Sík Endre
politikus, író, afrikanista
Sik Endre
Született: 1891. április 2. Budapest
Meghalt: 1978. április 10. Budapest
Temetés: 1978. április 14. Budapest
Temetési hely: Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteon
Család
Kikeresztelkedett zsidó családból származott. Sz: Sík Sándor (= Schick Sándor, 1853–1900. jan. 1. Bp.) ügyvéd, Winternitz Flóra (1861–1929). Testvére: Sík Sándor (1889–1963) irodalomtörténész, költő, esztéta, az MTA tagja; Sík Miklós; ill. Sík Flóra és Szimon Istvánné Sík Ilma. Fia: Sík Igor (1927. ápr. 27. Moszkva–2012. márc. 19. Bp.) operatőr; leánya: Sík Irina (1922. Moszkva–1997. aug. 27. Bp.).
A család mind a Sík, mind a Sik névváltozatot használta.
Iskola
Gödöllőn négy elemi (1897–1901), Budapesten három gimnáziumi osztályt végzett (1901–1904), piarista novíciusként a váci (1904–1905) és a rózsahegyi kegyes tanítórendi katholikus főgimnáziumban tanult (1905–1908), Rózsahegyen éretts. (1908). Miután kilépett a rendből, a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán magyar–latin szakon tanult (egy félévet, 1908), majd tanulmányait a jog- és államtudományi karon folytatta (1909–1913), jogtudományi doktori okl. szerzett (1913). Moszkvában, a Vörös Professzúra Intézet filozófiai szakán tanult (1923–1926); Budapesten, a történelemtudományok doktora (addigi tevékenységéért, védés nélkül, 1962).
Életút
Budapesten ügyvédjelölt (1913–1914), az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített (1914–1915), Oroszországban hadifogságba esett (1915. ápr.), hadapródként az irkutszki tiszti fogolytáborban (1915. ápr.–1917. szept.), majd a fehérek által megszállt, a Góbi sivatagban lévő Dauriában őrizték (1917. szept.–1918. márc.). A hadifogolytábor felszabadulása után Hilok helységben (1918–1920), Irkutszkban és különböző szibériai településeken élt (1920–1923), majd Moszkvában telepedett le (1923). Tanulmányai befejezése után a Keleti Dolgozók Kommunista Egyetemén a történelmi materializmus tanára (1926–1928), az átszervezés után a Keleti Egyetem Afrikai Részlege, ill. az Afrika Tanszék alapító vezetője (főállásban: 1928–1930 és 1936–1937; mellékállásban: 1932–1933). A Nemzetközi Agrárintézet munkatársa és a Nemzetközi Lenin Iskola oktatója (1930–1933), a Kommunista Internacionálé (Komintern) moszkvai Agitációs és Propaganda Osztályának munkatársa (1933–1936). A sztálini tisztogatások idején kizárták a pártból és elbocsátották állásából (1937). A Szovjet Tudományos Akadémia (SZUTA) Történelmi Intézetének tud. munkatársa (1939–1941), a német támadás megindulása után a moszkvai rádió magyar adásának fordítója (1941. jún.–1943), egyúttal szerkesztője és bemondója is (1941. okt.–1941. dec.). A SZUTA Néprajzi Intézete tud. munkatársa és az Idegennyelvű Könyvkiadó szerkesztője (1943–1945), a moszkvai Kossuth Rádió szerkesztő-munkatársa (1945. jan.–ápr.).
Magyarországra hazatérve a Külügyminisztérium állományába került (1945. szept.), a washingtoni követség attaséja (1946–1948), miniszteri tanácsosi rangban (1947–1948), Magyarország washingtoni követe (1948. júl. 20.–1949. szept. 17.). A Külügyminisztérium Politikai Főosztályának vezetője és a Külügyi Akadémia igazgatója (1949. szept. 17.–1954. ápr. 10.). Külügyminiszter-helyettes (1954. ápr. 10.–1955. jan. 12.), a külügyminiszter első helyettese (1955. jan. 12.–1958. febr. 15.), külügyminiszter (1958. febr. 15.–1961. szept. 13.).
Az MSZMP KB tagja (1959. dec. 5.–1970. nov. 28.).
A Béke Világtanács tagja (1963–1978) és a Béke Világtanács Elnöksége végrehajtó bizottságának (VB) tagja (1971–1978). Az Országos Béketanács (OBT) alelnöke (1962. jan. 11.–1965. júl. 2.), elnöke (1965. júl. 3.–1978. ápr. 10.).
Családja, akárcsak testvérét, őt is papnak szánta, ám Sík Endre piarista gimnáziumi tanulmányai befejezése után jogásznak készült. Diákkorában ismerkedett meg a marxizmussal, első írásai a Zászlónk c. lapban, ügyvédjelöltként nagyobb tanulmányai a Népszavában és a Szocializmusban jelentek meg (1913–1914). Oroszországban részt vett a hadifoglyok kommunista mozgalmában, Irkutszkban belépett az oroszországi bolsevik párt magyar csoportjába (1920. márc.). Moszkvában, a Keleti Dolgozók Kommunista Egyetemén, történelmi materializmust tanított színesbőrű amerikai fiataloknak (1926-tól), ez felkeltette érdeklődését Afrika gyarmatosításának története és a fekete kontinens kialakuló új államainak geopolitikai helyzete iránt. Kezdeményezésére 1928-ban alakult meg a moszkvai Keleti Egyetem Afrika Részlege (= Afrika Tanszéke), amely irányításával a nemzetközi afrikanisztikai kutatások egyik központjává vált. Az afrikai népek forradalmi mozgalmainak megítélése kapcsán több szakmai vitát folytatott Alekszandr Zaharevics Zuszmanovics és Ivan Izószimovics Potyehin (1903–1964) professzorokkal. Miután a két professzor a Komintern 1935. évi kongresszusán „helytelen” nézeteket fogadott el a dél-afrikai kérdésben, Sík Endre néhány évre visszatérhetett az általa alapított (ám onnan időközben elűzött) tanszék élére. A sztálini tisztogatások idején azonban kizárták a pártból, és ismét elbocsátották állásából (1937).
Száműzetése idején néhány évig alkalmi munkákból (fordításból, szerkesztésből) élt, és ekkor kezdte el írni nagymonográfiáját. A hat kötetesre tervezett, ám „csak” négy kötetből álló Fekete-Afrika története első két kötete orosz nyelven készült el (1941-ben azonban a német támadás megakadályozta megjelenését, végül 1961-ben az első kötet franciául, ill. 1964-ben magyarul jelent meg). A mind a mai napig a nemzetközi afrikanisztika alapvető munkájának tekinthető mű és másik írása a Faji kérdés és marxizmus (1930; magyarul: 1971) igen nagy ideológiai vitákat váltott ki. Afrika történetét az elsők között vizsgálta az afrikai népek szemszögéből, elsők között igyekezett tisztázni a legfontosabb terminológiai kérdéseket. Már a mű címével – „fekete” – is elutasította az addig elterjedt – „néger” – megjelölést, és elsőként javasolta, hogy valamennyi afrikai népet azon a néven nevezzenek, amelyen saját maga nevezi magát. Különös értékes az afrikai gyarmatok gazdasági és politikai fejlődésére vonatkozó megállapításai, jóllehet elemzéseiben az imperializmus elleni osztályharc jelentőségét hangsúlyozta.
Sík Endre 1945-ben tért vissza Magyarországra, 1961-es nyugdíjazásáig a Külügyminisztériumban teljesített szolgálatot (1958-tól 1961-ig miniszterként). Az 1956-os forradalom és szabadságharc után szilárdan kitartott az új rendszer mellett, tevékenységével jelentős szerepet játszott a Kádár-rendszer nemzetközi elszigeteltségének feloldásában. Tárcája élén ő képviselte a magyar álláspontot az ENSZ különböző fórumain (1958-ban francia nyelvű kiadványt kezdeményezett az ENSZ beavatkozásáról). Nyugdíjas éveiben folytatta afrikanisztikai köteteinek kiadását, egyúttal elkezdte visszaemlékezés-sorozata megjelentetését. Négy kötetből álló memoárja diplomáciai tiltakozássorozatot váltott ki (1970-ben mind a Bem rakparti évek, mind a Vihar a levelet c. kötetét bevonták, ez utóbbi írása csonkítatlanul csak 1988-ban jelenhetett meg…)
Szépíróként is jelentőset alkotott. Pályafutása kezdetén verseket írt, klasszikus angol költőket fordított, moszkvai emigrációjában kortárs orosz irodalmat és Csehov színműveit és elbeszéléseit tolmácsolta, valamint Illés Béla regényeit ültette át orosz nyelvre. Élete utolsó éveiben novelláit, ifjúsági írásait rendezte sajtó alá. Orosz nyelvű dolgozatai Andrej Alekszandrovics Sijk néven jelentek meg.
Emlékezet
Sík Endre Budapesten hunyt el, a Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteonjába temették. A gyászszertartáson az MSZMP KB, a Minisztertanács és a Külügyminisztérium nevében Rácz Pál külügyi államtitkár, az Országos Béketanács (OBT), a család és a barátok nevében Pethő Tibor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, az OBT elnökhelyettese búcsúztatta.
Elismerés
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1949), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950), Munka Érdemrend (1953), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1956 és 1958), Munka Érdemrend (arany, 1966), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), a Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1970).
Állami Díj (1965).
Nemzetközi Lenin-békedíj (1968).
Szerkesztés
Irkutszkban, a Forradalom c. lap szerkesztője és a Szovjet Szibéria c. lap külpolitikai rovatvezetője (1920. febr.–máj.).
Főbb művei
F. m.: önálló kötetei: Ady és az új Magyarország. S. E., a washingtoni magyar követség kulturális attaséjának előadása a New Yorki Testvériség Kulturosztály Ady Emlékünnepélyén. (A Testvériség Biztosító és Betegsegélyző Egyesület Kulturális Osztálya kiadványa. New York, 1947)
La discussion de l’ordre du jour de l’Assemblée générale des Nations Unites Intervention. (Bp., 1958)
Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon. Szerk. Hajdú Gyula. Az előszót írta S. E. (Bp., Akadémiai Kiadó, 1959; 2. átd. kiad. 1967)
Fekete-Afrika története. I–IV. köt. (Bp., 1964–1973; franciául: Histoire de l’Afrique Noire. Ford. Görög Erzsébet, Léderer Frida, Réthelyi Piroska. Bp., Akadémiai Kiadó, 1961–1968; angolul: The History of Black Africa. Ford.: Simon Sándor. Bp., Akadémiai Kiadó, 1966–1974; olaszul: Storia dell’Africa nera. Milano, 1977)
Hősköltemény prózában. Elbeszélések. (Bp., Szépirodalmi, 1962)
A nagy Mirambo árnyékában. Elbeszélések Afrika történetéből. Ill. Molnár Ágnes. (Bp., Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1962)
Az imperialisták gyarmati politikája Fekete-Afrikában. S. E. előadása a MÚOSZ Újságíró Akadémia külpolitikai tagozatán. (Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1962)
Ellenméreg. Elbeszélések. (Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964)
Egy diplomata feljegyzései. Visszaemlékezések. (Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1966; 2. kiad. 1967; 3. kiad. 1976; németül: Berlin, 1975; 2. német kiad. 1983)
Próbaévek. Visszaemlékezések. (Bp., Zrínyi Kiadó, 1967; oroszul: Moszkva, 1969)
Bem rakparti évek. Visszaemlékezések. (Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1970; szlovákul: Bratislava, 1972)
Vihar a levelet. Visszaemlékezések. (Bp., Zrínyi Kiadó, 1970; 2. jav. kiad. 1988)
Faji kérdés és marxizmus. Ford.: S. Nyírő József. Az utószót írta Kende István. (Bp., Akadémiai Kiadó, 1971; oroszul: Moszkva, 1930)
Vihar a levelet. Visszaemlékezések. Az utószót írta Milei György. (2. jav. kiad. Bp., Zrínyi Kiadó, 1988).
F. m.: írásai: Fekete-Afrika története. Autoreferátum. (MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Közleményei, 1961)
Fogadtatásom Hilokon. (Új Írás, 1962. 1.)
Egyenjogúság. Elbeszélés. (Élet és Irodalom, 1962. 8.)
W. E. Burghardt du Bois. (Magyar Tudomány, 1964. 2.)
Hatvan ország békeharcosai Budapesten. (Élet és Irodalom, 1966. 13.)
Stockholm után. Vietnam Konferencia. (Élet és Irodalom, 1967. 29.)
Fekete-Afrika története. V. kötet. Részletek a hagyatékban maradt, befejezetlen műből. Közli: Kende István. (Világtörténet, 1981. 1.)
írásai a Társadalmi Szemlében: Harc a békéért. (1949. 10.)
Mao Ce-tung válogatott műveinek első kötete. (1953. 1.)
Az ENSZ 15. közgyűlésének gyarmati vitájához. (1961. 2.)
A stockholmi Nemzetközi Vietnam-értekezlet. (1967. 8-9.)
írásai a Kortársban: Emlékezés Károlyi Mihályra. (1962. 5.)
Korporal Adamek. (1964. 8.)
Jágyenka. Elbeszélés. (1965. 10.)
Egy diplomata feljegyzései. (1966. 5.).
F. m.: ford.: Kononov, Alekszandr Terentyijevics: Igaz történetek Leninről. Ford. S. E. (Moszkva, Idegennyelvű Könyvkiadó, 1944)
Csehov: A körorvos és más elbeszélések. Ford. S. E. (Szovjet Színpad 1. A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság kiadványa. Bp., 1945; 2. kiad. 1949)
Csehov: A medve és más egyfelvonásosak. Ford. S. E. (Szovjet színpad 2. A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság kiadványa. Bp., 1945; 2. kiad. 1949; 3. kiad. Csehov drámai művei. Bp., Franklin, 1950)
Csehov: Játék. Elbeszélés. (Orosz remekírók. Csehov: Elbeszélések. I–II. köt. Bp., Új Magyar Könyvkiadó, 1954)
Csehov: Medve. – Leánykérés. – Nyári tragédia. – Jubileum. – A dohányzás ártalmasságáról. (Csehov művei. IV. köt. Színművek. Bp., Európa Könyvkiadó, 1959; új kiad. 1979)
Rosal, Grigorij: Dzsomárt szőnyege. Mesejáték kazah népköltészeti motívumok alapján. Magyarra átültette S. E. (Szovjet színpad 6. A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság kiadványa. Bp., 1946)
Illés Béla: Kárpáti rapszódia. Regény. Orosz nyelvre fordította S. E. (Moszkva, 1949; 2. kiad. 1956)
Vas Zoltán: Tizenhat év fogházban. Orosz nyelvre fordította S. E. (Moszkva, 1951).
Irodalom
Irod.: írásairól: Borsányi Károly: Endre Sik: Histoire de l’Afrique Noire. (Magyar Tudomány, 1962. 3.)
Fonay Tibor: S. E.: A nagy Mirambo árnyékában. Elbeszélések Afrika történetéből. (Könyvtáros, 1962. 10.)
Illés Béla: S. E. elbeszélései. Hősköltemény prózában. (Élet és Irodalom, 1962. 47.)
Kende István: S. E. könyve Afrikáról. (Nagyvilág, 1962. 9.)
Tamás István: Fekete Afrika története. S. E. munkája. (Népszabadság, 1964. okt. 28.)
Kalmár György: S. E.: Fekete-Afrika története. (Társadalmi Szemle, 1965. 2.)
Krizsán László: S. E.: Fekete-Afrika története. (Századok, 1965. 3. és 1966. 1.)
Borsányi Károly: S. E.: Fekete-Afrika története. (Magyar Tudomány, 1966. 4.)
Komját Irén: S. E.: Egy diplomata feljegyzései. (Társadalmi Szemle, 1966. 10.)
Major Ottó: Jellem és történelem. S. E.: Próbaévek. (Társadalmi Szemle, 1968. 6.)
Ságvári Ágnes S. E. Próbaévek és Egy diplomata feljegyzései c. emlékiratairól. (Századok, 1968. 5-6.)
Várkonyi Endréné: Lázas idők üzenete. S. E.: Próbaévek. (Honvédségi Szemle, 1968. 1.)
Gáliczky Éva: S. E.: Bem rakparti évek. (Népszabadság, 1970. jún. 25.)
Gárdos Miklós: Mozaikok nélkül nincs teljes történelem. S. E. könyvéről. S. E.: Bem rakparti évek. (Magyar Sajtó, 1970. 8.)
Komját Irén: S. E.: Bem rakparti évek. (Társadalmi Szemle, 1970. 8-9.)
Iszlai Zoltán: Faji kérdés és marxizmus. S. E. könyvéről. (Magyar Hírlap, 1972. jan. 8.)
Major László: Fekete Afrika története. S. E. művének harmadik kötete. (Magyar Hírlap, 1973. febr. 19.)
Zalka Miklós: Évek, könyvek. (Új Honvédségi Szemle, 1997. 2.).
Irod.: Dersi Tamás: Kifecsegték egymás titkait. Churchill és a nílusi háború. Államférfiak, szabadsághősök. S. E., könyvéről. (Esti Hírlap, 1964. nov. 6.)
Kékesdi Gyula: Hetvenöt évvel, fiatalon. S. E. születésnapjára. (Népszabadság, 1966. ápr. 2.)
Keszthelyi Tibor: S. E., Lenin-békedíjasunk. (Nagyvilág, 1968. 11.)
„…sem az unalom, sem a tétlenség nem kínzott” A 80 éves S. E. köszöntése. (Népfront, 1971. 3.)
Ruffy Péter: S. E. születésnapjára. Nyolcvan év két világban, négy világrészben. (Magyar Nemzet, 1971. ápr. 2.)
S. E. nyolcvan éves. (Népszabadság, 1971. ápr. 2.)
Halálhír. (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1978. ápr. 11.)
Hegedűs Géza: Baráti búcsúzó. (Népszabadság, 1978. ápr. 14.)
S. E. (Társadalmi Szemle, 1978. 5.)
Hegedűs Géza: S. E. Berzsenyi-élménye. (Somogy, 1979. 2.)
Botos János: S. E. (Pártélet, 1981)
Sebestyén Nándorné: „Optimista vagyok, hiszek a békében. ” Emlékezés S. E.-re. (Magyar Nemzet, 1981. ápr. 2.)
Szántó Péter: S. E. emléke. (Népszava, 1981. ápr. 2.)
Davidszon, B.: S. E. (Valóság, 1982. 5.)
Sík Sándor levelei S. E.-hez. Közli Takács Márta. (Kritika, 1989. 6.)
Krizsán László: Egy magyar tudós megpróbáltatásai Moszkvában. S. E. Afrika-kutatásai. (Valóság, 1991. 3.)
Várkonyi Endre: Száz éve született S. E. Kispap, katona, külügyminiszer. (Népszabadság, 1991. ápr. 2.)
Búr Gábor: S. E., Afrika történetírója. (Harambee. Tanulmányok Füssi Nagy Géza 60. születésnapjára. Szerk. Sebestyén Éva, Szombathy Zoltán és Tarrósy István. Pécs–Bp., 2006).
Irod.: Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné és Kis Tamás. (Bp., 1969; 2. átd. kiad. 1972; 3. átd. kiad. 1975)
Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerk. Vass Henrik. (Bp., 1972)
Kortárs magyar írók kislexikona. 1959–1988. Főszerk. Fazakas István. (Bp., 1989)
Botka Ferenc: Távlatok és zsákutcák. Emigráció és irodalom. Moszkva, 1921–1932/34. Doktori értek. (Bp., 1991)
Kortárs magyar írók. 1945–1997. Bibliográfia és fotótár. I–II. köt. Szerk. F. Almási Éva. (Bp., 1997–2000)
Új magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Péter László. (2. jav. és bőv. kiad. Bp., 2000)
G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn. (Gödöllő, 2007)
Főkonzulok, követek és nagykövetek. 1945–1990. Szerk. Baráth Magdolna és Gecsényi Lajos. (Bp., 2015).
neten:
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020
