„Pistinek meg majd veszek

Drága paripákat,

Rajtok jó Istók öcsém

Vásárokra járhat.”

(Petőfi Sándor: Szülőimhez, Pest, 1844)

 

 

„Attól tartok, hogyha majd

Gazdagságom várom,

A vásárra holtomig

Gyalog kell sétálnom.”

(Petőfi István: Sándor bátyámhoz, Kunszentmiklós, 1844)

 

 

1.

 

 

Petrovics István mészárosmester és Hrúz Mária kisebbik fia, István, Szabadszálláson született, 1825. augusztus 18-án. A Petrovics család ekkor még Kiskörösön élt, István mégis Szabadszálláson született, amikor a szülők látogatóban voltak Baranyay Péter családjánál. Baranyay Péter felesége, Hrúz Anna, Hrúz Mária testvére volt. Szabadszállás és a Baranyay család később is fontos szerepet játszott a Petőfi család leszármazottainak történetében. A halálos beteg Petőfi Zoltán, Szendrey Júlia fia, negyvenöt évvel később, 1870 augusztusában, utoljára Szabadszállásra kirándult, Hrúz Anna fiát, Baranyay Sándort és családját látogatta meg. Baranyay Sándor leánya, Baranyay Krisztina volt Petőfi Zoltán talán egyetlen szerelme. Petőfi Zoltán néhány szép szerelmes verset is írt távoli rokonához, akit egy kék köves gyűrűvel is megajándékozott (a gyűrű édesapja, Petőfi Sándor gyűrűje volt).

 

 

Ifj. Petrovics István kiváló lovas volt, a legendák szerint már hat éves korában szőrén megülte a legszilajabb paripákat, míg bátyja, Sándor, édesapjuk legjámborabb, Lengyel nevű lovára is csak úgy mert ráülni, ha a kocsis erősen fogta a szelíd állatot. József nádor, „a legmagyarabb Habsburg”, nádorsága félszázados jubileumát, 1845-ben, szerte az országban megünnepelték. Jászberényben, a nádor tiszteletére, 1845. május 19–20-án megrendezték a „Jászok és Kunok Százados Ünnepe” nevű rendezvénysorozatot. A mulatságból természetesen a lófuttatás (azaz a lóverseny) sem hiányozhatott. Az értékes pályadíjat, egy ezüst érmet, Petrovics István kunszentmiklósi mészáros legény nyerte el (már Petőfi István néven versenyezve). Petőfi Sándor nagyon boldog volt öccse sikerére, elkérte az érmet öccsétől, éveken át magánál tartotta, játszott vele, és mutogatta ismerőseinek. Szendrey Júlia, egy évvel később, 1846 szeptemberében, a nagykárolyi megyebál előtt, legjobb barátnőjénél, Térey Marinál vendégeskedett. A Térey-ház a helyi Szarvas fogadóval szemben volt, szobájukból a két leány megleste a fekete atillás szürke pantallós fiatalembert, aki épp egy ezüst érmét dobált fel le, s le fel…

 

 

Id. Petrovics István vállalkozása 1838-ban csődbe ment, nem tudta tovább taníttatni mindkét fiát: Sándort Selmecbányára küldte, Istvánt pedig maga mellé vette mészáros inasnak. István rendkívül ügyes tanítványnak bizonyult, hamar elsajátította a szakma fortélyait, nemsokára önállóan vezette a gazdasági nehézségeit átmenetileg legyőző édesapja egyik mészárszékét (Kunszentmiklóson, 1842–1845-ben). Miután apja végleg felhagyott mesterségével, Petőfi István Várpalotán, mészáros legényként működött (1845–1848-ban).

 

 

Petőfi István, testvére hatására kezdett el verseket írni (első ismert műve: Sándor bátyámhoz; Kunszentmiklós, 1844). Nem tartotta magát költőnek, „hívatlan dalnok” volt, aki csak mulatságból verselgetett. Költeményei Petőfi Sándor hatását mutatták, kifejezéseket, képeket, fordulatokat vett át tőlük. Gyakran járt a falusiak közé, felfigyelt nótáikra, maga is szívesen énekelt velük. Legsikerültebb versei is a néhány szakaszos népies dalai, amelyek a népélet egyszerű jelenségeit, a falusi mindennapokat örökítették meg.

 

 

Petőfi István, a forradalom kitörése után, a VI. honvéd zászlóalj 3. századánál szolgált mint önkéntes (1848. szeptember 5-étől), később hadnaggyá, utóbb főhadnaggyá, végül századossá léptették elő, kapitányi előterjesztését már nem hagyhatták jóvá. Egységével részt vett a délvidéki harcokban és Buda visszafoglalásában. A két testvér, Petőfi István és Petőfi Sándor 1849. május 21-én találkozott utoljára. Buda bevételének napja volt édesanyjuk, Hrúz Mária temetésének napja is. Édesapjuk néhány hónappal korábban halt meg: különös módon mindkét szülő születési éve is megegyezik…

 

 

 

Végre megtörtént a

Rég várt viszontlátás!

Nincs köszönet benne,

Nincsen istenáldás.

Láttam jó atyámat… vagy csak koporsóját,

Annak sem látszott ki csak az egyik széle,

Ezt is akkor láttam, kinn a temetőben,

Mikor jó anyámat tettük le melléje.

(Petőfi Sándor: Szüleim sírjára, Pest, 1849. május)

 

 

2.

 

 

Petőfi Istvánt, a forradalom kinevezett kapitányát, a szabadságharc bukása után besorozták az osztrák hadseregbe: Tirolban és Schleswig-Holsteinban szolgált közlegényként (utóbb altisztté léptették elő). Leszerelése után egy rövid ideig Péterváradon mészáros (1851–1853-ban). Amikor Pesten tartózkodott, sógorának, Horvát Árpádnak lakásán elfogták és letartóztatták. Egy Pataky István nevű titkosügynök listáján szerepelt, mert részt vett a schleswig-holsteini katonai lázadásban; a legendák szerint azonban Petőfi István, Lichtenstein Ferenc herceg, Haynau helyettese, Szendrey Júlia kikosarazott udvarlója személyes bosszújának lett az áldozata.

 

 

Petőfi István ugyanis semmilyen összeesküvésben sem vett részt, leszerelése után semmilyen kapcsolatot sem tartott a forradalom bukása után még osztrák zsoldban maradt egykori katonatársaival. A titkosrendőrség azonban megfigyelte, és tény, hogy István hazafias írásaiban és felbontott (!) privát leveleiben, gyakran hangot adott osztrákellenességének, ill. a „Petőfi” családnév is gyanússá tette a hivatal előtt. Végül is Petőfi Istvánt három évi sáncmunkára ítélték (1853. március 7-én; Theresienstadtban és Prágában raboskodott). Szabadulása után még egy évi, utólagos katonai szolgálatra rendelték Brünnbe. Miután súlyos betegen, végleg leszerelhetett – Szendrey Ignác, Szendrey Júlia édesapja közbenjárására – Geist Gáspár földbirtokos, csákói uradalma gazdatisztjévé nevezte ki; egyúttal Dánoson, Gaylhoffer János legkisebb gyermekeinek nevelőjeként is tevékenykedhetett.

 

 

Érdi és vértesi Gaylhoffer János és Wéber Erzsébet házasságából tizenkét gyermek született, akik közül öt kapcsolatba került a Petőfi családdal. Bőhm Jánosné Gaylhoffer Franciska Szendrey Júlia barátnője volt; férje, Bőhm János, a szabadságharc alatt, Petőfi Sándor katonatársaként szolgált. Petőfi István, Dánoson, a három legkisebbik gyermeket, Borbálát, Gyulát és Mihályt tanította, Gaylhoffer Antónia (azaz Toni), viszont Petőfi István hitvese lett. A dúsgazdag Gaylhoffer családnak négy kastélya volt (Alsó- és Fehérnyáregyházán egy-egy, Dánoson kettő); a családfő, id. Gaylhoffer János pedig hallani sem akart arról, hogy Toni egy „jónevű senkihez”, azaz egy Petőfihez menjen feleségül!

 

 

Gaylhoffer Antónia, ötévi jegyesség után, 1863. december 26-án – minden családi tiltakozás ellenére – mégis csak Petőfi Istvánné lett. Petőfi Istvánnak, a Geist-uradalom tiszttartójának, házassága után két hónappal, a birtokkal kapcsolatos hivatalos ügyek intézése miatt, Szarvasra kellett utaznia. Az utazás reggelén, Toni összecsomagolta ura holmiját, majd a kocsinál, hosszú csókokkal köszönt el fiatal férjétől. A kocsiban egy ismeretlen asszony ült, aki egy idő után sokallta már az ifjú pár elhúzódó búcsúzkodását, majd sürgető hangon megszólalt: Jöjjön már Pista, mert megkésünk! Toni elgondolkodott azon, hogy ki lehetett az az ismeretlen nő, aki „Pistának” szólította kedvesét? Schneider Erzsébet, Petőfi István gazdasszonya, a hosszan elhúzódó jegyesség idején – a kortársak szerint – „hatalmába kerítette” Istvánt, s az erőszakos asszony, István házassága után sem tudott lemondani a nős férfiről. Petőfi István néhány nap múlva hazatért otthonába, ifjú felesége addigra már mindent kiderített és végleg elhagyta otthonát. Soha többé nem találkoztak…

 

 

3.

 

 

„Ami pedig szülőim sírját illeti, azok a józsefvárosi temetőben nyugszanak, abban, amelyikben a forradalom idején temettek, a temetőőr lakásának napkelet felé. Egyszerű sírkövük van, rajta nincs név, csak az áll: »A legjobb apa és a legszeretetreméltóbb anya»”

(Petőfi István levele Petőfi Károlyhoz, unokatestvéréhez, a Petőfi név utolsó képviselőjéhez, 1880. április)

 

 

Petőfi István intéző, uradalmi tiszttartó, élete utolsó tizenöt évében Csákón élt, ahol Geist Gáspár birtokát mintagazdasággá fejlesztette. A virágzó csákói uradalom országszerte ismertté tette nevét, a keresztezéssel előállított Geist-féle juh pedig meghozta számára a nemzetközi elismerést is.

 

 

Petőfi István intéző, uradalmi tiszttartó, élete utolsó tizenöt évében Csákón élt, és boldogtalan házassága miatt újra verselgetni kezdett. Költeményei döntő többsége szerelmes vers volt Tonihoz, ahhoz az asszonyhoz, akit ő megbántott, s aki neki soha sem bocsátott meg.

 

 

Petőfi István intéző, uradalmi tiszttartó, Csákópusztán hunyt el, 1880. április 30-áról május 1-jére virradóra, szívszélhűdésben. Íróasztalán, személyzete tagjai, az uradalom hivatalos okmányain és egy, Tonihoz intézett, befejezetlen versen kívül még néhány különös tárgyat és ismeretlen iratot is találtak: egy kék köves gyűrűt, egy ezüst érmét, illetve egy kapitányi kinevezést és egy levelet Petőfi Károly vasúti alkalmazotthoz…

 

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása Petőfi Istvánra, Petőfi Sándor öccsére, a „hívatlan dalnokra” emlékezett.

 

 

Kék virág Petőfi István emlékének.

 

 

A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Petőfi Istvánról:

 

 

http://www.nevpont.hu/view/12084

http://www.nevpont.hu/view/12091

 

A kép forrása:

 

 

http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=40237