Kállai Gyula

Született: 1910. június 1. Berettyóújfalu, Bihar vármegye
Meghalt: 1996. március 12. Budapest
Temetés: 1996. március 19. Budapest
Temetési hely: Fiumei út

Család

Református családból származott. Sz: Kállai Sándor (1881–1950) csizmadia, Kiss Eszter (1881–1950). Szülei gyilkosság áldozatai lettek. Kétszer nősült. Első házasságából született leánya: Kállai Judit (1945–) keramikusművész. Elvált. F: 2. Alnoch Gabriella. Nevelt leánya: Berkes Zsuzsanna (1949–) tévébemondónő.

Iskola

A hajdúböszörményi Bocskai István Református Főgimnáziumban éretts. (1930), a Pázmány Péter Tudományegyetemen (1930–1933) és a debreceni Tisza István Tudományegyetemen magyar–latin szakon tanult (1933–1937), tanulmányait kommunista tevékenysége miatt nem fejezhette be.

Életút

Diákkorában, Rajk László révén vett részt a baloldali ifjúsági mozgalmakban, az illegális KMP tagja (1931), a letartóztatások elől szülőfalujába menekült (1933). Debrecenben bekapcsolódott a Márciusi Front tevékenységébe, megismerkedett a népi írók mozgalmával. A debreceni Független Újság (1937–1939), a budapesti Népszava munkatársa (1939–1944), részt vett a lap 1941. évi karácsonyi, az antifasiszta népfrontos összefogást meghirdető számának előkészítésében és a Magyar Történelmi Emlékbizottság 1942. márc. 15-i tüntetésének megszervezésében. Tevékenységéért letartóztatták (1942. júl.), bizonyítékok hiányában azonban rövidesen szabadon bocsátották (1942. nov.). Az ország német megszállása után illegalitásba vonult, az ismét a kommunista nevet felvevő párt magyarországi központi bizottsága egyik alapítója tagja (1944. szept.). Az MKP képviseletében a Magyar Front Intézőbizottságának tagja. A front átvonulása után a főváros első lapjának, a Szabadság társszerkesztője (Darvas Józseffel és Zilahy Lajossal, 1945. jan. 19.–1945. febr. 22.).

 

Az MKP, ill. az MDP KV tagja (1945. febr. 22.–1951. máj. 22.), egyúttal az MKP Propaganda Osztálya vezetője és a Budapesti Nemzeti Bizottság titkára (1945. jan. 21.–1945. febr. 22.). Debrecenben részt vett a földreform előkészítésében (1945 tavasza). A Miniszterelnökség második adminisztratív államtitkára (1945. jún. 15.–1945. júl. 15.), politikai államtitkára (1945. júl. 15.–1945. nov. 23.), a Tájékoztatásügyi Minisztérium politikai államtitkára (1945. nov. 23.–1947. máj. 27.). Az MKP KV Sajtó Osztálya (1946. szept.–1948. dec.), Értelmiségi Osztálya (1947. szept.–1948. nov.) és Kultúrpolitikai Osztálya vezetője (1948. nov. 15.–1949. jún. 11.). A letartóztatott, majd kivégzett egykori diáktárs, Rajk László utódjaként külügyminiszter (1949. jún. 11.–1951. máj. 12.), az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) őt is letartóztatta (1951. ápr. 20.), a Kádár János és társai perben hamis vádak alapján első- (1951. dec. 18.) és másodfokon is 15 év fegyházra ítélték (1952. dec. 26., szabadulása után rehabilitálták: 1954. júl. 22.).

A Kiadói Főigazgatóság vezetője (1954–1955), népművelési miniszterhelyettes. (1955. febr. 19.–1956. okt. 31.), egyúttal az MDP KV Tudományos és Kulturális Osztálya vezetője (1956. jún. 15.–1956. okt. 31.) és ismét az MDP KV tagja (1956. júl. 18.–1956. okt. 31.), az 1956. évi forradalom kirobbanásakor az MDP PB tagja és titkára (1956. okt. 23/24.–1956. okt. 31.). A forradalom és szabadságharc leverése után csatlakozott a Kádár-féle vezetéshez, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága (IIB) tagja (1956. nov. 7.–1957. jún. 29.), az MSZMP PB (1957. jún. 29.–1975. márc. 22.). Az MSZMP KB tagja (1956. nov. 11-–1989. okt. 7.) és az MSZMP KB ideológiai titkára (1957. febr. 26.–1959. dec. 5.). Többször tárgyalt a Snagovban fogva tartott Nagy Imrével, de nem sikerült rábírnia Kádár János ellenkormányának elismerésére. – Művelődésügyi miniszter (1957. márc. 1.–1958. jan. 28.), államminiszter (1958. jan. 28.–1960. jan. 15.), a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt kormány elnökhelyettese (1960. jan. 15.–1961. szept. 13.) és a Minisztertanács első elnökhelyettese (1961. szept. 13.–1965. jún. 30.), a Minisztertanács elnöke (= miniszterelnök, 1965. jún. 30.–1967. ápr. 14.). A Hazafias Népfront Országos Tanácsának (HNF OT) elnöke (1958. jan.–1989. márc.). 

 

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Nagy-Budapest, 1945. ápr. 2.–1945. nov. 4.). Nemzetgyűlési (Bihar és Hajdú választókerületek, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.) Országgyűlési képviselő (országos lista, 1947. aug. 31.–1949. máj. 15. és 1949. máj. 15.–1951. jún. 25.; Hajdú-Bihar megye és Debrecen megyei jogú város, 1958. nov. 16.–1963. febr. 24. és 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.; Debrecen, 1967. márc. 19.–1971. ápr. 25.; 1971. ápr. 25.–1975. jún. 15.; 1975. jún. 15.–1980. jún. 8.; 1980. jún. 8.–1985. jún. 8.; országos lista, 1985. jún. 8.–1990. máj. 2.). Az Országgyűlés elnöke (1967. ápr. 14.–1971. máj. 12.). Az Elnöki Tanács tagja (1967. ápr. 14.–1989. okt. 23.).

A 20. századi magyar munkásmozgalom-történet egyik jelentős személyisége. Budapesten, a diáktársa, Rajk László (1909–1949) által szervezett marxista tanulókörben ismerkedett meg a kommunista eszmékkel. Négy félév után megszakította tanulmányait, visszaköltözött Berettyóújfaluba, ahol a budapesti mintára Englert Pállal és Zöld Sándorral (1913–1951) szintén marxista tanulókört szervezett. Újhelyi Szilárd és Zöld Sándor kérésére csatlakozott a Márciusi Front debreceni csoportjához, első írásait a mozgalom Tovább c. lapja közölte. 1939-ben Budapesten telepedett le, a Népszava újságírójaként működött, az illegális KMP tevékenységébe Mód Aladár vonta be. Részt vett a Népszava 1941. évi híres karácsonyi számának szerkesztésében és a Magyar Történelmi Emlékbizottság 1942. márc. 15-i tüntetésének megszervezésében. Az ország német megszállása (1944. márc. 19.) után a Népszavát is betiltották, illegalitásba vonult. A KMP Kállai Gyulát delegálta az antifasiszta összefogás szervezete, a Magyar Front Intézőbizottságába (1944. szept.) és ő írta alá Szakasits Árpáddal a szociáldemokrata párt és a kommunista párt együttműködéséről (1944. okt. 10-én).

 

Az ország „felszabadulása” után az első demokratikus napilap, a Szabadság szerkesztőbizottságának a tagja, majd hosszú évekig számos kormányzati és pártfunkciót is ellátott. Addigi tisztségeiből 1949. jún.-ban felmentették, és a már bebörtönzött egykori diáktárs, Rajk László utódjaként, külügyminiszternek nevezték ki. 1951. ápr. 20-án azonban őt is letartóztatták (miniszteri tisztétől május 12-én, párttagságától május 22-én, parlamenti mandátumától június 25-én fosztották meg), és a Kádár János és társai perében végül 15 év fegyházbüntetésre ítélték. Többszöri próbálkozás után 1953. aug.-ban, valószínűleg Gerő Ernő utasítására, engedélyt kapott rá, hogy levelet írjon Rákosi Mátyásnak, amelyben tételesen cáfolta az ellene felhozott vádakat. A PB 1954. márc. 24-i ülésén döntöttek a Kádár János és társai ügy felülvizsgálatáról, ezzel kezdődtek meg a rehabilitációs eljárások. (1954. máj. 29-án büntetését félbeszakítva szabadult, és az 1954. júl. 22-i perújítási tárgyaláson vádlott-társaival – Kádár Jánossal, Donáth Ferenccel és Haraszti Sándorral – együtt minden vádpont alól felmentették.

 

A forradalom leverése után elsők között csatlakozott egykori vádlott társához, Kádár Jánoshoz (1912–1989). Az MDP romjain létrejött új párt, az MSZMP szinte valamennyi fontos döntéshozó szervébe bekerült. Jelentős szerepet játszott az Ideiglenes KB 1956. dec. 2–5-i ülésén elfogadott, a Kádár-rendszer ideológiai alapját képező, az „ellenforradalom” okairól szóló határozat végső megszövegezésében. A határozatnak a Társadalmi Szemlében és külön is igen nagy példányszámban megjelent, több nyelvre lefordított „népszerű” változatát Kállai Gyula írta. Kádár János Kállai Gyulát bízta meg a romániai Snagovban őrzött Nagy Imre-csoport tagjaival történő kapcsolatfelvétellel (1957. jan.). Hazatérése után az Ideiglenes KB 1957. jan. 29-i ülésén – Kádárral egyeztetve – először vetette fel Nagy Imre és társai jogi felelősségre vonásának lehetőségét. Úgy vélte, hogy Nagy Imre híressé vált beszéde („csapataink harcban állnak”) az ellenforradalom bátorítása és a harcra való felszólítás volt. Kállai Gyula KB-titkárként 1957. febr.-tól felügyelte a KB Agitációs és Propaganda Osztályát, Tudományos és Kulturális Osztályát és a pártlap Népszabadságot (ami néhány hónapja még a Nagy Imre-kormány hivatalos lapja volt…) Erőteljes fellépést sürgetett továbbá az egyházak ellen, kezdeményezte a „fegyverrejtegető” és más módon ellenséges papok megregulázását. Felelősség terheli a Magyar Írók Szövetsége 1957. ápr.-i feloszlatásáért, a MÚOSZ felfüggesztéséért valamint az akkor induló koncepciós íróperekért. Miniszterelnöksége idején folytatódtak az új gazdasági mechanizmus bevezetésének az előkészítő munkálatai, a reformok beindítása azonban már utódja, a gazdasági nyitást felválló Fock Jenő nevéhez fűződik.

 

Élete utolsó aktív éveiben sorra adta ki visszaemlékezéseit. Kezdetben csak a Márciusi Fronttal kapcsolatos emlékeit jelentette meg, később azonban igényes stílusban megírt, irodalmi értékű memoárokban és önéletrajzi elbeszélésekben önkritikus mérleget vont munkásságáról, meggyőződéséről, hitéről és tévedéseiről.

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), Kossuth Érdemrend (1948), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1948), a Köztársasági Elnök Elismerésének Ezüstkoszorúja (1949), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1960), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), a Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1970), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1980), a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje (1985).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019