1.

 

 

…Én ismerem a föld népének nyomorát és keserűségét… Az én jószágom ott van az alföldi homokban. Én ismerem a föld porát és ismerem a szelet, amely fölkavarja és fölemeli.

 

…És láttam homokoszlopot, amely égrenyúlva futott a pusztán, mint egy veszett óriás, karjait rázva, lobogó fehér hajjal… Hát ti csak fújjátok a szelet, én visszamegyek a parasztjaim közé és próbálom megkötni a homokot…

(Sárközi György: Dózsa. Történelmi dráma 3 felvonásban és 6 képben. Telegdi István, kincstáros monológja)

 

 

2.

 

 

A ciszterci rend budai Szent Imre Gimnáziumának utolsó tanéve 1948 szeptemberében kezdődött. A tanév kezdetén, egy demokratikus választás eredményeképpen, még utoljára megválasztották a Diákszövetséget. Hogy, hogy nem, a vezetőség három tagja a végzős „a” osztály három tagja lett. Elnök: Abody Béla, Abody Előd műegyetemi professzor fia, később ismert író, humorista, zenekritikus; főtitkár: Tomasz Sándor, Tomasz Jenő klasszika-filológus, az Eötvös Kollégium aligazgatója fia, később mikrobiológus professzor az Egyesült Államokban; kultúrtitkár: Vajda Miklós, Bajor Gizi keresztfia, később ismert író, szerkesztő műfordító.

 

 

A ciszterci rend budai Szent Imre Gimnáziuma utolsó diákszövetségi kortesbeszédében, a lomha mozgású, közel kétméteres, szelíden bumfordi elnökjelölt, Abody Béla, a „kampányában” megígérte, hogy az érettségiző osztályok diákjai, a húszperces nagyszünetben, a kijelölt helyiségekben dohányozhatnak a folyósokon; a hangszórókból, a szünetekben komolyzene lesz hallható. A szokásos Szent Imre Kultúrhét pedig abban az évben igazi szenzáció lehet. A tavalyi, 1947-es évben, a Bánk bánt adták elő a „ciszteres” diákok, természetesen Abodyval a főszerepben, és ez a siker nagymértékben növelte Abody elnöki ambícióit. Az 1948-as év attrakciója, Sárközi György Dózsa című háromfelvonásos történelmi drámájának ősbemutatója lesz. A meghívott vendégek között szerepel Sárközi Márta, az író özvegye, Molnár Ferenc leánya és Bajor Gizi is.

 

 

A ciszterci rend budai Szent Imre Gimnáziuma utolsó Diákszövetségének elnöke, Abody Béla operaénekesnek készült; a főtitkár, Tomasz Sándor a természettudományokban tűnt ki; Vajda Miklós író vagy legalábbis irodalomtörténész szeretett volna lenni. Titokban azonban mindhárom vezetőségi tag abban bízott, hogy a Szent Imre Kultúrhéten bemutatandó Dózsa-premier hatalmas sikere hatására végre a beavatatlanok is megismerhetik legtitkosabb szándékaikat és a nagyközönség is láthatja, hogy mindannyiuk igazi hivatása valójában a színházművészet, a teátrumok világa, ahol tragédia és komédia kéz a kézben jár. Nem kell többé rejtőzködniük, mert Magyarország legnagyobb színésze, Bajor Gizi majd eldönti, hogy hármuk közül melyikőjük a legtehetségesebb?

 

 

Sajnálatos módon a ciszterci rend budai Szent Imre Gimnáziuma utolsó Diákszövetségének vezetőségi tagjai már a próbák idején többször összevesztek.

 

 

Sajnálatos módon a Dózsa című történelmi drámához csak egy főszereplőre és egy rendezőre volt szükség, a Diákszövetség vezetőségének viszont három tagja volt…

 

 

Szerencsére a Dózsa című történelmi dráma három felvonásból állt. A Diákszövetség vezetőségi tagjai önként (…) lemondtak a főszerepről, viszont mindannyiuk rendezhetett egy-egy felvonást!

 

 

Bajor Gizi a bemutató után, az öltözőben, kedvesen mosolygott mindenkire, megsimogatta keresztfiát, bemutatkozott a két másik rendezőnek.

 

Bajor Gizi a bemutató után az öltözőben hosszasan kereste az egyik mellékszereplőt, akinek mindössze néhány mondat jutott a drámában.

 

Bajor Gizi miután megtalálta a három diákszövetségi tag egyik osztálytársát, a zavart fiatalember elé lépett és mosolytalanul, de határozottan néhány szót mondott neki:

 

–– Maga színész! Tanuljon tovább!

 

A három diákszövetségi vezető kínosan érezte magát. Nem értették, hogy egy ilyen nagy művész, hogy tévedhet ekkorát?

 

 

Telegdi István, kincstáros szerepében, az osztály eminens tanulója, Latinovits Zoltán mondott néhány mondatot…

 

 

3.

 

 

Váratlan volt Bajor Gizi üzenete, soha nem tudtam, mi legyek, pedig már mindenki döntött az osztálytársaim közül. Ők évek óta készültek az Életre, amit én csak homályosan éreztem magamban. Önfeledten, mégis dühösen fociztam, mintha az egyetlen elérhető és beveendő cél a kapu lenne. Fociztam, kosárlabdáztam, nyáron vitorláztam a Balatonon, ahol csak a szél volt, a víz és az ég és a mólók védő karjai. Olyannak tűnt az Élet, mint a nagyvíz. Amikor a hajó elindul, elhagyja a móló megnyugtató anyai simogatását, és az emberre hirtelen rátör az út hossza, az idő múlása, valami más irányú és változó szél, a tarajos hullámok, az ismeretlen.

(Latinovits Zoltán: Ködszurkáló)