Krúdy Gyula, széchénykovácsi

Született: 1878. október 21. Nyíregyháza
Meghalt: 1933. május 12. Budapest
Temetés: 1933. május 14. Budapest
Temetési hely: Kerepesi út

Család

Nagyszülei: Krúdy Gyula (1823. dec. 27. Szécsénykovácsi, Nógrád vm.–1901. Nyíregyháza) honvédtiszt, a komáromi vár védelmének többszörösen kitüntetett tisztje, Radics Mária (1831. aug. 28. Várpalota–1922. Nyíregyháza); Csákányi András hentesmester (1838. okt. 14. Nyíregyháza), Telepák Zsuzsanna (1835. szept. 27. Nyíregyháza). Nagyapja testvére: Krúdy Kálmán (1826. febr. 23. Szécsénykovácsi–1861. nov. 28. Jásztelek) honvédtiszt, vörössipkás zászlóaljparancsnok, aki Világos után sem tette le a fegyvert, hanem utóvédharcokat folytatott a Felvidéken. Krúdy Kálmán alakját idézte meg az író később az Álmok hőse és a Repülj, fecském, ill. Mikszáth Kálmán Krúdy Kálmán csínytevései c. műveiben.

Szülei: Krúdy Gyula (1850. szept. 2. Várpalota–1900. dec. 30. Nyíregyháza. Temetés: 1901. jan. 1. Nyíregyháza) jómódú nyíregyházi ügyvéd, Csákányi Julianna (1859. dec. 17. Nyíregyháza–1945. okt. Nyíregyháza) szobalány.

Felesége: 1. 1899–1919: Spiegler Arabella (1868–) tanítónő, Spiegler Gyula Sámuel (1838–) balassagyarmati rabbi és Pollák Teréz leánya. Fia: Krúdy Gyula (1900. Bp.–1962. dec. 4. Budapest. Temetés: 1962. dec. 10. Farkasrét) könyvtáros, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos főmunkatársa; leánya: Andersen Györgyné, majd Votisky Gézáné Krúdy Ilona (1902–) színésznő és dr. Krúdy Mária (1907. okt. 6. Budapest–1973. jan. 24. Budapest) vegyészmérnök. Elvált. 2. 1919–1933: Várady-Rózsa Zsuzsa, Rózsa Jakab és Kelemen Regina leánya. Leánya: Sissa Gézáné Krúdy Zsuzsa (1919. júl. 17. Budapest–1992. márc. 22. Budapest) író, irodalomtörténész, szerkesztő. Krúdy Ilona első férje Andersen György (1896–1975) író, költő, műfordító.

Iskola

Elemi iskolai tanulmányait Nyíregyházán (1883–1887), a gimnázium első osztályát Szatmáron végezte (1887–1888), majd a szepességi Podolin algimnáziumában folytatta középiskolai tanulmányait (1888–1891), a nyíregyházi evangélikus gimnáziumban tanult (1891–1895; 1895-ben uo. éretts. 1895). Podolin és Nyíregyháza végigkísérte írói pályáját, a két vidék motívumai visszatértek későbbi regényeiben.

Életút

Tizennégy évesen, még iskolaévei alatt, 1892. okt. 30-án jelent meg első novellája, a Miért ölte meg Káin Ábelt? a Szabolcsi Szabadsajtóban, első publicisztikai riportsorozata a híres tuzséri hipnózis-tragédiáról számolt be a Pesti Naplóban (1894). Első sikerei után a Debreceni Ellenőr munkatársa (1895. szept.–1895. dec.), majd a nagyváradi Szabadság c. lap újságírója lett (1895. dec.–1896. jún.). Korai alkotói korszakát realista és naturalista stílusban írt novellák határozták meg, amelyek a századforduló városi és polgári irodalmának közegében fogantak, helyenként teret adva a neoromantikus és biedermeier elemeknek is. Műveinek témái a kisvárosi emberek világa, az éjszakai élet színterei, hősei a polgári társadalom válságtüneteit viselik magukon, motívumai a Szindbád-novellákat előlegezik. 1897 tavaszán végleg Budapestre költözött, írásai rendszeresen megjelentek a Fővárosi Lapokban és az Egyetértésben. Ugyanebben az évben jelent meg első jelentősebb novelláskötete, a turgenyevi hangvételű Üres a fészek (1897), majd két évvel később az Ifjúság (1899). E két kötet első alkotói korszakának reprezentív gyűjteménye, történeteiben a városi tematika mellett megjelent a vidéki kúriák cselekményszegény világa is. Feleségül vette a Satanella és Bogdán Bella álnéven tárcákat és novellákat közlő Spiegler Bellát. A budapesti Király u. 47. sz. házba költöztek, később sűrűn változtatták lakóhelyüket. A belvárosi környezetben kialakított sajátos életforma, a bohémvilág találkozó- és mulatóhelyei későbbi novelláiban és regényeiben gyakran megjelentek. A víg ember bús meséi (1900) c. kötete átmenet a „mikszáthos” hangvételű, többnyire a Nyírségben vagy a Felvidéken játszódó novellák felé. A dzsentri-téma poétikai megközelítésében nagy hatással volt rá Mikszáth Kálmán; bár már e művekben is kritikusabb képet fest a dzsentriről, a kezdeti lírai, nosztalgikus alaphang kíméletlen kritika felé halad. Sajátos zárványát képezte ennek a korszaknak az 1901-ben megjelent Aranybánya c. regénye, amely késői alakvariánsa a városi-polgári irodalom sodrában kibontakozó realista-naturalista korszakának; a teljesen lezüllő dzsentri kihullását ábrázolja a történelmi időből és szerepvállalásból. A Szindbád megjelenését megelőző korszak az útkeresés ideje. Az 1900-ban írt, de csak 1906-ban megjelent regényei, A podolini kísértet és az Andráscsik örököse, ill. A bűvös erszény (1908) is mikszáthos allúziókat tartalmaz, ám A magyar jakobinusok (1912) már saját hangjának megtalálását mutatja. Ebben az alkotó időszakában jelentek meg a középkori haláltáncmotívumot kibontó zsoldostörténetei is (Középkori álom, 1906), amellyel végképp lezárta „mikszáthos korszakát”, s ezzel kialakította a prózapoétikáját jellemző szimbolista stílust és novellaszerkezetet. – 1906-ban kezdte el írni korábbi elbeszéléseiből és rajzaiból a Szindbád-történetek motívumait, amelyet Szindbád ifjúsága (1912) és Szindbád utazásai (1912) címmel gyűjtött kötetbe. E két novellafüzér az érett író első korszakának (1910–1918) nyitódarabjai, Szindbád az író sajátos alteregója. Krúdy kisebb-nagyobb megszakításokkal egész életében írta a „magyar hajós” történeteit. A kötetek korai elbeszéléseivel új novellatípust teremtett, a lírai novellát, amelyet a hangulati elemek, az álomszerűség, a víziók, az erős képi stilizáltság, ill. több idősík összemosása jellemez. A főhős ifjúságának, szerelmi kalandozásainak, a százhét nő meghódításának történetei 1913 k. hangulati változáson mentek keresztül, az ezt követően született novellák hangvétele dezillúzióba csap át, alakjaiban a hazugságot és az öncsalást, a dekadenciát ábrázolta, figurái önmaguk paródiájaként jelennek meg. Az első országos elismerést A vörös postakocsi (1913) c. regény hozta meg számára, a kötet nyolc hónap alatt három kiadást ért meg. A mű megjelenése után a Petőfi Társaság tagjává választotta, s a sikerre való tekintettel a Singer és Wolfner kiadta összegyűjtött műveit (1914). A szinte különálló novelláknak is felfogható fejezetekből álló regény képzeletbeli-álombeli helyszínekre viszi szereplőit, akiket valós alakokról mintázott az író: Alvinczi Eduárdban Szemere Miklósra, Rezeda Kázmérban pedig magára Krúdy Gyulára ismerhetünk. A regény hősei, motívumai visszatérnek az Őszi utazások a vörös postakocsin (1917), a Nagy kópé (1921) és A kékszalag hőse (1926) c. műveiben. Miután elhagyta feleségét, az Astoriába, a Meteor Szállóba, majd a Royal Szállóba költözött (1915), ahol beleszeretett a szálloda igazgatójának feleségébe, Várady Gyulánéba. A Margitszigetre költözött (1918), majd feleségül vette Várady Gyuláné leányát, Várady Rózsa Zsuzsát (1919). Az időközben kitört forradalmakkal szimpatizálva élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Elvállalta a Néplap szerkesztését (Gárdonyi Gézával és Móricz Zsigmonddal, 1919), írásaival támogatta a társadalom átalakítására irányuló törekvéseket. A Tanácsköztársaság bukását követően egy ideig nem adták ki könyveit, szerepvállalása miatt a sajtó hevesen támadta. Margitszigeti magányában, főként anyagi gondoktól ösztönözve 1919–1920 telén írta meg az Álmoskönyvet (1920), amelyben a ponyvairodalom kedvelt kiadványtípusát kanonizálta, benne a főként nagyanyjától, Radics Máriától ismert népi babonák és hiedelmek világát Ferenczi Sándor freudista álommagyarázataival ötvözte. E kötet folklorisztikus elemei irodalmi motívumokként, emblémákká válva vannak jelen későbbi műveiben. 

Második, érett alkotói korszakának (1918–1921) regényei többnyire a Nyírséghez kapcsolódnak, műveiben a Nyírség mondavilágát és mitológiáját rajzolta meg. A Napraforgó (1918) Nyírjes Evelinje és Álmos Andora alakján keresztül a vidék romlatlanságát ütközteti a főváros mozgalmas világával, és őszintétlen antihősével, Végsőhelyi Kálmánnal. A regény egyik mellékszereplője, Pistoli, a nyírségi Falstaff reprezentálja a dzsentri életforma válságát és menthetetlen pusztulását, amelyet Krúdy nem kevés nosztalgiával, de alapvetően iróniával láttat. A végletekig különc ember, az utolsó nyírségi dzsentri, a Falstaff-motívum a Kleofásné kakasában (1919) tér utoljára vissza. Ugyanebben az évben írta meg az Asszonyságok díját (megjelent: 1920), amely a kortársak szerint a „pesti regények legkiválóbbika”, realista kompozícióját nem töri meg a lírai-látomásos nyelvezet, s az 1920-as évek fordulóján Krúdyra annyira jellemző szürrealista, expresszionista és szimbolista képalkotás. Az önéletrajzi ihletésű N. N. Egy szerelemgyerek (1920; megjelent: 1922) a nyírségi élet nagy lírai tablója, amelyben az öregedő író emléket állít ifjúkorának, hősének metaforikus útkeresésével az életbe való beavattatást ábrázolta. E korszakának utolsó műve, a Mit látott vak Béla szerelemben és bánatban befejezetlen regény, ám nyelvi szempontból ez az író legradikálisabb kísérlete.

Utolsó, lírai-realista korszakának (1922–1933) legjelentősebb műve a Hét bagoly (1922), amely szintén a „pesti regények” egyike. Hőse, a beszélő nevű köz- és váltóügyvéd, Szomjas Guszti a fővárosba visszatérve, egyszerre keresi elmúlt ifjúságát, múltját, ugyanakkor újabb kalandokon keresztül ismeri meg jelenkora Pestjének társadalmát és embertípusait. Krúdy hősén keresztül a nemzedék- és korszakváltás dilemmáját fogalmazta meg. Sorra jelentek meg történelmi regényei, amelyek közül az Ál-Petőfi. Lehullt csillag fénye (1922) és a Rózsa Sándor (1923) az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot követő évtizedeket idézi meg. Szívesen foglalkozott a magyar történelem tragikus korszakaival is (A templárius, 1923), s ezen művek közül kiemelkedik még a Három király trilógiaként felfogható regényei (Mohács, 1927; Festett király, 1931; Az első Habsburg, 1933). Történelmi regényeit hosszas kutatómunka, számos korabeli forrás részletes tanulmányozása után írta meg, ám a nagy történelmi tablók helyett inkább sajátos életképek sorozatát, a makrotörténelem helyett mikrohistóriát ábrázol. A „félmúltban” játszódó művei közül A tegnapok ködlovagjai (1925) a dualizmus regényes enciklopédiája, az Ady Endre éjszakái (megjelent: 1948) a költőtársról szóló visszaemlékezés; e két művében a korszak politikai és művészvilágának állít hiteles emléket.

Emlékezet

Írói pályájának 25. évfordulója alkalmából tíz kötetben adta ki válogatott műveit az Athenaeum Kiadó (1925), három évvel később, 1928-ban, Krúdy ötvenedik születésnapján, az Athenaeum újra közreadta az életmű-válogatást. Időközben egészségi állapota megromlott, szívproblémákkal a Liget szanatóriumba került (1926), majd közel fél évig tartó idegösszeomlással küszködött (1929). A kórházi tartózkodást követően Óbudára költözött (1930), s a Templom utca 15. sz. házban élte le utolsó éveit. Súlyos anyagi gondokkal küszködött, amikor elnyerte a Baumgarten-díjat, amelyből Az élet álom c. novelláskötetét saját költségén kiadhatta (1931). Az egyre többet betegeskedő, szűkös anyagi körülmények között élő író, a Magyar Pen Club döntése értelmében, Móricz Zsigmonddal együtt megkapta a Lord Rothermere által felajánlott 500–500 fontos irodalmi díjat (1932). Utolsó éveiben még számos jelentős regényt írt, ekkor jelent meg a nyírségi dzsentriről rajzolt két kíméletlen műve a Valakit elvisz az ördög (1928), amelyben a kártyaadósságokba züllött, végképp lecsúszott réteg patológiája válik nyilvánvalóvá, valamint A tiszaeszlári Solymosi Eszter (1931), amelyben az 1883-ban lezajlott tiszaeszlári zsidó hitközség elleni vérvád történetét írta meg eredeti peranyagokra támaszkodva. E művével – az elsők között a magyar. irodalomban – a dokumentumregény műfajával kísérletezett, amely műfajhoz még a Kossuth fia (1931) c. művében is visszatért. Utolsó éveiben korábbi témáit variálta tovább, a Boldogult úrfikoromban (1930) egy végtelenre nyúlt terézvárosi villásreggeli története, amelynek anekdotalánca az ábrázolás alapja. A Zöld Ász (1930) és a Purgatórium (1933) a szenvedés regényei; Galgóczi az öngyilkosság gondolatával, míg Szindbád az őrülettel birkózik. Utolsó művei közül az egyik legismertebb, A Rezeda Kázmér szép élete már csak posztumusz jelenhetett meg.

Elismertség

A Petőfi Társaság (r.: 1914), a Vörösmarty Akadémia tagja (r.: 1918).

Elismerés

Budapest székesfőváros Ferenc József Irodalmi Díja (1916), Baumgarten-díj (1930), Rothermere Irodalmi Díj (1932).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019