Marastoni Jakab

Született: 1804. március 21. Velence, Itália
Meghalt: 1860. június 11. Buda
Temetés: 1860. június 13. Pest
Temetési hely: Kerepesi út

Család

Sz: Marastoni, Giuseppe. Apja katonaként szolgált, előbb a Velencei Köztársaság alatt, majd annak bukása (1797) után Napóleon seregében. F: 1831–1860: Bianchi, Giovanna (= Bianchi Johanna).

Fia: Marastoni József (1834–1895) és Marastoni Antal (1835–) festőművészek, Marastoni Gyula; leánya: Sorsich Ferencné Marastoni Emma és Marastoni Theodolinda

Iskola

A velencei (1820–1830: megszakításokkal), majd a római művészeti akadémián tanult (1830–1831).

Életút

Ausztriában (Görzben és Klagenfurtban) élt (1831–1833), Bécsben telepedett le (1833–1834), majd József nádor hívására Pozsonyba ment (1834–1836), ahol a diétára érkezett magyar főurak arcképeit örökítette meg, bejárva közben a szomszédos főúri kastélyokat is. Már ismert portréfestőként Pestre költözött, és haláláig ott tevékenykedett (1836–1860).

 

Az Első Magyar Festészeti Akadémia alapító vezetője (1846–1848 és 1850–1860). 

 

A Pesti Műegylet igazgatóválasztmányának (1852–1858) és műbíráló bizottmányának tagja (1854–1858).

A 19. századi magyar művészet egyik jelentős, magyarrá vált festőművésze, grafikusa korának – Barabás Miklós (1810–1898) mellett a legismertebb portréfestője, az első magyar fényképészek egyike, az első magyar művészképző intézet szervezője, megalapítója és vezetője. Műveinek döntő többsége arckép és zsánerkép volt, jóllehet néhány tusrajza mellett próbálkozott nagyobb történeti tárgyú művekkel is. Alkotásai közül kevés maradt fenn vagy lappanganak; művei nagy részét kortársi leírásokból és műkiritkákból ismerjük.

Az 1839-ben megalakult Pesti Műegylet első kiállításán nagy feltűnést keltett 25 arcképével és néhány kisebb kompozíciójával (1840), egyúttal az első magyarországi hivatásos fényképészként ő készítette el az első hazai dagerrotíp sorozatokat is. A Pesti Műegylet második országos kiállításán csak dagerrotípiákkal szerepelt (a kiállítás előtt, a legendák szerint, Louis Daguerre-t is meglátogatta párizsi műhelyében, más adatok szerint „csak” Daguerre követőinél járt Franciaországban és néhány német városban, 1841-ben). 1841-től, évenként, rendszeresen, nagy magyarországi és erdélyi városokba is ellátogatott legmodernebb „fényképészeti apparátusával” (Pozsonyt 1842-ben; Kolozsvárt 1842-ben és 1843-ban is felkereste: ezekben az években csak fényképezéssel foglalkozott, az országos műkiállításokon sem vett részt). 1844-től újra elindult a műkiállításokon, az 1844-es nagy sikere után megbízták az 1845-ös (ill. az azt követő évek) műkiállításainak megszervezésével. Rendezőként arra törekedett, hogy minél több magyar alkotó mutatkozhasson be: 1845-ben a kiállító művészek negyede, 1846-ban már harmada volt magyar nemzetiségű.

 

A magyar művészek azonban – kevés kivételtől eltekintve – lényegesen képzetlenebbek volt osztrák és német „kollégáiknál”. Marastoni úgy vélte, hogy ennek az oka mindenekelőtt a magyar művészképzés megoldatlansága (pontosabban a hiánya) volt. Magyarországban nem volt intézményes művészképzés. Az első komolyabb festő- és szobrásziskolát Landau Lénárt (1790–1868), a Király utcai elemi iskola tanára alapította (Schule für Figurenzeichnung und Bildhauerey néven, 1828-ban), majd Barabás Miklós nyitott festészeti iskolát lakásán (Pesten, 1844. ápr. 2-án). Mindkettő magántanoda volt: Landau a rajzolás és a művészetek alapjaira tanított gyermekeket, Barabás viszont legtehetségesebb tanítványainak adott magánórákat. Marastoni Jakab 1845. júl. 15-én nyújtott be kérelmet a Helytartótanácshoz az Első Magyar Festészeti Akadémia megalapítására (a velencei művészeti akadémia mintájára nyílt meg, 1846. okt. 3-án). Az első tanév 1846/47-ben, 39 növendékkel indult, a második tanév (1847/48) után, 1848-ban megszűnt az oktatás (1850-ben, a szabadságharc bukása után újraindította, halála előtt néhány hónappal az iskola is végleg megszűnt). 

Emlékezet

Marastoni Jakab Velencében született, de 1836-tól, élete végéig, Pesten élt és tevékenykedett. Műtermét a lipótvárosi (később: Budapest, V. kerület) Kehrer-házban állította fel. A mai József nádor tér rendezésével párhuzamosan, Kehrer Frigyes 1823-ban építtette fel a Duna-parton emeletes sarokházát (a József téren, 1823-ban; ma: József nádor tér 12.–Apáczai Csere János utca 17.). A házat Hild József 1833-ban átépíttette, egy újabb emelettel kibővítette és klasszicista homlokzattal látta el. Marastoni Jakab „arcz- és fényképfestő” itt rendezte be műtermét (1836-tól 1846-ig), amely a reformkor egyik legismertebb műtermévé, politikusok népszerű találkozóhelyévé vált.

 

Marastoni Jakab volt Pest első „műtermes fényképírója” is, fényképészeti műterme a Nákó-házban működött (1841-től 1844-ig). A Nákó-ház a mai Gresham-palota (= V. kerület, Akadémia utca–Széchenyi tér) helyén, a reformkori Pest legnagyobb magánépületében működött. Ezt az 1827-ben épült Hild-palotát vette meg Nákó János, a magyarrá lett görög hadiszállító, s itt bérelt egy műtermet dagerrotípiáinak Marastoni Jakab, a magyarrá lett olasz portréfestő is. Marastoninak a legmodernebb dagerrotípiai készülékével kb. nyolc másodpercig tartott egy-egy „ősfénykép” elkészítése. Az ő alkotása a Petőfi Sándor ősfényképe utáni legismertebb magyar dagerrotípia (amelyik Kossuth Lajost ábrázolta). Több mint száz dagerrotípiája ismert, ezek nagy része azonban megsemmisült. Kolozsvári tartózkodása idején nála tanult br. Apor Károly, a kor egyik legismertebb amatőr fényképezője, akinek utóbb Marastoni eladta fényképezőgépet. Marastoni valószínűleg 1844-ben végleg felhagyott a fotografálással, csak rajzolással, festészettel és művészoktatással foglalkozott (jóllehet akadémiáján, érdeklődőknek tanított „fényképírást” is!)

 

Az Első Magyar Festészeti Akadémia a Weisz Bernát-féle házban, a Nagy-Híd utcában (ma: V. kerület Deák Ferenc utca 12.), a 3. emeleten nyílt meg, 1846-ban. Marastoni a ház egész harmadik emeletét bérelte, sőt a tanoda céljaira át is alakíttatta (a munkálatokkal Hild Józsefet bízta meg, a termek felsővilágítása nagy feltűnést keltő újdonság volt Pesten!). A műterem és iskola Deák Ferenc utcai házát emléktábla jelzi. Marastoni 1846-ban Itáliába utazott, több ezer forint értékben vásárolt műtermi felszereléseket: a bonctani rajzok, reliefek, festmény- és szobormásolatok kilenc termet töltöttek meg. A növendékek – Marastoni elképzelései szerint – négy évig tanulták a művészi rajzot, a szobrászatot és a művészettörténetet, de az Akadémián, „kicsiny gyermekeknek” is szervezett órákat, ipari tanulókat is oktatott, sőt az érdeklődők a fényképezés alapelemeit is elsajátíthatták. Az első tanévben, 1846/47-ben, 39 növendék járt az órákra, ám ezek közül csak 10 fizetett tandíjat, a többit a mester ingyen taníttatta. Az iskola 1848-ig működhetett, az első évfolyam indulása után a hallgatók bemutatkozó kiállítást tarthattak a Pesti Műegylet évenkénti kiállításán. A Pesti Műegylet 1839. nov. 10-én alakult meg, 1840-től 1853-ig évente egy, 1853-tól 1865-ig havonta egy kiállítást rendezett (az első kiállításokat a Redoute-ban, azaz a Vigadóban tartották meg). Marastoni 1840-től volt tagja az egyesületnek, s az első évtized története elválaszthatatlan az itáliai mester munkásságával. Marastoni 1840-től – néhány évet leszámítva – rendszeresen részt vett a Pesti Műegylet kiállításain, 1845-től 1848-ig ő rendezte az éves tárlatokat arra törekedve, hogy azokon minél több magyar művész mutatkozhasson be, 1846-ban a magyarországi alkotók már külön termekben tették közzé legfrissebb munkáikat, 1847-ben pedig már Marastoni mester első tanítványai is jelentkeztek. A szabadságharc bukása után Marastoni újjászervezte az iskolát, hogy a folyamatosságot biztosítsa, 1850. szept. 15-én, az elmúlt három év tanulmányait nyilvános kiállításon mutatta be a közönségnek (a kiállítás az abszolutizmus első nagy nemzeti kulturális eseménye lett, az iskola első növendékei közül a legismertebb Lotz Károly volt, aki már 1846-ban, 13 évesen látogatta az előadásokat…) Az anyagi támogatást a pártoló tagok adományain kívül képsorsolásokból teremtették elő. A nagyközönség figyelmének ébrentartására évente rendeztek kiállítást a növendékek műveiből, az érdeklődés azonban lassan megszűnt, Marastoni munkája ellehetetlenült, végül már csak néhány növendék járt az előadásokra.

 

Az állandó szakmai és politikai küzdelem iskolája fenntartásáért felőrölte „a nemes festészeti főtanító” erejét: a nagybeteg Marastoni még megélhette, hogy 1860. ápr. 11-én megszűnt az iskola működése, az Akadémia tulajdonát képező festmények egy részét és az iskola berendezéseit átadta a Nemzeti Múzeumnak (az Akadémia iratait a Fővárosi Levéltár őrzi). A minden vagyonát elvesztő Marastoni Jakab utolsó hónapjait vakon és elborult elmével a budai irgalmasok kórházában töltötte, ott is hunyt el a tanoda megszűnte után pont két hónap múlva, 1860. jún. 11-én. A Fiumei úti (= Kerepesi út) nemzeti sírkertben nyugszik, halála után negyven évvel a földi maradványait a főváros az általa adományozott dízsírhelyre vitette át (szintén a Kerepesi úti temetőbe); a sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).

Elismerés

Pest város díszpolgára (1846).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019