1.

 

 

Gróf Teleki Blanka festőművésznek készült. Budán, nagynénje Brunszvik Terézia Mikó utcai házában Heinrich Thugut osztrák művésznél kezdett el rajzolni és „ecsetelgetni”. Váratlan betegsége miatt aztán abbahagyta a festést, ám évekkel később újrakezdte. Amikor húgával, Teleki Emmával és Brunszvik Teréziával, az első óvoda felállítójával Szászországban járt, számos műgyűjteményt is meglátogatott, Münchenben pedig August von Bayernél és Peter von Corneliusnál folytatta megkezdett művészi tanulmányait. Kolozsvárott, Barabás Miklós magánnövendéke volt, utóbb két évet Párizsban töltött, ahol Léon Cogniet műtermében tanult.

 

 

Miközben a Teleki-leányok – elsősorban Brunszvik Terézia révén – megismerkedhettek a kor legszínvonalasabb nőnevelési munkáival, irodalmi szalonokba és művészeti iskolákba látogattak, a magyar nyelven kívül kiválóan megtanultak németül, angolul és franciául is. Az „elragadó contessek” a rendkívül művelt nagynénivel sorra járták Nyugat-Európa (Németország, Svájc és Franciaország) legismertebb pedagógiai intézményeit. Teleki Emma Párizsban találta meg élete nagy szerelmét Auguste de Gérando (De Gérando Ágoston) személyében. Teleki Blanka Párizsban végleges elhatározásra jutott: Magyarországra hazatérve, elsősorban a főrendű magyar leányok számára, nevelőintézetet alapít.

 

 

„…nevelőintézet nyittassék, melyben az anyai nyelvvel együtt a haza szent szeretete is oltassék bele minden leányszívbe. Tanulja meg a magyar leány az idegent becsülni, a hazait pedig forrón szeretni!”

(Teleki Blanka: Szózat a magyar főrendű nők nevelése ügyében, 1845)

 

 

2.

 

 

Teleki Blanka végleg felhagyott a festéssel. Lakást bérelt Pesten, a gróf Széchenyi István által kialakított új pesti ligetben, amelyet a pesti polgárok ekkortájt kezdtek el Séta utcának (később Sétatér utca, ma: Bank utca) nevezni. A nevelőintézet 1846-ban elindult „első évfolyama” mindössze két kisleányból – Puteáni Rózsa, Deák Ferenc keresztgyermeke és Erdélyi Erzsébet – állt, akiknek vezető főtanárául Vasvári (Fejér) Pált nevezték ki. A felvételre jelentkező növendékek életkorát Teleki Blanka 8–12 évben szabta meg (később az életkort 12 évre emelte). Osztálybeosztást, évekre tagolt tantervet nem készített, csupán az oktatandó tantárgyak sorát állította össze (magyar és világtörténet, magyar, francia, német nyelv és társalgás, rajz, tánc, kézimunka stb.). Az újdonság a Teleki-intézetben nem a program volt, hanem az, hogy a tanítás kizárólagosan magyar nyelven folyt!

 

 

Miután az első évben mindössze két hallgató jelentkezett a „növeldébe”, maga Teleki Blanka lepődött meg a legjobban, amikor a második tanévben annyira nagy volt az érdeklődés, hogy sokakat vissza kellett utasítani. A puritán szellemű grófnő eszményképe tudott lenni növendékeinek. Velük hallgatta az előadásokat, együtt étkeztek, részt vett kirándulásaikon, sétáikon. Társaságba ritkán járt, igyekezett minden idejét növendékeivel tölteni, jóllehet a közvetlen pedagógiai felügyeletet Leövei Klára látta el.

 

 

„…kaczérkodni a szabadsággal nem szabad; azt magára ölteni, mert divat, mert jól áll – szentségtörés!”

(Teleki Blanka: Elébb reform, azután nőemanczipatio, 1847)

 

 

3.

 

 

Teleki Blanka polgártárs 1848. március 15-én a Sétatér utcai házban lévő magán-leánynevelőintézetében, hallgatói tetszésnyilvánítása mellett elszavalta a Nemzeti dalt – minden bizonnyal ő volt Petőfi leghíresebb költeményének első női előadója. A forradalom alatt Teleki Blanka és Leövei Klára közösen vezették a növendékeket a különböző gyűlésekre, ahol a kisleányok büszkén vallották magukat Vasvári Pál tanítványainak. Hét leányka a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jegyében proklamációt írt a nők felszabadítása érdekében. Néhány héttel később maga Teleki Blanka fogalmazott meg egy kiáltványt a nők művelődési és politikai jogai mellett, sőt azt is felvetette, hogy a nők akár az „univerzitások katedráin” is helyt kaphatnának. Teleki Blanka, 1848. május 30-án, az Unió kimondása idején, részt vett Kolozsvárott az erdélyi országgyűlésen. Amikor az ellenség 1848 decemberében már Pestet fenyegette Teleki Blanka – részben az anyák kérésére – önként megszüntette iskoláját. Ezzel azonban csak az iskola története ért véget…

 

 

Mivel minden összeomlott, Teleki Blanka Pálfalvára, a Teleki család Szatmár megyei kúriájára vonult vissza. A szinte megközelíthetetlen településen számos üldözöttet rejtegetett: ajtaja minden bujdosó előtt nyitva állt. Sok tiltott könyvet is beszerzett, illegális forradalmi nyomtatványokat támogatott, némelyikbe néha maga is írt. Gyűjtötte továbbá a forradalom beszédeit, kiadványait, emlékeit, ereklyéit.

 

 

„Kegyelmességed lakosztálya a szabadságeszmék műhelye!”

(Leövei Klára segédtanító levele Teleki Blankához, 1850)

 

 

4.

 

 

Teleki Blanka honpolgár levelezését a bécsi rendőrség elfogta, a grófnőt Leövei Klárával és volt tanítványával, Erdélyi Erzsivel együtt, 1851. május 13-án letartóztatták, a pesti Újépületbe szállították, és haditörvényszék elé állították. A vádirat szerint a pálfalvai otthon „búvóhely”, „politikai laboratórium” és „veszélyes mesterkedések színhelye” volt. A két nevelő ellen szervezkedésre szóló bizonyítékokat nem találtak, legsúlyosabb vétkük az volt, hogy növendékeiket forradalmi szellemben nevelték, illetve forradalmi tartalmú írásműveket terjesztettek. A felsorolt vétségek alapján Teleki Blankát tíz évi, Leövei Klárát öt évi, Erdélyi Erzsit tizenhárom havi kufsteini börtönbüntetésre ítélték.

 

 

Miközben minden újra összeomlott, Teleki Blanka újra rajzolni kezdett. Megörökítette a kufsteini tájat, rabtársait, börtönjeleneteket rajzolt, elkészítette Leövei Klára portréját. Teleki Blanka politikai foglyot azonban nemsokára minden könyvétől, írószereitől és rajzolóeszközeitől megfosztották. Különválasztották őt Leövei Klárától is, és a hírhedt Császártorony sötét és nyirkos zárkájába csukták.

 

 

Miután minden újra összeomlott, Teleki Blanka egészségi állapota súlyosan megrendült, jóllehet fogva tartásának utolsó szakaszában ismét jobb elhelyezést kapott (átszállították Laibachba), már többé nem épült fel. Teleki Blanka politikai fogoly napra pontosan hat évvel letartóztatása után, amnesztiával, 1857. május 13-án szabadult.

 

 

Mivel a lelkileg meggyötört, súlyosan beteg grófnőt a császári titkosrendőrség még mindig veszélyesnek ítélte, továbbra is állandóan megfigyelték, zaklatták. Teleki Blanka húga, Emma, ekkor Párizsban élt, Blanka őt látogatta meg, amikor 1862 októberében meghalt.

 

 

Gróf Teleki Blanka polgártárs, honpolgár, politikai fogoly, az első magyar nőnevelő intézet alapítója, a párizsi montparnasse-i temetőben nyugszik.

 

 

Talán egyszer végleg hazatér…