1.

 

 

Engelhardt Anna Nagyszebenben született, szüleit nem ismerte. Az őt örökbe fogadó német vándorszínészek úgy tudták, hogy édesapja egy Engelhardt nevű asztalos volt, ám őt is, feleségét is elvitte a feketehimlő. Az árva csecsemőt senki sem merte magához venni, a színészek azonban nem féltek semmitől, ahol mindenki nyomorog, ott egy éhes szájjal több vagy kevesebb már nem számít. Amikor a vándortársulat Pestre érkezett, Annus megszökött, Girzik Ferenc Xavér szolgálatába állt mint cseléd. Más adatok szerint Girzik – a pesti német színház rendezője és termékeny színpadi szerzője – már korábban ismerte a színész nevelőszülőket, s miután csődbe jutott a társulat, magához vette az árva kisleányt.

 

Engelhardt Annát, a szorgalmas cselédet, Girzikék néha elengedték színházba is. A fiatal leányt lenyűgözte az a csodálatos világ, amelyet néha ő is megtekinthetett a pesti német teátrumban. Másnap, harmadnap Annus súrolás, takarítás és megannyi más teendője közben vidáman, teljes átéléssel harsogta a minap látott és hallott jeleneteket. Girzik Ferenc Xavér és családja nagy társasági életet élt. Gyakran megfordultak nála pesti német és magyar színjátszók. Történt egy napon, jászai Lángh Ádám János, az első magyar színitársulat tagja – aki német nyelvből szorgalmasan fordította is az előadásra kerülő „érzékeny játékokat” – véletlenül tanúja lett a tenyeres-talpas német cselédlány produkciójának. Lángh úr csodálkozva figyelt, ki lehet az, aki ilyen csengő hangon, annyi átéléssel mond egy szerepet? Benyitott a konyhába, ahol Annus büszke fejtartással állt a mosóteknő mellett, a gőzölgő víztől nem látta a váratlanul ajtót nyitó Lánghot, ám hallotta, hogy valaki belépett, és riadtan abbahagyta az „előadást”.

 

Jászai Lángh Ádám János rögtön megkérdezte Girzik Ferenc Xavért, hogy vajon ő tanítja-e szavalni cselédjét? Girzik felháborodva utasította vissza a gyanúsítást, és hozzátette, hogy azonnal elküldi azt a leányt, ha dologidőben komédiázik! De Lángh azt mondta Girzikéknek, hogy ne bántsák azt a szegény teremtést, hisz nem követett el semmi bűnt, de a feleség hajthatatlan volt. Lángh szégyenkezett, hogy Anna az ő óvatlansága miatt került az utcára, így magához vette a már addig is sokat szenvedett rendkívüli tehetséget.

 

Engelhardt Anna így került a jászai Lángh családhoz, hogy aztán színészt faragjanak belőle.

 

Jászai Lángh Ádám János ugyanakkor meglepődött, amikor tanítani kezdte a kis német cselédet, hisz tanítványa még írni-olvasni sem tudott…

 

 

2.

 

 

Engelhardt Anna néhány évvel később, tizenhat évesen lett a második magyar színjátszó társulat tagja. Ugyanitt, Hacker József ácsmester házában (ma: Budapest, V. kerület, Károly körút 7.), a Hacker Szálában – Lángh Ádám János és laborfalvi Benke József vezetése alatt – kezdte el teátrista karrierjét Széppataki (= Schenbach) Róza is. Engelhardt Anna nemsokára férjhez ment Kántor Gerzsonhoz, a népszerű komikushoz, akivel 1810-ben, Debrecenbe szerződött. Anna mindössze három évig volt házas, férje halála után, 1812-ben visszatért Pestre.

 

 

Kántorné visszatérésekor, a második magyar színjátszó társulat már nem a Hacker Szálában, hanem a pesti Rondellában (a pesti városfal déli körbástyája, ma: Budapest V. kerület Régiposta utca 2.) lépett fel. Kántorné itt újra találkozott Széppataki Rózával, aki először itt szerepelt Déryné néven (de ezen a színpadon játszott Katona József is). A rondella lebontása (1815) után megkezdődött Anna vándorteátrista élete: Miskolcon, Tokajban, Eperjesen, Székesfehérvárott lépett fel, végül Kassán talált otthonra (1829–1833-ban). A kassai társulat megszűnése után Budára jött, abban bízott, s joggal, hogy az épülő Pesti Magyar Színház – amelynek felépítésében – nemcsak művészetével! – maga is közreműködött – tagja lehet.

 

Katona József – aki szintén vándorszínész volt – nem élhette meg nemzeti drámája, a Bánk bán bemutatóját. (A művet 1814-ben, az Erdélyi Múzeum pályázatára küldte be. A kudarc után 1819-ben átdolgozta a drámát, jelentősen változtatott a cselekményen, ám az így sem aratott sikert, jóllehet az író 1821-ben saját költségén ki is nyomtatta.) Az első kiadás egy példányát Katona József eljuttatta régi színész barátjához, az éppen Kassán játszó Udvarhelyi Miklóshoz, aki hosszú évekig próbálkozott a Bánk bán előadásával. Katona József 1830-ban hunyt el, ugyanebben az évben halt meg Kisfaludy Károly is. Udvarhelyi először 1830-ban szerette volna előadatni barátja „hagyatékát”, ám a kassai társulat intendánsa, Berzeviczy Vince, Kisfaludy Károly emlékének szentelte volna az 1831-es szezont. A tervekből aztán semmi sem lett. 1831-ben kolerajárvány tört ki, a kassai teátrum egy időre bezárta kapuit. Berzeviczy 1832-ben lemondott az intendánsságról, utódja gróf Csáky Tivadar lett, aki azonban nem merte bemutatni a darabot. Csáky nemcsak a cenzúrától tartott, de félt attól is, hogy egy évvel a „kolerarevolúció” után, a parasztság nevében elhangzó Tiborc-panaszok, akár újabb lázadásokhoz is vezethetnek. A Bánk bánt végül is 1833. február 15-én Kassán mutatták be először. Gertrudis szerepét Kántorné, Melindát Déryné alakította, az első Bánk bán Bartha János volt.

 

Katona József nemzeti drámájával, a Bánk bánnal tervezte megnyitni kapuit az ország új színháza, a Pesti Magyar Színház, 1837. augusztus 22-én. A komédiások a budai Várszínháztól, 1837. március 19-én búcsúztak el. Az utolsó szavakat Fáncsy Lajos mondta, aki a társulat nevében mindenkit meghívott Thália új templomába. A budaiak egy része – köztük Kántorné is – Debrecenbe utazott. Laborfalvi Róza Székesfehérvárra tartott, kisleányát, Kisrózát, Pesten hagyta, Szigligetiéknél.

 

 

Kántorné annak idején az elsők között vette észre, hogy Róza gyermeket vár, és többször is felajánlotta segítségét a fiatal leánynak, ám azt ő mindig határozottan visszautasította. Az utolsó budai előadás után – a legendák szerint – a két nő újra találkozott, és ismét Kisróza sorsáról beszélgettek. Anna azt javasolta a mindössze húszéves leányanyának, hogy a kisleányt bízza nevelőszülőkre. Róza nagyon tehetséges, mondta Kántorné, idővel – s ez már nincs is olyan messze – átveheti majd szerepkörét, ám ez a csöppség akadályozza előrejutását. Anna szavai után borzasztó jelenet játszódott le a két nő között: Róza üvöltözött, hogy a kisleány az övé, nem adja át senki másnak sem, sohasem fog lemondani róla!

 

 

„Thalia diadalma az előítéleten – szerzé ezen alkalomra Heinisch József úr, a pesti magyar színház hangászi karmestere – czímű megnyitó muzsika után a függöny felsuhant, s az Árpád ébredése czímű előjátékkal – melyet a magyar színház megnyitásának ünnepére Vörösmarty Mihál’ írt – az előadás megkezdetett. Az első szavakat Lendvay úr mondá el.”

(Honművész, 1837. augusztus 27.)

 

 

Kántorné pesti visszatérése elmaradt. A budai teátrumzárás után Anna Debrecenben szerepelt. Bajza József és Fáÿ András három levélben is sürgette, hogy Anna csatlakozzon a társulathoz, a negyedik levél már Kántorné felmondólevele volt. A Pesti Magyar Színház megnyitóján Katona József nemzeti drámája, a Bánk bán nem „adathatott elő”, Szigligeti Ede, Róza jóbarátja, hiába járt közben Róza érdekében: Fáÿ András és Bajza József még nem bízta rá Gertrudis szerepét. A színház első bemutatója Eduard von Schenk Belizár című ötfelvonásos szomorújátéka lett. A férfi főszerepet, azaz Belizár szerepét Megyeri Károly, a női főszerepet, azaz Antoninát Laborfalvi Róza alakította, „aki kitűnően iparkodott, s kinek előrehaladása négy hónapi távollét után csakugyan meglepő volt”.

 

Kántorné, az első Gertrudis sohasem léphetett fel a Pesti Magyar Színházban (1840-től Nemzeti Színház). A Pestről címzett levelek közül csak a harmadik felszólítólevél jutott el hozzá, amikor súlyos betegen feküdt Debrecenben. Botra támaszkodva, elsebesedett lábbal, sántikálva, de sikerült fuvart kerítenie, hogy mihamarabb Pestre jusson. Elkésett, Pesten már a felmondólevele várta. Déryné, a nemzet legismertebb teátristája hiába könyörgött irgalomért, a színidirektorok hajthatatlannak bizonyultak…

 

Kántorné Engelhardt Anna, utolsó találkozásukkor – Kisróza további sorsa okán – durván összeszólalkozott Laborfalvi Rózával. Kevesen tudták, hogy Annának is volt egy kisleánya, akit titokban nevelőszülökhöz adott, s akik megfogadták, ha Marika betölti tizennyolcadik életévét, elmesélik neki az igazságot, bemutatják „igazi” édesanyjának. Anna utódját látta Rózában, eszébe jutott saját, nyomorúságos sorsa, ettől igyekezett megóvni Laborfalvi Rózát.

 

Kántorné Engelhardt Anna, az utolsó budai előadás után Debrecenbe sietett, Marika tizennyolcadik születésnapjára. Időben érkezett Marika kézfogójára is, és természetesen nem árulhatta el a kisleánynak és jövendőbelijének valódi származását. Anna összeomlott, úgy érezte leányát végleg elvesztette, súlyosan megbetegedett: a lelki megrázkódtatás borzalmas fizikai fájdalmakkal járt.

 

Laborfalvi Róza mit sem tudott Anna titkáról. Kántorné mindig szeretettel, kedvesen fogadta őt. Anna nem felejtette el, hogy Lángh Ádám János mellett Benke Józsefnek, Róza édesapjának köszönhette, hogy teátrista lett. Benke „Pápi” nap mint nap emlegette Jucinak (azaz Rózának), hogy Kántorné a legnagyobb magyar tragika, s reméli, hogy egyszer majd Róza is nyomába érhet. Laborfalvi Róza elismerte Anna tehetségét, ám ösztönösen kerülte társaságát, valami érthetetlen és megmagyarázhatatlan viszolygással figyelte Annát, s ez az érzés, Kisróza miatt, egyre erősebb ellenszenvvé vált.

 

Szigligeti Ede, a fiatal színpadi szerző, az új teátrum titkára fültanúja volt a két színésznő hangos veszekedésének. Szigligeti halálosan szerelmes volt Rózába, aki nem viszonozta érzelmeit. Szigligeti tudomásul vette Róza döntését, de élete végéig a legjobb barátja maradt Laborfalvi Rózának és családjának. A színidirektorok Szigligeti titkár úrra bízták az új teátrum augusztusi nyitó előadására és az új társulat első ülésére szóló meghívók postázását. Hogy, hogy nem, Kántorné csak a harmadik és a negyedik levelét kapta meg…

 

 

Kántorné Engelhardt Anna, az első Gertrudis, aki sohasem léphetett fel a Nemzeti Színházban, utolsó tíz évében öregen és betegen, de folytatta addigi vándorkomédiás életét. Az addigi legnagyobb magyar tragika egyre kisebb szerepekkel járta mindkét magyar hazát, majd végleg Erdélyben, Marosvásárhelyen telepedett le. Az első Gertrudis utolsó éveiben sokat szenvedett, éhezett, s amikor már szerepeket sem vállalhatott, a marosvásárhelyi játékszín alkalmazta jegyszedőként…

 

 

A pesti Magyar Színházban 1839. március 23-án mutatták be a Bánk bánt. Gertrudis szerepét Laborfalvi Róza játszotta…