(1817. május 18. Albis, Kézdi szék – 1895. december 17. Vértes, Bihar vármegye): vegyész, feltaláló.

Testvére Irinyi József író, a márciusi ifjak egyik vezetője.

Debrecenben és Nagyváradon jogot hallgatott, majd a bécsi politechnikumban kémiát tanult. A közismert történet szerint bécsi professzora, a szintén magyar származású Meissner Pál (aki valójában gyógyszerész volt) az ólom másodelegyéről tartott előadást. A barna port kénvirággal dörzsölgette egy üvegmozsárban, és azt ígérte a hallgatóságnak, hogy a kén meg fog gyulladni. Ez azonban nem történt meg. Irinyinek – azaz az egyik hallgatójának – ekkor az jutott az eszébe, ha kén helyett vilanyt (azaz foszfort) használt volna, a por már régen égne. A kénnek a jóval alacsonyabb gyulladási hővel rendelkező foszforral történő helyettesítése képezte Irinyi találmányának, a foszforos gyújtónak az alapját. Nemsokára, 1836-ban sikerült előállítani a „zajongás nélküli” gyújtót (a gyufa fejében a foszfort nem kálium-kloráttal, hanem ólom-dioxiddal keverte.) A mindössze 19 éves (!) fiatalember még 1836-ban eladta találmányát a Bécsben élő Rómer István gyufagyárosnak, hogy a befolyt összegből finanszírozza további berlini és hohenheimi tanulmányait.

Hazatérése után 1840-ben Pesten megalapította az Első Pesti Gyújtófák Gyárát, az első magyarországi gyufagyárat, ami azonban csak néhány évig működött. 1847-ben megjelentette A vegytan elemei című könyvét, az első magyar nyelvű kiadványt, amely a Berzelius-féle vegyjeleket alkalmazta. A szabadságharc idején Kossuth Lajos megbízta a nagyváradi lőpor- és ágyúgyár vezetésével és a magyarországi hadiüzemek felügyeletével. A bukás után akárcsak testvérét, őt is hosszabb börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után már nem foglalkozott kémiával, a debreceni István-gőzmalom számvivője, majd Bihar megyei árvaszéki ülnök lett.