Rajk László

Született: 1909. március 8. Székelyudvarhely, Udvarhely vármegye
Meghalt: 1949. október 15. Budapest

Család

Református családból származott. Sz: Reich József (†1924) erdélyi szász csizmadiamester, Mészáros Vilma. Tizenegyen voltak testvérek, Rajk László volt a kilencedik. Testvérei közül: Rajk Endre (1899–1960) Szálasi Ferenc híve, a nyilas hatalomátvétel után készletgazdálkodási kormánybiztos és közellátásügyi miniszterhelyettes. További testvérei: Rajk József (1891–1936) csizmadia, Rajk Lajos (1892–1948) orvos, Rajk Gyula (1893–1975) az Angol–Magyar Bank tisztviselője, majd a Globus Könyvkiadó ügyvezető igazgatója, Rajk Sándor (1895–1976) csizmadia, Keszler Albertné Rajk Vilma (1897–1989) kalapkészítő, Soós Lajosné Rajk Erzsébet (1904–1991) adminisztrátor, Rajk Jenő (1906–1994) villamosmérnök, Nagy Zoltánné Rajk Berta (1911–1991) kalapkészítő, majd könyvelő és Rajk Béla (1913–1985) nyomdász. Rajk Lajos felesége: Bokor Vera (†1974. febr. 11. Bp. Temetés: 1974. febr. 22. Farkasrét), Bokor Lajos rendőrkapitány leánya. Bokor Lajos később is jó kapcsolatokat tartott a családdal, elsősorban neki köszönhető, hogy Rajk Lászlót első letartóztatásai után hamarosan szabadon engedték. F: Földi Júlia (1914–1981) politikus. Fia: Rajk László, ifj. (1949–2019) építész, díszlettervező, politikus.

 

Eredeti neve Reich László volt, a család az 1910-es években magyarosította a nevét előbb Rájkra, ami később Rajkra módosult. Apja és testvérei mind a Rajk, mind a Rájk névváltozatot használták.

Iskola

A székelyudvarhelyi református líceumban (1919–1924), a nyíregyházi református gimnáziumban tanult (1924–1927), Nyíregyházán éretts. (1927). A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar–francia szakon tanult (1927–1933); közben két szemesztert a besançoni egyetemen végzett (1929–1930); tanulmányait nem fejezhette be (1933. jún.).

Életút

Budapesten vasbetonszerelő munkás (Mór László álnéven, 1933–1935), és a Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetsége (MÉMOSZ) tagjaként kommunista szervezőmunkát végzett. Az 1935. évi építőmunkássztrájk szervezésében való részvételéért – mint román állampolgárt – kiutasították Magyarországról (1936. júl. 1-jén). Csehszlovákiában élt (Bertók János álnéven, 1935–1937), majd pártmegbízással, Firtos László álnéven, a spanyol polgárháborúban, a Nemzetközi Brigádok magyar zászlóaljában század politikai biztosként a köztársaságiak oldalán harcolt (1937. okt. 22.–1939. febr.), a köztársaságiak veresége után Franciaországba menekült. Kommunista múltja miatt internálták, a St. Cyprien-i (1939. febr.–1939. ápr.) és a gurs-i (1939. ápr.–1939 ősze), majd a Le Vernet-i internálótábor foglya (1939 ősze–1941. máj.). Franciaország német megszállása után németországi munkára jelentkezett, Espenheimben dolgozott néhány hónapig, de Bécsben megszökött, és visszatért Magyarországra (1941. aug. 25.). Magyarországon ismét letartóztatták (1941. okt.), Kistarcsán és a budapesti Margit körúti fegyházban őrizték (1941–1944. szept. 9.).

Szabadulása után a nemzeti ellenállás résztvevője, az újjászervezett magyarországi kommunista párt titkára (1944 szept.–1944. nov.). Miután újra lebukott, ezúttal Sopronkőhidára szállították (1944. dec. 11.), ahol a Vezérkari Főnökség különbírósága elé került. Testvére, Rajk Endre, a nyilas hatóságoknál elérte, hogy ügyét polgári bíróság tárgyalja. A fegyház kiürítésekor előbb osztrák, majd bajor területre hurcolták (végül egy formális tárgyalás során minden vádlottal együtt felmentették; 1945 máj.-ban tért vissza Magyarországra).

Az MKP, ill. az MDP KV tagja (1945. máj. 22.–1949. jún. 11.) és az MKP, ill. az MDP PB tagja (1945. máj. 22.–1949. jún. 11.). Az MKP KV titkára (1945. máj. 22.–1946. okt. 1.) és az MKP Nagy-budapesti Területi Bizottsága titkára (1945. máj. 22.–1945. nov. 22.). Az MKP főtitkárhelyettese (1945. nov. 22.–1946. okt. 1.). Belügyminiszter (1946. márc. 20.–1948. aug. 5.), külügyminiszter (1948. aug. 5.–1949. jún. 11.). Az MDP KV titkára (1948. jún. 14.–1949. jún. 11.). Az MDP KV Szervező Bizottsága tagja (1948. nov. 27.–1949. jún. 11.).

 

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Dunántúl, 1945. jún. 24.–1945. nov. 4.), nemzetgyűlési képviselő (Nagy-Budapest, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.). Országgyűlési képviselő (Fejér és Komárom-Esztergom vármegyék Székesfehérvár törvényhatósági jogú várossal 1947. aug. 31.–1949. máj. 15.), az államfői jogok egy részét gyakorló háromfős Nemzeti Főtanács tagja (1945. dec. 7.–1946. febr. 2.). A Magyar Függetlenségi Népfront titkára (1949. febr. 1.–1949. máj. 30.).

Rajk László Franciaországi egyetemi évei alatt ismerkedett meg a radikális szocialista és kommunista eszmékkel, hazatérése után Budapesten marxista köröket szervezett Fejtő Ferenccel (1909–2008) és Szász Bélával. Stolte István javaslatára csatlakozott az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségéhez (KIMSZ), és felvették a KMP-be is (mindkettő: 1931-ben). Tevékenységéért több ízben letartóztatták, három hónapi vizsgálati fogság után bizonyítékok hiányában szabadon bocsátották (1932), másodszori lebukása után szintén felmentették, az egyetemről azonban kizárták (1933. jún.). Miután kiutasították Magyarországról, Csehszlovákiában telepedett le: Prágában élt, majd Pozsonyban csatlakozott a kommunista irányítás alatt álló Magyar Fiatalok Szövetségéhez (MFSZ). Itt várta ki, hogy az MKP engedélyezze a spanyolországi polgárháborúban való részvételét.

Spanyolországban, Albacetében csatlakozott a Nemzetközi Brigádok Rákosi-zászlóaljához, amelynek feladata az ország északi és déli részét uraló francóista erők utánpótlásának az elvágása volt. Rajk László újoncszázada 1938. febr. 9-én hagyta el a kiképzőtábort (parancsnoka Szalvai Mihály (1899–1955) volt, aki nemsokára őrmesterré léptette elő). A bukás után franciaországi internálótáborok foglya (1939–1941), ahol többször is sikertelenül próbálkozott szökéssel, ill. sztrájkot és egyéb tiltakozó akciókat szervezett az embertelen körülmények miatt. Franciaország német megszállása után az itt szolgáló SS-tisztek rendszeresen toboroztak munkásokat az internálótáborokban őrzött foglyokból. Mivel Rajk László építőmunkás volt, elfogadták jelentkezését egy Lipcse melletti település, Espenheim szintetikus gázt előállító gyárába. Három társával megszökött, és az illegális német kommunisták segítségével – Bécsen keresztül – visszatért Magyarországra (1941. aug. 25.). Nemsokára ismét letartóztatták, a budapesti Margit körúti fegyházban tartották fogva. Családi kapcsolatai révén a börtön adminisztratív részlegébe került: a 4. sz. irodában a börtönnyilvántartással foglalkozott, így itt is folytathatta kommunista szervezőmunkáját: meghamisította a törzskönyveket, így elintézhette, hogy néhány harcostársa előbb szabaduljon. Szabadulása (1944. szept. 9.) után illegalitásba vonult (fedőneve ekkor Barna András volt).

 

A Magyar Front egyik vezetőjeként a világháborúból való kilépés lehetőségeiről tárgyalt Horthy Miklós kormányzó megbízottjával (1944. okt. 11.), szoros együttműködési egyezményt kötött a Demény Pál (1901–1991) vezette legnagyobb, nem moszkvai irányítás alatt álló kommunista frakcióval, több megbeszélést folytatott a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága Katonai Vezérkarának tagjaival is (1944. nov.). A nyilas hatóságok ismét letartóztatták, Sopronkőhidára szállították (1944. dec.). Miután testvére, Rajk Endre megmentette a halálbüntetéstől, az előrenyomuló szovjet csapatok miatt fogolytársaival együtt gyalog útnak indították a mauthauseni koncentrációs tábor felé. A sopronkőhidai börtön foglyai három héten át naponta negyven kilométert mentek a tábor felé. A menekülő nyilas haditörvényszék végül feloszlatta a „mozgó fegyházat”, és egy formális ítélettel valamennyi foglyot felmentették.

Hazaérkezése után, már a legális MKP első országos értekezletén a KV és a PB tagjává választották, egyúttal a párt budapesti (első) titkáraként, ill. főtitkár-helyetteseként is tevékenykedett. A Nagy Ferenc vezetésével megalakult koalíciós kormányban a kommunista párt vele cserélte fel a posztján „gyengekezűnek” bizonyult Nagy Imrét. Belügyminiszterként radikális módszerekkel segítette elő a kommunisták térnyerését a közigazgatási apparátusban. Nevéhez fűződik a politikai tisztogatásként elindított B-listázásnak nevezett, politikai okokból történt elbocsátási hullám. Hivatali ideje alatt megnőtt a rendőrség és különösen a Belügyminisztérium (BM) Államvédelmi Osztályának (ÁVO) hatalma. Egyik szervezője, felügyelője és levezénylője volt az MKP legnagyobb koalíciós partnerének szétverése céljából konstruált köztársaságellenes összeesküvés „felgöngyölítése”. Jelentős szerepet játszott az MKP által a választói névjegyzékkivonatok segítségével végrehajtott kékcédulás csalássorozat lebonyolításában (1947. aug.).

 

Rajk László belügyminiszter, a kommunista hatalomátvétel érdekében végrehajtott radikális intézkedései miatt a párton belül többször is éles konfrontációba és erős rivalizálásba keveredett Péter Gáborral (1906–1993), az ÁVO vezetőjével és az őt támogató Farkas Mihállyal, a fegyveres testületeket felügyelő főtitkárhelyettessel. A szociáldemokratákat beolvasztó új kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) 1948. jún.-i megalakítása után újraszervezték a párt szervezeti struktúráját. Rajk László továbbra is a PB tagja maradt, de felügyeleti köreinek szűkítésével a pártvezetésen belüli súlya csökkent. Néhány hónap múlva a belügyi tárcát is elvették tőle, és az akkori külpolitikai viszonyok között jelentéktelennek számító külügyminiszteri posztot kapta meg (1948. aug. 5-én). A többpártrendszer végleges felszámolásának céljával létrehozott Magyar Függetlenségi Népfront főtitkárává történt kinevezése (1949. febr. 1-jén) már a végleges bukását és a Rajk-pert készítette elő.

Emlékezet

Rajk Lászlót Rákosi Mátyás közvetlen utasítására tartóztatták le (1949. máj. 30.), fosztották meg miniszteri tisztétől és PB tagságától (1949. jún. 11.). Kegyetlen kínzások után párthűségére hivatkozva, és esetleges későbbi szabadon bocsátásának reményét megcsillantva sikerült közreműködésre bírni. Egy szovjet mintára megrendezett nagyszabású koncepciós kirakatperben a titói Jugoszlávia ellen folytatott kémkedés fővádjával – ezen kívül a nyugati hatalmak javára folytatott kémkedés, trockizmus, rendőrségi besúgás mellékvádjával – első- (1949. szept. 24.) és másodfokon is halálra ítélték (1949. okt. 14.) és három másik társával (Pálffy Györggyel, Szalai Andrással és Szőnyi Tiborral) együtt kivégezték. Az ítéletet 1949. okt. 15-én végrehajtották, majd valamennyiüket jeltelen sírba temették. A Rajk-pert további, több mint harminc szatelitper követte, amelyek során még tizenkét embert végeztek ki. Rajk Lászlót 1955. nov. 25-én, rehabilitálták, újratemetése a sztálinista vezetés elleni első nagy tömegdemonstráció (1956. okt. 6-án), az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanását megelőző egyik fontos esemény volt.

 

Az MDP KV 1956. okt. 3-án hivatalos közleményt adott ki, amely szerint Rajk László, Pálffy György, Szalai András és Szőnyi Tibor elvtársakat a párt saját halottainak tekinti, ünnepélyes és kegyeletteljes temetésük 1956. okt. 6-án délután 6 órakor lesz a Kerepesi úti Temetőben, a munkásmozgalom nagy halottai számára fenntartott sírhelyen. A temetés megrendezésére a KV és a PB tagjaiból bizottság alakult. A bizottság tagjai: Apró Antal, Bata István, Csébi Lajos, Gáspár Sándor, Kiss Károly, Kovács István, Lukács György, Major Tamás, Marosán György, Mező Imre, Münnich Ferenc és Vég Béla elvtársak. A temetés napján, 1956. okt. 6-án, szombaton, a Szabad Nép gyászkerettel és Soha többé! címfelirattal, ill. a négy kivégzett fényképével és életrajzaival jelent meg. A gyászszertartáson, a Kerepesi úti Temetőben, a Kossuth-mauzóleum előtt felállított négy ravatalhoz több mint százezer ember zarándokolt. A koporsók előtt a Minisztertanács és az MDP PB tagjai álltak díszőrséget. A temetésen a Hazafias Népfront nevében Apró Antal, a magyar partizánok és a spanyolországi harcosok, bajtársak nevében Münnich Ferenc, a Magyar Néphadsereg tisztjei nevében Janza Károly altábornagy, a vádlott-társak nevében Szász Béla író, a barátok és régi harcostársak nevében Orbán László búcsúzott az ártatlanul kivégzettektől.

 

Születésének hatvanadik és halálának huszadik évfodulóján róla nevezték el a budapesti XIII. kerületi Pannónia utcát, ahol bronz domborműves emléktábláját (Varga Imre alkotása) is elhelyezték. 1990-től a Rajk László utca neve ismét ismét Pannónia utca, emléktábláját pedig 1995-ben ifj. Rajk László áthelyezte a Munkásmozgalmi Panteonból Fiumei úti Nemzeti Sírkert 11. parcellájába áttemettetett, Rajk László sírjára. Szintén ekkor, 1969-ben nevezték el róla a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem (MKKE) Rajk László Szakkollégiumát (1969-ben). A kollégium könyvtárában mellszobrát helyezték el (1975. nov. 21-én, a szobor sorsa és alkotója nem ismert). Születésének nyolcvanadik évfordulóján Gárdonyban leplezték le egyetlen köztéri mellszobrát (mészkő, ifj. Szabó István alkotása, felavatták: 1989. márc. 7.).

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal és nagykeresztje (mindkettő 1947), Kossuth Érdemrend (1948), 48-as Díszérem (1949).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022