1.

 

 

Sándor Vince grófnak különös elvei voltak a gyermeknevelésről. A Palotából hídszerű, fedett folyosó vezetett a Várszínházba. A Palota ura – Vince gróf – gyakran felkereste azon a folyosón a teátrumot. Amikor a gróf a színházba indult, parancsba adta gyermekeinek, hogy pontosan hét órakor kérjék meg, hogy vigye őket magával. A válasz mindennap, ugyanabban az időpontban, ugyanaz volt: Tűrhetetlen ez az örökös kunyerálás! Megtiltom, hogy velem jöjjetek! Rejtélyes és megmagyarázhatatlan, hogy Vince gróf miért játszotta el minden áldott nap, ugyanezt a komédiát, három leányával és egyetlen fiúgyermekével? Aztán egy napon különös dolog történt. Az óra ismét hetet ütött, az ifjú Móric nem kérte meg apját, hogy vigye magával a színházba. A Palotában szörnyű jelenet játszódott le. Vince gróf ordított a fiával, aki minden büntetést elszenvedett, ám soha többé nem kérte meg atyját semmire.

 

Nem parancsolt többé neki senki…

 

 

Sándor Móric grófnak különös elvei voltak a lovaglásról. A bajnai családi kastély ura – Vince gróf – gyakran felkereste válogatott paripáit a házi lovardában. Amikor a gróf, családjával, meglátogatta a kastélyt, parancsba adta, hogy gyermekei nem ülhetnek lóhátra. Kosztarics mester, az ifjú gróf nevelője, pedig többször kijelentette, hogy a lovaglást tanulni kell. Nem lehet csak úgy egyszerűen, egy tüzes ló hátára felpattanni. Aztán egy napon különös dolog történt. Az újabb látogatás során, a kastély udvarán, elővezettek egy pompás paripát. A kastélyban szörnyű jelenet játszódott le. Az ifjú Móric gróf felpattant a lóra, a nemes állat egy kicsit rakoncátlankodott, ám nemsokára a fiatalember úgy ült a nyeregben, mintha odaszegezték volna. Az úrfi körbeszáguldozta az udvart, utóbb ledobta a nyerget és szőrén ülve is megismételte a produkciót. Rejtélyes és megmagyarázhatatlan, hogy lehetséges az, hogy egy tizenhat éves fiú, aki azelőtt sohasem ült lovon, hogyan volt képes ilyen bravúrokra? Kosztarics mester tartott Vince gróftól, ordított a fiúval, aki azonban csak azt üvöltötte: A lovaglást nem lehet megtanulni, arra születni kell!

 

Nem parancsolt többé neki senki. Sem állat, sem ember…

 

 

2.

 

 

Sándor Móric gróf német anyanyelve mellett már gyermekkorában kitűnően megtanult magyarul, édesapja halála után, néhány hónap alatt, az olasz, a francia és az angol nyelvet is elsajátította. Remekül zongorázott, kedvet kapott a citerához és a hegedűhöz, s bájos kis stájer dalokat komponált. Az ifjú gróf, a budavári és a bécsi Sándor-palota ura, Bia, Bajna, Both (stb.) örökös ura, azonban különös főrend volt. Bort soha nem ivott, a kártyát nem ismerte, nem dorbézolt, duhaj mulatságokat sem szervezett. Csak a lovak; a „lófuttatás”, a lovas bravúrok, a lovas falkavadászat érdekelte és persze Leontina kisasszony, a kancellár Klemens Wenzel Lothar von Metternich herceg leánya…

 

Történt, hogy Sándor Móric gróf Bécsben, egy délelőtti fogadáson, Christian Wurmser báró, a legendás Wurmser tábornok fiának palotájában vendégeskedett. Az ifjú gróf abban reménykedett, hogy még aznap este, Wurmser tábornok „tánczvigalmán” újra viszontláthatja Leontinát, akit néhány héttel korábban, a kancellár estélyén ismert meg. Leontina az első táncot ígérte akkor Sándor grófnak, a fiatalembernek azonban csalódnia kellett: a Metternich család Budán, a Zichy-palotában, ugyanazon a napon, ugyanabban az időben, egy másik estélyen vett részt, ahol Leontina eljegyzését is bejelenthetik – Lichtenstein herceggel. Az ifjú gróf nem hallgatta tovább Wurmser báró fecsegését, faképnél hagyta az elképedt házigazdát, csak azt sajnálta, hogy nem lovon érkezett…

 

Metternich herceg jó előre eltervezte, hogy Leontina kisasszony nem Bécsben, hanem Budán, rokonainál (a kancellár harmadik felesége Zichy-Ferraris Melanie volt) bálozik, amíg Bécsben, a szerelmes ifjú gróf a Wurmser-estélyen mulat. Lichtenstein Ferenc herceg kiváló „partie”, birodalomszerte ismert és megbecsült személyiség, egy különc magyar grófnál lényegesen vonzóbb vő-jelölt. Ráadásul a herceg – aki maga is híres lovas és kiváló „lófuttató” – gyűlölte Sándor grófot, hisz valamennyi fogadását elvesztette vele szemben; lovait mind a pesti, mind a semmeringi versenyen, a gróf lovai nagyon elhagyták…

 

Történt, hogy Sándor Móric gróf Budán, egy kora esti „tánczvigalom” előtt, olyan vágtát mutatott be, amelyet az ódon házakban lakó derék polgárok még soha sem láthattak. Menekült ki merre látott, mert az „ördöglovas” nem tért ki senki elől, ám különösebb baleset mégsem történt. A Fortuna utcai árus már nem tudott lehúzódni, az ifjú gróf azonban lovával könnyedén átugratott a megrökönyödött kofán és portékáin. A Zichy-palota kapuja előtt sem szállt le a nyeregből, hanem a meredek lépcsőn fellovagolt a kivilágított bálteremig. Leontina amint meglátta a lován a terembe érkező Sándor grófot, faképnél hagyta az elképedt házigazdát, csöppet sem bánta, hogy a gróf lovon érkezett…

 

Hogy, hogy nem: az eljegyzés elmaradt.

Metternich Leontina herceg, Sándor Móric gróf felesége lett.

 

 

3.

 

 

Sándor Móric gróf különös főrend volt, hisz a reformkor magyar főnemeseitől eltérően egyáltalán nem foglalkozott politikai kérdésekkel. Amikor Széchenyi István gróf megalapította a magyar tudós társaságot, levélben fordult „lófuttató” barátjához, hogy támogassa a magyar akadémia ügyét. Sándor gróf, válaszlevelében, elutasította Széchenyi terveit, egy „tudós gyülekezet” helyett egy állandó hidat javasolt a két város Buda és Pest között. A híd láncokon lógna majd a testvérvárosok között, idővel pedig akár egy új Bécs is válhatna Pest-Budából. A híd már csak azért is jó lett volna, mert így az ördöglovas nem kényszerült volna arra, hogy lovával télen, a legnagyobb jégzajlás idején keljen át a veszélyes folyón.

 

 

Mert bizony Sándor Móric egyik legvakmerőbb vállalkozása az volt, hogy legkedvesebb paripájával, Tatárral, átkelt a jeges Dunán. A nemes gróf jégdarabról jégdarabra ugratott, mire átért a túlsó partra. De még nem ért véget az ember- és állatpróbáló mutatvány, hisz az utat visszafelé is meg kellett tennie. Rádásul a gróf visszafelé már nem egyedül vágott neki a nagy útnak, egy tudós orvosprofesszort emelt maga mellé a nyeregbe. Leontina, az ifjú feleség, azon a télen súlyosan megbetegedett. A felesége életéért aggódó Sándor grófnak budai doktorok azt mondták, hogy erre a bajra csak a pesti Lachs János doktor ismer medicinát.

 

 

Sándor Móric gróf különös főrend volt, hisz a reformkor magyar főnemeseitől eltérően nem foglalkozott gazdasági kérdésekkel sem. Amikor Széchenyi István gróf részvényi, majd igazgatósági tagja lett az Első Dunagőzhajózási Társaságnak, levélben fordult „lófuttató” barátjához, hogy támogassa a magyar hajózás ügyét. Sándor gróf válaszlevelében elutasította Széchenyi terveit, ismét csak egy állandó pest-budai hidat javasolt, s a gépek ereje helyett inkább a lovak erejében és a lovasok ügyességében bízott.

 

 

Mert bizony Sándor Móric gróf egyik legkülönösebb fogadása az volt, hogy lovával előbb ér Budáról Pestre, mint a gőzhajó. Lichtenstein herceg ezúttal biztosra ment: a versenyt tavasszal rendezték meg, mind a ló, mind a gőzhajó azonos feltételek mellett (azaz jégzajlás nélkül) indult. A herceg úgy számolt, a budai Sándor-palotától a pesti kikötőig a gőzhajónak tíz perc is elegendő, hogy megtegye az utat. A gróf lovával, a tapasztalt Tatárral, viszont akár fél óráig is eltarthat, amíg Pestig átúsztat, persze az is lehet, hogy a folyó sodrása olyan erős, hogy mindkettőjüket elragadja.

 

 

Sándor Móric gróf különös főrend volt, hisz sem politikai, sem gazdasági kérdésekkel nem foglalkozott, Leontinán kívül csakis a lovak és a fogadások érdekelték. Ahogy a hajó lassan elindult a parttól, a gróf megsarkantyúzta lovát és a kikötői korláton át a hajóra ugratott. Amikor a ló és lovasa a hajóra ugratott a herceg biztos volt benne, hogy a gróf elvesztette a fogadást. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy a hajón lévő Sándor gróf lovával előbb érjen a pesti partra, mint a hajó. Ahogy a hajó lassan megközelítette a partot, Sándor gróf ismét megsarkantyúzta a lovát és a jelenlévők elszörnyedésére a Dunába ugratott. Amikor a ló és lovasa partot ért, a nehézkesen mozgó hajó még nem kötött ki.

 

Hogy, hogy nem Sándor Móric ismét győzött.

Lichtenstein Ferenc herceg ismét vesztett.

 

 

4.

 

 

Sándor Móric gróf 1850-ben, Linzben, kizuhant vágtató kocsijából, s fejjel egy vaskorlátnak esett. Súlyos agyrázkódást szenvedett, ám akkor azt hitte hamar meggyógyul. Néhány hónap múlva, Bécsben, a helyi Lovar Egyletben (azaz Jockey Clubban), egy fogadás során, érthetetlenül kezdett el beszélni, majd dührohamot kapott, tört-zúzott. Kezét lábát megkötözték, úgy vitték a bécsi Sándor-palotába.

 

Sándor Móric gróf még huszonnyolc évet élt elborult elmével prágai és bécsi elmegyógyintézetekben, valamint a Bécs melletti Döblingben, gróf Széchenyi István közelében. Sándor gróf tizennyolc évvel élte túl barátját, „a legnagyobb magyart”, ám erről az ördöglovas már nem tudott, élete végén senkit sem ismert meg. A sors azonban kegyes volt Móric grófhoz. Halála előtt néhány hónappal kitisztult elméje, így a bécsi Sándor-palotában még elbúcsúzhatott leányától, Paulinától.

 

Sándor Móric gróf koporsóját Bécsből gőzhajóval szállították Esztergomig, földi maradványait fekete, üveges gyászkocsi vitte tovább a családi sírboltig. Bajnához, a családi kastélyhoz közeledve – rejtélyes és megmagyarázhatatlan okból – a feketebóbítás paripák iszonyatos vágtába kezdtek, árkon-bokron át száguldoztak, mintha maga az ördöglovas ült volna a bakon…

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása szlavniczai és bajnai gróf Sándor Móricra emlékezett.

 

Kék virág az ördöglovas emlékének.

 

 

A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Sándor Móricról:

 

 

http://www.nevpont.hu/view/7723 és

http://www.nevpont.hu/view/12088

 

 

A képen Sándor Móric és kedves lova, Tatár látható. A kép a Vadász- és Versenylap 1860. évi műmellékletében jelent meg.