Buchinger Manó

Született: 1875. május 15. Nyitra
Meghalt: 1953. augusztus 18. Budapest

Család

Sz: Buchinger Jakab, kocsmáros-kereskedő, Brach Jozefina. Tizenhároméves kora óta családjával Bp.-en élt. F: 1910-től Ladányi Szeréna (1884–1940). Gyermekük nem született.

Iskola

Elemi és polgéri iskoláit Nyitrán végezte, a polgári iskola 3. osztályának elvégzése után, a Posner-cégnél kitanulta a könyvkötő mesterséget.

Életút

Wendt József cégénél, majd a Redő Lipót-féle műhelyben könyvkötő. A könyvkötők szakegyletének könyvtárosa (1890-es évek eleje), a Könyvkötők Segély- és Önképző Egylete választmányi tagja, vezetőségi tagja és jegyzője (1893–1895), elnöke (1895– 1905). Az Általános Munkás Betegsegélyező Pénztár tisztviselője (1899–1905). Az első országos szakszervezeti kongresszuson a Szakszervezeti Tanács végrehajtó bizottságának tagja (1899-től). Az MSZDP tagja (1894-től), a párt országos vezetőségének tagja (1904-től), ideiglenes központi tikára (1905. nov. 15.–1907), központi titkára (1907–1918, 1919–1920, 1929–1945). Az MSZDP egyik képviselője a II. Internacionálé állandó szervében, a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Szocialista Irodában. A Tanácsköztársaság alatt az Általános Fogyasztási Szövetkezet hivatalnoka (1919. márc.–júl.), Bécsbe távozott (1919. júl.). A bukás után rövid időre visszatért, részt vett pártja újjászervezésében; ám várható perbe fogása elől ismét Bécsbe menekült (1920. febr.). Miután amnesztiát kapott (1929. nov. 7.), hazatért. Ismét az MSZDP vezetőségének tagja, a párt országgyűlési képviselője (Budapest, déli választókerület, 1931–1939), s külügyi titkárként a párt küldötte a Szocialista Munkásinternacionálé végrehajtó bizottságában (1931–1938). A Páneurópai Unió magyar szervezetének elnöke (1937). A II. vh. után a Szabad Szakszervezetek jelöltjeként az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Dunántúl, 1944–1945), nemzetgyűlési (Bp., 1945–1947) és országgyűlési képviselő (Budapest, 1947–1949; Országos lajstrom, 1949–1953; Budapest, 1953). A pártegyesítés után belépett az MDP-be (1948. jún.).

A Budapesti Központi Járásbíróság mellett működő lakbérleti és lakásügyi bizottság tagja (1918. nov.–1919).

A 20. sz. egyik jelentős szociáldemokrata pártvezetője. A párt központi tikáraként ő dolgozta ki az MSZDP szervezeti szabályzatát (1908). Részt vett a szociáldemokrata tömegmozgalmakban; az általános választójogért folytatott küzdelemben (vörös péntek, 1905. szept. 15.; vérvörös csütörtök, 1912. máj. 23.). Pártja irányvonalát követve, egyúttal a Választójog Országos Szövetségének alapító tagjaként fellépett az általános választójog bevezetéséért (1910); szorgalmazta a balodali függetlenségiekkel és a polgári radikálisokkal való együttműködést. Részt vett a II. Internacionálé koppenhágai (1910) és bázeli kongresszusán (1912), a stockholmi békekonferencián (1917. máj. 29–30.); majd, az I. vh. után, a berni szociáldemokrata konferencián a nemzetek önrendelkezési jogát hangsúlyozva népszavazást követelt a vegyes lakosságú területek sorsának eldöntésére (1919. febr.). Nagy visszhangot kiváltó felszólalása után, amelyen még az annexió és a hadisarc nélküli béke mellett is érvelt kinevezték a béketárgyalások előkészítését végző külügyi tanács tagjává (1919. márc. 9.). Az ún. őszirózsás forradalom után ellenezte a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülését; az egyesülés után minden pártfunkciójáról lemondott (1919. márc.). Írásaiban Ferdinand Lassalle hívének vallotta magát, többször összeütközésbe került a hatóságokkal; „nyomtatvány útján elkövetett izgatás” vétsége miatt nyolc hónapig a váci fogházban raboskodott (1907. ápr. 4.–dec. 4.). Az 1920-as években, bécsi emigrációjában, a Jövő c. lap köré tömörült, Garami Ernő vezette csoporthoz csatlakozott. Országgyűlési képviselőként élesen ellenezte a magyar kormányok németbarát külpolitikáját, semlegességet hirdetett. Magyarország megszállása után a németek letartóztatták (1944. márc. 19.), és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Kiszabadulását követően már nem játszott jelentős szerepet a politikai életben. Számos népszerű szociáldemokrata agitációs füzetet írt és szerkesztett, feldolgozta a magyarországi könyvkötőmunkások szervezkedésének történetét, majd elsők között tett kísérletet a hazai szociáldemokrata mozgalom történetének megírására, forrásainak összegyűjtésére. Visszaemlékezései fontos kordokumentumok. Jóllehet a pártban nagy tisztelet övezte, de mivel szembehelyezkedett a proletárdiktatúrával, ezért az 1945 utáni munkásmozgalom-történetírás gyakran szociálsovinizmussal, opportunizmussal, valamint a háborús imperalista érdekek támogatásával vádolta.

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1947).

Szerkesztés

A Könyvkötők Lapja szerkesztője (1889-től). A Népszava munkatársa (1905-től), bécsi tudósítója (1925-1929) és a Népszava német nyelvű változatának, a Volkstimme c. lapnak felelős szerkesztője (1908–1919). A bécsi Jövő c. pártlap rovatvezetője (1921– 1925), a Szocializmus c. elméleti folyóirat munkatársa (1935-tól). Írásai, politikai elemzései és publicisztikái továbbá rendszeresen megjelentek osztrák és német szociáldemokrata lapokban (Der Kampf; Die Neue Zeit; Arbeiter-Zeitung stb.).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013