„Mintha szívem húrja volnál,

Mely ha reng,

Az örömtől lelkem háza,

Melyben eddig gond tanyáza,

Visszazeng;

 

Mintha lelkem ága volnál

Tiszta s ép,

Mely még ment minden hibától

És a legdicsőbb sugártól

Égi szép.“

(Vörösmarty Mihály: Cs. M. kisasszonynak, részlet, 1843)

 

 

Ecsedi Csapó Mária, a tizenkilencedik század egyik ismert írónője, édesanyja, Csajághy Erzsébet révén, unokahúga volt Csajághy Laurának és Csajághy Júliának, Bajza József feleségének és nővére volt Petőfi Sándor szerelmének, a Cipruslombok Etelke sírjáról című versciklus múzsájának, Csapó Etelkének. A család pesti, Borz utcai (ma: V. kerület, Nyáry Pál utca) otthona az 1830–1840-es években irodalmi szalonként is működött, ahol gyakran megfordult a Csapó-lányok keresztapja, Fáÿ András, aki az édesapa, Csapó János ügyvéd, egyik legbizalmasabb barátja volt. A szülők nagy pompával megrendezett névnapi „mulatásain” megjelentek és verset mondtak a kor ünnepelt színészei: Egressy Gábor, Laborfalvi Róza, Lendvay Márton és felesége, a szintén ünnepelt színésznő, Hivatal Anikó. Az összejövetelekről természetesen nem hiányozhatott a kor legismertebb költője, Vörösmarty Mihály sem…

 

 

Csajághy Lóri, azaz Laura kedves arcú, szép szemű, rendkívül csinos barna leányka volt. A Csapó család összejövetelein mindenki természetesnek találta, hogy Vörösmartynak megtetszett az igencsak szemrevaló fiatal teremtés. Hanem azt mégis csak különösnek találta a baráti „kompánia”, hogy a negyvenediket már több évvel meghaladó költőnek házasodni támadt kedve, ráadásul egy nála huszonhat évvel fiatalabb leányt választott magának! Maga Bajza József is csóválta fejét, hogy Vörösmarty a nejének sokkal ifjabb húgát óhajtja oltár elé vezetni. Fáÿ András is aggodalmát fejezte ki a nagy korkülönbség miatt, ami már csak azért is különös, mert majd’ tíz évvel korábban, 1832-ben maga Fáÿ András is egy huszonhárom évvel fiatalabb nőt, Sziráky Zsuzsikát, a fóti bíró leányát vette el feleségül.

 

 

Csapó Mária mindössze tizenhárom éves volt, ám Vörösmarty megérezte, hogy házassági terveinek legfőbb „érdekképviselője” épp ez a még gyermek lányka lehet, akinek elsőként vallotta meg, hogy szerelmes unokanővérébe. Lóri azonban sokáig habozott, mire kimondta a boldogító igent. A huszonhat évvel idősebb Vörösmarty ugyan az ország tán első poétája, ám mégis csak szegény költő volt, s vajon miből fogja eltartani fiatal hitvesét a legendásan „borissza” és „csapodár” verselő? Mariska sokáig győzködte unokanővérét, hogy fogadja el a költő házassági ajánlatát, hiszen Vörösmarty mégiscsak az ország első poétája, aki gyönyörű költeményeket írhat még a legkisebb Csajághy leányról! Végül is az győzte meg a már épp’ hogy nem gyermek leány Lórit, hogy házassága révén nemcsak Vörösmarty neve, de az ő neve is halhatatlanná lehet!

 

 

Vörösmarty Mihály 1843. május 9-én feleségül vette Csajághy Laurát.

 

Vörösmarty Mihály azonban nem feledkezett meg a kis közvetítőről sem.

 

Vörösmarty Mihály, Csapó Mária tizenharmadik születésnapjára, megírta Cs. M. kisasszonynak című híres versét (amely a Honderű című lapban jelent meg először, 1843. március 18-án).

 

 

Csapó Mária amikor először meghallotta a neki írt sorokat – a legenda szerint – könny szökött szemébe, s megkérdezte a költőt, hogyan hálálhatná meg ezt a gyönyörű költeményt? A nagy költő csupán egy kis semmiséget kért cserébe. – Igen nagy hálára köteleznél kis sógorném, ha egy kis horgolt vagy hímzett sapkát kötnél számomra selyemből vagy selyemmel bélelve, hogy pótolná lágyan és gyöngéden, ami, fájdalom, fejemről nagyon is tömegesen hiányzik.

 

Csapó Mária még aznap hozzálátott a feladathoz: sötét violaszín alapra zöld babérkoszorút választott, s miután elkészült, eljuttatta azt a hírneves poétához, egyúttal megígérte, ha ezt elhasználja, rögvest újat készít, majd még újabbat. A költő soha nem fog kifogyni a fejfedőkből…

 

 

2.

 

Csapó Mária mindössze tizenhárom éves volt, amikor egy gyönyörű költeményt kapott születésnapjára a nemzet nagy költőjétől, Vörösmarty Mihálytól.

 

Vachott Sándorné Csapó Mária tizenhárom évvel később, Vörösmarty Mihály halála előtt néhány hónappal újra találkozott a nemzet nagy költőjével, Vörösmarty utolsó előtti lakóhelyén, a Komárom megyei Csépen.

 

Vörösmarty Mihály nagyon megörült, hogy hosszú-hosszú évek után újra láthatja sógorasszonyát, aki nagyon megdöbbent, hisz a nemzet nagy költője már súlyos beteg volt: tartása meghajlott, termete megfogyatkozott, járása elnehezült. Tekintete azonban szelíd maradt, s hangja egészen ellágyult, amikor felismerte azt az ifjú hölgyet, akinek élete utolsó, nagy szerelmét köszönhette. – Azt ígérted kicsiny sógorasszony, hogy életem végéig nem fogyok ki a kis sapkákból! Mégis elfogytak ezek a kis kalpagok, pedig most, késő ősszel, igencsak jól esne, gyér hajú, fázékony fejemnek egy kis sisak.

 

Csapó Mária azonban nemcsak azért utazott Csépre, hogy Vörösmarty Mihállyal találkozzon. Ajándékot vitt a nemzet nagy poétájának, s amikor a költő szóba hozta tizenhárom évvel ezelőtti ígéretét, átadta neki a napokban elkészített, selyemből horgolt és selyemmel bélelt kis fejfedőt.

 

Vörösmarty Mihály és felesége, Csajághy Laura 1855. november 17-én költözött a belvárosi Kappel-házba (ma: V. kerület Váci utca 17.), ahol már másnap „agyszélhűdés“ érte. Eszméletét vesztette, amit már soha nem nyert vissza.

 

Különös módon ugyanabban a házban, szinte napra pontosan ugyanakkor halt meg, ahol Kisfaludy Károly huszonöt évvel korábban elhunyt.

 

Különös módon, az elhunyt költő fején egy sötét violaszínű, selyem horgolt sapka volt…