Kevés olyan család van, amelyik több áldozatot hozott volna az 1848. évi forradalom és szabadságharcban, a magyar hazáért, mint a Madách família. A legidősebb testvér, Madách Mária második férje, id. Balogh Károly, osztrák tiszt létére csatlakozott a magyar szabadságharc hadseregéhez. A háború végén súlyosan megsebesült, ekkor Mária, első házasságából született fiával, baráthi Huszár Józseffel együtt megkereste és ápolta őt. Az összeomlás után a házaspárnak és a tizenötéves fiúnak menekülnie kellett. Erdélyben román felkelők a családot megölték: a férfit leszúrták, a költő nővérét lelőtték, a fiút puskatussal agyonverték. Madách Pál, a költő legkisebb öccse honvédtisztként vett részt a forradalom és szabadságharcban. Miután Görgei Artúr elfoglalta Kassát, ennek hírét, mint a kormány futára, ő vitte el Debrecenbe, Kossuth Lajoshoz. A huszonkét órás lovaglás során megfázott, tüdőgyulladásba esett, hazament meghalni. Az elfogatására érkező osztrák katonák már holtan találták (huszonkét évesen, 1849. szeptember 30-án).

Kevés olyan hazafi van, mint Madách Imre, aki ugyan érdemben nem vett részt az 1848. évi forradalom és szabadságharc eseményeiben, mégis börtönbüntetésre ítéltek. A forradalom bukása után Madách Imre, a család csesztvei birtokán több embert is rejtegetett (Gracza Antalt és Záhonÿ Istvánt, 1849-ben; Udvardy Pétert, 1850-ben), majd a halálra ítélt, és in effigie felakasztott Rákóczy János huszár őrnagyot, Kossuth szárnysegédjét, erdőkerülőként alkalmazta (Parócán, 1852-ben). A szomszéd birtokos feljelentése után Madáchot letartóztatták („stílszerűen”, a nemzeti ünnepen, 1852. augusztus 20-án, a pozsonyi vízi kaszárnyában megbotozták és várfogságban tartották); utóbb átszállították a pesti Újépületbe. A vád szerint kapcsolatban állt Stark (Erős) Mihály honvédtiszttel, aki 1852-ben, szabadcsapatok létrehozásával fegyveres felkelést próbált szervezni a Habsburg Birodalom ellen. Hazaárulás miatt halálbüntetéssel is sújthatták volna, bizonyítékok hiányában azonban 1853. május 2-án, szabadlábra helyezték, de Pestet nem hagyhatta el. Csesztvére pont egy év múlva, 1853. augusztus 20-án térhetett haza (rendőri felügyeletét azonban 1857-ig fenntartották). Az ítélet szerint, az első vád, szervezkedésben való részvétel, a hiányos tényállás és az elégtelen bizonyítékok miatt megdőlt, a második vád, a rejtegetés „megállt”, ezért viszont az 1852-től 1853-ig kiállott vizsgálati fogságot beszámították.

Kevés olyan múzsa van a magyar irodalomban, aki több vitát váltott volna ki a korszakkal foglalkozó szakemberek és a literatúra iránt érdeklődők körében, mint ippi és keserűi Fráter Erzsébet, Madách Imre felesége. A költő 1843-ban, egy bálon ismerkedett meg Fráter Pál, Nógrád vármegye alispánja testvérének, Fráter Józsefnek leányával. Fráter Erzsébet édesanyját korán elvesztette, édesapja elszegényedett, ezért a kislány és Béla testvére neveltetéséről nagybátyjuk, Fráter Pál gondoskodott. Rövid ismeretség és több szerelmi csalódás után, az ifjú költő végzetesen beleszeretett a fiatal leányba, s édesanyja nagyfokú rosszallása és jóbarátja, Szontagh Pál intelmei ellenére nemsokára eljegyezte és feleségül vette a később Lidérckének becézett Erzsit. Az esküvő után a fiatal pár Csesztvére költözött, Madách átvette anyai örökségét, s innen járt be hivatalába, Balassagyarmatra. A házasság nem sikerült: a szeszélyes, szórakozásra vágyó, kacér fiatalasszony nem találta meg boldogságát a társaságkerülő, visszahúzódó, sokat betegeskedő Madách Imre mellett. A költő két tűz közé került, a házasságát mindvégig ellenző idős édesanyja, a takarékos és rideg Majthényi Anna, valamint a boldogtalan, sokat költekező, fényűző életmódot képzelő fiatal feleség, Fráter Erzsébet közé. Fogsága alatt Madách családi élete végérvényesen megromlott: a költő letartóztatásakor vagyonát is elkobozták, anyósától pedig Erzsébet nem kapott anyagi támogatást, részben azért, mert Majthényi Anna is válságos helyzetbe került, részben pedig azért, mert a nagyasszony ellenszenves volt menyével szemben, könnyelmű életmódja és költekezései miatt. Állítólag férje távolléte alatt Lidércke meg is csalta az urát, ha ez nem is bizonyított, az viszont tény, hogy Fráter Erzsébet – ellentétben Veres Pálnéval! – börtönében nem látogatta meg Madáchot, még csak levelet sem váltottak. Madách hazatérése után Alsósztregovára költöztek, ahol a féltékeny férj és a boldogtalan asszony között több botrányos jelenet is lejátszódott. Miután Fráter Erzsébet, férje kérése ellenére, egy házibarát kísérővel, mégis elment a losonci megyebálra; Madách Imre végül úgy döntött, hogy elválik. Ecséden írták alá a válási szerződést (1854-ben), a férj tartásdíjat fizetett a feleségnek, aki középső gyermeküket, Jolánt magával vihette.

Kevés olyan mű van a magyar irodalomban, amely több elemzést, értékelést váltott volna ki a korszakkal foglalkozó szakemberek és a literatúra iránt érdeklődők körében, mint Az ember tragédiája (1861), a magyar drámairodalom talán legjelentősebb alkotása. Az „emberiségköltemény” főhőse Ádám, a bizakodó, mindig lelkesedő, új utakra vágyó ember, akinek mindig van elegendő ereje, hogy újrakezdje. Lucifer, Ádám ellentéte, az „antitézis”, a mindig kételkedő, a tagadás szelleme. Lucifer irányítja rá a figyelmet az emberi cselekedetek elhibázottságára, a Teremtés értelmetlenségére. A mű sokak véleménye szerint pesszimista alkotás: a történelem mozgása színről-színre minduntalan körforgást mutat, a megjelenített korszakok mindegyike végül is megsemmisíti önmagát. Minden eszme, legyen az a szabadság eszméje is, „megtagadtatik” és „megcsalatik”, mégis, mindig újra kell kezdeni mindent, legelölről. A legellentmondásosabb Ádám párjának, Évának a megítélése: Éva az, aki bűnre csábítja, sokszor kétségbeesésbe taszítja Ádámot, de ő az is, aki anyaságával megtartja a világnak, buzdítva arra, hogy mégse adja fel. Az athéni színben, Lucia, Miltiadész felesége alakjában, felbukkan a férfi önzetlen társa, aki azonban családja boldogságánál is többre értékeli a közjót. Az első prágai színben, feltűnik Müller Borbála, Kepler felesége, a kicsapongó, könnyelmű, férjét megcsaló és eláruló asszony. Az első nőtípust talán Veres Pálnéról, Madách elérhetetlen szerelméről, a férfi szellemi társáról, a második nőtípust, minden bizonnyal Fráter Erzsébetről, hűtlenséggel vádolt feleségéről mintázta. Az újabb kutatások szerint ugyanis Madách Imre és Veres Pálné között több lehetett egyszerű barátságnál. A költő több szerelmes verset is írt hozzá, neki olvasta fel készülő nagy művének, Az ember tragédiájának fejezeteit, s a már elkészült mű egyik első példányát Hermin asszonynak dedikálta. (Veres Pálné 1815. december 13-én, Luca napján született, a Luca a Lucia női név régies alakja, talán ezért nevezte el az athéni szín női szereplőjét Luciának, de Fráter Erzsébet édesanyját is Batik Luciának hívták!) Az asszony nem viszonozta érzelmeit, ám élete végéig, kudarccal végződött házassága és szerelmi csalódásai után is, lelki társa maradt. Közismert, hogy nőellenes akadémiai székfoglalója indította el a hazai nőmozgalmat, azt talán kevesebben tudják, hogy nem sokkal halála előtt, a nagybeteg költő elnézést kért Veres Pálnétól és mindazon hölgyektől, akiket értekezésével megbántott.

Kevés olyan kiemelkedő mű van a magyar irodalomban, amelyben megtalálhatóak a szerző személyes tragédiái is. A Tragédiában benne foglaltatik Madách Imre emberi sorsa is: egy elbukó forradalom, mint egy nemzet tragédiája, valamint házassági kudarca, mint személyes tragédiája.

Madách Imre és Az ember tragédiája.

Madách Imre, a tragédiák embere.

A Névpont – www.nevpont.hu – ezúttal az 1823. január 20-án született, tragikus sorsú költőre, Madách Imrére emlékezett.

Kék virág Madách Imre emlékének.

Madách Imre életéről az alábbi linkeken olvashatnak:

http://www.nevpont.hu/view/6881

http://www.nevpont.hu/view/12043

http://www.nevpont.hu/view/12044

A kép forrása:

http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=31760