Barta Sándor

Született: 1897. október 7. Budapest
Meghalt: 1938. június 3. Moszkva

Család

Szülei: Blau Simon Rudolf foltozószabó, Wiener Karolina.

Felesége: Újvári Erzsébet (= Kassák Erzsébet, 1899. júl. 14. Érsekújvár–1940. aug 11. Moszkva), költő, műfordító, Kassák Lajos (1887–1967) húga.

Gyermekei, leánya: Barta Zsuzsa (1924. dec. 21. Bécs–1992. jún. 22. Bp. Temetés, búcsúztatás: 1992. júl. 6. Farkasrét) rendező, a Madách Színház igazgatója; fia: Barta György (1930–1993).

Iskola

A budapesti VIII. kerületi Vas utcai felsőkereskedelmi éretts. (Blau Sándor néven, 1914), majd a budapesti tudományegyetemen jogot hallgatott (1915–1917), de tanulmányait nem fejezte be.

Életút

A Ma munkatársa (1917–1919), a Tanácsköztársaság alatt a magyarországi aktivisták csoportjának tagja, propagandistája (1919), jóllehet politikai szerepet nem vállalt, Bécsbe emigrált (1920). Bécsben az újjáalakult Ma munkatársa, helyettes szerkesztője (1920–1922), az Akasztott Ember és az Ék c. avantgárd lapok szerkesztője (1922–1924). Belépett a KMP-be, a Szovjetunióban telepedett le, egy moszkvai könyvkereskedés eladója (1925-től), körutazás tett a Szovjetunióban, élményeit több műfajban örökítette meg (1932). A Proletárírók Oroszországi Szövetsége (RAPP) magyar szekciója alapító tagjaként (1926-tól) részt vett a RAPP híres platformtervezetének kidolgozásában (1931. ápr. 8-án). A Forradalmi Írók Nemzetközi Szövetsége tagja, majd (egyes források szerint) elnöke. Az Új Hang alapító főszerkesztője (csupán az első számnak, 1938).

A magyarországi avantgárd mozgalom egyik kiemelkedő képviselője. Pályája kezdetén csatlakozott a Ma c., Kassák Lajoshoz kötődő avantgárd lap körül kialakult művészcsoporthoz (1917-től rendszeresen közölte a lap műveit). Itt jelentek meg művészi hitvallását bemutató korai tanulmányai is, amelynek lényege, hogy ugyan magáénak érzi a szocialista forradalom eszméit, de ezek megvalósításáért nem politikai, hanem művészi eszközökkel kívánt küzdeni. Korai műveit futurista-expresszionista elemek jellemzik: Kassák hatására rátalált a futuristák „közízlést pofonütő” nyelvi formáira, majd a mozgalom közkedvelt jelképei (pl. gépek, gőzmozdonyok, verseny-automobilok) is megjelentek költészetében. A gépek nála is a mozgás és a változni-akarás szimbólumai, a világháború sokkoló élményei pedig bizarr képalkotási technikát alakítottak ki művészetében. E korszak kiemelkedő alkotása a Primitív Szentháromság (megjelent a Ma-ban, 1918) c. kompozíció. A Szentháromság profanizált figurái: a tüdővészes mosónő és gyermekei a péklegény és a prostituált közösen munkálkodnak az Idő legyőzésén. A mosónő gépiesen dolgozó „vasdromedár”, leánya, a „vörös hasakat gyújtogató” prostituált, valójában egy elállatiasodott szörny, a péklegény feje „vörös téglakapu” stb. A nagy felháborodást kiváltó mű a világ abszurditását kívánta sokkoló képekkel bemutatni, domináns színe a vörös, amely azonban nem az életöröm színe, hanem a lángra gyúlt világ jelképe. A Tanácsköztársaság idején néhány előadást tartott a Ma-kör rendezvényein, elsősorban „a kultúrájában forradalmasított” emberről, vagyis véleménye szerint a kultúra mindennél fontosabb, s a tömegek szellemi nevelése még a gazdaság átalakításánál is fontosabb.

A proletárdiktatúra bukása után a Kassák-család – köztük Barta Sándor – Bécsben telepedett le. Bécsben jelentős szerepet vállalt a Ma újraindításában, itt kezdődött második alkotókorszakában a lap sorra közölte az abszurd valóságot tagadó dadaista munkáit. Különös költeményeinek (A zöldfejű ember, azaz egy aktív hulla kiáltványa, 1921) és allegorikus meséinek a tipográfia és a vizualitás is fontos része. Bécsben jelent meg Tisztelt hullaház! (1921) c. kiáltványgyűjteménye, „egy kiskorú költő szónoklatai” az élőhalottak gyülekezetéhez, a társadalom élősdijeihez és a nehézkes mozgású, tehetetlen tömeghez. A kötet képvers-felépítménye, sokkoló nyelvezete a 20. századi vizuális költészet korai csúcsteljesítménye. Barta művét ugyanakkor nem fikciónak tekintette, kordokumentumnak szánta, egy új világ megteremtéséhez szükséges objektumnak. Ekkor született drámái ún. montázsdrámák, összekuszált képekkel (Igen). Részt vett továbbá az első magyar nyelvű dadaista színházi kísérletben (a bécsi Konzerthausban, 1921. okt. 21-én, ahol felolvastak – többek között – Tisztelt hullaház! c. művéből). Az 1920-as évek elejére Barta a Ma-n belül egyedül maradt (1922-ben kivált a folyóiratból, Újvári Erzsivel megalapította az Akasztott Ember c. avantgárd folyóiratot, Kassák Lajos másik sógora, Uitz Béla létrehozta az Egység c. lapot; a két folyóirat 1923-ban Ék címmel újraegyesült). Jelentős továbbá műfordítói tevékenysége, Bécsben az ő tolmácsolásában jelent meg magyar nyelven – többek között – Gogol Egy őrült emlékiratai (1922).

A bécsi emigráció felbomlása után családjával a Szovjetunióban telepedett le. Már korábbi, bécsi írásaival, félig verses, félig prózai műveivel is a fiatal Szovjet-Oroszország harcait mutatta be (Mese a trombitakezű diákról, 1922). Különös költeményein kívül még fantasztikus-utópisztikus regényeket is írt, amelyek közül kiemelkedik a Kassán megjelent Csodálatos történet (1924). A mű a mennyországban játszódik, amelyet – egy nagy amerikai lap megbízásából – felkeres William Cookendy újságíró, hogy szenzációs riportban tudósítsa az olvasókat arról, hogy mit üzennek nekik a holtak? Barta a mennyországot a földi minták szerint berendezett, falanszterszerű monopolkapitalizmusként képzelte el, s mindjárt hozzákapcsolta a „poklot” is, a mennyországi páriák ugyancsak falanszterszerű munkahelyeinek, börtöneinek formájában. A regény elnyomói és elnyomottai között kibontakozó osztályharc: a Tanácsköztársaság problematikájának általánosított értelmű rajzává szélesedett. De a regény nemcsak a múlt, hanem a jövő osztályharcának utópisztikus megsejtése is: a fehérterrorból kibontakozó fasizmus elnyomó rendszereinek előrevetített képe. Valójában illúziókkal telten érkezett a szocializmus országába, sőt első írásaiban még rendíthetetlen optimizmussal folytatta korábbi avantgárd művészetét. Később, avantgárd múltját megtagadva tudatosan vállalta új, proletárköltői attitűdjét. Az 1920-as évektől bejárta a Szovjetunió tájait, riportjai a korai szociográfia úttörő munkái, az itt gyűjtött megfigyelései megváltoztatták kisprózájának hangulatát is.

Az 1930-as évek munkáiban – az avantgárd adminisztratív felszámolása után – felbukkantak a kor irodalmát jellemző szocialista realista, sematikus ábrázolások. Az általánosan elhatalmasodó félelem légkörében egyre kevesebbet írt, s amelyek megjelenhettek azok jó része is csupán sablonos vers vagy sematikus próza. – Utolsó írásaiban önéletrajzi műveken dolgozott, s ezekben a regényekben részben visszatért hajdani, nagyratörő elképzeléseihez. Legismertebb regénye, a század eleji Budapest világát örökítette meg (Aranyásók, 1935; megjelent: 1957). A regény egy tervezett önéletrajzi trilógia első kötete, amely a nagypolgári világról festett szatirikus képet. A hagyományos epikus koncepciót azonban sajátos módon formálta meg: a regény stílusában, különösképpen a tömegjelenetek ábrázolásában bravúrosan alkalmazta az expresszionizmus sűrítő-tömörítő technikáját. A regény párhuzamos szálainak mozgatásában, egymásba fűzésében pedig – jeleként annak, hogy figyelemmel kísérte az amerikai naturalista regényt, John Dos Passos, Upton Sinclair munkásságát – nagy szerepet kap a szimultanista regénytechnika. A regény mind Barta Sándor életművének, mind pedig a két világháború közötti magyar regényírói törekvéseknek maradandó értékű művészi teljesítménye; csak halála után fedezték fel, több más, azóta is kiadatlan munkájával. Utolsó munkáiban életműve összegzésére készült, jóllehet a szovjet emigráció egyik meghatározó tagjaként és vezetőjeként minden fórumon tagadta, hogy párttisztogatás történne, valójában pontosan tudta, hogy nemsokára rá is sor kerülhet. Az NKVD (= Belügyi Népbiztosság, a KGB elődje) koholt vádak alapján letartóztatta, és kivégezték.

Emlékezet

Barta Sándor – Blau Sándor – néven Budapesten született, gyermekkorában családjával a Lipótváros és a Terézváros határán lévő Szerecsen utcában (ma: Paulay Ede utca) lakott. Emigrációja kezdetéig az V. kerület Károly körút 22. szám alatt élt, lakóházát itt emléktáblával jelölték meg. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsben telepedett le (1919–1925), majd politikai menedéket kapott Szovjetunióban (1925). A sztálini tisztogatások áldozata lett, Moszkva egyik kerületében, a butovói kivégzőhelyen (ahol több mint húszezer politikai foglyot végeztek ki) agyonlőtték. Munkássága feltáratlan és jó részt ismeretlen, Aranyásók c. regénye csak 1957-ben jelenhetett meg. Életművével újabban Aczél Géza és G. Komoróczy Emőke foglalkozott.

Emigrációja idején írásai, versei, kisprózái magyarországi és felvidéki (kassai) lapokban is megjelentek Besnyő Sándor álnéven.

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022