(1227. szeptember 29. Wartburg – 1297. augusztus 13. Altenbergi kolostor, Wetzlar [ma: Solms, Hessen tartomány, Németország]):

premontrei nővér, kanonissza, Zsófia brabanti hercegné (1224–1275) és II. Hermann (uralkodott: 1227–1241) türingiai tartománygróf testvére, Árpád-házi Szent Erzsébet (1207–1231) és IV. Kegyes Lajos (uralkodott: 1217–1227) türingiai tartománygróf leánya, II. András (uralkodott:1205–1235) magyar király és Meráni Gertrúd (†1213. szeptember 28.) unokája.

Altenbergi Boldog Gertrúd édesanyja, Erzsébet mindössze négyéves volt, amikor eljegyezték I. Kemény Hermann (uralkodott: 1190–1217) türingiai tartománygróf hasonlónevű idősebb fiával, az ifjú Hermannal. Miután Erzsébet szülei, II. András magyar király és Meráni Gertrúd beleegyeztek a házasságba, fejedelmi küldöttség kísérte a menyasszonyt Wartburg várába, a türingiai fejedelmek székhelyére, hogy a kor szokásainak megfelelően együtt nevelkedjen a kisgyermek korú menyasszony a szintén gyermek jövendőbelijével. A küldöttség 1211-ben, éppen Mária mennybemenetelének napján (augusztus 15-én) érkezett a morvaországi Obrowitzba (ma: Zábdrovice, Brünn [Brno] külvárosa, Csehország). Az obrowitzi templomot Leó, Klobouk (ma: Klobouky u Brna, Csehország) grófja 1200-ban alapította a premontrei apátság számára, és Mária mennybemenetelének tiszteletére ezen a napon avatták fel. A feljegyzések szerint az ünnepségen I. Ottokár (uralkodott mint cseh fejedelem: 1192–1193 és 1197–1198; mint cseh király: 1198–1230) is részt vett a küldöttség tagjaival együtt. (I. Ottokár – édesanyja, Türingiai Judit révén – unokatestvére volt Erzsébet jegyesének.) Az apátság 1211-ből származó oklevele megemlítette Erzsébet személyes jelenlétét, az életrajzírók pedig úgy vélték, hogy ez az esemény döntően befolyásolta a gyermek Erzsébet és majd az ő gyermeke, Gertrúd életsorsának alakulását is.

Erzsébet jegyese, az ifjú Hermann gróf 1216-ban váratlanult elhunyt, egy évvel később követte őt apja, az idősebb Hermann tartománygróf is (†1217. április 25-én). Halála előtt az idősebb Hermann úgy döntött, hogy a még mindig csak tizennégy éves Erzsébet a fiatalabb fiú, Türingiai Lajos jegyese lesz, a házasságot tíz évvel az első jegyesség után, 1221-ben tartották meg valószínűleg Wartburgban. Erzsébet fejedelem asszony a szegények, árvák és a súlyos betegek fáradhatatlan gondozója lett, karitatív tevékenységében férje, Türingiai Lajos szeretettel támogatta, nemsokára Lajost „Kegyes” névvel emlegették. Házasságukból három gyermek született: legifjabb Hermannt (1222. március 28.) Erzsébet férjéről; Zsófiát (1224. március 20.) nagyanyja, Lajos édesanyja (= Sophia von Wittelsbach) tiszteletére; Gertrúdot (1227. szeptember 29.) a tragikus sorsú Meráni Gertrúd emlékére nevezték el. Erzsébet nem ismerhette édesanyját, halála idején már évek óta Wartburg várában nevelkedett. Az Árpád-házi legenda szerint Erzsébet anyja álmában megjelent neki, kérve, hogy imádkozzék lelki üdvéért. Meráni Gertrúdot a pilisszentkereszti cisztercita apátsági templomban temették el. Erzsébet rövid élete során egyetlen egyszer látogatott Magyarországra, ekkor első útja anyja sírjához vezetett.

Gertrúd Szent Mihály arkangyal ünnepén született Wartburg várában. A Gertrúd nevet biztosan nagyanyja után kapta, más adatok szerint őt is Zsófiának hívták. Valószínű, hogy a házaspárnak két Zsófia nevű gyermeke született, közülük azonban csak az egyik (a második) élte meg a felnőtt kort, a harmadik leányt pedig Gertrúdnak nevezték el. Türingiai Lajos sohasem láthatta legkisebb leányát. Lajos II. Frigyes (uralkodott: 1212–1250) német-római császár vazallusa volt, aki 1223-ban, a ferentinói zsinaton fogadalmat tett Jeruzsálem felszabadítására és egy újabb, a hatodik kereszteshadjárat (1227–1229) megindítására. Erzsébet maga varrta férje ruhájára a keresztesek jelvényét, majd elválásuk előtt fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Isten szolgálatára ajánlva kolostorba adják. Ha fiú lesz, akkor a Koblenz mellett lévő rommersdorfi premontrei apátság monostorába kerül; ha leány lesz, akkor a Wetzlar melletti Altenberg monostorában, premontrei kanonisszák nevelik fel. Elhatározásukban bizonyosan jelentős része volt Erzsébet ifjúkori obrowitzi élményének. Lajos 1227 nyarán hajóra szállt, hogy Itáliában csatlakozzon az egyelőre tétlenül ott várakozó keresztes sereghez. Lajos azonban részt sem vehetett a Szentföld felszabadításáért indult újabb hadjáratban, Otrantóban a kitört pestisjárványban súlyosan megbetegedett, majd 1227. szeptember 21-én (nyolc nappal Gertrúd megszületése előtt!) meghalt. A keresztes lovagok 1227 végén hozták haza Lajos földi maradványait. Örök nyugvóhelyéül Erzsébet a Reinhardsbrunn (Türingia) melleti kolostort választotta.

Erzsébet helyzete Lajos halála után megrendült. Vallásos hite, az Úrnak való feltétlen odaadáson alapuló magatartása, ájtatossága ellenszenvet váltott ki a fejedelmi udvarban. Korlátlan jótékonykodását, mindennapi élelemkiosztását ellenségei érthetetlen pazarlásnak tartották, a szegények és a betegek ápolása és gondozása az udvar hagyományait keresztezte. Wartburg egykor a lovagkori tradíciók központja volt, Erzsébet fejedelem asszony uralkodása alatt azonban a koldusok és nyomorgók menhelye lett. Özvegysége idején az ellenséges indulatok Erzsébet személyes tragédiájához, férje utáni vagyona kezelési jogától és férje birtokai haszonélvezetétől való megfosztásához és a várból való kiűzetéséhez vezettek. Gyermekeitől is meg kellett válnia: a kétéves Gertrúdot 1229-ben Erzsébet maga vitte el mezítláb a Marburgtól öt óra járásra, a Lahn folyó mellett fekvő Altenbergbe, hogy az Úr szolgálatára szánt legkisebb gyermekének nevelése mielőbb megkezdődhessen. Altenberget 1180 körül alapították mint a premontrei kanonokrendnek második, nők részére létesített rendjét. Az első kanonisszák Wülfertsbergből, a rommersdorfi premontrei apát joghatósága alá tartozó kolostorból érkeztek. A rommersdorfi apát pedig mint atya (pater abbas) gondoskodott az altenbergi monostor lelki vezetéséről.

Gertrúd kétéves volt amikor a trieri egyházmegyéhez tartozó altenbergi kolostorba került, ekkor Bieli Krisztina, egy környékbeli tekintélyes lovagcsalád gyermeke volt a kolostor magisztrája, a pater abbas tisztséget pedig Braunsbergi Brunó, rommersdorfi prelátus látta el. Brunó apát xenodochiumot (= szegényházat) létesített, könyvtárat építtetett, amelynek számára számos kódexet iratott és másoltatott. Brunó apát ugyanakkor igen jó kapcsolatot ápolt a keresztes hadjáratot hirdető III. Honoriusz (uralkodott: 1216–1227) pápával. A pápa 1220-ban felszólította keresztes vitézek toborzására, így találkozhatott a Szentföldre készülő türingiai tartománygróffal, Lajossal is, még az is lehet, hogy a szent életű házaspár döntését Brunó apát is befolyásolta. Erzsébet 1228. március 28-án egyszerű fogadalmat tett mint Assisi Szent Ferenc Harmadik Rendjének tagja, így ő volt az első nő, aki német földön magáévá tette a szent életeszményét. Marburgi Konrád, Erzsébet gyóntatója, pápai támogatással segített Erzsébetnek egyéni kegyességben megélni a szegénységet, vagyis Erzsébet úrnőként a szegényekért cselekedhetett. Erzsébet gyakran felkereste leányát Altenbergben, mert innét szerezte be azokat az anyagokat a kézimunkákhoz, amelyekből fenntartotta magát, miután Szent Ferenc példájára mindenéről lemondott, és mindenét a szegényeknek adományozta.

Erzsébet 1231. november 16-áról 17-ére virradóra elhunyt, Gertrúd mindössze négyéves volt ekkor, és alig kilenc, amikor valószínűleg részt vett Erzsébet ereklyéinek ünnepélyes felemelésén (= elevatio, 1236. május 1-jén). Gertrúd élete a kolostor magányos cellájában telt, s csak az volt a legfőbb óhaja és kívánsága, hogy lelkileg minél hasonlatosabb legyen édesanyjához. Önként választotta élethivatását, lemondott a földi örömökről. Talán tizennégy éves volt, amikor Brunó utódjától, II. Henrik rommersdorfi apáttól átvette a rend fehér ruháját, és egy évig novícia lett Altenbergben. A próbaidő leteltével ünnepélyes fogadalmakat tett és végleg belépett Szent Norbert második rendjébe mint kanonissza.

Gertrúd élete aligha különbözött az önmegtagadásban buzgó többi kanonissza életétől. Szigorúan megtartotta a nyolc imaidőt (az éjszakai imádságtól, a matutinumtól a napot befejező imádságig, a completoriumig), a közbeeső szüneteket elmélkedéssel, egyéni ájtatossággal és tanulással töltötte. Délelőtt, a közös szentmise előtt és utána, a női kolostorokban a nővérek kódexek írásával, másolásával és festésével foglalkoztak, délután kézimunkákat végeztek. Az altenbergi kolostor látta el a türingiai templomokat és kisebb plébániákat azokkal a papi öltözetekkel és kiegészítőkkel, amelyeket az úr szolgái viseltek. Fontos feladatuk volt még a szegények és aggok ellátására szolgáló szegényházak, valamint az utazók és zarándokok vendéglátására szolgáló hospiciumok (= fogadók) fenntartása.

Erzsébethez hasonlóan Gertrúd nővér is messze túlmenően, önként magára szabott lelki gyakorlatokkal, önsanyargatással az alázatosságnak újabb és újabb feladataival igyekezett kimagasló példát mutatni. Édesanyja halála után Krisztina nővér, a kolostor magisztrája szinte gyermekeként nevelte fel a négyéves korára megárvult kisleányt. Valószínűleg Krisztina ismertette meg Erzsébet életszentségével, ő igyekezett lelki tanácsadója és vigasznyújtója lenni. Krisztina nővér 1248-ban meghalt, ekkor a nővérek egyhangúan Gertrúdot választották meg magisztrának.

Gertrúd közel ötvenéves (!) elöljárósága alatt a monostor mind szellemileg, mind erkölcsileg olyannyira megerősödött, hogy a korabeli annalesek Altenberget a virágzó kolostorok legvirágzóbbjaként (florentium florentissima) emlegették. A szent életű magisztra kibővítette a monostort, új templomot építtetett hozzá, amelynek berendezését saját művészi ízlése szerint kanonisszáival készíttette el. Gertrúd azonban a templom mellett az irgalmasság gyakorlására alkalmas új szegényházat és ispotályt is létesített, sőt Erzsébet példáját követve a betegek sajátkezű ápolásában és a szegények ellátásában maga is kimagasló érdemeket szerzett. Édesanyja mellett legfőbb példaképe Boldog Rikovéra (†1136. október 29.), az első premontrei női apáca volt, aki legendája szerint a legvisszataszítóbb betegségekben szenvedőket is a legnagyobb odaadással ápolta. Gertrúd – Szent Norbert (†1134. június 6.) tisztelője – maga is sokat tett Rikovéra premontrei tiszteletének kialakításában.

Norbert, a premontrei alapító szerzetes különösen sikeresen és nagy erővel hirdette Isten igéjét Franciaországban és Németalföldön – a mai Belgium és Hollandia területén. Legendája szerint egyszer Antwerpenben prédikált a szabados életű eretnek Tanchelm (= Tankelin) spiritualista eretnek tanai ellen. Tanchelm – a korabeli, valószínűleg elfogult egyházi források szerint – magát Jézus Krisztus és Szűz Mária leszármazottának tartotta, kihívó, extravagáns életet élt, feltűnően öltözködött: ragyogó, bearanyozott ruhákat hordott, hajába aranyokkal hímzett szalagot font. Hívei szentként tisztelték, állítólag még a fürdővizét is megitták. Különös módon Tanchelm ugyanabban az évben (1115) halt meg, amikor Norbertet pappá szentelték. Évtizeddel később, a szentségtagadó Tanchelm követői Antwerpenben elégették a szent ostyákat, az ott prédikáló Norbert azonban gyújtó hangú beszédében felszólította az embereket, hogy keressék meg azokat. A hívők nagy álmélkodásukra a szentségek sértetlenül előkerültek, Norbertet diadalmenetben vitték vissza a templomba. Nemsokára Norbertnek attribútuma lett a monstrancia.

Gertrúd elöljárósága idején a premontrei kolostorok közül elsőként Altenbergben vezették be az Oltáriszentség különös tiszteletét, majd IV. Orbán (uralkodott: 1261–1264) pápa 1264-ben elrendelte az első körmenetet, az Úr Szent Testének és Vérének ünnepére. Az altenbergi kolostorban Gertrúd szintén az elsők között, 1270-ben vezette be az úrnapi körmenetet (a legelsőt a monostor keresztfolyosóján tartották meg…).

†

Gertrúd hetvenéves korában hunyt el Szent Ipoly (= Szent Hippolit) ókeresztény vértanú ünnepén (augusztus 13-án). Az általa újjáépíttetett altenbergi templomban nyugszik, amelynek sírfelirata: Anno Domini MCCLXXXXVII. In Die B. Hippolyti Obiit B. Gertrudis, Felix Mater Huius Conventus, Filia Elisabethae, Landgraviae Thrunigiae. V. Kelemen (uralkodott: 1305–1314) pápa 1311-ben engedélyezte az altenbergi kolostor számára Gertrúd tiszteletét, 1348-ban VI. Kelemen (uralkodott: 1342–1352) pápa a venerabilis (= tiszteletre méltó) címet adományozta neki, a boldoggá nyilvánítást (= beatificatio) 1728. január 22-én hirdette ki XIII. Benedek (uralkodott: 1724–1730) pápa. Ünnepe: augusztus 13. A premontrei rendben duplex maius fokozattal ülik meg Boldog Gertrúd halálának, vagyis mennyei születésének ünnepét. Az ünnepnek külön miséje és officiuma van a rendben, XIII. Benedek pedig teljes búcsút is engedélyezett az ünnepre.