristát alakított és megtalálta az első igazi főszerep, a Peer Gynt is…

 

 

A miskolci kis színház nyári „állomáshelyére”, Nyíregyházára jött egy értesítés. Bessenyei Ferenc színművész azonnali szerződést kapott a Nemzeti Színháztól. Majd megőrült a boldogságtól. Ma már kevesen tudják, hogy „azonnali szerződést” a legritkább esetben küldtek a Nemzeti Színháztól, pályakezdő, színi akadémiát nem végzett fiatal művésznek pedig szinte sosem.

 

A miskolci kis színház nyári „állomáshelyére”, Nyíregyházára jött azonban még egy értesítés is. Bessenyei Ferenc színművész azonnali behívót, azaz SAS-behívót kapott. Majd megőrült a tehetetlenségtől. Ma már kevesen tudják, hogy a SAS, a sürgős, azonnal, siess kezdőbetűk rövidítéséből kialakult betűszó, azonnali behívó parancsot jelentett. A levél kézhez vétele után legkésőbb 48 órán belül be kellett vonulnia.

 

Bessenyei Ferenc 1944. augusztus 16-án megjelent szülővárosa, Hódmezővásárhely katonai parancsnokságán, ahol – hogy, hogy nem – nem találták hivatalos papírjait, így – fájdalom – szolgálatra nem jelentkezhetett állomáshelyén. A fiatal művész nem várakozott sokáig: felszállt az első budapesti vonatra.

 

Bessenyei Ferenc 1944. augusztus 16-án megjelent a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén, ahol – hogy, hogy nem – azonnal aláírta hivatalos színházi papírjait, így – fájdalom – szolgálatra nem jelentkezhetett állomáshelyén. A fiatal művész nem várakozott sokáig: pontosan egy hónap múlva, 1944. szeptember 16-án, Bánffy Miklós A nagyúr című ötfelvonásos színművében, az udvarispán szerepében debütált.

 

 

2.

 

 

Úgy szokott folytatódni, hogy a Nemzeti Színházba került fiatal, pályakező színész kezdetben apró epizódszerepekben alkot figyelemre méltót, aztán sorra következnek a karakterszerepek, végül jön az igazi áttörés, az első nagy főszerep. Aztán pedig sorra-másra játssza el a jelentősebbnél-jelentősebb szerepeket, végül pedig diadalmasan bevonul a magyar teátrum legnagyobb művészei közé. Nos, Bessenyei Ferenc még csak néhány hónapot töltött el a Nemzetiben, amikor Major Tamás, az új igazgató, nem kívánta meghosszabbítani szerződését. Tapolczai Gyula, a Budán lakó színészekből megszervezte a Budai Színkört, s Bessenyei Ferenc a háború után itt lépett fel először, az alig ismert holland szerző, Hermann Heijersman, Remény című drámájában (1945. május 4-én). Aztán ennek is vége lett, Pécsett játszott, majd visszakerült Szegedre, mindkét helyen, szinte mindennap, főszerepeket játszott, amikor újra a Nemzetibe került – epizodistának.

 

 

Úgy folytatódott mégis, hogy szinte napra pontosan hat évvel később, 1950. augusztus 15-én, ismét megjelent a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén. Kezdetben kisebb szerepeket kapott, majd fontos karakterszerepek következtek „haladó szovjet drámaírók merész szocialista drámáiban”. Kuprijánov matrózként hatalmas sikert aratott a Viharos alkonyatban, Houston ezredesként jó nagyot bukott az Amerika hangjában. Aztán az addig kedvesen jóindulatú, kicsit bumfordi szovjet kommunista hős Bessenyei és az addig kellemetlenül rideg amerikai opportunista antihős Bessenyei 1951 áprilisában el kezdte próbálni a Bánk bánt. Amikor az első próbán, a legelső mondatoknál, megszólalt Bánk, minden jelenlévő művész elhallgatott: a szokásos szerepelemző háttérzörejeket döbbent csend váltotta fel. Hosszú-hosszú idő után, a sötét nézőtéren, Petúr bán, azaz Somlay Artúr szólalt meg, jó hangosan, hogy mindenki meghallja: „Ez kérem, színész!”

 

 

3.

 

 

Illyés Gyula Az ozorai példa című drámájának bemutatója után arról nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy öt színműben képzelte el a haza sorsának bemutatását. Az ozorai példa a sorozat első darabja volt, a folytatás pedig Kossuth és Görgey párbajáról szól majd. Az ozorai példa az alábbi mondatokkal ért véget: „Fel barátaim! Tágul a világ: tágul a jövőért vívott harc. Úgy emlegessék benne a magyart: volt Ő is fáklyaláng!” A dráma utolsó szava lett Illyés Gyula új színművének címe…

 

 

Illyés Gyula Fáklyaláng című drámája első felvonásában egy cselekvésképtelen kormányt látunk, amelyik fél az oroszoktól, fél az osztrákoktól: egyezkedne is, meg nem is. Valójában szinte semmit sem csinál, csupán bölcsességeket mond, üres hazafias frázisokat hajtogat. Van aki harcra buzdít, van aki jajong, Kossuth viszont hősiesen szónokol. A felvonás utolsó jelenetében azonban feltűnik Görgey. „Hivatott kormányzó úr!” és megkezdődik a dráma.

 

 

Illyés Gyula Fáklyaláng című drámája második felvonásában mindössze két szereplőt látunk. Kossuth Lajos (azaz Bessenyei Ferenc) megpróbálja a lehetetlent, meggyőzni Görgey Artúrt (azaz Ungváry Lászlót), hogy a hadvezér racionalitása és az ő politikai elszántsága együtt olyan erő lehet, amely megmentheti az Orosz Birodalomtól a végveszélybe került hazát, Magyarországot.

 

 

Illyés Gyula Fáklyaláng című drámájának bemutatója – egyes adatok szerint – egybeesett Sztálin elvtárs 73. (utolsó) születésnapjára tervezett ünnepségekkel. A premiert ezért jó érzékkel egy héttel korábban, 1952. december 12-én tartották meg. Amikor a darab véget ért, félórán át zúgott a taps. A közönség felállva ünnepelte a főszereplőket és a szerzőt. A korszak talán legnagyobb színházi sikere elsősorban Bessenyei Ferenc zsenialitásának, „szenvedélyes őszinteségének” köszönhető. Aki 1952-ben, a nézőtéren ült, eltiport nemzeti büszkeségében azt hitte, azt akarta hinni, hogy a szív legyőzheti az észt. Bessenyei Ferenc pátoszával mindannyiunk helyett volt bátor és vakmerő. Megmentő, reményt adó hős lett, egy halvány kis fáklyaláng, egy kicsiny fénysugár, az egyre sötétebb mindennapokban.

 

 

Az 1952/53-as színházi idényben Bessenyei Ferencnek összesen 180 előadása volt, ebből 72-szer (!) játszotta el Kossuth Lajost.

 

 

Minden előadás után meghalt egy kicsit, s miközben arcáról lehámozta a kormányzói maszkot, a tükörben meglátta önmagát.

Minden előadás után sokáig nézte ezt a komédiás arcot.

Minden előadás után hangtalanul zokogott…

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása a 2004. december 27-én elhunyt Bessenyei Ferencre és az 1952 decemberében bemutatott Illyés Gyula-drámára, a Fáklyalángra emlékezett. 2019. február 10-én lesz a 20. század egyik legnagyobb magyar művésze, Bessenyei Ferenc születésének századik évfordulója. A Névpont még visszatér az életút legfontosabb eseményeire.

 

Kék virág Bessenyei Ferenc emlékének.

 

A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Bessenyei Ferencről:

 

http://www.nevpont.hu/view/1390 és

http://www.nevpont.hu/view/12025

 

A kép forrása:

 

https://www.blogstar.hu/?joreggelt=20171227