Pap János

Született: 1925. december 23. Kaposvár
Meghalt: 1994. február 22. Budapest

Család

Sz: Pap János öt kh földjén gazdálkodott, majd vasúti tisztviselő volt, Somogyi Horváth Éva.

Iskola

Négy elemi osztályt végzett (1936), a veszprémi és a keszthelyi gimnáziumban (1936–1941), majd a szegedi Állami Vegyipari Középiskolában tanult (1941–1944), a nyilas hatalomátvétel után megszökött leventeegyesületétől, a szovjet csapatok megérkezéséig bujkált, a háború befejezése után érettségizett (1946). Az MDP hathónapos pártiskoláján (1949) és kétéves pártfőiskoláján végzett (1954), a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Kar bányaművelési szakán (1954–1956) és a Veszprémi Vegyipari Egyetemen tanult (1959–1961), felsőfokú tanulmányait nem fejezte be.

Életút

Az Ajkai Erőmű vegyésztechnikusa (1946–1947), üzemi párttitkára (1947–1948), a két munkáspárt „egyesítése” után az MDP függetlenített üzemi titkára (1948. jún.–1948. nov.). Pártiskolai tanulmányainak befejezése után az MDP, 1956. nov.-től MSZMP Veszprém Megyei Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának oktatási felelőse (1949. márc.–1949. máj.), az Ipari és Közlekedési Osztály vezetője (1949. máj.–1957. nov.).

A forradalom és szabadságharc leverése után az újjászervezett állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) alapító tagja (1956. nov.-től), az MSZMP Veszprém Megyei Bizottsága első titkára (1957. nov.–1961. szept. 12.), belügyminiszter (1961. szept. 13.–1963. dec. 7.), a Minisztertanács elnökhelyettese (= miniszterelnök-helyettes 1963. dec. 7.–1965. jún. 30.), az MSZMP Veszprém Megyei Bizottsága első titkára (1965. júl. 1.–1985. márc. 28.).

Az MSZMP KB tagja (1959. dec. 5.–1985. márc. 9.).

Országgyűlési képviselő (Hazafias Népfront, Veszprém megyei lista, 1958. nov. 16.–1963. febr. 24. és 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.; Veszprém [Veszprém megye 1. sz. egyéni választókerület, 1967. márc. 19.–1971. ápr. 25.; 1971. ápr. 25.–1975. jún. 15.; 1975. jún. 15.–1980. jún. 8.; 1980. jún. 8.–1985. jún. 8.). Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke (1958–1985).

A forradalom és szabadságharc leverése után tevékeny részt vállalt a megtorlásban. Levelet intézett a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez az első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Brusznyai Árpád (1924–1958), a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnöke büntetésének súlyosbításáért (1957. nov. 2-án; közbeavatkozása következtében Brusznyai Árpádot halálra ítélték és kivégezték). A megtorlásokat levezénylő Biszku Bélát váltotta a belügyminiszteri székben (1961. szept.), és tagja lett az MSZMP KB titkos Koordinácós Bizottságának, ahol az adminisztratív KB-titkár vezetésével a bel- és igazságügyi szervek közötti informális egyeztetések zajlottak. Minisztersége alatt, a KB 1962. aug. 14–16-i ülésén hozott határozat nyomán történt meg a belügyi szervek állományából az 1956 előtti koncepciós eljárásokban részt vett legkompromittáltabb vezetők eltávolítása, áthelyezése a polgári életbe. A fegyveres testületek kormányfelügyeletét ellátó miniszterelnök-helyettessé nevezték ki (1963. dec.), majd 1964. okt. 30-ától az MSZMP PB határozata alapján állandó meghívottként részt vehetett a testület ülésein. 1965. jún.-ban felállították miniszterelnök-helyettesi székéből, és visszahelyezték a Veszprém megyei pártbizottság élére. 

 

Az 1960-as évektől jelentős szerepet játszott Veszprém megye ipari, mezőgazdasági és idegenforgalmi ágazatainak, valamint ezek újonnan kiemelt települési központjainak (Ajka, Tapolca, Várpalota) nagy ütemű fejlődésében. Nevéhez fűződik továbbá a veszprémi városközpontot érintő és azt megváltoztató beruházások kialakítása, a házgyári épületek alkalmazásával létrejövő új lakótelepek és az első magyarországi városkörüli teljes körgyűrű megteremtése. Miután megyei első titkárként nyugdíjba vonult (1985), felköltözött a fővárosba. A rendszerváltás után több alkalommal is felvetődött, hogy felelősségre vonják a megtorlásban játszott szerepéért.

Az 1990-es években váltak ismertté hatalomgyakorlási módszerei, amelyek miatt – egyes vélemények szerint – már életében a szocialista diktatúra esztelenségét és brutalitását megtestesítő szimbólum lett. Utolsó éveiben valószínűleg elborult elmével élt. Budapesti lakásában (II. kerület Csalán utca 39/d) szolgálati fegyverével előbb agyonlőtte feleségét, majd önmagával is végzett.

Elismerés

Magyar Népköztársasági Érdemérem (arany, 1950), Munka Érdemrend (1955 és 1959), Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1957), Munka Érdemrend (arany, 1967 és 1973), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Szocialista Magyarországért Érdemérem (1980), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1985). 

 

Dimitrov-emlékérem (bolgár, 1973).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020