Batthyány Lajos, németújvári gr.

Született: 1807. február 10. Pozsony
Meghalt: 1849. október 6. Pest

Család

Dédszülei: gr. Batthyány Zsigmond (1712–1777), Lengheimb Róza (1707–1788). Nagyszülei: gr. Batthyány Miksa (1739–1805), Flaesser Magdolna, ill. lomniczai Skerlecz Ferenc (1731–1802) békési főispán, lomniczai Skerlecz Sándor és barkóczi Rosty Anna fia és nemeskéri Kiss Rozália, nemeskéri Kiss Sándor (1695–1777) veszprémi alispán és királydaróczi Daróczi Zsófia (1716–1782) leánya. Sz: gr. Batthyány József Sándor (1777–1812), lomniczai Skerlecz Borbála (1779–1834). Testvére: gr. Batthyány Amália Emília (1805–). F: 1834–1849: zicsi és vásonkeői gr. Zichy Antónia (1816–1888), gr. Zichy Károly és gr. Batthyány Antónia leánya. Zichy Antónia testvére: gr. Zichy Karolina (1818–1903), gr. Károlyi György (1802–1877) felesége, ők voltak gr. Károlyi Mihály nagyszülei! Öt gyermekük közül három élte meg a felnőttkort: gr. Batthyány Amália (Emanuella 1837–1922), gr. Batthyány Ilona (1842–1929) és gr. Batthyány Elemér (1847–1932). 

Iskola

Vinzenz Pleban bécsi nevelőintézetében (1815–1818), a bécsi egyetem gimnáziumában tanult (1818–1819), ikervári birtokán magántanár foglalkozott vele (1819), a győri bencés gimnáziumban folytatta tanulmányait (1819–1821). Győrött Fejér György (1766–1851) prépost-kanonok, tudós pap és Érdy (Luczenbacher) János (1796–1871) magántanítványa, ill. itt ismerte meg Deák Ferencet (1803–1876) is. Bécsben, Friedrich August Klinkowström nevelőintézetének hallgatója (1821–1822), majd visszatért a bécsi egyetem gimnáziumába, mint magántanuló (1822–1824), utóbb Nikolaus Möller magánnövendéke (1824–1825). A bécsi egyetemen – még Möller tanítványaként – jogot hallgatott, tanulmányait katonai szolgálata alatt is folytatta (a zágrábi jogakadémián végzett, 1826-ban).

 

Belépett a cs. és kir. hadseregbe, a 32. Esterházy-gyalogezredben szolgált (Páduában; kadétként, 1826. aug. 5.–1827. ápr. 19.), áthelyezték a cs. és kir. 9. Frimont-huszárezredhez (Trevisóba; alhadnagyként, 1827. ápr. 19.–1831. ápr. 30.). A huszárezred később a stájerországi Fehringben és a csehországi Bogdanetzben állomásozott, majd alhadnagyi rangjának megtartása nélkül kilépett a hadseregből (1831. ápr. 30-én). Anyanyelve német volt, tiszttársaival németül érintkezett, olaszul, franciául és angolul is beszélt; magyarul és latinul csak keveset tudott. 

Életút

Leszerelése után átvette apai örökségét, leromlott birtokai rendbetétele rákényszerítette, hogy megismerkedjen a korszerű gazdálkodási ismeretekkel. Érdeklődése idővel kiterjedt a legkorszerűbb gazdasági ismereteken kívül a modern társadalom- és természettudományi munkákra is. Ikervárott élt (1831. máj.–1839. jún. 2.); birtokán gazdálkodott, és fokozatosan bekapcsolódott Vas vármegye és a nyugat-dunántúli megyék társadalmi és politikai életébe (1831. aug. 10-én vett részt először Vas vármegye közgyűlésén; 1831. szept. 17–18-án tett először látogatást gr. Széchenyi István nagycenki kastélyában). Vas vármegye táblabírája (1832. febr. 20-ától), megfordult Pozsonyban, ám az országgyűlés munkájában még nem vett részt (1834–1836), utóbb Zala vármegye tb. táblabírájává is megválasztották (1840. júl. 27-én). Hosszabb-rövidebb utazásokat tett Nyugat-Európában (1833–1834: Bajorország, Svájc, Itália, Görögország, Törökország; 1835: Párizs, itt találkozott Chateaubriand-nal; 1836–1837: Svájc, Franciaország, német tartományok; 1845. márc.–aug.: Közel-Kelet: Szíria, Egyiptom, Jeruzsálem, Alexandria stb.).

 

Az 1839–1840. évi reformországgyűlésen már a főrendi ellenzék egyik meghatározó képviselője (1839. jún. 10-én, gr. Széchenyi István, Batthyány közreműködésével megszervezte a pozsonyi mágnáskaszinót, a fiatal ellenzéki főrendek rendszeres találkozóhelyét; 1839. szept. 9-én megtartotta első jelentős beszédét a főtáblán: a szólásszabadság ügyében a rendi ellenzéket támogatta). Az 1843–1844. évi reformországgyűlésen már a főrendi ellenzék vezetője, a közteherviselés bevezetésével megbízott országgyűlési választmány tagja (1844. márc. 18-ától; 1844. ápr. 17.–szept. 9. között többször felszólal a közteherviseléssel, a nemesek adófizetésével és egy országos közpénztár felállításával kapcsolatban). Az ellenzéki politikusok összefogására több értekezletet is tartott (Pesten, 1845. nov. 18-án; 1846. aug. 18–19-én; ez utóbbi alkalommal, elnökletével több, mint hatvan fő tanácskozott). Az ellenzéki párt megalakítását előkészítő pesti értekezleten (1846. nov. 15-én) úgy döntöttek, hogy Batthyány vezesse az egységesülő ellenzéket (az Ellenzéki Kör végül is 1847. jan. 22-én jött létre; az ellenzéki program alapelveit 1847. márc. 15-én megalakult Ellenzéki Párt fogadta el). Elnökletével a liberális ellenzék végül meghirdette pártprogramját, az Ellenzéki Nyilatkozatot (1847. jún. 6–7-én). Az utolsó rendi országgyűlésen ő vezette Pesten, a Kossuth Lajos országgyűlési követté választását támogató kortesek felvonulását (1847. okt. 17-én; támogatásával, okt. 18-án, Kossuthot meg is választották Pest vármegye követévé). Az utolsó rendi országgyűlésen (1847. nov. 11.–1848. márc. 14.) Batthyány a főrendi, Kossuth az alsóházi ellenzék vezére: Kossuthtal együttműködve, összehangoltan irányították az ellenzék működését. A felsőtábla ülésén a főrendek elfogadták Kossuth márc. 3-i, az alkotmányos átalakulást sürgető felirati javaslatát, és a felirattal Bécsbe induló országgyűlési küldöttség tagjává Batthyányt is megválasztották (1848. márc. 14-én). 

A forradalmi események hatására István főherceg nádor az első felelős magyar minisztérium elnökévé nevezte ki (1848. márc. 17-én; a kormánynévsort 1848. márc. 23-án terjesztette fel; 1848. márc. 31-én foglalta el hivatalát; a kormány 1848. ápr. 7-én alakult meg), ill. ideiglenesen a Hadügyminisztériumot is ő vezette (1848. ápr. 19.–1848. máj. 23.). Az első népképviseleti országgyűlésen a Sárvári választókerület képviselőjének választották meg. Miniszterelnökként feladatkörébe tartozott a honvédség toborzása, valamint az, hogy a horvát támadás megelőzéséről tárgyaljon az udvarral – az osztrák sikerek hatására azonban az uralkodó nem tárgyalt Batthyánnyal, a kudarc után lemondott (1848. szept. 11-én, de Kossuth kérésére ismét elvállalta a kormány vezetését). A horvát támadás hírére népfelkelést hirdetett meg (1848. szept. 13-án), s a hadsereg irányítására István főherceg nádort kérte fel, aki azonban elhárította a felkérést és elhagyta az országot (1848. szept. 25-én). Az ismét kudarcot valló Batthyányt az uralkodó felmentette kormányfői megbízatása alól (1848. szept. 27-én) és helyébe Lamberg Ferencet nevezte ki királyi biztosnak (a feldühödött tömeg a pest-budai hajóhídon felkoncolta, 1848. szept. 28-án). Batthyány megpróbált közvetíteni az udvar és a forradalmi magyar kormány között, ám nem tekintették tárgyalópartnernek (1848. okt. 2-án végleg lemondott). Nem vonult vissza a politikai eseményektől: az országgyűlés 1848. dec. 31-én Deák Ferenccel, Mailáth Györggyel és Lonovits Józseffel együtt békekövetként küldte Windisch-Grätz tábornagyhoz. A sikertelen tárgyalások után visszakísérték a már osztrák megszállás alatt lévő Pestre, ahol a Károlyi-palotában letartóztatták és birtokait zár alá vették (1849. jan. 8-án).

 

Batthyány nemcsak tagadta bűnösségét, de az osztrák hadbíróság illetékességét is kétségbe vonta: álláspontja szerint miniszterelnöki tevékenységét csakis a magyar országgyűlés ítélheti meg. Az 1849. jan. 24-én megkezdett perben a felségárulás vádját igyekeztek bizonyítani: ebbe beletartozott az uralkodói jóváhagyás nélküli pénzkibocsátás; az újoncozás; a külső országokkal való kapcsolatfelvétel, valamint a Jellasics elleni népfelkelés meghirdetése. Valójában a bíróság nem volt illetékes az országgyűlést feloszlató és Magyarországot ostromállapot alá helyező okt. 3-i uralkodói manifesztum előtt történtek megítélésében. Törvénytelen módon azonban a fellebbviteli bíróság kimondta, hogy a vádlott okt. 3. előtti és utáni tevékenysége egy egységet képez, amit együtt kell vizsgálni. A budai laktanyába zárták (1849. jan. 9.–1849. ápr. 23.), majd a honvédsereg közeledtére Laibachban (= Ljubljana, 1849. máj. 5.–1849. júl. 23.), utóbb Pozsonyban őrizték (1849. júl. 26.–1849. aug. 11.). Pest-Buda újabb elfoglalása után Olmützben (1849. aug. 12.–1849. szept. 8.), a forradalom bukása után Pesten raboskodott (1849. szept. 12.–1849. okt. 6.). A haditörvényszék előbb börtönbüntetésre, utóbb a bécsi udvar nyomására kötél általi halálra ítélte, de királyi kegyelemre is ajánlotta. Haynau, a teljhatalommal felruházott katonai parancsnok 1849. okt. 3-án jóváhagyta az ítéletet. A kivégzése előtti éjszakán, a felesége által becsempészett díszes levélvágó késsel (más adatok szerint egy színházi kellék tőrrel) súlyos sebet ejtett a nyakán, amellyel öngyilkosságot követett el. Életben maradt, de nyaki sebei és súlyos vérvesztesége miatt az akasztást golyó általi halálra módosították. Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy, katonai kerületi parancsnok az ítélet végrehajtását nem akarta elhalasztani. Végül is különféle izgatószerekkel olyan állapotba hozták, hogy saját lábán ki tudott menni a pesti Újépület (Neugebäude) udvarára. Nem engedte, hogy bekössék a szemét, féltérdre ereszkedve maga vezényelt tüzet a katonáknak: „Allez Jäger! Éljen a haza!“ Okt. 6-án golyó által végezték ki (holtteste három órán át feküdt a téren). Földi maradványait később Pesten, a ferencesek belvárosi templomának kriptájában helyezték el (1870-ben ünnepélyesen újratemették, a Kerepesi úti temetőben épített mauzóleumában; a sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította, 2001-ben). 

Nem készült tudatosan a politikai pályára ifjúkorában élte a magyar nyelven nem beszélő magyar főrendek könnyelmű életét. Tanulmányai befejezése katonai pályára lépett, onnan csak azért lépett ki, hogy megmentse apai örökségét a teljes tönkremeneteltől. Politikai pályája kezdetén még a vármegyei üléseket sem látogatta, szinte kizárólag csak birtokai fejlesztésével foglalkozott, s ezek kapcsán érdeklődése fokozatosan a gazdasági kérdésekről a politikai aktualitások felé fordult. Európai utazásai során a modern gazdálkodói tudás megszerzése mellett fokozatosan megismerkedett az ezzel részben összefüggő modern parlamentáris rendszerekkel, különböző nyugat-európai államok politikai berendezkedéseivel és alkotmányaival.

 

Az 1839–1840-es rendi országgyűlésen jelentkezett először, ahol rögtön kísérletet is tett egy új főrendi ellenzék megszervezésére: elsők között ismerte fel, hogy az ellenzék csakis közös fellépéssel lehet hatékony. Az átalakulások motorjának ekkor még az arisztokráciát tartotta, nézeteivel gr. Széchenyi István elképzeléseit támogatta, idővel azonban ő is szembefordult az egyre magányosabbá váló Széchenyivel, nézetei radikalizálódtak, egyre jobban megközelítették Kossuthét. Országgyűlési beszédei többsége a klasszikus liberális alapértékeket képviselte, leggyakrabban a szólásszabadság ügyében kért szót. Különösen értékes szervező munkája: az országgyűlések között kortársai általában nem foglalkoztak országos politikával. Batthyány azonban a nemzeti politizálás új színtereit fedezte fel: hazafias társaságokat, gazdasági egyesületek, politikai kaszinókat szervezett, ill. vállalta el vezetésüket. Az 1843–1844. évi országgyűlésen már reformer-arisztokrata képviselőtársai felszólalásait is – több-kevesebb sikerrel – irányította, maga is több mint kétszáz beszédet mondott, jóllehet a diéta – Batthyány véleménye szerint – teljes kudarccal zárult. Az országgyűlés munkájának befejezése után visszatért az egyesületekhez. Kossuthtal több új társaságot alapított (pl. a Pesti Cukorfinomító Gyár-egyesületet és a Gyáralapító Társaságot), igyekezett elérni, hogy két országgyűlés között az országos politika színtere terelődjön át a gazdasági egyesületekre valamint a főrendi ellenzéki képviselők egysége is könnyebben megvalósulhat egy közös szakmai célt kitűző szervezeten belül. Jelentős szerepet vállalt az Ellenzéki Párt megalakulásában (1847. márc. 15-én, az alakuló ülésen elnökké is megválasztották). Kossuth utóbb döntően Batthyánynak köszönhette, hogy az 1847-es utolsó rendi országgyűlésre követnek megválasztották: a főrendiházban Batthyány, az alsóházban Kossuth lett az ellenzék vezére. Az együttműködés célja az volt, hogy már az alsótábla törvény-előkészítő munkájába bevonják a főrendi ellenzéket, hogy a legfontosabb kérdésekben (pl.: közteherviselés, jobbágykérdés stb.) közös álláspontot alakítsanak ki. Míg korábban Batthyány is csak a főrendi ellenzék közös fellépését sürgette, tanulva a korábbi kudarcokból, 1847-ben, már mindkét ház álláspontjának közelítésére törekedett, igyekezett azokat a kérdéseket előrevenni, amelyben viszonylag könnyen kialakítható egy közös fellépés, megelőzendő azt, hogy a kormányzat ígéreteivel megbontsa az egységet.

 

Batthyány személyisége, karizmatikus egyénisége révén konszenzus alakult ki azonnali miniszterelnöki kinevezése során. Miniszterelnökként későn ismerte fel és fogalmazta meg, hogy az osztrák kormánnyal szemben a konfliktus elkerülhetetlen, elő kell teremteni azokat az eszközöket, amelyekkel meg lehet védeni (az uralkodó által is szentesített) alkotmányt. Batthyány válaszút elé került: a kormány vagy az országgyűlés? Az első magyar miniszterelnök mindvégig az alkotmányos keretek fenntartását tartotta szem előtt, Kossuth a forradalmi út, a jogos önvédelem mellett kardoskodott. Batthyány végig a törvényesség útját járta: szemben állt a szélsőséges köztársaságpárti véleményekkel, élete végéig liberális, az uralkodóhoz lojális politikus maradt. Tragédiája, törvénytelen kivégzése éppen ezért döbbentette meg a kortársakat. 

Emlékezet

Pozsonyban született, szülőháza nem ismert, a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban keresztelték meg (1807. febr. 11-én) és itt vette el feleségül gr. Zichy Antóniát is (1834. dec. 4-én). Győrött, Fejér György Józsa József püspöki jószágkormányzó Megye utcai palotájában lakott (Zichy-palota, Liszt Ferenc utca 20.; 1819. nov.–1820. aug., itt lakott az akkor joghallgató Deák Ferenc is, valószínűleg itt találkozhattak először egymással). Nagykorúsága idején Vas megyei (ikervári, dobrai és tótmaráci) uradalmakkal rendelkezett, anyja halála (1834) után visszakapta szalónaki uradalmát, idővel különböző örökösödések után hozzákerült a Fejér megyei szabadbattyáni uradalom, a Somogy megyei németegresi részbirtok, a stájerországi burgaui (= burgói) és a horvátországi Banski Dvor-i uradalom is. Batthyány Lajos birtokainak legnagyobb kiterjedésű és legjövedelmezőbb egysége azonban Ikervárott volt, amely Ikervár mezővároson kívül még három falut (Nyőgér, Rábakovácsi és Sótony), két allodiális pusztát (Péterfa és Csomaháza) és a meggyesi közbirtokosság egy részét tartalmazta. Batthyány Ikervárott élt 170 holdas parkjában álló 18. századi kastélyában (Pollack Ágoston és Ybl Miklós tervei alapján építtette át, 1846–1847-ben). Ikervárott alapította meg cukorgyárát (1839 őszén; 1840. aug. 7-én Széchenyi is felkereste itt). Pozsonyban, az országgyűlések idején a gr. Erdődy-házban lakott (Ventúr utca 112.), itt lett a főrendi fiatal ellenzék szervezője és összejöveteleinek állandó házigazdája. Nemsokára elégedetlen lett a mágnáskaszinó működésével, csatlakozott Széchenyihez, aki létrehozta az ún. kiskaszinót (Pozsonyban, a Dóm téri Strohmayer-házban, 1839. nov. 1.-jén). Az utolsó rendi országgyűlés idején Pozsonyban, a Zöldfa vendéglőben volt az ellenzék és mindenek előtt Kossuth Lajos szálláshelye. Kossuth a szálló erkélyén mutatta be Batthyány Lajost, a leendő miniszterelnököt, majd szintén Pozsonyban, a Viczay-féle házban, a király szállásán tették le a hivatali esküt a Batthyány-kormány tagja (1848. ápr. 11-én). Pesten, a Batthyány család a Cziráky-palotában (Hatvani utca, ma: Kossuth Lajos u. 5.) lakott, az első miniszterelnök özvegye később az új háznégyszögben (1866-tól Régi Színház téren, ma: Vörösmarty tér) élt.

 

Az első magyar mártír-miniszterelnök neve a Bach-rendszer sajtójában alig jelenhetett meg, a dualizmus idején azonban felvetődött az ideiglenes kriptában nyugvó Batthyány Lajos újratemetése. Ferenc József azonban nehezen viselte 1848 emlékét, így a kormány hivatalos közreműködéséről szó sem lehetett (jóllehet a miniszterelnök gr. Andrássy Gyula személyében, egy jelképesen szintén kivégzett ’48-as volt). A végtisztesség ünnepélyes, hivatalos, de a kormánytól független lebonyolítását Pest városa vállalta magára. A városatyák megtalálták a megoldást arra, miként lehet a politikailag motivált kérdést egészségügyi kényszerintézkedésként kezelni. Szabályrendelet jelent meg, hogy többé a templomok sírboltjaiba közegészségi szempontból nem szabad temetkezni. A rövidesen megalakult rendezőbizottmány 1870. máj.-ában bocsátotta ki „az ünnepélyes áthelyezés” programját, amely hangsúlyozta, hogy a rendezvény lebonyolítója Pest városa! Így aztán az egészségügyi okokból elrendelt újratemetésen (1870. jún. 9.) százezres országos gyászmenet kísérte a Kerepesi úti temetőbe, ahol hamvait egy márványüregben helyezték el. A nemzeti adakozásból emelt Batthyány-mauzóleum 1874-ben készült el. Batthyány Elemér halála óta, 1932-től öten pihennek a Batthyány-család Kerepesi úti mauzóleumában: gr. Batthyány Lajos és neje gr. Zichy Antónia, gr. Batthyány Ilona és leánya Beniczky Lea, valamint gr. Batthyány Elemér. Batthyány kivégzésének színhelyén, az Újépület körül, az elnyomás idején, okt. 6–10-e között, mindig virágokkal emlékeztek a tragédiára. Az Újépület lebontása után (1900) a főváros egy örökmécses felállítása mellett döntött (1905. okt. 6-án). A terv 1909-re készült el, a kivitelezésre azonban csak jóval később kerülhetett sor. A Pogány Móric építész által tervezett örökmécses (= elektromos égő által megvilágított rubinkehely) felavatására végül is 1926. okt. 6-án került sor, halálának helyén, a mai Báthory utcában.

 

Batthyány Lajosról az első politikai életrajzot a kortárs Szemere Bertalan állította össze (Hamburgban, 1853-ban). A kortárs visszaemlékezések és az első, a forradalmat és szabadságharcot feldolgozó és értékelő összefoglaló munkák ritkán foglalkoztak részletesen az első miniszterelnök személyével: a Kossuth és Görgei (korábban Kossuth és Széchenyi) ellentétét hangsúlyozó művek kevés szóval elemezték Batthyány személyiségét. Kivéve Horváth Mihály püspök, a Szemere-kormány kultuszminisztere, a Batthyány-gyermekek nevelője, aki alapvető jelentőségű nagymonográfiájában (Huszonöt év Magyarország történelméből, 1864) először próbálta meg összegezni Batthyány munkásságát. Az újratemetés után jelenhettek meg az első népszerűsítő életrajzok Batthyányról, de komolyabb tudományos igényű feldolgozás már csak azért sem volt lehetséges, mert a Batthyány-tevékenységével, továbbá elítéltetésével kapcsolatos iratok nem voltak hozzáférhetőek. Károlyi Árpád gyűjtötte össze és adta ki az elítéltetésével kapcsolatos iratokat (Németújvári gr. Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök főbenjáró pöre, I–II., 1932). A Batthyány-kutatás idővel eltolódott miniszterelnöksége éveire és utolsó hónapjainak ismertetésére, reformkori ellenzéki tevékenységéről kevés szó esett. Sajátos módon az elítéltetésével kapcsolatos dolgozatok összefüggtek Görgei Artúr szerepének megítélésével. Andics Erzsébet nyomán alakult ki az a vélekedés, hogy Görgei meggondolatlan („áruló“) világosi fegyverletétele egy esetleges amnesztia lehetőségét is meghiúsított, ergo Batthyány halálért is – közvetve – Görgei a felelős. Ezen állítása tarthatatlanságát, pontosabban azt, hogy Batthyány törvénytelen elítéléséért és kivégzéséért elsősorban az uralkodó Ferenc József törvénymódosítása a felelős Hermann Róbert filológiai elemzése derítette ki. A Batthyány-életút kutatásában az utóbbi években kiemelkedő eredményeket ért el Urbán Aladár, Gergely András, Erdődy Gábor és Molnár András. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a 2007. évet, gr. Batthyány Lajos születésének 200. évfordulóját, Batthyány-emlékévnek nyilvánította. Az első miniszterelnök tiszteletére számos konferenciát és emlékkiállítást rendeztek.

 

Batthyány Lajosról a legismertebb képet Barabás Miklós készítette (litográfia, 1871), elfogásának színhelyén, a Károlyi-palota (ma: Petőfi Irodalmi Múzeum) oldalfalán, a letartóztatásának körülményeit megörökítő domborművet helyeztek el (Ispánki József alkotása, 1941). Az első Batthyány-szobrot Ikervárott avatták (Bory Jenő alkotása, 1913), első budapesti köztéri szobra a róla elnevezett Batthyány téren áll (felavatva: 2008. ápr. 15.). Stremeny Géza alkotása azt a pillanatot örökítette meg, amikor a miniszterelnök Bécsbe érkezik, hogy szentesítse az uralkodóval az áprilisi törvényeket. A Batthyány-emlékévben mellszobrát is átadták (Kalmár Márton alkotása, Szeged, 2007. okt. 6.). További jelentősebb szobrai: Pápa (emléktábla, Batthyány Lajos utca 1., Heitler László, 1991); Pápa (mellszobor, Batthyány Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, Szabó Gábor, 1993); Veszprém-Gyulafirátót (mellszobor, művelődési ház, Nyírő Gyula, 1999); Polgárdi (egészalakos, Batthyány utca 132., Nagy Benedek, 2000); Ópusztaszer (mellszobor, Nemzeti Történeti Emlékpark, Gaál Tamás, 2001); Szombathely (mellszobor, 48-as tér, 2002); Celldömölk (emléktábla, Szentháromság tér 1., Illés Erika, 2007); Erdőkertes (mellszobor, Nemes utca–Rákóczi Ferenc utca, Böjte Horváth István, 2007); Kőszeg (emléktábla, Munkácsy utca 15., Tornay Endre András, 2007); Zalaegerszeg (emléktábla, Göcsej Múzeum, Batthyány Lajos utca 2., Farkas Ferenc, 2007); Detk (mellszobor, Petőfi Általános Iskola, Varga Gábor, 2008); Veresegyház (mellszobor, Széchenyi tér, emlékpark, Böjte Horváth István, 2009); Székesfehérvár (faragott fa mellszobor, Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola, Csík László, 2010). 

Elismertség

A Hasznos Ismereteket Terjesztő Társaság (= Iparegyesület) elnöke (távollétében, 1840-től; a pesti vármegyeházán tartott első ülésén ismerkedett meg Kossuth Lajossal, 1841. nov. 13–14-én). Kezdeményezésére nyílt meg az első magyar iparmű-kiállítás (a pesti Redoutban, 1842. aug. 25-én) és ő nyitotta meg az első magyar iparmű-kiállítás ünnepélyes díjkiosztását is (a Nemzeti Casinóban, 1842. dec. 26-án). A Jégverés Ellen Kölcsönösen Biztosító Magyar Egyesület (1843. febr. 5-étől), a Magyar Kereskedelmi Társaság (1844. máj. 5-étől), a Pesti Cukorfinomító Gyár-egyesület elnöke (1844. júl. 30-ától). Az Országos Védegylet (1844. okt. 6-ától), a Gyáralapító Társaság igazgatóválasztmányának tagja (1844. dec. 22-én). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2018