Uszta Gyula

Született: 1914. június 22. Nagygút, Bereg vármegye
Meghalt: 1995. január 30. Budapest

Iskola

Négy elemi osztályt végzett (1925), erdőőri szakvizsgát tett (1940). Törzstiszti tanfolyamot (1949), magasabb parancsnoki tanfolyamot (1951), moszkvai Vorosilov Vezérkari Akadémiát végzett (1956).

Életút

Váriban juhászbojtár, gazdasági cseléd (1925–1927), Vencen településen kubikos, földműves, vasútépítő munkás (1927–1935), a Latorca Rt. beregújfalui, ill. nagyábránkai erdészetének erdőmunkása (1935–1940), erdőőre (1940–1942). A II. világháború idején a keleti fronton szolgált (1942–1943), Osztrogozsszkban szovjet hadifogságba esett (1943. jan.). A juzsai 165. és a krasznogorszki 27. hadifogolytáborban antifasiszta iskolában tanult (1943–1944), belépett a Magyar Kommunista Pártba (MKP, 1944). Kiképzése után Alekszej Fjodorovics Fjodorov tábornok partizánegységében harcolt Ukrajnában (1944. jan.–1944. aug.), majd a Rákóczi nevét felvett partizáncsoport tagjaként Munkács környékén hajtott végre diverzáns akciókat (1944. aug. 8-tól okt. 26-ig; a csoport feloszlatása után, 1944 végén tért vissza Magyarországra).

 

Az MKP Központi Vezetősége (KV) Gazdasági Hivatalának (1945–1946), az MKP Zemplén Vármegyei Bizottsága politikai munkatársa (1946–1947). Zemplén vármegye főispánja (1947. nov. 10.–1948. dec. 3.). Minden katonai előképzettség nélkül átkerült a Magyar Néphadsereg állományába (1948), ahol a tözstiszti tanfolyam elvégzése után ezredessé léptették elő (1949. máj.). Az esztergom-tábori harckocsizó ezred (1949. máj.–1949. aug.), az 1. páncélos hadosztály parancsnoka (1949. aug.–1950. márc.), vezérőrnagyi rangban a 7. sz. gépkocsizó hadosztály (1950. márc.–1951), majd a 11. gépesített hadtest parancsnoka (1951–1952), a Magyar Néphadsereg páncélos csapatainak parancsnoka (1952. nov.–1954. nov.). A honvédelmi miniszter első helyettese (1956. dec. 8.–1962. júl. 1.), honvédelmi miniszterhelyettes (1962. júl. 1.–1969. okt. 1.).

Az MSZMP KB tagja (1956. nov. 7.–1966. dec. 3.).

 

Országgyűlési képviselő (Magyar Függetlenségi Népfront, Borsod–Gömör és Zemplén–Abaúj választókerület, 1949. máj. 15.–1953. máj. 17.; Magyar Függetlenségi Népfront–Hazafias Népfront, Heves megyei lista, 1953. máj. 17.–1958. nov. 16.; 1958. nov. 16.–1963. febr. 24.; 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.; Hatvan [Heves megye 9. sz. egyéni választókerület], 1967. márc. 19.–1971. ápr. 25.; Kömlő [Heves megye 6. sz. egyéni választókerület], 1971. ápr. 25.–1975. jún. 15. és 1975. jún. 15.–1980. jún. 8.; Heves [Heves megye 11. sz. egyéni választókerület], 1980. jún. 8.–1985. jún. 8.). Az Elnöki Tanács tagja (1953. júl. 3.–1985. jún. 28.).

 

A Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHS) elnöke (1962. aug. 27.–1967. okt. 25.), az átszervezés után a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) főtitkára (1967. okt. 25.–1969. okt. 1.). A Magyar Partizán Szövetség főtitkára (1969. okt. 1.–1982. jan. 9.). A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) alelnöke (1982. jan. 9.–1989. okt.).

A forradalom és szabadságharc idején fejezte be tanulmányait Moszkvában (1956. okt. 29-én tért vissza Budapestre). A szovjet csapatok megindulásakor (1956. nov. 4.), Nagy Imre rádiószózata után, Janza Károly miniszterrel együtt az ellenállást megtiltó parancsot adott ki a magyar alakulatoknak. Még aznap Szolnokra távozott, ahol Kádár János megbízta a Honvéd Karhatalom felállításával és a Katonai Tanács megalakításával. Tagja lett az új állampártként szerveződő Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első – 1957. júniusig ideiglenes – Központi Bizottságának. 1956. decembertől a honvédelmi miniszter első helyetteseként szolgált, Révész Géza miniszteri kinevezéséig (1957. március 1.) gyakorlatilag ő irányította a Honvédelmi Minisztériumot. Az Ideiglenes Központi Bizottság 1956. dec. 3-i ülésének másnapján, dec. 4-én összehívta a Katonai Tanácsot, ahol a politikai akaratnak megfelelően döntöttek a forradalom eredményei mellett kiálló további megmozdulások erőszakos elfojtásáról: Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál (1956. dec. 6.), Salgótarjánban (1956. dec. 8.), Egerben (1956. dec. 12.) és az ország számos pontján a tüntető tömeg közé lőttek. Uszta Gyula szerepe nem tisztázott és mind a mai napig vitatott e megtorlásokban. A Nagy Imre-perben viszont a Maléter Pál ellen tett terhelő, rágalmakkal teli vallomásával hozzájárult a forradalom honvédelmi miniszterének halálra ítéléséhez (1958. jún.).

A megtorlásban játszott szerepe miatt személye az 1960-as évekre egyre nagyobb tehertétellé vált a Kádár-féle vezetés számára, ezért 1962. júl.-ban felmentették első miniszterhelyettesi tisztéből, de továbbra is miniszterhelyettesi beosztásban megtették a katonai felkészítést elősegítő Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHS) elnökévé, majd az átszervezett MHSZ főtitkára, utóbb a Magyar Partizán Szövetség főtitkára lett.

Elismertség

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), 48-as Díszérem (1948), Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozata (1950), Vörös Csillag Érdemrend (1953 és 1964), Kiváló Szolgálatért Érdemérem (1955 és 1964), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957), Szolgálati Érdemérem (1959), Vörös Zászló Érdemrend (1960), Szolgálati Érdemérem (15 év után 1964 és 20 év után, 1967), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Munka Érdemrend (arany, 1968), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Szolgálati Érdemérem (25 év után, 1974), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1974), a Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1981), a Magyar Népköztársaság kardokkal díszített Csillagrendje (1985).

 

Németország Fölött Aratott Győzelemért a Nagy Honvédő Háborúban 1941–1945 Érdemérem (szovjet, 1946), a Honvédő Háború Partizánja Érdemérem I. fokozata (szovjet, 1948). Bolgár Szocialista Forradalom 30. évfordulója (bolgár, 1975).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020