Lónyay Menyhért, nagylónyai és vásárosnaményi, 1871-től gr.

Született: 1822. január 6. Nagylónya, Bereg vármegye
Meghalt: 1884. november 3. Budapest

Család

Sz: Lónyay János (1796–1829) valóságos belső titkos tanácsos, Lónyay Florentina. F: Kappel Emília (1824–1888), Kappel Frigyes gazdag pesti bankár leánya. Az irodalomkedvelő Kappel család egyik, Váci utcai házában, hunyt el Kisfaludy Károly (†1830), ill. 25 évvel később ugyanabban a házban, szinte ugyanazon a napon hunyt el a Kisfaludy ünnepségre érkező Vörösmarty Mihály (†1855) is. Testvérei közül: Lónyay Albert (1823–1904) Ugocsa vm. főispánja, Lónyay János (1828–1897) hadmérnök, Máramaros vm. főispánja és Lónyay József (1836–1880) országgyűlési képviselő, cs. és kir. kamarás, ill. Lónyay Etelka, Szirmay Ödönné (1824–1896) Madách Imre szerelme.

Iskola

Iskoláit Nagylónyán kezdte, a családja 1833-ban Budára költözött, középiskoláit a budai piarista gimnáziumban végezte. A pesti tudományegyetemen bölcseleti és jogtudori okl. szerzett (1839). Az MTA tagja (l.: 1858. dec. 15.; t.: 1861. dec. 20.; ig.: 1866. jan. 21.).

Életút

Beutazta Magyarország és Erdély nagy részét, majd hosszabb időt külföldön töltött, ahol főként közgazdasági és pénzügyi tanulmányokkal foglalkozott (1839–1843). Hazatérése után, mint Bereg vm. országgyűlési követe (1843–1847 és 1847–1848) kapcsolódott be a közjogi küzdelmekbe. Nézeteire elsősorban gr. Széchenyi István eszméi hatottak, de a centralistákkal is rokonszenvezett. Tevékenyen részt vett az 1848. évi törvények megalkotásában, a forradalom idején az első népképviseleti országgyűlés tagja (1848. júl.–szept.), a Pénzügyminisztérium (PM) tanácsosa (1848. szept. 5.–1849. aug. 11.), egyúttal a PM mb. államtitkára (1849. máj. 6.–1849. aug. 11.). A szabadságharc bukása után Franciaországba távozott, a párizsi Collège de France előadásait hallgatta (1849–1850), miután kegyelmet kapott hazatért, s birtokai ügyeivel foglalkozott (1850–1858), majd aktívan közreműködött több hitelintézet (pl. Első Hazai Biztosító Társaság, 1858-tól) megalapításában. A Magyar Földhitelintézet elnöke (1866-tól). – A Képviselőház tagjaként (1861) élesen bírálta az abszolutisztikus kormányzat politikáját, s miután ismét képviselővé választották (1865–1867) fontos szerepet játszott a kiegyezési tárgyalásokon. Az Andrássy-kormány pénzügyminisztere (1867. febr. 20.–1870. máj. 21.), közös pénzügyminiszter (1870. máj. 21.–1871. nov. 14.). Miniszterelnök és egyúttal honvédelmi miniszter is (1871. nov. 14.–1872. dec. 5.), valamint külön kinevezett királyi biztos az ideiglenes kormányőr beiktatásán (1872. máj. 13.). Kormányzása idején felgyorsult a modern gyáripari fejlődés, amelyet elősegített a céheket felszámoló és a szabad ipargyakorlást biztosító 1872. évi első ipartörvény, s ekkor született meg az egységes fővárost, Budapestet létrehozó 1872. évi 32. törvénycikk is. Az 1872. febr.-ban beterjesztett új választójogi javaslata – a három éves ciklust öt évre kívánta emelni, és csökkentette volna a választók számát – az ellenzék heves ellenállásán megbukott, ezért távozni kényszerült posztjából. Ezután országgyűlési képviselőként, majd a Főrendiház tagjaként politizált: támogatta a polgári házasságról szóló törvényjavaslatot (1883).

Az MTA másodelnöke (1866. ápr. 15.–1871. máj. 17.), elnöke (1871. máj. 17.–1884. nov. 3.). Az MTA elnökeként jelentős szerepet vállalt gr. Széchenyi István hagyatékának megmentéséért, kezdeményezésére vásárolta meg az MTA Széchenyi kéziratait. Csengery Antallal sokat tett az MTA pénzügyeinek rendbetételéért: elnöksége végén az MTA alapvagyona több mint kétmillió forintra emelkedett. 1860-ban maga is 2100 koronával támogatta a Magyar Tudós Társaságot.

A reformkor egyik ismert közgazdászaként az 1840-es években alapvető jelentőségű munkákban tárgyalta Magyarország gazdasági helyzetét, ill. híressé vált, kötetben megjelent ún. pénzügyi levelei a magyarországi közgazdasági szakirodalom klasszikusai. A világosi fegyverletétel (1849. aug. 13.) után bujdosni kényszerült, királyi kegyelemmel térhetett vissza (1850-ben), majd jelentős szerepet vállalt az első magyarországi pénz- és hitelintézetek létrehozásában: az első magyar földhitelintézet és az első hazai biztosító társaság alapító tagja. A Pesti Naplóban és a Budapesti Szemlében sorra jelentette meg nemzetgazdasági publicisztikáit, elemzéseit, s elsősorban aktív közéleti és gazdaságai szerepvállalása miatt bízta meg őt Andrássy Gyula a kiegyezés után felálló kormány első magyar királyi pénzügyminiszteri tisztségével. Pénzügyminiszterként nevéhez fűződik a korszerű pénzügyi kezelés (= költségvetés) intézményének magyarországi bevezetése, az államháztartás alapjainak lerakása. Miniszterelnökként már kevésbé volt sikeres, a sajtó gyakran támadta vélt üzleti vállalkozásai, állítólagos panamái miatt. Végül is Csernátony Lajos szélsőbaloldali képviselő interpellációja után, a tehertétellé vált Lónyay kénytelen volt lemondani hivataláról. Visszavonult szentlőrinci birtokára, ahol közgazdasági monográfiáival (terjedelmes művet írt a magyarországi adóügyről), naplóinak visszaemlékezéseinek rendezésével, valamint Széchenyi hagyatékának gondozásával foglalkozott.

Emlékezet

Budapesten hunyt el, az MTA-n Trefort Ágoston tartott fölötte gyászbeszédet (1885. máj. 31-én). A Nagylónyai Református Temetőben, családi sírboltban nyugszik, a síremléket a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2007-ben). Hagyatékát az MTA Kézirattára őrzi. Élete végéig, rendkívül aprólékossággal vezetett naplója a korszak egyik alapvetően fontos forrása (néhány éve, Deák Ágnes gondozásában részletek már megjelenhettek belőle). Mellszobrát (Györfi Sándor alkotása) a nyíregyházi Megyeháza előtt leplezték le (2000. aug. 20-án). Halála után róla nevezték el a bp.-i ferencvárosi (IX. ker.) Kétnyúl utcát (Lónyay utca, 1885-től). Lónyay Menyhértnek a Villanytelepen volt nyaralója. A gróf a kb. 125 kh-as telket 1875-ben vásárolta meg, és azt felparcellázta. Halála után a telepet Lónyaytelepnek nevezték el (1885-től, ma: Budapest XVIII. kerület). Nevét vette fel a vásárosnaményi Lónyay Menyhért Szakközép- és Szakképző Iskola (1992?-ben).

Elismertség

A békés-bánáti református egyházmegye gondnoka (1860–1871), a dunamelléki református egyházkerület főgondnoka (1871– 1884).

Szerkesztés

A Budapesti Szemle szerkesztője (1865–1866).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013