1.

 

 

A Béla király úti nagy, üvegverandás házban élt a magyar művészettörténet-írás nesztora, Lyka Károly, aki hatvan éve, 1959-ben töltötte be kilencvenedik életévét. Az idős tudós akkor már tizennégy éve nem járt a városban, egészségi állapota otthonához kötötte, ám a professzor még sem maradt látogatlan. Szokás volt, hogy így év elején, felkeresték őt barátai, tanítványai, tisztelői, akikkel a mester elbeszélgetett, részleteket olvasott az asztalán fekvő kéziratcsomóból, amely a még kiadatlan visszaemlékezéseit rejtette. A köszöntők és a felolvasások után a Tanár Úr minden barátjával koccintott, sajnos azonban ő már csak szódavízzel poharazgathatott, orvosai eltiltották az alkoholtól, legyen az akár jóféle háztáji pálinka, akár minőségi, testes vörösbor.

 

A Béla király úti nagy, üvegverandás házban, az 1959-es születésnapi összejövetel már nem lehetett olyan, mint amilyenek a korábbiak voltak, de nem a kilencvenedik születésnap miatt. Az idős tudós tizennégy éve nem járt a városban, egészségi állapota otthonához kötötte, ám a professzorral legjobb barátja, Medgyessy Ferenc szobrászművész minden év elején, még a „hivatalos” köszöntések előtt, elsőként koccintott – szódavízzel. Sajnos a szobrászművész már sohasem köszönthette fel mentorát, pályája elindítóját, öreg barátját, a tudós Lyka Károlyt: sem alkohollal, sem szódavízzel, jóllehet az orvosok, talán egy utolsó alkalommal, akár egy különlegesebb italt is megengedtek volna…

 

 

2.

 

 

– Medgyessy Ferenc örökmozgó, folyton rajzoló, nagyon alacsony gyermek volt. Szerintem előbb tanult meg rajzolni, mint írni-olvasni, naphosszat csak összekuporodott, így még kisebbnek tűnt, és csak rajzolt és csak rajzolt. Unokatestvére, a később ismert rajztanár, Gulyás Károly tanítgatta, ám Feri nem hallgatott senkire, amit meglátott azt rögtön le is rajzolt: fegyelmezetlen, vad fiú volt. A debreceni kollégiumba járt az ugyancsak kis növésű Móricz Zsigmond, aki szintén nagyon ügyeskezű fiú volt. Móricz már a gimnáziumban is írogatott, diáklapot szerkesztett, amelyet maga illusztrált. A lap nagy tetszést aratott egészen addig, amíg Móricz meg nem tudta, hogy az A osztályba jár egy még kisebb fiú, aki viszont nála sokkal jobban rajzolt. Nos, a későbbi jóbarát Móricz, akkor bizony nagyon dühös volt, ám amikor meglátta Medgyessy rajzait kénytelen volt elismerni, hogy azok sokkal, de sokkal jobbak az ő rajzainál! Idővel a debreceni kollégiumi latin- és történelemórák is átalakultak. A professzor elmondta a napi penzumot, amelyet aztán, az előadás alatt, Medgyessy „illusztrált” a fali táblán…

 

 

– Medgyessy Ferenc, az örökké rajzoló fiatalember fejében azonban meg sem fordult, hogy művész lesz. A család is úgy döntött, hogy az ilyen tehetséges fiú csakis orvos, mindenekelőtt sebész lehet. Szerintem a medikus négy éven át csak bonctermeket látogatott, ahol csak rajzolt, és megint csak rajzolt, egyúttal kiváló anatómiai ismeretekre is szert tett. Medgyessy azonban a boncolásoknál döbbent rá arra is, hogy ő nem akar gyógyítani, ő az emberi test formáit kívánja megörökíteni. Az orvosjelölt amilyen kiváló rajzokat készített az anatómiai vizsgákhoz, annyire nem értett sem az elméleti, sem a gyakorlati orvostudományokhoz. Hiába rajzolta le a professzorokat, a vizsgákon ez – fájdalom – rendkívül kevésnek bizonyult. Sajnos az történt, hogy négyéves tanulás után, épp az utolsó vizsgákon, Medgyessy Ferenc, szigorló orvosjelölt, szinte valamennyi stúdiumból megbukott!

 

 

– Történt, hogy egyik nap sógorom, Minich Károly, a törvényszéki orvostan professzora, valamit a boncteremben felejtett. A valójában szobrásznak készülő, rendkívül szórakozott művészember, Minich Károly, legnagyobb meglepetésére Medgyessy Ferenc, szigorló orvosjelöltet is ott találta még: nagyon dühösen rajzolgatott valamit egy füzetbe, amelyből sorra dobálta ki a sikertelennek vélt rajztorzókat. Minich felelősségre vonta Medgyessyt, majd összeszedegette az eldobott papírdarabokat. Bizony a sógorom megdöbbent, miután belepillantott a félresikerült „alkotásokba”. Elmondta, soha ilyen tehetséges vázlatokat nem látott még…

 

 

– Történt, hogy másnap, Minich Károly biztatására, megjelent nálam Medgyessy Ferenc szigorló medikus az összes vázlatfüzetével és az összes, azaz egyetlenegy, kész kis szobrával, a Táncoló nővel. Bevallom nem vártam én ettől a találkozótól semmit. Nem múlt el nap, hogy önjelölt művészek ne kerestek volna fel „műveikkel”, amelyek között azért persze néha egészen tehetséges dolgokra is bukkantam. Az igazsághoz persze az is hozzátartozott, hogy sógorom sem akkor, sem azután, sohasem ajánlott nekem senkit sem, úgyhogy kíváncsian vártam az ismeretlen medikust. Bizony megdöbbentem, miután megláttam műveit. – De hisz maga kész művész! – kiáltottam fel önkéntelenül. Nemsokára leközöltem néhány rajzát a Művészet című folyóiratomban, majd bemutattam Kallós Ede szobrászművésznek, akinek sikerült egy gazdag pártfogót találnia, így Medgyessy Ferenc külföldön megkezdhette művészi tanulmányait. Hálából Feri nekem ajándékozta első kisplasztikáját a Táncoló nőt, amelyet ma is magamnál tartok.

 

 

3.

 

 

„Kezemben a diploma, e perctől kezdve nem vagyok doktor!”

(Medgyessy Ferenc, 1905)

 

 

– Hanem aztán, volt ott még valami! Négy évi tanulás után mégiscsak illik befejezni egy orvosi egyetemet… Sógorom, Minich Károly, azonban sokáig hajthatatlan volt: Medgyessy Ferenc már most kiváló művész, de csapnivaló orvos lesz! A szobrászművész nem gyógyíthat! Medgyessy Ferenc utolsó szigorlatán – hogy, hogy nem – sógorom, Minich Károly, a törvényszéki orvostan rendes tanára volt a vizsgáztató professzor, aki elégségessel átengedte Medgyessy Ferencet. A fiatalember az oklevele kézhezvétele után, ünnepélyesen megfogadta nekem, Lyka Károlynak és Minich Károlynak, hogy sohasem fog gyógyítani.

 

– Hanem aztán, volt ott még valami! Medgyessy Ferencet tíz év múlva, a nagy háborúban, mégis csak besorozták mint orvost. Galíciában szolgált tartalékosként, valójában azonban csak fürdőorvosi beosztásban foglalkoztatták, mivel orvosi gyakorlatot addig nem folytatott. Az „igazi orvosokat” tábori kórházakba vezényelték, Medgyessynek „csak” egy megürült fürdőorvosi státusz jutott. Mégis gyógyítania kellett, ezzel megszegte adott szavát, ezért évekkel később felelősségre vontam. – De én mindenkinek csak szódabikarbonátot rendeltem, ez ugye nem számít gyógyításnak…! – mentegetőzött az akkor már ismert művész. Én jót nevettem ezen a védekezésen, s mivel születésnapunk közeledett (mindketten januáriak vagyunk) koccintottunk hát, stílszerűen: szódavízzel.

 

 

– Bizony így történt, hogy azóta minden év elején egy pohár szódavízzel koccintottunk emlékezve egy régi fogadalomra és egy régi ígéretre.

 

 

4.

 

 

A Béla király úti nagy, üvegverandás házban élt a magyar művészettörténet-írás nesztora, Lyka Károly, aki hatvan éve, 1959-ben töltötte be kilencvenedik életévét. Az idős tudós tizennégy éve nem járt a városban, egészségi állapota otthonához kötötte, ám a professzor még sem maradt látogatlan. Tizennégy éve, amióta mozgásában korlátozott lett, Medgyessy Ferenc minden évben meglátogatta, hogy folytassa a hagyományt és továbbra is koccinston vele januárban, egy pohár szódavízzel.

 

A Béla király úti nagy, üvegverandás házban, az 1959-es évben, a szokásos koccintás már elmaradt. Medgyessy Ferenc szobrászművész 1958-ban meghalt. Lyka Károlyt hiába kérték fel búcsúztató beszédre, betegsége miatt már nem vállalta el.

 

A Béla király úti nagy, üvegverandás házban, az 1959-es évben, a szokásos koccintás mégsem maradt el. A kilencvenéves mester, a tiszteletére összegyűlt barátoknak, ezúttal nem saját emlékeiről mesélt, hanem egy pályakezdő művész régi fogadalmáról szólt.

 

A beszéd után Lyka Károly visszatette a Táncoló nő című kis szobrot arra a polcra, ahol a legféltettebb tárgyait őrizte.

 

A beszéd után Lyka Károly mindenkivel koccintott.

 

Egy pohár szódával…

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – idei utolsó írása – korábbi visszaemlékezések alapján összeállítottt fiktív történetével – az 1869. január 4-én született Lyka Károlyra és az 1881. január 10-én született Medgyessy Ferencre emlékezetett.

 

 

Kék virág Lyka Károly tudós művészettörténész és Medgyessy Ferenc szobrászművész emlékének.

 

 

Az alábbi linkeken olvashatnak Lyka Károlyról és Medgyessy Ferencről:

 

http://www.nevpont.hu/view/11123

http://www.nevpont.hu/view/11477

http://www.nevpont.hu/view/12036

http://www.nevpont.hu/view/12037

 

 

 

A képen Glatz Oszkár festménye látható a fiatal Lyka Károlyról, a kép forrása:

 

http://www.artmagazin.hu/artmagazin_hirek/mesterek_es_tanitvanyaik.1467.html