Bethlen Béla, bethleni gr.

Született: 1888. november 2. Aranyosgyéres
Meghalt: 1979. november 6. Kolozsvár

Család

Sz: Bethlen Bálint (1856–1913) politikus, nagybirtokos, gr. uzoni Béldi Berta (1863–1946). F: 1919-től gr. gönczruszkai Kornis Klára (1893–1983). Négy leánya: Bethlen Éva (1920–), Bethlen Klára (1921–), Bethlen Ilona (1924–) és Bethlen Ágnes (1928–).

Iskola

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán és a kolozsmonostori Gazdasági Tanintézetben tanult, majd a berlini egyetem hallgatója (1908–1909), Kolozsvárott jog- és államtudományi doktori okl. szerzett (1910).

Életút

Kolozs vm. közigazgatási gyakornoka (1909–1910), majd az 1. bécsi (közös) huszárezrednél szolgált (mint önkéntes hadnagy, 1910–1911), leszerelése után visszatért Kolozsvárra, tb. szolgabíró (1911–1914). Az I. vh.-ban a 9. (marosvásárhelyi) honvéd huszárezred géppuskás századának parancsnokaként szolgált (1914–1918); közben IV. Károly koronázása alkalmából aranysarkantyús vitézzé avatták (1916. dec. 30-án: összesen ötven főnemesi és köznemesi származású tiszttel). Az összeomlás után főhadnagyként szerelt le, ill. birtokain gazdálkodott (1918–1940). A 2. bécsi döntés, azaz Észak-Erdély és Székelyföld visszacsatolása után Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék főispánja (1940–1944; Magyarország német megszállása után lemondott: 1944. márc. 19.). Lakatos Géza miniszterelnöksége idején az erdélyi részek kormánybiztosa (1944. aug. 29.–okt. 10.). A II. vh. után a román hatóságok többször is őrizetbe vették (1945. márc. 14-én, Désen, 1945. aug. 24-én Szamosújvárott, mindkétszer felmentették az ellen felhozott vádak alól; végül azonban 1946. máj. 20-án öt év fogházra ítélték). Nagyenyeden raboskodott (1946–1952), kiszabadulása után Nagyváradra szállították, s miután megtagadta azt, hogy elhagyja Erdélyt, ítélet nélkül újabb két évre ítélték (1952–1954; 1954 márc.-ban szabadult, jóllehet 1959-bn rehabilitálták, nyugdíját csak 1964-ben folyósították). Fizikai munkásként Kolozsvárott dolgozott (1954–1964).

A széki református egyházmegye gondnoka, ill. főgondnoka (1920-tól). Az erdélyi református egyházkerület igazgatóságának tagja. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület vezetője.Gazdaként híres szarvasmarha- és sertéstenyészetet tartott fenn, de ménese is országosan elismert volt. Földingatlan-tulajdona az 1920-as évek végén végrehajtott román földreform után is közel 1000 holdat tettek ki (ebből 800 hold szántó, 200 hold erdőterület volt). Birtokain elsősorban gabonaféléket, kukoricát, kendert és pillangósokat termesztett, agrártechnikai újításai közül kiemelkedik földjeinek alagcsövezése. Jelentős szerepet játszott az erdélyi földbirtokosi érdekvédelemben és a szövetkezeti mozgalomban.

Az erdélyi magyar közéletben, kezdetben, mint református világi vezető vállalt szerepet. Főgondnokként felekezeti iskolák ügyeivel, ill. az ott folyó anyanyelvi oktatás kereteivel foglalkozott. Főispánként intézkedéseit – a kortárs román források szerint is – mély humanizmus és a transzszilván gondolat iránti elkötelezettség jellemezte. Elutasította a szélsőjobboldal követeléseit és a nácizmus minden megnyilvánulását. Az ország német megszállása elleni tiltakozásul lemondott hivataláról, a Lakatos kormány alatt viszont elfogadta Erdély kormánybiztosi kinevezését. Kormánybiztosként bátor fellépésével megmentette a tordai zsidóságot a deportálástól, magakadályozta Kolozsvár kiürítését és gyárainak leszerelését, szabadon bocsátotta a bebörtönzött politikai foglyokat (főleg kommunistákat). A német hadvezetés és a magyar szélsőjobboldal Bethlen tevékenységét egyértelműen defetizmusnak és szabotázsnak értékelte, ezért az Erdélyt védő 2. magyar hadsereget követve el kellett hagynia Kolozsvár (1944. okt. 10-én). Az ostromot Budapesten vészelte át, majd a II. vh. után visszatért Erdélybe.

Emlékezet

Kiszabadulása után rövid ideig Bethlenben tartózkodott, miután birtokait és házát elvették a kolozsvári Farkas utcában, egy egyszobás lakásban élt, családjával. Bethleni otthonából a román kormány tébolydát alakított ki, családja ősi bethleni sírboltját feldúlták és kifosztották. Élete végén fejezte be emlékiratait, amelyet kalandos körülmények között juttatott el Magyarországra (csak jóval később, 1989-ben adhatta ki a Zrínyi Kiadó, Romsics Ignác gondozásában). Kolozsvárott hunyt el, a Házsongárdi Temetőben nyugszik. A bethleni református temetőben emlékére három napig zúgtak a harangok (1979. nov. 6–9-én).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013