Dobi István

Született: 1898. december 31. Ószőny, Komárom vármegye
Meghalt: 1968. november 24. Budapest
Temetés: 1968. november 27. Budapest
Temetési hely: Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteon

Család

Nincstelen paraszti családból származott. Sz: Dobi István földműves, Csinger Julianna. F: 1921-től Száller Erzsébet. Leánya: Dobi Erzsébet (1922–); fia: Dobi Sándor (1925–1972).

Iskola

Hat elemi osztályt végzett.

Életút

Az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített (1916. ápr.–1918), a Tanácsköztársaság alatt vöröskatonaként harcolt, román fogságba esett (1919–1920. febr., szabadulása után besorozták a Nemzeti Hadseregbe, 1920 nov.-ben szerelt le). A Nagyatádi Szabó-féle földreform során két hold földet kapott, a földművelés mellett a MÁV-nál pályafenntartási napszámosként, majd egy fatelepen segédmunkásként dolgozott (1921–1931), utóbb alkalmi munkákból élt, rakodómunkás, kubikos, részes arató (1931–1936). A komáromi Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara munkatársa (1936–1939), majd az almásfüzítői olajfinomító munkása (1939–1941).

 

A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége és az MSZDP tagja (1920-as évek eleje), az MSZDP szőnyi szervezetének alapító elnöke (1930–1936), átlépett az FKgP-be (1936-tól), az FKgP országos nagyválasztmányának tagja (1936. aug.-tól), a földmunkás tagozat elnöke (1937-től). Az FKgP országgyűlési képviselőjelöltje (1939: Komárom-Esztergom vármegyei lista). A Magyar Parasztszövetség alapító tagja és függetlenített szervezőtitkára (1941. szept.–1943. máj.), a földmunkásszakosztály elnöke (1943. máj.–1944. márc.). Az ország német megszállása (1944. márc. 19.) után behívták katonának, tizedesként egy munkaszolgálatos századnál „keretlegény” (1945 tavaszán fogságba esett, 1945. jún.-ban tért haza szülőfalujába).

 

A II. világháború után az FKgP alelnöke (1945. aug. 20.–1947. jún. 1.), elnöke (1947. jún. 1.–1949), egyúttal az FKgP Országos Intéző Bizottsága (OIB) és Politikai Bizottsága (PB) tagja (1945–1949). Az FKgP PB által a párttagság felülvizsgálatára kiküldött ötös bizottság tagja (1948. dec.). A Magyar Parasztszövetség alelnöke (1945–1947), elnöke (1947. jún.–1948. szept.). A Magyar Parasztok Értékesítési, Beszerzési és Fogyasztási Szövetkezete igazgatóságának tagja (1946–1947). Az Országos Zöldmező Szövetség elnöke (1947–1948). Az Országos Földművelésügyi Tanács tagja (1947–1948). A Termelőszövetkezeti Tanács elnöke (1951–1965).

 

A Nagy Ferenc- és a Dinnyés-kormány államminisztere (1945. nov. 15.–1946. febr. 23. és 1946. dec. 18.–1947. szept. 24.), földművelésügyi minisztere (1946. febr. 23.–1946. nov. 20. és 1948. ápr. 16.–1952. aug. 14.). Miniszterelnök, ill. 1949. aug.-tól a Minisztertanács elnöke (1948. dec. 10.–1952. aug. 14.). Az Elnöki Tanács elnöke (1952. aug. 14.–1967. ápr. 14.). Az MSZMP KB tagja (1959. dec. 5.–1968. nov. 24.).

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Dunántúl, 1945. jún. 24.–1945. nov. 4.), nemzetgyűlési képviselő (Fejér és Komárom-Esztergom vármegyék Székesfehérvár törvényhatósági jogú várossal, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.). Országgyűlési képviselő (Fejér és Komárom-Esztergom vármegyék Székesfehérvár törvényhatósági jogú várossal, 1947. aug. 31.–1949. máj. 15.; Magyar Függetlenségi Népfront, Fejér és Komárom-Esztergom vármegyék Székesfehérvár törvényhatósági jogú várossal, 1949. máj. 15.–1953. máj. 17.; Magyar Függetlenségi Népfront/Hazafias Népfront Fejér megyei lista 1953. máj. 17.–1958. nov. 16.; Hazafias Népfront Komárom megyei lista 1958. nov. 16.–1963. febr. 24. és 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.; Komárom [Komárom megye 9. számú egyéni választókerület], 1967. márc. 19.–1968. nov. 24.).

Magyar Függetlenségi Népfront/Hazafias Népfront alelnöke (1949. márc. 15.–1960. máj. 28.).

Az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke (1968. jan. 26.–1968. nov. 24.).

Politikai pályafutását az MSZDP-ben kezdte. Az 1935. évi országgyűlési választásokon azonban a nagyigmándi választókerületben kisgazdapárti programmal (sikerrel) fellépő Cseh-Szombathy László mellett korteskedett, akinek hatására átlépett az FKgP-be. A párt háború előtti balszárnyának – Nagy Ferenccel, Tildy Zoltánnal – egyik meghatározó személyisége. Támogatta és kezdeményezte az FKgP és az MSZDP parlamenti szövetségét (1943. aug.). A Magyar Parasztszövetség alapító tagjaként került kapcsolatba az illegális KMP-vel (1942-től), és a parasztszövetség földmunkás szakosztályában többször képviselte nézeteiket. Részt vett és felszólalt a népi írók szárszói konferenciáján (1943. aug. 23–28.), jelentős szerepet játszott a vésztői földmunkáskongresszus megszervezésében (1944. febr. 13.).

 

A II. világháború után belépett a Magyar Kommunista Pártba (MKP), de a kommunista vezetők egyetértésével az FKgP-ben is tag maradt, és a párt balszárnyának vezéralakja lett. A párt centrumának szétverése és Nagy Ferenc miniszterelnök emigrációba kényszerítése után az FKgP elnökévé is megválasztották, egyúttal átvehette a Magyar Parasztszövetség elnöki tisztét és a Kis Újság főszerkesztői székét. Az MKP-vel, majd a szociáldemokratákkal „egyesített” Magyar Dolgozók Pártjával (MDP) való feltétlen együttműködés híveként részt vett az FKgP elsorvasztásában, támogatta a kommunista rendszer kiépítését. Tevékenysége jelentősen hozzájárult a tervgazdálkodás, a hároméves terv bevezetéséhez, az államosításokhoz, és az előrehozott választásokhoz. A választási vereség (1947. aug. 31.) után elutasította az összefogást a még meglevő ellenzékkel, hitet tett a „népi demokrácia mellett”. Feloszlatta a Magyar Parasztszövetséget (1948. szept.), majd pártjával, az FKgP-vel elfogadtatta a kollektív gazdálkodás elvét, és elősegítette az egypártrendszer fedőszervének, a Magyar Függetlenségi Népfrontnak létrehozását.

 

Miniszterelnökként (= Minisztertanács elnöke) a politikai folyamatokra semmilyen befolyása sem volt, de pozíciója és megnyilvánulásai miatt felelős a korszakban elkövetett törvénysértésekért. 1952. aug.-tól a súlytalannak számító kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács elnöke lett. A forradalmat megelőző napokban az ún. somogyi összegzés vitáján egykori párttársai részéről kemény bírálatban részesült (1956. okt. 19.), a forradalom és szabadságharc idején végig a hivatalában maradt, nem vehetett részt az újjászerveződő kisgazdapárt vezetésében. A forradalom leverése után a törvényes Nagy Imre-kormány felmentésével (1956. nov. 4.) és Kádár János miniszterelnöki kinevezésével legalizálta az ellenkormányt (jóllehet az MSZMP-be csak 1959-ben lépett be).

 

A kádári rendszer első éveiben elsősorban agrárpolitikusként működött, szakértelmével a gyors szövetkezetesítést támogatta. A termelőszövetkezetek szervezésévell kapcsolatban szakmai vita alakult ki közte és Fehér Lajos között, a KB végül is Fehér Lajos koncepcióját támogatta: Dobi István elszigetelődött, 1965-ben lemondott a Termelőszövetkezeti Tanács elnöki tisztéről, majd államfői tisztéből is felmentették (1967. ápr. 14-én, de haláláig az Elnöki Tanács tagja maradt).

Emlékezet

Dobi István Budapesten hunyt el, a Kerepesi úti Temető (= Mező Imre úti Temető) Munkásmozgalmi Panteonjába (ma: Fiumei úti Temető, Nemzeti Sírkert) temették. A ravatalnál díszőrséget állt Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula és Nyers Rezső, az MSZMP PB tagjai. Az MSZMP KB és az Elnöki Tanács nevében Cseterki Lajos, az MSZMP KB tagja, az Országos Szövetkezeti Tanács nevében Szabó István, az MSZMP KB tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, a család, a barátok és a harcostársak nevében Ortutay Gyula, az Elnöki Tanács tagja búcsúzott. Az Elnöki Tanács 1968. nov. 29-i ülésén jegyzőkönyvben örökítette meg Dobi István emlékét.

 

Dobi István a Komárom megyei Szőny (= Ószőny) községben született, a Jókai utca 22. szám alatt. Szülőhelyén, a Komárom Megyei Múzeumi Szervezet, a Komárom Megyei Tanács VB határozata alapján Dobi István-emlékházat rendezett be (megnyitó: 1970. okt. 25-én). Az állandó kiállítás Dobi István forradalmi életútjának írott és tárgyi emlékeit mutatta be (az emlékház 1992-ben szűnt meg). A Komáromhoz tartozó Szőny település központjában emlékművét is felavatták (1971. máj. 17-én). Az életnagyságúnál nagyobb mellszobor Tar István szobrászművész alkotása, a szobor parkszerű környezetét Mester Árpád alakította ki. A rendszerváltás után, 1992-ben lebontották az emlékművet, helyén ma Gömbös László Hősi emlékműve látható. Halálának 10. évfordulóján róla nevezték el a Magyar Néphadsereg győri laktanyáját (Dobi István Laktanya, ma: Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyája). Az ünnepségen a laktanya művelődési otthonának parkjában Pató Róza szobrászművész alkotását is felavatták (1978. máj. 3.). A rendszerváltás után ezt a szobrot is lebontották, ma Kecelen, a Pintér Művek szoborparkjában látható. Születésének 80. évfordulóján emlékkiállítást rendeztek a tatabányai Komárom Megyei Könyvtárban (1968. dec.).

Róla nevezték el a budapesti X. kerületi Albertirsai utat (1975. aug.-ban, 1991-től ismét Albertirsai út…)

Elismertség

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1947), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje és nagykeresztje (mindkettő: 1947), Kossuth Érdemrend (1948), a Köztársasági Elnök Elismerésének Ezüstkoszorúja (1948), Magyar Népköztársasági Érdemrend I. fokozata (1950, 1955, 1958), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958), a Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1958), a Szocialista Munka Hőse (1967).

 

Nemzetközi Lenin-békedíj (első magyarként, 1961).

Szerkesztés

A Kis Újság főszerkesztője (1947. jún. 19.–1951. okt. 31.).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020