A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek,

Gyönyörű kis tulipánt!

 

Szemeid szép ragyogása

Eleven hajnali tűz

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elűz.

 

Teljesítsd angyali szókkal,

Szeretőd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek válaszodért.

(Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem, 1803)

 

 

1.

 

 

Bédi Jánosné Fábián Julianna nevezetes komáromi délektáns költő és főkötővarró asszonyszemély dühösen gondolt Csokonai Vitéz Mihály vándorpoétára. A versfaragó már hónapok óta Komáromban élt Édes István családjánál a Kajtor utcában, s a rektor úrral nap mint nap a helyi Csóka nevű vendégmarasztalóban mulatta az időt. A versfaragó csak akkor ivott, ha volt mit, ha nem volt, akkor meg szomjazott egész nap. Most hogy az inszurrekció kimúlt, a Csepy Zsigmondék kontóján kinyomatott exemplárok meg Weinmüller Bálint tipográfus nyakán maradtak, Vitéz Mihály uram új pártfogók után lesett. Zavaros plánumokat szőtt új zsurnálról, meg Új Mindenes Gyűjteményről, jószerével azonban csak a meszelyes butéliák alját nézegette azzal a bolond Édes István urammal. Bédi Jánosné Fábián Julianna azonban nem ezért haragudott Vitéz Mihályra, hanem az volt méregének legfőbb oka, hogy a költő, vizitája után feléje sem nézett mostohaleányának, Bédi Mariánának, az Mancának. Hanem az mégis csak különös, hogy Vitéz Mihály uram Vajda Julilla nevendék varróleányt kerülgette. Ennél már csak az különösebb, hogy inkognitában tette, Bédiék házában estvénként, amikor éppen nem a Csókában mulatott…

 

 

Csokonai Vitéz Mihály vándorpoéta, garabonciás rímfaragó ugyanis Bédi János csizmadiamester házában ismerkedett meg Vajda Julillával, jóllehet ő Bédi Mancáért ment vizitába Bicskéről, Komáromba. A pennahordó poéta már első nap meglátta Julillát, ám újabb hetek teltek el, mire összetalálkozhattak. A pennahordó poéta ezúttal Bédiék családjánál, a Gomba sori úti házban mulatta az időt, amikor Vajda Pál kvesztor uram leányával, Juliannával, akit csak Julillának hívtak, Vajda Pálné Nagy Erzsébet asszony és Lévai István kereskedő uram társaságában meglátogatták a csizmadiamestert. Ahogy az inszurgensek összegyűltek, a poétának is híre kerekedett, Bédiéket is sűrűn felkeresték idegen nemes urak és komáromi módos polgárok, hogy megvivátozzák a különös jövevényt. Csakhogy az exemplárok nem akartak fogyni. Most, hogy az inszurrekció kimúlt, az exemplárok meg Weinmüller Bálint tipográfus nyakán maradtak, Vitéz Mihály uram nem is nagyon törődött velük. Vitéz Mihály lelkét nem hazafiúi szenzitások uralták, másfajta érzelmek keríték hatalmába. Nap mint nap szerelmes poémákat küldözgetett Lillához, egy olyan leányhoz, amilyen nevű Komáromban – tán az egész országban – sem létezett. Vitéz Mihály költeményeiről Vajda Juliannán kívül csak Bédi Jánosné Fábián Julianna, a levélhordó asszonyság tudott. Hanem az mégiscsak különös, hogy Bédiné asszonyság udvarában – inkognitában – Vitéz Mihály, Vajda Juliannának, egy Lilla nevű leányról deklamált, ennél már csak az a még különösebb, hogy a mérges asszonyság áhítattal jegyezgeté a poéta minden sorait…

 

 

– Csokonai Vitéz Mihály? Ki légyen ez az ember? Vándor rímfaragó, garabonciás prédikátor vagy csak egy pártfogóra váró mihaszna korhely deák?

– Miért beszél így vélem, Lilla? Poéta vagyok, nemzetem javát szolgálom, honfiúi verseimre zsurnált tervezek, ezért pártfogókat keresek. Egy Új Mindenes Gyűjtemény plánumát már kidolgozám! Olyan lészen mint egy kalendáriom, költeményekkel, tudós artikulusokkal, szépfordításokkal német és francia románokból! És közben minden dalomat csakis Lillának zengem, hisz oly gyönyörű…

– Csokonai Vitéz Mihály? Ki légyen ez az ember? Ily’ poétáról tán senki sem hallott, mint ahogy Lilla sem létezik. Én Vajda Julianna vagyok, Julilla; maga pedig Csokonai Vitéz Mihály, egy tálentum, aki nem szorul pártfogóra!

 

 

Hanem aztán, e beszédekre Bédiné asszonyság is előjött rejtekéből, mert hisz’ ő volt az, aki – inkognitában – udvarába vezette a szerelmeseket, míg csizmadia ura az igazak álmát aludta. De hisz ez a leány nagyon okos! Bölcs asszony lészen, sokkal eszesebb, mint az ő Mancája, akinek csak a nyelve éles…

 

 

– Igaza van! – mondta Bédiné. – Aki olyan tálentumú, mint maga, nem szorul Csepy Zsigmond vagy más nagyobb urak segedelmére! Hazafiúi vagy szerelmi poézis – itt Bédiné arca kissé elkomorodott – az mindegy. Tessék státuszt foglalni, legyen rektor Csurgón, Festetics gróf úrnál! Ha rektor lészen, még tudós társaságot is szervezhet! Méghogy Mindenes Gyűjtemény! Jó Péczely uram régen elholt! Tán maga csinálja meg, miközben pártfogókért eseng? És miket tétet bele a maga művein kívül? Haszontalan idegen munkákat rossz magyarsággal? És ki fordítá le azokat? Tán a Weinmüller Bálint tipográfus mester, aki magyarul sem ért?

– Csokonai Vitéz Mihály! – suttogta halkan Julilla. – Lilla nem biztos, hogy megvárja magát, de Vajda Julianna igen. Apám ígéretére: ha rektor lészen, József napján jöjjön értem…

 

 

Hanem aztán ez asszonyi beszédekre Vitéz Mihály uram ugyancsak elálmélkodott. Csak a minap volt, hogy a Csókában, dedikációt kért tőle Jókay József, az ásvai Jókay Sámuel legénykéje. A fiatal ember olyannyira lelkesedett érette, hogy Csokonai még manuszkriptákat is adott néki. Jókay József tanácsot is kért tőle, hogy mely darabját adják elő a kollégiomban, persze csak inkognitában, merthogy ott őt nem szívelék.

 

 

Hanem aztán, e beszédekre, Vitéz Mihály uram a Csókában nagyon megvidámodék. Méghogy előadák egy darabját a kicsapott deáknak a kollégiomban! Az aláírt exemplár után rögtön odaadá Jókaynak a Cultura című régi komédiáját keze írásával, s hogy a mulatság még nagyobb légyen, Józsi azon kérdésére, hogy mikor láthatá őt újra, Csokonai megsúgta, hogy neve napján biztosan, hisz’ akkor már csurgói rektor lészen, grófi hintón jön leánykérőbe…

 

 

Hanem aztán, ez asszonyi beszédekre, Vitéz Mihály uram ugyancsak megdöbbent. A minapi dicsekvés csak szófiabeszéd volt. Nem ismerte ő Festetics grófot, Csurgón meg tán még sohasem járt. Jókay József, az ásvai Jókay Sámuel legénykéje viszont olyannyira lelkesedett érette, hogy hírét vitte újabb leánynézőjének, hisz’ ő volt az, aki korábban Bédi Mancával is hírbe hozta. Talán még minden reparálható, ha e két asszony máris tud erről. Meglehet, mire Csurgóba ér, már ott is hallanak felőle. Festetics György gróf nagy műpártoló, az is meglehet, hogy őt fogadja hintajával…

 

 

– Igazuk van! – felelte hosszas gondolás után. – Dologidő van, azonnal indulok Csurgóba! Mindennap, minden stáción írok levelet, azonnal fordulok, hamar visszatérek: rektor leszek!

 

 

2.

 

 

Bizony így történt, hogy az 1798-dik év elején Csokonai Vitéz Mihály poéta – egy komédiálás miatt – oly’ sietősen távozott Komáromból. Váltott lovakkal meg sem állt Csurgóig, s minden stációról hosszas episztolákat írt Bédiné asszonyságnak, aki azonnal átadá azokat Julillának, aki azon az estve fogadalmat tett apja ígéretére, hogy rektorné lesz.

 

 

Vajda Pál kvesztor uram azonban nem ígért semmit, csak azt mondta, hogy ha Vitéz Mihály uram rektor lészen, a Vajda-házban vendég lészen. Vajda Pál ugyanis már régen Lévai Istvánnak ígérte Julillát. Vajda uram úgy kezdte pályáját, hogy összegyűlt pénzén ódon hajókat vásárolt, amelyeket Lévai urammal „kistafírolt” gabonaszállító járműkké formált. Vajda Pál uram nagyot reszkírozott, ám Fortuna mindég megsegíté, s néhány év alatt Komárom módos polgárává vált.

 

 

Lévai István uram is megtudta Csokonai Vitéz Mihály poéta komédiálását, és ő is komolyan vette a József-napi „leánynézést”. Lévai István uram Komáromban is hallott Festetics gróf műkedvelő különös hóbortjáról és igencsak megijedt. Vajda Pál ugyanis már régen Lévai Istvánnak ígérte Julillát, ám ez új híresztelésekre egyszerre sürgetni kezdé a kontraktust.

 

 

Bizony így történt, hogy az 1798-dik év elején, amikor Csokonai Vitéz Mihály Csurgóban rektorságát intézé, Vajda Pál és Lévai István uram a Weinmüller Bálint tipográfiája mellett működött Weingráber Mátyás tajtékmetsző és gyűrűverő mester műhelyébe igyekezett. Egyikőjük sem vett egy exemplárt sem Csokonai művéből, ám az új, gyöngyökkel kivert tajtékpipa mellett egy rubinveres gyűrűvel megköttetett a kontraktus.

 

 

3.

 

 

Néhány hónap múlva egyik estve Csokonai Vitéz Mihály vándorpoéta, rímfaragó garabonciás diák utoljára járt inkognitában Bédiné Fábián Julianna nevezetes komáromi asszonyszemély, délektáns költő és főkötőhímző asszony Gomba sori úti házának udvarában.

 

 

– Isten megáldja, Csokonai Vitéz Mihály! Rektor uram? – suttogta halkan Julianna asszony. – Itt vannak az episztolái és a gyönyörű poémái Lilláról… Lillának… Mindet megőrzém, mert Lévai Istvánnénál nem maradhattak! – Odanyújtá az egész árkus papiros seregletet.

 

 

– Isten megáldja, Bédiné asszonyom! Nem lettem én rektor! Festetics uram színét sem láttam én: Csurgón sem, Keszthelyen sem… Igaza volt, igazuk volt; nincs többé Lilla már, csak még egy Julianna asszony van! Őrizze meg hát minden írásomat, sőt adok még egyet, ez utolsót, amelynek A reményhez a címe. Nekem már egyik sem kell… Hanem aztán van itt még valami: édesapám, Csokonai Vitéz József hirurgus és borbélymester pecsétnyomó aranygyűrűje, a kő helyén egy felnyitható szelencével, a szelencében különös porral. Azt mondják, a gyűrűnek a szelencével gyógyító ereje van. Óva intenek, hogy megváljak tőle, de én nem hiszek semmi kuruzslásban. Őrizze meg ezt is vagy bánom is én adja oda a másik Julianna asszonynak, jó egészséget kívánva néki…

 

 

Néhány perc múlva, Csokonai Vitéz Mihály vándorpoéta, rímfaragó garabonciás diák elrendezte karjára akasztott batyuját, kisimította felleghajtó köpönyegét, billentett egyet viseltes kalapján és kifordult a kapun.

 

 

4.

 

 

Az én lelkem is hajdanában,

Mint te, vidám s eleven volt,

Míg ifjúságom tavaszában

A virágzó Lilla bájolt:

 

De most lomha s hernyó módjára

Mászkál a fanyar bánaton

És a mások múlatságára

Magának verskoporsót fon.

(Csokonai Vitéz Mihály: A pillangóhoz, 1803)

 

 

Történt, hogy néhány év múlva, 1802-ben, Bédiné Fábián Julianna asszony megkereste Lévainé Vajda Julianna asszonyt, aki akkor már Almáson élt férjével. Julianna asszony elvitte Lillának – akit már senki sem hívott Julillának – Csokonai Vitéz Mihály A szépség ereje a bajnoki szíven című, Debrecenben nyomtatott műve dedikált exemplárját. Odaadta neki a leveleket, a többi manuszkriptát és a hirurgus apa aranygyűrűjét a gyógyító szelencével. Mert ha nem is találkoztak, a rímfaragó továbbra is küldte episztoláit Julianna asszonynak; nem Lillának, a másik Julianna asszonynak…

 

 

Történt, hogy néhány év múlva, 1804. április 10-én, Csokonai Vitéz Mihály Nagyváradra indult gróf Rhédey Lajosné Kacsándi Terézia temetésére. Rhédey gróf a magyar kultúra bőkezű támogatója volt, évekkel korábban, Nagyváradon, befogadta az otthontalanná vált Első Magyar Játékszíni Társulatot. Rhédey gróf Csokonait is pártfogolta, aki ezért e felkérést nem utasíthatta vissza, jóllehet akkor már sokat betegeskedett. Rhédey grófnő temetésén személyesen szavalt laudációja – amelynek különös módon A lélek halhatatlansága címet adta – volt utolsó nyilvános szereplése. A költő meghűlt, majd súlyos tüdőgyulladásba esett, amelyből már nem gyógyulhatott meg. A Nagyváradon megjelent Lilla. Érzékeny dalok című kötetének kiadását már nem élhette meg, így Julianna asszonynak sem, és Lillának, a másik Julianna asszonynak sem küldhetett már dedikált példányokat. Julianna asszony megvette hát a kötetet és maga vitte el a posztumusz exemplárt Almásra, Julianna asszonynak. A másik Julianna asszony már évek óta nem viselte a rubinveres gyűrűt, egyszerű aranygyűrű volt az ujján egy különös, porral telített szelencével, amelynek gyógyító erőt tulajdonított…

 

 

5.

 

 

Negyvenkét év múlva, 1846 nyarán, ásvai Jókay József jogtudor, ügyvéd, táblabíró özvegye, banai Pulay Mária és leánya, Vályi Ferencné Jókay Eszter Komáromból Madarra kirándultak. Útközben felfordult a hintó, az idős özvegyasszony „megzúzta magát,” karját törte. Hetényben megálltak hát Végh Mihály református lelkipásztor hajlékában, ahol még az özvegyasszonynál is idősebb, roppant barátságos házaspár vette gondjába Mária asszonyt. Végh Mihályné (korábban Lévai Istvánné) Julianna asszony egy aranygyűrűt viselt az ujján, amelyhez egy különös, porral félig telített szelence is tartozott. Jókayné asszony hamar meggyógyult, mert Julianna asszony gyűrűjének a babonás helyiek gyógyító erőt tulajdonítottak…

 

 

Ötven évvel Csokonai Vitéz Mihály halála után, Végh Mihály főesperes felesége, Julianna asszony haldoklott. Megnyugodva várta a végítéletet, halálos ágya mellett zsoltáros könyve és a Nagyváradon megjelent, Lilla. Érzékeny dalok című Csokonai-kiadvány feküdt. Az ujján élte utolsó órájáig viselt egy pecsétnyomó aranygyűrűt, a kő helyén egy felnyitható szelencével. Halála pillanatában a szelence már üres volt…