Losonczy Géza
politikus, újságíró, szerkesztő
Született: 1917. május 5. Érsekcsanád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
Meghalt: 1957. december 21. Budapest
Család
Sz: Losonczy Géza református lelkész, Réthy Ilona. Testvére: Losonczy György (1919–2003) orvos, epidemiológus, tudománydoktor. F: Haraszti Mária, Haraszti Sándor (1897–1982) újságíró leánya.
Iskola
Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit Baján (1927–1929), Cegléden (1929–1934) és Hajdúböszörményben végezte (1934–1935), a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban éretts. (1935). A debreceni Tisza István Tudományegyetem magyar–francia szakos középiskolai tanári okl. szerzett (1941); közben a franciaországi besançoni egyetemen is tanult (1939).
Életút
Diákévei alatt kommunista barátai (Donáth Ferenc és Zöld Sándor) révén ismerkedett meg a marxizmussal és került kapcsolatba a baloldali mozgalmakkal. A Márciusi Front debreceni csoportjának tagja, egyik vezetője (1937–1938), a Tovább és a Tiszántúli Független Újság munkatársa. Franciaországi tartózkodása idején megismerkedett a KMP Külföldi Bizottsága egyik ottani vezetőjével, Papp Lajossal (1939), akinek kezdeményezésére, hazatérése után felvették az illegális KMP-be. A Népszava újságíró-gyakornoka (1940–1942), részt vett az újság híres karácsonyi számának összeállításában (1941) és a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalapításában (1942). Rövid időre letartóztatták, az alagi csendőrlaktanyába vitték, majd rendőri felügyelet alá helyezték (1940). A nagy kommunista lebukások idején illegalitásba vonult, a Szabad Nép c. illegális lap egyik szerkesztője (1942 nyara), a Békepárt nevet felvett kommunista párt memorandumának egyik megszövegezője (Donáth Ferenccel, 1944. jan.). Az ország német megszállása (1944. márc. 19.) után a fegyveres nemzeti ellenállás tagja, részt vett a Magyar Front megalakításában.
A II. világháború után a Szabad Nép belpolitikai főmunkatársa (1945. márc.–1948. dec.). Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Dunántúl, 1945. jún. 24.–1945. nov. 24.), az MKP nemzetgyűlési képviselője (Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog választókerület, Kecskemét és Baja törvényhatósági jogú városokkal, 1945. nov. 24.–1947. aug. 31.), országgyűlési képviselő (Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog választókerület, Kecskemét és Baja törvényhatósági jogú városokkal, 1947. aug. 31.–1949. máj. 15. és Bács-Kiskun megye, 1949. máj. 15.–1951. jún. 27.).
Az MKP, ill. az MDP KV póttagja (1946. okt. 1.–1949. szept. 3.), az MDP KV tagja (1949. szept. 3.–1951. márc. 1. és 1956. okt. 24.–1956. okt. 31.). A Miniszterelnökség politikai államtitkára (1948. dec. 4.–1949. szept. 5.), a Népművelési Minisztérium államtitkára (1949. szept. 5.–1951. jan. 27.), a könyvtári selejtezés során elkövetett politikai hibák ürügyén leváltották (1951. jan.), a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója (1951. jan.–márc.). Koholt vádak alapján az ÁVH letartóztatta (1951. márc. 17.), kizárták a pártból (1951. máj. 22.), tizenöt év börtönre, politikai jogai tíz évre szóló elvesztésére és teljes vagyonelkobzásra ítélték (1951. okt. 12.). A börtönben tüdőbajt kapott, majd tüdővérzés érte, súlyos betegen szabadult (1954. júl. 30.), de elhatalmasodó börtönpszichózisa miatt a budapesti lipótmezei ideg- és elmegyógyintézetben és a mátraházi tüdőszanatóriumban gyógykezelték (1954 nyara–1955; perújítási tárgyalása során rehabilitálták: 1955. ápr. 30.). A Magyar Nemzet főmunkatársa (1954. nov.–1956. okt.). Nagy Imre kormányainak államminisztere (1956. okt. 30.–1956. nov. 4.).
Az MSZMP Intéző Bizottságának tagja (1956. okt. 31.–1956. nov. 4.).
A kialakuló sztálinista diktatúra idején a párt egyik jelentős ideológusa, aki kezdetben a Szabad Nép főmunkatársaként, majd a Miniszterelnökség politikai államtitkáraként az MDP agitációs cikkeiért felelt. A Rajk-per idején fenntartások nélkül hitt a volt bel- és külügyminiszter bűnösségében, a Szabad Népben név nélküli vezércikkben durva kirohanást intézett ellenük. 1951. jan. végén leváltották államtitkári posztjáról (ekkor apósa már két hónapja vizsgálati fogságban volt), és a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatójává fokozták le. Bukását formálisan az antikvárium állományából származó értékes külföldi könyvek bezúzása okozta, amiért őt tették felelőssé (ez volt az ún. selejtlista-ügy).
Kiszabadulása és rehabilitálása után a Nagy Imre (1896–1958) mártír miniszterelnök körül kialakuló ún. pártellenzék vezető személyisége, Haraszti Sándorral (1897–1982) és Vásárhelyi Miklóssal (1917–2001) közösen fogalmazta meg az írói memorandumot, amely tiltakozott az élet minden területén érvényesülő resztalinizálás ellen. Felszólalt a Petőfi Kör híres sajtóvitáján, önkritikus beszédben számolt le korábbi politikai nézeteivel (1956. jún.). A forradalom kirobbanásának éjszakáján kooptálták a KV-ba (1956. okt. 23–24.), amit azonban akkor visszautasított. Az MDP helyébe életre hívott MSZMP hétfős Ideiglenes Intézőbizottságának tagja, egyúttal a Nagy Imre-kormány államminisztereként a sajtóügyekkel is foglalkozott. A szovjet intervenció megindulásakor a Nagy Imre-csoport tagjaival közösen a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült (1956. nov. 4.). Miután szabad elvonulás fejében elhagyták a követség épületét (1956. nov. 22.), a szovjet hatóságok valamennyiüket letartóztatták, és a romániai Snagovba hurcolták. Ott 1957. ápr. 11-én a többiektől elkülönítették, majd a budapesti Fő utcai börtönbe szállították (1957. ápr. 17.).
Emlékezet
Losonczy Gézát a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjának szánták, de fogságában, éhségsztrájkja miatti mesterséges táplálás következtében tüdőgyulladást kapott. Mivel nem részesülhetett megfelelő orvosi ellátásban a börtönben életét vesztette (lényegében hagyták meghalni). Még aznap éjjel (1957. dec. 21.) felboncolták, és a Rákoskeresztúri Temető 301-es parcellájába temették.
Halálhírét a Nagy Imre-per és a kivégzések után kiadott hivatalos közleményben hozták nyilvánosságra. Nagy Imre és mártírtársainak kihantolása 1989. márc. 29-én kezdődött meg. Losonczy Géza földi maradványait ápr. 5-én találták meg, azonosításában a boncolás során végzett beavatkozások segítettek. Elítélt és kivégzett társaival együtt 1989. jún. 16-án ünnepélyesen újratemették.
A 300-as parcellában állították fel Jovánovics György szobrászművész mártíremlékművét, körülötte Nagy Imre miniszterelnöknek és mártírtársainak (Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József) sírjával. Az itt álló fekete gránit hasáb ponotsan 1956 milliméter magas. Losonczy Géza sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2009-ben). Tiszteletére a Kossuth téren emléktáblát helyeztek el (Kalmár János szobrászművész alkotása, 2009), ill. a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban is emléktábla őrzi emlékét. Életéről Kövér György akadémikus írt életrajzi monográfiát (1998-ban).
Elismerés
Magyar Szabadság Érdemrend (bronz, 1947), a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (1948).
Szerkesztés
A debreceni Tovább c. politikai lap munkatársa (1938), majd a lap folytatásaként a budapesti Tovább c. politikai-kulturális hetilap főszerkesztője (1947).
Főbb művei
F. m.: A középosztály válsága. L. G. előadása az MKP Politikai Akadémiáján. (Bp., 1947)
Kommunista erkölcs. (Szemináriumi füzetek falusi alapfokú szemináriumok számára. 10. Bp., 1948)
A magyar ifjúságért. Az előszót írta Nonn György. (A Magyar Ifjúság Népi Szövetsége kiadványa. Bp., 1948)
Az egyház és a demokrácia kérdéséhez. Orbán Lászlóval és Révai Józseffel. (Az MKP Országos Oktatási Osztálya kiadványa. Bp., 1948)
A népi demokrácia harca az egyházi reakció ellen. L. G. előadása az MDP Politikai Akadémiáján. (Bp., 1949)
Magnyerjük az élet csatáját. Beszámoló a béke híveinek párizsi Világkongresszusáról. A bevezetést írta. (Bp., 1949)
L. G. felszólalása az országgyűlés alkotmánytervezetről szóló vitájában. (Állam és Közigazgatás, 1949)
A Vatikán és az amerikai imperializmus szövetsége. L. G. előadása az MDP Politikai Akadémiáján. (Bp., 1950)
L. G. felszólalása a Petőfi Kör 1956. jún. 27-i sajtóvitájában. Közli Hegedűs B. András. (Litreratura, 1989).
F. m.: írásai a Társadalmi Szemlében: Ifjúság a válaszúton. (1946. 2.)
A politikai helyzet. (1946. 11.)
A választásoktól a kormány megalakításáig. (1947. 9–10.)
Wroclaw mérlege. (1948. 10–11.)
A „Szovjet Kultúra” megjelenéséről. (1950. 1.)
A Vatikán és az amerikai imperializmus szövetsége. (1950. 5.)
A stockholmi értekezlet után. (1950. 6.)
A „vígszínházi csata” és a kritikátlan kritika. (1950. 7–8.)
Színházaink a szocialista fejlődés útján. (1950. 10.).
F. m.: írásai a Szabad Népben: Szabad ország – erős munkásmozgalom. (1945. márc. 25.)
Kommunista rohammunka. (1945. ápr. 15.)
Verseny az újjáépítésért. (1945. jún. 3.)
A magyar demokratikus ifjúság ünnepére. (1945. jún. 10.)
A Dunamedence új arca. (1945. jún. 26.)
Magyar demokrácia. (1945. júl. 5.)
Kaptál földet, adj kenyeret! (1945. júl. 10.)
A demokratikus Romániában. 1–2–3. (1945. aug. 10–11–15.)
Hajsza a magyar jövő ellen. (1946. szept. 15.)
A magántanárok státusrendezése. (1946. dec. 15.)
Októberi forradalom – emigráció. Buchinger Manó könyve. (1947. jan. 5.)
Jegyzetek értelmiségi kérdésekről. (1947. febr. 16.)
„Dicsértessék a nép neve.” (1947. márc. 15.)
Régi méreg új palackban. (1947. ápr. 13.)
Az Eötvös Collegium vitájához. (1947. ápr. 17.)
Sztálin levelének tanulságai. (1947. máj. 18.)
A pesti Broadway és a polgári életforma. (1947. aug. 3.)
Az MKP listavezetői: Rákosi Mátyás. (1947. aug. 10.)
Az MKP listavezetői: Gerő Ernő. (1947. aug. 17.)
Az MKP listavezetői: Révai József. (1947. aug. 24.)
Az MKP listavezetői: Molnár Erik. (1947. aug. 29.)
Ellenvetések a kormányprogram-javaslatra. (1947. okt. 5.)
A kormányküldöttség bukaresti útjának jelentősége. (1947. nov. 27.)
„A diktátor” [Chaplin filmje] Magyarországon. (1947. dec. 21.)
Szekfű Gyula: Forradalom után. (1948. jan. 11.)
Moszkva, a jókedv és a munka városa. (1948. febr. 25.)
A márciusi ifjúság útján. (1948. márc. 14.)
Mindszenty és az ifjúság erkölcse. (1948. máj. 14.)
Erkölcsi és szellemi újjászületés. (1948. jún. 24.)
Mikszáth Kálmán és akiknek nem kell. (1948. szept. 26.)
A „Talpalatnyi föld” és az új magyar film útja. (1948. dec. 25.)
A népi demokrácia felszámolja a négyévszázados fekete reakciót. L. G. előadása az MDP Politikai Akadémiáján. (1949. jan. 20.).
Irodalom
Irod.: L. G. levele Révai Józsefnek. Közli Standeisky Éva. (Budapesti Negyed, 1995. 2.)
Vincent Savarius [Szász Béla]: L. G. (Szemle, 1963)
Molnár Miklós: Fakereszt egy jeltelen sírra. L. G. emlékezete. (Irodalmi Újság, 1988. 2.)
Kövér György: L. G. és Losonczy Géza feljegyzései 1956. nov.–1957. jún. (História, 1990. 2.)
Kövér György: A halálhoz vezető út. L. G. 1957. ápr.–dec. (Valóság, 1991)
Kövér György: L. G. utolsó napjai. (Világosság, 1992)
Kövér György: Reformált kommunizmus és bűntudat. L. G. 1951–1956. (Protestáns Szemle, 1993 és K. Gy.: Biográfia és társadalomtörténet. Bp., 2014)
Kövér György: Ellentmondások csapdájában. (Rubicon, 1995. 8.)
Kövér György: Balra át. L. G. és a „Debreceni Márciusi Front”. 1936–1938. (Debreceni Szemle, 1996)
Kövér György: 12 nap L. G. életében. 1956. okt. 23.–1956. nov. 3. (Századvég, 1997)
Kövér György: L. G. Monográfia. Az előszót írta Vásárhelyi Miklós. (Bp., 1956-os Intézet, 1998).
Irod.: Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Ember Judit: Menedékjog – 1956. (Bp., 1989)
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. 1944. dec. 21.–1945. nov. 29. Főszerk. Vida István. (Bp., 1994)
Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek. 1938–1948. (Bp., 1997)
Az 1945. nov. 29-re összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Vida István. (Bp., 1998)
Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848–2004. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
Óvári József: Kaposvár, 1956. A Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács – 1956. október 30. – emlékére. (Bp., 2005)
Az 1947. év szept. 16-ára összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József és Vida István. (Bp., 2005)
A per. Nagy Imre és társai. 1958, 1989. (Az 1956-os Intézet és a Nagy Imre Alapítvány közös kiadása. Bp., 2008).
neten:
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019
