Szalay Gyöngyi

Született: 1968. március 24. Tapolca, Veszprém megye
Meghalt: 2017. december 30. Veszprém, Veszprém megye
Temetés: 2018. január 10. Tapolca
Temetési hely: Új Temető

Család

Szülei: Szalay László, Magyar Erzsébet óvónő.

Testvére: Szalay Szilvia sakkozó.

Férje: Horváth Ernő labdarúgó, edző.

Iskola

A tapolcai Batsányi János Gimnáziumban éretts. (1986), a TFTI-n vívó edzői okl. (1990), a TF-en sportmenedzseri okl. (1995), a TF-en vívó szakedzői (2004) és testnevelő tanári okl. szerzett (2005).

Életút

A Tapolcai Polgármesteri Hivatal sportszervezője (2000–2005) és Tapolca város alpolgármestere (2002–2005), a tapolcai Batsányi János Gimnázium testnevelő tanára (2005–2017).

A Tapolcai Bauxitbányász, ill. a Balaton Vívó Klub vívója; tőr- és párbajtőrvívó (1978–2000). Nevelőedzői: Majer István és Borosné Eitner Kinga.

Párbajtőrvívásban olimpiai 3. (1996: egyéni), olimpiai 4. (1996 és 2000: csapat). Hétszeres világbajnok (1989, 1991, 1992, 1993, 1995, 1997, 1999: csapat), háromszoros vb 2. (1990 és 1994: csapat; 1995: egyéni), kétszeres vb 3. (1997 és 1998: egyéni). Európa-bajnok (1991: csapat), Eb 3. (1991: egyéni), Eb 5. (1994: egyéni és 1998: csapat). Összetett Világ Kupa 2. (1999: egyéni és 2000: csapat); Universiade-győztes (1991, 1993: csapat). Háromszoros magyar bajnok (1990, 1991, 1997: egyéni). Helyezései az egyéni magyar párbajtőrbajnokságokon: 1989: OB 5., 1990: OB 1., 1991: OB 1. 1992: OB 2., 1993: OB 3., 1994: OB 3., 1995: OB 3., 1996: OB 3., 1997: OB 1., 1998: OB 2., 1999: OB 2., 2000: OB 2. Mindkét fegyvernemben versenyzett, az első magyar női párbajtőrvívó-válogatott tagja (1989–2000).

Szalay Gyöngyi Tapolcán született, tízéves korában szülővárosában kezdett el vívni, s természetesen – kortársaihoz hasonlóan – ő is női tőrben kezdett. Első eredményét 1981-ben érte el az egyik legrangosabb vidéki vívóversenyt, a nagykanizsai Fabik Kupát nyerte meg (saját korcsoportjában). Néhány hónappal később első bajnokságát is ünnepelhette: Budapesten, a Sportcsarnokban a sportiskolás bajnokságon győzött – valamennyi szakágban ő volt az egyetlen vidéki vívó, aki érmet szerzett! Aztán megnyerte a serdülő (1984) és az ifjúsági bajnokságot is (1985), majd 1986-ban első nagy nemzetközi versenyén is elindult. A szocialista országok olimpiai reménységeinek évenkénti klasszikus viadalán, az Ifjúsági Barátság Versenyen (IBV, 1986-ban; egyéniben a 2., csapatban a 3. helyen végzett).

Szalay Gyöngyi 1987-ben megnyerte az országos juniorbajnokságot és az IBV-n ezúttal csapatban a 2. helyet szerezte meg. Az év azonban nem erről volt nevezetes Szalay számára. Elkezdett komolyabban foglalkozni az új női szakággal, a párbajtőrrel, jóllehet ekkor még különösebb eredményeket nem ért el ebben a fegyvernemben. A Nemzetközi Vívó Szövetség ugyanis 1987-ben, versailles-i kongresszusán programjába iktatta a női párbajtőrt; úgy döntöttek, hogy 1989-től mind egyéni, mind csapatversenyeket is rendeznek a világbajnokságokon. Ezt megelőzően, az olimpia évében, Franciaországban, Orléansban egy nem hivatalos vb-t is tartanak, az új fegyvernem fejlődése érdekében. Szalay Gyöngyi tehát a legjobbkor váltott (pontosabban kezdett el áttérni) a párbajtőrre. A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) szintén 1987-ben rendezte meg az első junior bajnokságot (az első győztes az öttusázó Heilig Anita lett…) és az első felnőtt bajnokságot (Várkonyi Marina nyert Szőcs Zsuzsa és Eőri Diána előtt).

Szalay Gyöngyi 1988-ban még mindkét szakágban versenyzett: mind tőrben, mind párbajtőrben megnyerte a vidékbajnokságot, tőrben 3. lett az IBV-n, viszont a South Bend-i ifjúsági vb-n nem ért el helyezést (itt Mincza Ildikó végzett a 7. helyen). Az első női csapatbajnokságot az MTK-VM szerezte meg, a CSB szenzációja azonban a Tapolca remek szereplése, 2. helyezése volt. Talán még sohasem végzett magyar bajnokságon dobogón vidéki csapat, Borosné azonban más meglepetéssel is szolgált. Bejelentette, hogy legjobb tanítványa a jövőben elsősorban párbajtőrrel kíván foglalkozni, mert úgy érzi, hogy ebben az új fegyvernemben nagyobbak az esélyei a jó szereplésre. A sporttörténeti 1. (nem hivatalos) vb-n, Orléans-ban, Szalay Gyöngyi még nem szerepelt a válogatottban (amelynek összeállítása: Eőri Diána, Heilig Anita, Pusztai Ildikó, Szőcs Zsuzsa, Várkonyi Marina volt). Szalay Gyöngyi azonban 1989-től 2000-ig több mint tíz éven át valamennyi világversenyen részt vett! 

A történelmi áttörés éve az 1989-es esztendő volt. Már januárban megnyerte a tauberbischofsheimi Világ Kupa-versenyt (öt német vívónő előtt), bekerült az országos bajnokság döntőjébe (igaz az 5. helyének nem nagyon örült). Több kisebb rangsorolóversenyen elért sikerei után kivívta helyét a denveri világbajnoki csapatba. Az új szakág hivatalosan Denverben, 1989-ben mutatkozott be a világbajnoki programban. A sporttörténeti jelentőségű első egyéni versenyen három magyar hölgy indulhatott: Szőcs Zsuzsa, Szalay Gyöngyi és Horváth Mariann, s valamennyiük biztosan jutott fel a harminckettes táblára. Szalaynak aztán nem volt szerencséje, mert itt rögtön a svájci Anja Straubot kapta, s rendkívül feszült mérkőzésen 8:7-es vereséget szenvedett. A vigaszágon aztán összekerült Szőcs Zsuzsával, és tőle is kikapott 8:3-ra, így kiesett. Sajnos Szőcs sem jutott a döntőbe, ahová egyedül Horváth Mariann érkezett meg (de ő is csak a 7. helyig jutott). A női párbajtőrvívás első világbajnoka pedig Anja Straub lett, az, aki 8:7-re Szalayt verte korábban…

 

A denveri vb-n, 1989-ben, ahol először szerepelt a fegyvernem a világbajnoki műsorban, a magyar női párbajtőrválogatottól nem lehetett tudni, hogy hogyan teljesít majd. A néhány VK-verseny alapján nem lehetett felmérni az ellenfeleket, a női tőrvívók közül igen sokan álltak át párbajtőrre, ám ezek a hölgyek nem tartoztak a világ női tőrvívóinak élmezőnyéhez, a svájci Straub jelentősebb sportmúlt nélkül győzött a világbajnokságon. Nos, a magyar csapatnak meg volt az az előnye, hogy versenyzői a hazai női tőr és női öttusa legjobbjai közé tartoztak, akik nagyon gyorsan elsajátították az új fegyvernem alapjait (valójában a női öttusázóknak kezdőleckékre sem volt szükségük, hisz ők párbajtőrrel vívtak). A legjobb négy között Magyarország 8:2-re verte Svédországot (Szalay Gyöngyi 3, Eőri Diána, Horváth Mariann 2-2, Szőcs Zsuzsa 1), az elődöntőben pedig az első világbajnok által vezérelt Svájc következett (9:2; Eőri Diána, Horváth Mariann, Szalay Gyöngyi 3-3, Szőcs Zsuzsa). Az első párbajtőrcsapat világbajnoki döntőben aztán Magyarország 9:3-ra győzött (Szalay Gyöngyi 3, Eőri Diána, Horváth Mariann Várkonyi Marina 2-2). A szakág első világbajnoka Magyarország lett, Szalay Gyöngyi megszerezte első világbajnoki címét! 

Szalay Gyöngyi 1991-ben már a világbajnoki cím esélyesének számított. Megnyerte a magyar bajnokságot, a St. Maur-i, a katowicei és az ipswichi Világ Kupa-versenyt, a gödöllői Mesterek Tornáján pedig a 4. helyen végzett. A világranglistát azonban Horváth Mariann vezette, ami azt is jelentette, hogy a legújabb fegyvernem felnőtt a többi három mellé, több világklasszist tudott felmutatni; jóllehet egy évvel korábban a csapat elvesztette a világbajnoki címet, a budapesti vb-n realitás, hogy mind az egyéni, mind a csapatverseny győztese a hazaiaké legyen.

A budapesti vb aztán igazolta az optimista várakozásokat. Az egyéni versenyt Horváth Mariann nyerte, aki világbajnoki címével az összetett Világ Kupa-győzelmet is elhódította Szalay Gyöngyi elől (a VK-rangsorban a 4. Várkonyi Marina, a 7. Hormay Adrienn, a 9. Szőcs Zsuzsa – azaz néhány év alatt a női párbajtőr lett a legerősebb magyar szakág!) Az egyéni verseny azonban Szalaynak nem sikerült, óriási meglepetésre még a 64 közé sem került! A csapatversenyre 22 ország nevezett. A selejtezőcsoportban Magyarország 9:3-ra verte Romániát (Szalay Gyöngyi 3, Várkonyi Marina 3, Eőri Diána 2, Szőcs Zsuzsa 1) és Finnországot (Horváth Mariann, Szalay Gyöngyi 3-3, Eőri Diána 2, Várkonyi Marina 1, Szőcs Zsuzsa). A nyolcaddöntőben Hollandia volt a következő „áldozat” (9:2, Szalay Gyöngyi, Várkonyi Marina 3-3, Horváth Mariann 2, Eőri Diána 1). Az igen szoros negyeddöntő (8:6 Olaszország) és a könnyű elődöntő (7:2 Szovjetunió) után a döntőben Franciaország ellen 9:1-es kiütéses magyar siker született (Horváth Mariann 3, Szalay Gyöngyi, Szőcs Zsuzsa, Várkonyi Marina 2-2). Magyarország ismét világbajnok, Szalay Gyöngyi 2. világbajnokságát ünnepelhette! – A magyar válogatott – élén Szalay Gyöngyivel – 1992-ben, Havannában és 1993-ban, Essenben megvédte világbajnoki címét, 1994-ben, Athénban a 2. helyen végzett, 1995-ben, Hágában viszont újra győzni tudott. Talán csak évtizedekkel korábban a kardvívók voltak képesek ehhez hasonló erődemonstrációra. Sajnos azonban a női párbajtőr 1996-ig nem szerepelt az ötkarikás játékok programjában, így ebben a számban a magyar fölény az olimpián nem jelentkezhetett.

Az atlantai olimpián, 1996-ban már csak Szalay Gyöngyi volt az egyetlen, aki a hazai párbajtőr szakág születésénél jelen volt, s egyedül ő maradt még aktív hét évvel később, az 1989-es sporttörténeti alakulatból. A második generációból viszont vívott még Hormay Adrienn, és már letette névjegyét egy új klasszis, Nagy Tímea. Atlantában azonban még mindenki Szalayban reménykedett, aki megbízhatóan menetelt: az első ellenfelét, az orosz Julija Garajevát ugyan idegőrlő csatában verte 15:14-re, a nyolcaddöntőben azonban az észt-orosz Okszana Jermakován már nagy fölénnyel lépett át (15:6). A legjobb nyolc közé végül is mindhárom magyar bejutott, a negyeddöntőben azonban előbb Nagy Tímea szenvedett vereséget a francia Valérie Barlois-tól (15:9-re), majd Laura Flessel verte Hormayt 15:12-re. Szalay viszont megállíthatatlannak tűnt: a koreai Ko Jung Szunnál is jobbnak bizonyult (15:5). Az elődöntőben Flessel 15:10-re sajnos Szalayt is legyőzte, sőt ő lett a szakág első olimpiai bajnoka (és ő az, aki négy év múlva, 2000-ben Nagy Tímea mögött a 3., nyolc év múlva, 2004-ben pedig a 2. helyen végez…) A bronzérem azonban sikerült! Rendkívül szoros csatában Szalay 15:12-ra legyőzte az olasz Margherita Zalaffit, így hét évvel a szakág első világbajnok csapattagja, az olimpiai premieren is érmet szerzett! Nagy Tímea az 5., Hormay Adrienn a 6. helyen zárt. Szalay Gyöngyi sporttörténeti bronzéremmel gazdagodott!

Mivel mindhárom magyar lány a legjobb nyolc közé jutott (erre egyetlen más nemzet sem volt képes), joggal reménykedhetett mindenki abban, hogy a csapat remekel majd. Sajnos nem így történt. A nyolcaddöntőben még fölényes győzelem született az Egyesült Államok ellen (45:25, Szalay Gyöngyi, Nagy Tímea, Hormay Adrienn [az új szabályok szerint egy-egy mérkőzésen a csapatok 45 tusig vívnak]). A negyeddöntőben azonban Olaszország jelentette a végállomást (45:32; Szalay Gyöngyi, Nagy Tímea, Hormay Adrienn) és a 3. hely is elúszott (Oroszország–Magyarország 45:44, Szalay Gyöngyi, Nagy Tímea, Hormay Adrienn). A sportág első olimpiai csapatversenyében az abszolút esélyes, sokszoros világbajnok magyar válogatott a dobogóra sem fért fel. (Rendkívül különös, hogy a női párbajtőr egyéni versenyszámban – Nagy Tímea [2] és Szász Emese – révén három magyar aranyérem – Szalay Gyöngyi és Mincza Ildikó jóvoltából – két magyar bronzérem is született, a sokszoros világbajnok csapatnak azonban egy érem sem sikerült…)

Szalay Gyöngyi az atlantai olimpiai után még három világbajnokságon vett részt: 1997-ben, Fokvárosban tagja volt az ismét világbajnok csapatnak és „megvédte” olimpiai bronzérmét; 1998-ban, Chaux-de Fonds-ban a csapat megint lemaradt a dobogóról, viszont egyéniben újabb bronzzal gazdagodott, 1999-ben, Szöulban szerezte meg hetedik világbajnoki címét, a sydneyi olimpián pedig egy csapat negyedik hellyel búcsúzott a versenyzéstől.

Emlékezet

Szalay Gyöngyi Tapolcán hunyt el, az év végi ún. kolbásztöltő verseny díjkiosztóján lett rosszul. Rig Lajos országgyűlési képviselő a helyszínen próbálta újraéleszteni, majd a mentőben is volt egy újabb kísérlet. Végül egy mentőhelikopter szállította a veszprémi kórházba, ahol elhunyt. Szalay Gyöngyi Tapolcán, az Új Temetőben, a város által adományozott díszsírhelyen nyugszik. Emlékére 2018-tól évente emlékfutást rendeznek Tapolcán, a Malom-tó körül.

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022