Cs. Szabó László a 20. század egyik legjelentősebb esszéírója, a Nyugat harmadik nemzedéke tagja volt, akinek erősen etikai és humanista írásai és állásfoglalásai mind a két világháború között, mind nyugat-európai emigrációjában mindig kulturális és erkölcsi zsinórmértéket jelentettek. Sajnos az igen termékeny szerző rendkívül gazdag életműve jórészt feltáratlan, munkásságából az irodalomtörténészek is csak sajátos városképeit, azaz útirajz-esszéit emelik ki, és azt az életpályájának igen fontos, sorsdöntő szakaszát, amikor Cs. Szabó László – Németh László visszalépése után – elvállalta a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetését. Természetesen a trianoni országvesztés után a Nyugat Őrjárat rovatában megjelent, később kötetekbe rendezett „tanulmányrajzai” és a szellemi honvédelem irodalmi és kulturális műhelyévé kialakított Magyar Rádióban elhangzott hangjátékai, előadásai és felolvasásai (kiegészítve a II. világháború utáni emigráns irodalom magyarországi kapcsolatainak kialakításában játszott megkerülhetetlen érdemeivel) Cs. Szabó László életútjának legfontosabb mérföldkövei. Azonban az életművében igen járatosak közül is csak kevesen ismerik Cs. Szabó László első, különös szépirodalmi írásait, kisprózájának első, kötetben megjelent remekét, illetve annak előzményeit. Az Egy gondolat bánt engemet… című műve hasonmás kiadásával e hatalmas életműre egyik első és valószínűleg legkülönösebb munkájának megjelentetésével emlékezünk.

Cs. Szabó László első elbeszéléseit Zolnai Béla jelentette meg a szegedi Széphalom című lapban (Szabó László néven, 1927–1929-ben). Zolnai három novellát közölt Cs. Szabótól: a Látogatás Antwerpenben (1927), az Utrecht ostroma (1928) és az Erdély hercege (1929) címűeket. A három kispróza (amiből az első kettőt az Apai örökség című kötetben is közölt) összefügg, mindegyiknek a főszereplője az író alteregója, Deák Virgil, az álcáját sűrűn váltogató jelmezes hős, aki szerelméért, Zágoni Erzsébetért harcol. Az Utrecht ostroma valójában Budapesten játszódik a jelenben, az író játékos képzelete azonban XIV. Lajossá maszkírozza Louis de Castel-Jaloux-t, Zágoni Erzsébet francia lovagját. Németh Andor Cs. Szabó első elbeszéléseiről találóan állapította meg, hogy azok szigorú, de rejtett fraktúrájukkal, sűrített levegőjükkel, világfias hangjukkal Paul Morand kozmopolita novelláira emlékeztetnek. Cs. Szabó egy kivételesen finom literary gentleman, ám a „kultúra kellékeivel történő szüntelen parádézás” sokszor modorossá teszi a történeteket.

Cs. Szabó László első írásaival foglalkozó kritikájában Németh Andor megemlíti a vexírképeket. A vexírképek a 19. század közepétől elterjedt képtalányok voltak: olyan képek vagy rajzok amelyek elrejtenek egy vagy több kisebb másik képet vagy rajzot. Cs. Szabó elbeszélései, különösen az első írásai nem érték el későbbi esszéi színvonalát. Írásai – akárcsak az Utrecht ostromában a legyőzött holland csapatok – egy bonyolult algebrapéldához hasonlítanak, nehezen mozognak, a képekben vannak újabb képek, rejtett utalások, a valóságban benne rejlik egy másik, belső valóság. A történetből kibomlik egy újabb mese vagy csak a nevek, a helyszínek jeleznek egy másik történetet. (Pl. Castel-Jaloux-nak hívták Rostand Cyranojában a gascoigne-i legények kapitányát…) Cs. Szabó László későbbi esszéiben is szívesen élt a rejtett utalásokkal, írásai tág asszociációs mezőt tárnak fel, hatalmas gondolatfolyamaiban gyakran benne rejlik egy másik, egy újabb képzettársítás, egy vexírkép.

Cs. Szabó László első könyve az Egy gondolat bánt engemet… 1936-ban, a Magyar Bibliofil Szövetség karácsonyi kiadásában jelent meg (Fáy Dezső tizenkét kőrajzával illusztrálva). A kiadást bisztrai Farkas Ferenc, a társaság alapító tagja kezdeményezte, merített papíron, mindössze 57 oldalon. A Magyar Bibliofil Társaság azonban csak a kötet megjelenése után, 1937. január 27-én alakult meg az Iparművészeti Múzeum nagytermében. A szövetség elnökévé Ugron Gábort, társelnökévé gr. Bethlen Margitot és Fitz Józsefet választották meg. A szövetség évente négyszer tervezett kiadni egy-egy bibliofil kiadványt, a sorozat első kötete Cs. Szabó László novellája volt. Az elbeszélést először a Nyugat 1936. 11. száma közölte, majd az Apai örökség című novelláskötetében is napvilágot látott (francia nyelven La mort Petőfi címmel a Nouvelle Revue de Hongrie közölte az 1937. októberi számában).

Petőfi Sándor 1847. május 26-án, nőtlensége utolsó hónapjaiban azt írta Szendrey Júliának, hogy teljesíti régi vágyát: megnézi a tengert, Angliát, felkeresi Pierre-Jean de Béranger-t, költői ideálját, a szabadság legnagyobb apostolát. Valójában Petőfi nem jutott el sem Angliába, sem Franciaországba, Cs. Szabó László azonban eljátszott azzal a gondolattal, hogy mi lett volna ha mégis…? Akárcsak korábbi írásaiban, ebben a kisprózában is rejtett képekből és utalásokból kibomlik egy másik valóság, egy lehetséges jelen, egy elképzelt múlt, egy időjáték, azaz egy talányos vexírkép.

Petőfi Sándor ugyanis belevetette magát a forradalmi eseményekbe, ám megborzadt a vad és alattomos vérontástól, kiábrándult eszményeiből, még Béranger-ből is. Végül csak egy haldokló forradalmárt, Pierre Jarnacot próbált sikertelenül megmenteni, akit elvitt lakására. A szomszéd, Mouchard azonban feljelentette, megérkezett Javért felügyelő, aki letartóztatta a költőt. Petőfi Sándor három évet töltött el a párizsi Sainte-Pélagie börtönben, cellatársa egy ideig Pierre-Joseph Proudhon, a forradalmi részvételért szintén elítélt közgazdász volt, akivel közösen beszélték meg az engedélyezett újságcikkekből tudomásukra jutott híreket. Nemsokára gr. Teleki Sándor magyar bujdosó Victor Hugo segítségével kiszabadította a költőt, aki már csak a hazatérésre gondolt.

Petőfi Sándor, Segesvári Sándor héjasfalvi asztalosmester álnéven tért haza Magyarországra. A magyar nép azonban nem hitte el, hogy Petőfi nem vett részt a forradalomban. A szabadságharc hírére biztos, hogy visszatért, többen látták is, ahogy bátran harcolt osztrákkal, muszkával. Mások azt látták, hogy a szászok verték agyon vagy a mócok kínozták halálra. Sokan viszont úgy gondolták, hogy a bukás után itt is, ott is fel-felbukkant. Először Zilahon ismertek rá, ahol deszkát árult, tavaly nyáron Kapli tiszteletésnél járt Győrött, mogyorófabotját nála hagyta emlékül. Segesvári Sándort ezek után már mágikus indulat hajtotta, hogy kiderítse, mi is történt valójában Petőfi Sándorral?

Petőfi Sándor Segesvári Sándor néven kiderítette, hogy Petőfi Sándor ott volt mindenütt: Várpalotán a szőlőkben rejtőzött, Aradon beállt egy tímárhoz, Nagybányán egy asszonyliga rejtegette, bekopogott a torockói molnárhoz, Homoródon egy rabló fogságába került. A költő végül ellátogatott Nagykőrösre, Arany Jánoshoz, akinek csak annyit mondott, hogy gr. Teleki Sándor megbízásából jött, hogy Petőfi sorsáról érdeklődjék. Arany úgy vélte, hogy Petőfi Sándor valószínűleg elesett, szerencséjére nem érhette meg azt, hogy a magyar forradalom ügye elbukott. A látogató aztán megkérdezte, hogy miért kell költögetni a holtakat? Arany úgy válaszolt, hogy hagyjuk meg ezt a kis örömet, mert egy nemzet nem élhet legendák nélkül. Arany ekkor az idegen arcába nézett, de akkor már nem állt előtte senki. Talán nem is volt ott soha senki sem…

Cs. Szabó László első könyvét nem fogadta a kritika elismeréssel. Fejtő Ferenc szerint az Egy gondolat bánt engemet… egy „kellemetlen” kötet. A kötet szerint Petőfi megrettent a vérontástól, ám a költő lelki alkata nem ilyen volt: nem ijedt meg a saját árnyékától, s a „humanizmusnak az a morbid elfajzása” amelyet Cs. Szabó tulajdonít neki, az igen csak távol állt Petőfitől. Véleménye szerint a legendákat tényleg hagyjuk meg legendáknak, mint ahogy a történelmünket is hagyjuk meg úgy, ahogy történt. Mások is kiemelték, hogy az írás méltatlan Petőfi emlékéhez. aligha szökött volna meg a barikádról, inkább vállalta volna a harcot, hadd keressék a golyók! Kerecsényi Dezső, a Hétfői Társaság tagja viszont azt emelte ki, hogy Petőfi töltetlen fegyverrel állt az utcai torlaszon, végül ezt a fegyvert is elhajította, s a tett sebesültjének halálos éjszakáját virrasztotta végig. A költőt ezekért a „forradalmi” cselekedeteiért ítélték börtönbüntetésre. A novella szimbolikus üzenete az, hogy az író önkéntes áldozata és nem hőse lett annak a küzdelemnek, amely az evilági életért folyt.

Cs. Szabó László első könyve az Egy gondolat bánt engemet… valószínűleg az első magyar ukrónia. Az ukrónia az utópia mintájára megalkotott fogalom. A görög eredetű szó elemeinek jelentése: az u ‘nem, valami nélkül’, azaz fosztóképző, a toposz ‘hely’, a kronosz ‘idő’. Ha az Utópia ‘Seholsincsország’, akkor az Ukrónia ‘Semmikoridő’. Az Utópia térben, az Ukrónia időben nem létezik; pontosabban az Utópia sehogyan sem létezik, az Ukrónia pedig másképpen történik! Az ukrónia műfaj olyan időt jelenít meg, ami nem történt meg, de megtörténhetett volna. Egy párhuzamos valóságot teremt meg, ahol a kiindulópontok a valósággal megegyeznek, a történet azonban más, de valóságos logika szerint folytatódik, így teremt meg egy alternatív valóságot. Petőfi Sándor valóban írt egy levelet Szendrey Júliának, amelyben tényleg komolyan fontolgatta, hogy még az esküvője előtt elmegy Franciaországba. A francia forradalmárok 1848 februárjában tényleg elűzték Lajos Fülöpöt, s a forradalom – amiért Petőfi is lelkesedett – elősegítette a bécsi és a pesti forradalom kitörését. Cs. Szabó valóságos tényekből állított össze egy fikciót, amelyet a végén leleményesen vegyített a legendával. A hazatérő Petőfi otthon találkozik önmaga legendájával, a történet végén aztán legenda lesz maga is.

Cs. Szabó László első írásaiban az eltűnt idő nyomait kereste, a történelem rejtélyeit játszotta újra, más-más végkifejletekkel. Az Egy gondolat bánt engemet… írásában végül egy váratlan fordulattal a Petőfi-legendaképzés egy ukronisztikus magyarázatát is megadta. A franciául kiválóan tudó Cs. Szabó Petőfi-elbeszélése ismét csak gazdag utalásokban. Javért felügyelő természetesen (a történetben is szereplő) Victor Hugo Nyomorultakjának karaktere, és nem kell magyarázni a Segesvári Sándor álnevet sem. Jarnac a francia történelemben fontos szerepet játszó város neve volt: 1569-ben itt arattak nagy győzelmet a katolikusok a hugenottákon. Érdekesség, hogy a francia nyelvben ismert az un coup de Jarnac szólás, amelynek eredeti jelentése ‘váratlan, meglepő húzás’. Guy de Chabot, Jarnac bárója 1547-ben (tehát két évtizeddel az említett ütközet előtt), egy becsületbeli ügy kapcsán létrejött párbaj során egy olasz mesterről tanult, e néven említett, térdhajlatra irányuló váratlan vágással győzte le ellenfelét. A történetben szereplő feljelentő Mouchard nevének jelentése ‘áruló, rendőrségi besúgó’ stb.

Cs. Szabó Lászlót, a 20. század egyik legjelentősebb esszéíróját, a Nyugat harmadik nemzedéke tagját első írásaiban ugyanaz „a gondolat bántotta,” mint később, emigrációjában. Nevezetesen az, hogy megismerje Európa és a magyarság történetének antinómiáit, feltárja tragikus sorseseményei alternatíváit. Múlt és jelen, illetve lehetséges jövő egyszerre vesz részt ezekben a gyakran tragikus küzdelmekben. Cs. Szabó László, a változások idejének embere, Petőfi sorsával vívódó alteregója. Petőfi szimbólum, egy elbukott forradalom hőse, áldozata; életre keltett legendája egy új (talán végzetes) cselekvés választásának ígérete.

(Cs. Szabó László: Egy gondolat bánt engemet… Fáy Dezső 12 kőrajzával. A Magyar Bibliofil Szövetség kiadása. Bp., 1936)

(A tanulmány szerkesztett, jegyzetekkel ellátott változata megjelenés alatt.)