Veres József

Született: 1906. augusztus 25. Diósgyőr, Borsod vármegye
Meghalt: 1993. június 29. Budapest
Temetés: 1993. július 19. Budapest
Temetési hely: Rákospalota (hamvasztás, szóróparcella)

Család

Sz: Veres András (1874–1913) mészárossegéd, kocsmáros, Nagy Mária (1883–1921). Hatan voltak testvérek, édesapja halála után a család széthullott, őt a Cegléden élő nagybátyja nevelte. F: 1. 1940–1951: Hanzel Mária. Fia: Veres András (1945–) irodalomtörténész. 2. 1956–1970: Szabó Erzsébet (†1974. ápr. 7. Bp. Temetés, hamvasztás utáni búcsúztatás: 1974. ápr. 11. Farkasrét). Özvegy. 3. 1973–1993: Torma Elza.

Iskola

Három elemi osztályt végzett, lakatos segédlevelet szerzett, a II. világháború után az MKP pártiskoláján tanult (1945).

Életút

Segédlevele megszerzése után Pestszenterzsébeten alkalmi munkákból élt, majd a Fegyver- és Gépgyár Rt. (FÉG, 1927–1937), a Magyar Siemens-Schuckert Művek (1937–1941), a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek lakatosa (1941–1945).

 

A II. világháború után az MKP pestszenterzsébeti szervezete szervezőtitkára (1945. jan.–1946. jan.), az MKP pestszentlőrinci és az MKP budapesti-kőbányai szervezetének titkára (1946. jan.–1946. dec.), az MKP Nagy-budapesti Bizottsága Szervezési Osztályának vezetője (1947. jan.–1948. okt.), a Belügyminisztérium (BM) osztályfőnöke és a Közrendészeti Főosztály vezetője (1948. okt.–1950. jún. 30.), a BM államtitkára (1950. júl. 1.–1951. jan. 27.), a belügyminiszter első helyettese (1951. jan. 27.–1951. ápr. 19.). Az Egyesült Izzó munkaügyi főosztályvezetője (1954–1956), az MSZMP Budapesti XX. Kerületi (Pesterzsébeti) Bizottságának első titkára (1956–1958). Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke (1958. dec. 12.–1963. márc. 19.), munkaügyi miniszter (1963. márc. 20.–1970. jan. 30.).

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője (MKP, Budapest, 1945. ápr. 2.–1945. nov. 4.). Országgyűlési képviselő (Magyar Függetlenségi Népfront, Országos lista, 1949. máj. 15.–1951. ápr. 19.; Hazafias Népfront, Budapesti lista, 1958. nov. 16.–1963. febr. 24. és 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.).

Az MSZMP KB tagja (1959. dec. 5.–1989. okt. 7.).

A Magyar–Szovjet Baráti Társaság (MSZBT) alelnöke (1971–1989).

Édesapja halála után a gyámjául kirendelt nagybátyja nevelte, aki a három elemi osztály elvégzése után nem taníttathatta tovább. Egy könyvkereskedésben dolgozott mint kifutófiú, itt találkozott először politikai irodalommal. Később kovácsmesterséget tanult (más adatok szerint lakatos segédlevelet szerzett), felszabadulása után Pestszenterzsébetre költözött. Egy rövid ideig tagja volt a Nemzeti Egység Pártja (NEP) Munkástagozatának és a Nemzeti Munkaközpontnak, részt vett a Magyar Jövő Szövetség pestszenterzsébeti szervezetének létrehozásában (a Kettős Vérszövetségbe is felvették). 1933-tól kezdett komolyabban érdeklődni a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom különbötő ideológiái iránt: rendszeresen eljárt a vasas szakszervezet előadásaira, eszperantó tanfolyamaira, majd csatlakozott Weisshaus Aladár (1887–1963) nemzeti kommunista mozgalmához (1934-től), a mozgalom fedőszerveként működő Magyar Általános Munkásszövetség egyik vezetője (1936–1937). Weisshaus letartóztatása után belépett a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségébe (1937) és az MSZDP-be (1937), majd az illegális Kommunisták Magyarországi Pártja tagja (1941-től). Kommunista szervezkedés vádjával letartóztatták (1942. júl.), és hat hónapi börtönre ítélték (1942. júl.). Szabadulása után rövid ideig visszatért szakmájához, de rendőri felügyelet alatt állt, majd politikai múltja miatt büntetőszázadba osztották (1944. jún.). Alakulatától néhány nappal a nyilaspuccs előtt megszökött, a szovjet csapatok megérkezéséig a fővárosban bujkált.

 

A „felszabadulás” után az MKP pesterzsébeti, pestlőrinci és kőbányai szervezeteiben tevékenykedett, szervezőtitkári tevékenységére a pártközpontban is felfigyeltek, kiemelték és az MKP Budapesti Bizottsága Szervezési Osztályának élére állították. Itt ismerkedett meg Kádár Jánossal (1912–1989), akivel közeli barátságba került: Kádár belügyminiszterként áthelyeztette a BM-be, a Kádárt váltó Zöld Sándor minisztersége idején államtitkárrá léptették elő. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatta (1951. ápr. 19.), kizárták a pártból, egyúttal megfosztották parlamenti mandátumától. Kádár János perének egyik mellékperében, a Tariska István és társai per másodrendű vádlottjaként, koholt vádak alapján tizenöt év börtönre ítélték, amely a fellebbezés visszavonása után jogerőre emelkedett (1951. okt. 20.). Első feleségétől kényszerválással választották el. A perújítási tárgyaláson a legtöbb vádpont alól felmentették (1954. júl. 23.), ám újabb törvénysértéssel az 1942-es letartóztatása során tanúsított magatartását „besúgással elkövetett népellenes bűntettnek minősítették” ezért újabb egy év börtönre ítélték (amelyet addigi fogvatartásával kitöltöttnek vették, és szabadon bocsátották; a Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa teljes mértékben rehabilitálta: 1956. szept. 1.).

 

A forradalom és szabadságharc leverése után elsőként csatlakozott a régi harcostárs által szervezett új állampárthoz, a Magyar Szocialista Munkáspárthoz (MSZMP, 1956. nov.). Ismét pártot szervezett, ismét Pesterzsébeten (Budapest, XX. kerület). Az MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottsága ülésein (1957. márc.) egyik legközelebbi barátja, Mező Imre halála miatt a megtorlás kiterjesztése mellett foglalt állást, egyúttal erőteljes fellépést sürgetett a rendszer baloldali restaurációja, a „megörökölt” rákosista káderek ellen is. 1958. dec.-ében a Budapesti Tanács VB elnökének nevezték ki, 1963. márc.-tól munkaügyi miniszterként a társadalombiztosítási és szociális ügyek is hozzátartoztak. Harminc éven át tagja volt az MSZMP KB-nak (1959–1989), ám miniszteri posztjáról már 1970-ben lemondott, mert egy képviselői interpellációjára adott, a kormánnyal előzetesen egyeztetett válaszát a parlamnet nem fogadta el.

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1947), Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (1948), Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozata (1950), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1957, 1966, 1970), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Munka Érdemrend (arany, 1968 és 1975), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1981), a Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1986).

 

A Guineai Köztársaság Nemzeti Érdemrendje tiszti keresztje (1977).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020