Nagy Imre
politikus, miniszterelnök, közgazdász
Született: 1896. június 7. Kaposvár
Meghalt: 1958. június 16. Budapest
Család
Szegényparaszti református családból származott. Sz: Nagy József (1869–1925) uradalmi cseléd, Szabó Rozália (1877–1969). Testvére: Hubay Gyuláné Nagy Mária és Schossberger Ferencné Nagy Terézia. F: 1925–1958: Égető Mária (1902–1978). Leánya: Nagy Erzsébet (1927–2008) újságíró, szerkesztő, fordító.
Iskola
Elemi iskoláit Kaposvárott és Pécsett végezte (1902–1907), a kaposvári állami főgimnáziumban négy osztály végzett (1907–1912), géplakatos segédlevelet szerzett (1914), a kaposvári felsőkereskedelmi iskolában tanult tovább (1914–1915). Autodidakta módon művelte magát (pl. megtanult franciául), s a hadifogságban ismerkedett meg a szocialista, elsősorban a marxista eszmékkel.
Az MTA tagja (l.: 1950. dec. 2.; r.: 1953. máj. 30.–1955. máj. 14.; tagságáról „lemondott”: 1955. máj. 14.; tagsága „kérésére” helyreállítva: 1956. okt. 20.).
Életút
Tanulmányait megszakítva, a világháború kitörésekor behívták katonának: az olasz fronton (1915–1916), majd a keleti hadszíntéren szolgált, orosz hadifogságba esett (1916. júl.). Az októberi forradalom után a táborban megalakult nemzetközi szociáldemokrata szervezet tagja (1918), majd csatlakozott a Vörös Gárdához és az intervenció idején a cseh-szlovák légió ellen harcolt (1918–1919). Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt tagja (1920-tól). Irkutszkban pártmunkás, majd a bolsevik párt helyi szekciója agitációs és propaganda csoportjának tagja (1920–1921), a magyar szervezet instruktora (1921). Illegális pártmunkára tért haza, a kaposvári fogyasztási szövetkezet raktárosa (1921–1922), az Első Magyar Általános Biztosító Társaság helyi fiókintézetének tisztviselője (1922–1927), a Phoenix Biztosító Társaság biztosítási ügynöke (1927–1928).
Az MSZDP tagja (1922–1925) és a párt kaposvári szervezetének vezetőségi tagja (1922–1924; kommunista kapcsolatai miatt kizárták a pártból: 1925). A rendőrség letartóztatta (1927), bizonyítékok hiányában szabadon engedték, de rendőri felügyelet alá helyezték, az újabb lebukás elől Bécsbe emigrált (1928). Az illegális KMP Bécsben megbízta a párt falusi osztályának vezetésével (1928–1930), közben több ízben, fedőneveken, titokban visszatért Magyarországra is. Moszkvában telepedett le, a Kommunista Internacionálé (Komintern) Nemzetközi Agrárintézete Nyugat- és Közép-európai Osztálya tud. munkatársa, tud. főmunkatársa (1930–1936), a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatala megbízásos munkatársa (1936–1938), a moszkvai magyar folyóirat, az Új Hang külső munkatársa, agrárszakírója (1938–1940). Az Össz-szövetségi Rádióbizottság magyar szerkesztőségének munkatársa (1940–1941). A Szovjetunió német megtámadása (1941. jún. 22.) után önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe, az NKVD front mögötti diverziós akciókra szerveződött különleges alakulatához (1941. júl. 7.), majd a hadsereg Főparancsnokságának V. Osztályához osztották be, végül visszakerült a rádió magyar adásához. A Kossuth Rádióra átkeresztelt magyar adás szerkesztője (1943 őszétől), utóbb Rákosi Mátyás javaslatára felelős szerkesztője (1944. szept. 16.–1944. okt. 26.).
Hazatérése után Szegeden részt vett az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottságának tevékenységében. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Hódmezővásárhely, 1944. dec. 18.–1945. nov. 4.), nemzetgyűlési képviselő (Szabolcs és Szatmár–Bereg vármegyék, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.). Országgyűlési képviselő (Hajdú és Bihar vármegyék Debrecen törvényhatósági jogú várossal, 1947. aug. 31.–1949. máj. 15.; Magyar Függetlenségi Népfront, Somogy vármegyei, ill. Somogy megyei lista, 1949. máj. 15.–1953. máj. 17.; Hazafias Népfront Somogy megyei lista, 1953. máj. 17.–1958. jún. 16.). Az Országgyűlés elnöke (1947. szept. 16.–1949. ápr. 12.). – Földművelésügyi miniszter (1944. dec. 22.–1945. nov. 15.), belügyminiszter (1945. nov. 15.–1946. márc. 20.), élelmezési miniszter (1950. dec. 16.–1952. jan. 5.), begyűjtési miniszter (1952. jan. 5.–1952. nov. 14.). A Minisztertanács elnökhelyettese (1952. nov. 14.–1953. júl. 4.), a Minisztertanács elnöke (1953. júl. 4.–1955. ápr. 18.).
Az MKP KV, ill. az MDP KV tagja (1944. nov. 7.–1955. ápr. 14.). Az MKP PB, ill. az MDP PB tagja (1945. máj. 21.–1949. szept. 3. és 1951. márc. 2.–1955. ápr. 14.). Az MKP KV titkára (1946. márc. 30.–1946. okt. 2.) és az MDP KV titkára (1951. márc. 2.–1953. jún. 28.). Az MDP KV Adminisztratív Osztálya vezetője (1950. ápr. 26.–1952. júl. 1.) A Magyar Közgazdaság-tudományi Egyetem és a Magyar Agrártudományi Egyetem ny. r. tanára (1948. szept. 15.–1950. ápr. 16.). A Mezőgazdasági Akadémia előadó tanára (1948–1950).
A forradalom és szabadságharc idején a Minisztertanács elnöke (1956. okt. 24.–1956. nov. 4.) és külügyminiszter (1956. nov. 2.–1956. nov. 4.). Az MDP KV tagja (1956. okt. 24.–1956. okt. 31.), az MDP PB tagja (1956. okt. 24.–1956. okt. 31.) és az MDP KV Rendkívüli Bizottsága (Direktórium) tagja (1956. okt. 26.–1956. okt. 28.). Az MDP Elnöksége tagja (1956. okt. 28.–1956. okt. 31.), és az MSZMP Intéző Bizottsága tagja (1956. okt. 31.–1956. nov. 4.).
A 20. századi magyar történelem és a baloldali munkásmozgalom-történet egyik kiemelkedő személyisége, a magyar forradalom és szabadságharc tragikus sorsú mártír miniszterelnöke.
Nagy Imrét tanulmányait megszakítva, az I. világháború idején behívták katonának (1915. máj.), az olasz fronton szolgált, a harmadik isonzói csatában (1915. okt. 18.–nov. 4.) megsebesült. Felgyógyulása után a keleti hadszíntérre került (1916. jún. 10.), géppuskás őrvezetőként szolgált, egy orosz támadás során sebesülten fogságba esett (1916. júl. 28.), a Bajkál-tó mellett fekvő berezovkai lágerben tartották fogva. Az októberi forradalom után tagja lett a táborban megalakult nemzetközi szociáldemokrata szervezetnek (1918. márc.), majd csatlakozott a Vörös Gárdához (1918. jún.). Az 1. omszki internacionalista osztag katonájaként a csehszlovák légió ellen harcolt, de ismét fogságba esett (1918. szept.). Sikeres szökését (1919. ápr.) követően Irkutszk környékén dolgozott, s részt vett a fehér uralom elleni felkelésben (1919. dec.). A Vörös Hadsereg bevonulása (1920. febr.) után felvették az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba (1920. máj. 10.). Irkutszkban pártmunkás, a hadifoglyok ügyeit intéző ún. likvidációs bizottságban dolgozott, majd rövid időre bekerült a Csekába. A bolsevik párt helyi magyar szekciója agitációs és propaganda csoportjának vezetőségi tagja (1920. máj.-tól), majd a magyar szekció instruktora (1921. jan.-tól.). A párt Moszkvába hívatta (1921. márc.), és egy „második Tanácsköztársaság” előkészítésének feladatával számos társával együtt egy hadifogoly-szállítmánnyal illegális pártmunkára Magyarországra küldték (1921. máj.).
Hazatérése az MSZDP tagja (1922), a párt kaposvári szervezetének vezetőségi tagja (1922–1924), de Vági István híveként kizárták a pártból (1925. máj. 17.). A KMP legális fedőszervezetének szánt Magyarországi Szocialista Munkáspárt kaposvári szervezetének alapító tagja és egyik vezetője (1926. jan.-tól). A rendőrség politikai nyomozó osztálya letartóztatta (1927. febr. 27.), mivel nem tudták bizonyítani az illegális kommunista szervezkedés vádját, két hónap vizsgálati fogság után szabadlábra (1927. ápr. 22.), egyúttal rendőri felügyelet alá is helyezték. A rendőrség egyre fokozottabb figyelme miatt Bécsbe emigrált (1928. márc.), a KMP Titkárságának alárendelt ún. falusi osztály vezetőjeként álnéven két ízben is hosszabb ideig Magyarországon működött, az engedély nélkül kiadott Parasztok Lapja szerkesztője (1928. szept.–1929. máj. és 1929. szept.–1929. dec.). A KMP-n belüli viták során Lukács György hívének számított, a szocializmusba történő lassabb, több szakaszban történő átmenet híve volt. Küldöttként részt vett a KMP II. kongresszusán (a Moszkva melletti Aprelevkában, 1930. febr. 27.–1930. márc. 15.). A kongresszuson nézetei miatt jobboldali, opportunista elhajlónak bélyegezték, s leváltották a falusi osztály éléről. Önkritikát gyakorolt, és mivel a pártban nem kapott funkciót, kérte, hogy Moszkvában maradhasson (1930. márc. 16.). A Kommunista Internacionálé Nemzetközi Agrárintézete Nyugat- és Közép-európai Osztálya munkatársaként számos tanulmányt közölt orosz és magyar nyelven a magyarországi agrárhelyzetről. A Kommunista Internacionálé Nemzetközi Lenin Iskolája magyar szektorának vezetője (1932).
A Kirov-gyilkosság után megkezdődött tisztogatások során, Kun Béla nyomására, a párttagrevízió során kizárták a KMP-ből és munkahelyéről is elbocsátották (1936. jan. 8.), rövidesen azonban megkapta a szovjet állampolgárságot (1936. márc.), és a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalában egy statisztikai kiadvány összeállítására kapott megbízásos állást, majd a moszkvai magyar folyóirat, az Új Hang külső munkatársa. A nagy sztálini terrorhullámot valószínűleg Kun Béla és köre személyes tragédiája miatt sikeresen vészelte át, mindössze néhány napra tartóztatták le (1938. márc. 4–8.). Szántó Zoltán, a KMP új vezetője közbejárására visszavették a pártba (megrovással, 1939. febr. 3.). Az Össz-szövetségi Rádióbizottság magyar szerkesztőségének munkatársa (1940. febr.–1941. jún.). A Szovjetunió német megtámadása (1941. jún. 22.) után önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe, az NKVD front mögötti diverziós akciókra szerveződött különleges alakulatához (1941. júl. 7.), majd a hadsereg Főparancsnokságának V. Osztályához osztották be, de még az ősszel visszakerült a rádió magyar adásához. A Kossuth Rádióra átkeresztelt magyar adás szerkesztője (1943 őszétől), majd Rákosi Mátyás javaslatára felelős szerkesztője (1944. szept. 16.–okt. 26.). A párt külföldi bizottságának megbízásából kidolgozta a magyarországi földreform tervezetét (1944. szept.). Múltja és származása révén a szovjet vezetés jóváhagyásával a magyar párt élvonalába emelkedő Nagy Imre az MKP négyfős központi vezetősége tagjaként tért vissza Magyarország német uralom alól felszabadított területére (1944. nov. 7.).
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány földművelésügyi minisztereként nevéhez fűződik a földreform (1945. évi 6. tc.) végrehajtása (= teljesen kisajátították az 1000 kh fölötti nagybirtokokat, kevés kivétellel a 100–1000 kh közöttiek 100 kh-on felüli részét stb.), amelynek során 642 ezer földigénylőt juttatott 2–10 hold földhöz. A földosztásról szól törvényt Nagy Imre először a nyíregyházi követek előtt ismertette (a helyi szálloda nagytermében, 1945. márc. 11-én) s ezt követően terjesztette a kormány elé (1945. márc. 17-én; a földek kiosztása 1945. márc. 29-én kezdődött el Pusztaszeren, a Pallavicini-birtokon). Az új koalíciós kormány belügyminisztere, de hamarosan kiderült, hogy nem alkalmas az MKP-nek a hatalom megragadására szánt egyik legfontosabb poszt betöltésére, „megromlott egészségi állapotára” hivatkozva távozott a tárca éléről (utódja Rajk László lett…). Az MKP KV Titkárságának tagjaként a Falusi Osztály, a Közigazgatási Osztály és a miniszteriális pártszervezet felügyelete tartozott hozzá. Az újabb választásokat követően az Országgyűlés elnöke (1947–1949). Mivel nem értett egyet a sztálini rendszer gyors és kíméletlen felépítésével, határozottan ellenezte a mezőgazdaság gyors kollektivizálását, meg kívánta menteni a falu szerkezetében a legnagyobb értéknek tartott birtokos parasztságot, ellenezte a gazdagparasztság (kulákság) likvidálását; szembe került a Rákosi-féle pártvezetéssel és Moszkvával is. Érveit a Nézeteltéréseink c. vitairatában fejtette ki, azonban vereséget szenvedve, 1930 után újabb önkritikára kényszerült (1949. szept. 2.). A párt legfelső vezetéséből kizárva az újonnan megalakult Magyar Közgazdaság-tudományi Egyetem és a Magyar Agrártudományi Egyetem ny. r. tanárává nevezték ki (1948–1950).
Az apparátusba való visszahívása után az MDP KV Adminisztratív Osztályának vezetője (1950–1952), a KV titkára (1951–1953), egyúttal élelmezési és begyűjtési miniszter, ill. a Minisztertanács elnökhelyettese (1952–1953). Sztálin halála után az új szovjet vezetés az új koncepció részeként Rákosi Mátyással az élen személyre szóló meghívással az MDP nyolc vezetőjét Moszkvába hívatta. A megbeszélések során (1953. jún. 13–16.) durva hangnemben, éles kritikával illették Rákosit, és utasították, hogy adja át a kormányfői posztot Nagy Imrének – akit, miután az MDP KV ülése (1953. jún. 27–28.) jóváhagyta – az Országgyűlés Magyarország miniszterelnökévé választott (1953. júl. 4-én). A nevével fémjelzett, megváltozott kommunikációval kísért új szakasz során kísérletet tett az addig elkövetett hibák kijavítására, és igyekezett visszatérni a hatalomgyakorlás törvényes keretei közé. Gazdaságpolitikájában a nehéz- és hadiipar erőltetése helyett a könnyűiparra és a mezőgazdaságra helyezte a hangsúlyt. Csökkentette a mezőgazdasági termékek kötelező beszolgáltatásainak mértékét, az életszínvonal javítása érdekében béremeléseket, árleszállításokat hajtott végre. Véget vetett az erőszakos kollektivizálásnak (sőt lehetővé tette a kilépést a téeszekből), felszámolta az internálótáborokat (1953. júl. 26.), megszüntette a kitelepítést, eltörölte a rendőrbíráskodást (1953. aug. 14.). Kormányra kerülése után megkezdődött, de vontatottan haladt a koncepciós perek felülvizsgálata (ez is elsősorban a kommunista elítélteket érintette). A közélet viszonylagos demokratizálására, a párton kívülieknek a politikai életbe történő bevonására kezdeményezte a Hazafias Népfront életre hívását (1954. okt. 23.). Az intézkedések hatására szabadabb lett a sajtó, megújult a kulturális élet. Hivatali ideje alatt kidolgozták a magyar mezőgazdaság, az egész gazdaságirányítás és a gazdaságpolitika új programját. Nagy Imre reformjait Rákosi Mátyás és a mögötte álló pártapparátus következetesen akadályozta, s Georgij Malenkov miniszterelnök leváltása (1955. febr.) után a szovjet vezetést végleg ellene fordította. Nagy Imre, aki eszmerendszerében egyre inkább a nemzeti kommunizmushoz közelített, már 1954. dec.-ében elutasította Moszkva döntőbírói szerepét, majd megtagadta előttük az önkritikát is (1955. jan. 8.). Hamarosan kisebb szívinfarktust kapott (1955. jan. 28.), ami tovább gyengítette pozícióit: gyógykezelés címén Rákosiéknak sikerült teljesen elszigetelniük. A megerősödött Rákosi nyomására a KV elvetette az új szakasz irányvonalát, és újra az iparosítást állította a középpontba (1955. márc. 2–4.), majd Nagy Imrét pártellenes tevékenység és frakciózás vádjával kizárták a PB-ből és a KV-ból (1955. ápr. 14.), ezt követően az Országgyűlés kormányfői tisztéből is felmentette (1955. ápr. 18.).
A párt- és állami tisztségeitől megfosztott, majd az MDP-ből is kizárt (1955. dec. 3.) Nagy Imre körül hamarosan egy párton belüli reformerekből (írók, újságírók, más értelmiségiek, mellőzött vagy meghurcolt funkcionáriusok) álló csoportosulás (a pártellenzék) alakult ki. Az SZKP XX. kongresszusa (1956. febr.) után megkezdődött desztalinizációs folyamat, Rákosi Mátyás leváltása, Nagy Imre számára újra megnyitotta az utat a párt és a hatalom felé. Hosszas alkudozás után saját kérésére, de úgy vették vissza az MDP-be (1956. okt. 13.), hogy nem kellett önkritikát gyakorolnia. Az 1956. okt. 23-án kirobbant forradalom egyik első követelése az ő kormányfői kinevezése volt. Aznap este beszédet tartott a Parlament előtt összegyűlt tömegnek, amelyben reformokat ígért. Az okt. 23/24-én éjjel megtartott KV-ülésen kooptálták a párt vezető testületeibe, majd a pártvezetés kérésére elvállalta a miniszterelnöki posztot (1956. okt. 24.). Programja egy nemzeti sajátosságokat figyelembe vevő demokratikus szocializmus megvalósítása volt, ugyanakkor elsődleges feladatának a rend helyreállítását tekintette. Először statáriumot rendelt el, kijelentette, hogy a békés tüntetés ellenforradalommá fajult, s bántatlanságot ígért a felkelők számára, ha leteszik a fegyvert (1956. okt. 24–25.). A szovjet vezetés Magyarországra küldött képviselőivel, Anasztasz Mikojannal és Mihail Szuszlovval folytatott tárgyalások során hamarosan komoly politikai engedményeket sikerült elérnie, miközben biztosította őket, hogy Magyarország lazább kötődéssel, de továbbra is a szocialista tábor része marad. Nagy Imre híres, okt. 28-i nyilatkozatában, az okt. 23-a óta zajló eseményeket nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánította, bejelentette az Államvédelmi Hatóság megszüntetését, a szovjet csapatok kivonását Budapestről, és tárgyalások megkezdését az egész ország területéről történő kivonulásukról. Ígéretet tett az általános amnesztiára, a felkelők bevonásával egy új felállítandó karhatalomra (nemzetőrség), valamint a nemzeti jelképek és ünnepek visszaállítására. Okt. 28–31. között az MDP hat fős elnökségének tagja, majd bekerült az MDP helyébe lépő új párt, az MSZMP ideiglenes vezetőségébe is. Okt. 30-án kihirdette a többpártrendszer visszaállítását (nov. 3-án ebben a szellemben alakította át a kormányát). Nov. 1-jén ideiglenesen átvette a külügyminiszteri posztot is, s mivel többszöri tiltakozása ellenére a kivonulás helyett újabb szovjet egységek érkeztek az országba, bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, és deklarálta az ország semlegességét. A nov. 4-i szovjet támadás megindulásakor rövid drámai szózatot intézett az ország népéhez, majd munkatársaival és a családtagokkal együtt a jugoszláv követségre menekült. A Kádár János vezetésével megalakult új magyar hatalom a bántatlanság és szabad elvonulás ígéretével kicsalta a követségről, a szovjet hatóságok elfogták (1956. nov. 22.), és a romániai Snagovba hurcolták. Miután lemondással, és a forradalom alatti tevékenységének megtagadásával nem volt hajlandó az intervenciót és Kádár János ellenkormányát legitimálni, a szovjet és magyar vezetés egyeztetése nyomán letartóztatták (1957. ápr. 14.), és visszaszállították Budapestre.
Az MSZMP KB Kádár János előterjesztése nyomán határozatban döntött az ellene indítandó perről (1957. dec. 21.). Nagy Imre már az eljárás ún. vizsgálati szakaszában sem volt hajlandó együttműködni kihallgatóival, a forradalom alatti politikai döntéseit vállalva végig tagadta bűnösségét, Kádárék ezért nem nyilvános kirakatper, hanem a titkosság megőrzése mellett döntöttek. A Vida Ferenc elnökletével ülésező, az ügyben egyetlen fokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa az 1958. jún. 9–15. között megtartott zárt tárgyalás végén a Nagy Imre és társai per elsőrendű vádlottjaként, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélte (1958. jún. 15.). Nagy Imre az utolsó szó jogán kétségbe vonta a bíróság illetékességét, az ítélethirdetés után kegyelmet nem kért, kijelentette, hogy a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály előbb vagy utóbb felmenti a vádak alól. Másnap hajnalban a budapesti Országos Börtön (= Gyűjtőfogház) udvarán Maléter Pállal és Gimes Miklóssal együtt kivégezték. Holttestét a börtön sétálóudvarán ásták el, később az Új köztemető 301-es parcellájába, arccal a föld felé, jeltelen sírba temették (1961. febr. 24.).
Emlékezet
Nagy Imre Kaposvárott, a Fő utcában született, később családja az ún. Cigli-iskolába, a Markó-féle házba költözött. Amikor édesapját Pécsre helyezték át a helyi Kálvária utcában, majd a Petrezselyem utcában laktak. A család visszaköltözése után Kaposvárott, a Baross utcában éltek (1905-től). A II. világháború után néhány évig Nagy Imre családja a Kossuth téren élt, innen költöztek a kultikus hellyé váló Orsó utcai villába (Budapest, Törökvész, II. kerület). Az Orsó utcában alakult meg a Nagy Imre politikáját legszorosabb támogató pártellenzék is (elsősorban Losonczy Géza, Haraszti Sándor, Vásárhelyi Miklós és Gimes Miklós vezetésével). Hatvanadik születésnapján itt köszöntötte őt közel száz közéleti személyiség (1956. jún. 7-én). A forradalom napjaiban szinte végig az Országház épületében, ill. az MDP Központban (Budapest, Lipótváros, V. kerület Akadémia utca 17.) tartózkodott. A megszállás előtt elhangzott utolsó rádióbeszéde („Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van.”) a 20. századi magyar történelem egyik leggyakrabban idézett mondata, frazeológiája lett (1956. nov. 4-én). A szovjet intervenció elől legközelebbi munkatársaival a jugoszláv követségre (Budapest, Városliget, XIV. kerület Hősök tere–Dózsa György út 37–39.) menekült. A titkos Nagy Imre-per a Legfelsőbb Katonai Bíróság tárgyalótermében zajlott (Budapest, Víziváros, I. kerület Fő utca 70–78) a Legfelsőbb Bíróság Radó Zoltán – később Vida Ferenc – által vezetett Népbírósági Tanácsa előtt; a vádat Szalai József képviselte. Kivégzése 30. évfordulóján (1988. jún. 16-án) Párizsban, a Père Lachaise-i temető 44-es parcellájában felavatták jelképes síremlékét.
A magyar ellenzéki erők fellépése nyomán a kormány 1989-ben engedélyezte Nagy Imre és mártírtársai exhumálását. Az 1989. jún. 16.-i ünnepélyes újratemetés a demokratikus átmenet kiemelkedő, jelképes eseménye volt. A Legfelsőbb Bíróság hivatalosan 1989. júl. 6-án (ezen a napon halt meg Kádár János) mentette fel az 1958-as vádak alól. Nagy Imre volt az MTA első rendes tagja, akit kivégeztek. Újratemetése napján az MTA részéről Szentágothai János professzor állt díszőrséget. Az újratemetés a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben volt, a sírt később a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2009-ben). Tiszteletére megalakult a Nagy Imre-alapítvány (leánya, Nagy Erzsébet és férje, Vészi János vezetésével, 1990. máj. 14-én). Az Alapítvány célja a mártír miniszterelnök emlékezetének ápolása és munkásságának, szellemi örökségének bemutatása: gondozásukban jelent meg Nagy Imre két, addig még nem közölt munkája (Viharos emberöltő, 2002 és Snagovi jegyzetek, 2006). Az Alapítvány az MTA-val közösen működteti a Nagy Imre Emlékházat is (egykori lakóházában: Budapest, II. kerület Orsó utca 43.). Emlékét őrzi még a Nagy Imre Társaság is, amely a miniszterelnök életével kapcsolatos megemlékezéseket és tudományos üléseket szervezi, ill. évente folyóiratot is gondoz.
Nagy Imre első életrajzát Méray Tibor jelentette meg (Nagy Imre élete és halála címmel, 1959), Aczél Tamással közösen, szintén Méray írt Tisztító vihar (1961) címmel kötetet az 1956-os forradalom irodalmi előzményeinek első feldolgozásaként. A kiadvány a magyarországi demokratikus ellenzéki mozgalmak kultikus műve lett: angliai kiadása után magyar nyelven Münchenben is megjelent, ill. az 1980-as években szamizdatban is terjesztették. A rendszerváltás után Magyarországon is megindultak a mártír miniszterelnök életét feldolgozó történeti kutatások, amelyek közül kiemelkedik Rainer M. János kétkötetes monográfiája (Nagy Imre. Politikai életrajz, 1996–1999). A Nagy Imre-per ötvenedik évfordulóján (2008. jún. 9–15.) a Centrális Galériában, a Nyílt Társadalom és az 1956-os Intézet szervezésében lejátszották a per teljes hanganyagát. Az 52 órás hangdokumentumot a Belügyminisztérium (BM) rögzítette és a Magyar Országos Levéltár őrzi (1990-től). Életét Mészáros Márta filmje dolgozta fel (A temetetlen halott, 2004). A Magyar Köztársaság kormánya tiszteletére Nagy Imre-érdemrendet alapított: a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza. A 2001-ben alapított kitüntetést először 2002-ben adták át – többek között – Darvas Ivánnak, Göncz Árpádnak és Méray Tibornak. (Utoljára 2011-ben került kiosztásra…) Róla nevezték el Budapesten (Víziváros, II. kerület) a Nagy Imre teret: a tér egyik oldalán volt az a börtön, ahol bírósági tárgyalását lefolytatták.
Nagy Imre első domborművét Hódmezővásárhelyen avatták fel (Návay Sándor alkotása; 1991. jún. 29-én, a Bagolyvár vendéglő falán). A mártír miniszterelnök első szobrát Budapesten, a Lipótvárosban (V. kerület Vértanúk tere) emelték (Varga Tamás munkája, születésének 100. évfordulóján, 1996. jún. 6-án). A szobort 2018. dec.-ben elszállították, helyén – egy kormányhatározat értelmében – a „vörösterror áldozataira” emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét állították fel (2019. okt. 31-én). Nagy Imre felújított szobra a Jászai Mari téren látható (2019. jún. 5-étől). A centenáriumra és a forradalom 40. évfordulójára szülővárosa is egészalakos szobrot avatott (a bronz műalkotás Paulikovics Iván munkája, és a kaposvári megyeszékház előtt áll). Kaposvárott, elemi iskolája falát (ma: Kodály Zoltán Általános Iskola, Fő utca 44.) is domborműves emléktábla jelöli (Gera Katalin műve, 2005). A Csepeli Általános Művelődési Központ a Nagy Imre Társaság kezdeményezésére vette fel a mártír miniszterelnök nevét (Nagy Imre Általános Művelődési Központ és itt működik a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is; XXI. kerület Simon Bolivár sétány 4–8., 2001-től). Az intézmény falán relief domborművet avattak (bronz-gránit emléktábla, Bohoczki József műve). Erdélyben az első szobrot Vetró Artúr készítette, a kolozsvári művész alkotása a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium előtti parkban látható (bronz, alakos szobor, 1997). – Nagy Imre-szobrok a fentieken kívül még – többek között – az alábbi településeken vannak: Balatonőszöd (mellszobor, a faluház előtt, Kilár István, 2002); Encs (emlékmű egy 1956-os emlékfával, a Városi Galéria mellett, Balogh Géza, 2006); Hévíz (bronz–mészkő mellszobor, a helyi főposta épületével szemben, Marton László, 1996); Nyíregyháza (relief-dombormű, Nagy Imre tér, a Galéria Üzletház falán, Balogh Géza, 2001); Szeged (bronz–márvány, 2,2 méteres, egészalakos emlékmű egy 50 centiméteres posztamensen, Rákóczi tér, Lapis András, 2003); Szerencs (bronz–márvány mellszobor, Rákóczi út 111., Ekker Róbert, 2006); Tatabánya (bronz–mészkő mellszobor, Komáromi út, Paulikovics Iván, 2007); Tiszaújváros (bronz–mészkő mellszobor, Lévay József út, a Városi Bíróság előtt, Paulikovics Iván, 2006).
Elismerés
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1947), Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (1947), Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1947).
Főbb művei
F. m.: Agrárproblémák. Tanulmányok, bírálatok. 1938–1940. (Bp., Szikra, 1946)
Virágzó mezőgazdaságért, jómódú polgárságért. N. I. beszámolója a Magyar Kommunista Párt III. kongresszusán. (Bp., Szikra, 1946)
Mit ad a Magyar Kommunista Párt a parasztságnak? (Bp., Szikra, 1946)
A szövetkezeti mozgalomról. N. I. elvtárs két beszéde. (Bp., Szikra, 1948)
Mezőgazdaság a Szovjetunióban. (A Szabad Föld Téli Esték könyvei. Bp., 1948)
Jobb szerszámmal több kenyeret. A nehézipari munkásság és a dolgozó parasztság megbízottainak, a Szabad Föld kezdeményezésére, 1948. máj. 15-én megtartott kasza-kapa értekezlete. N. I. beszéde és hozzászólások. (Bp., Szikra, 1948)
A Szovjetunió nagyüzemi mezőgazdasága. (Az MDP Politikai Akadémiája. 10. Bp., 1949)
Sztálin „A Szovjetunió agrárpolitikájáról.” (Társadalmi Szemle, 1949)
Agrárpolitikai tanulmányok. Előadások az Agrártudományi Egyetemen és a Mezőgazdasági Akadémián. (Bp., Szikra, 1950)
Munkásmozgalom és „agrárszocializmus” a XIX. század végén Magyarországon. (Az MDP Pártfőiskolájának előadásai. 4. Bp., 1950)
Sztálin műveinek XII. kötete. (Társadalmi Szemle, 1951)
A munkásság és a parasztság összefogásának gazdasági alapjai. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1951. dec. 13.)
A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet néhány közgazdasági problémája a népi demokratikus országokban. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1953. máj. 26.; megjelent: MTA Társadalmi-Történeti Tudományok Osztálya Közleményei, 1953; kivonatosan: Társadalmi Szemle, 1953)
A magyar tudomány előtt álló feladatok. (Társadalmi Szemle, 1954)
Egy évtized. Vál. beszédek és írások. 1945–1954. I–II. köt. (Bp., Szikra, 1954)
A kormány félévi tevékenysége és az 1954. évi feladatok. N. I. beszéde az Országgyűlésben, 1954. jan. 23-án. (Bp., 1954; angolul, franciául, németül és oroszul is)
Az államigazgatás és a tanácsok feladatai. N. I. előadói beszéde az MDP III. kongresszusán. (Bp., Szikra, 1954)
A magyar nép védelmében! (A Forradalmi Tanács kiadványa. Strasbourg, 1957; angolul: Imre Nagy on Communism. In Defense of the New Course. Ford., az előszót írta: Seton-Watson, Hugh. London, 1957)
A magyar nép védelmében! Vitairatok és beszédek. 1955–1956. (Magyar Füzetek. Adalékok az újabbkori magyar történelemhez. 2. jav. és bőv. kiad. Párizs, 1984)
Észrevételek a Magyar Kommunista Párt gazdaságpolitikai irányelveinek tervezetéhez. (Társadalmi Szemle, 1989)
A magyar közélet erkölcsi-etikai kérdéseiről. 1955. (Világosság, 1989)
Viharos emberöltő. Szerk., az utószót írta Szántó László. (A Nagy Imre Alapítvány kiadványa. Bp., 2002)
Snagovi jegyzetek. Gondolatok, emlékezések. 1956–1957. CD-melléklettel. Szerk. Szántó László, Vida István, az előszót írta Kende Péter. (A Nagy Imre Alapítvány kiadványa. Bp., 200; románul: Iasi, 2004)
N. I. első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 1953. júl. 10.–1954. jan. 15. Szerk. Baráth Magdolna és Gecsényi Lajos, a bevezető tanulmányt írta Baráth Magdolna. (A Nagy Imre Alapítvány és a Magyar Nemzeti Levéltár közös kiadványa. Bp., 2018).
Irodalom
Irod.: források: Nagy Imre rádiónyilatkozata. (Szabad Nép, 1956. okt. 29.)
Nagy Imre rádióbeszéde. (Népszabadság, 1956. nov. 1.)
N. I. és bűntársai ellenforradalmi összeesküvése. (A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala kiadványa. Bp., 1958)
Az igazság a Nagy Imre-ügyben. (Az Európai Petőfi Kör kiadványa. Bruxelles, 1959)
Az igazság a N. I.-ügyben. A magyar nép védelmében. N. I. tanulmányainak teljes szövege. Szerk. a brüsszeli Európai Petőfi Kör. Az előszót írta Camus, Albert. (Magyar Valóság. Lyndhurst [N. J.], 1976)
Az igazság a N. I.-ügyben. Hasonmás kiad. Az előszót írta Kende Péter, szerk. Kenedi János. (Századvég füzetek. 2. Bp., 1989)
A N. I.-vonal. Dokumentumok. Vál. és a bevezető tanulmányt írta Dér Ferenc. Szerk. Kovács Lajos Péter. (Bp., Reform, 1989)
In memoriam N. I. Emlékezés egy miniszterelnökre. Dokumentumok. Vál., szerk. Tóbiás Áron. (Bp., Szabad Tér, 1989)
A N. I.-per irataiból. Sajtófogadás 1956. nov. 3-án. Közli Vida István. (Rubicon, 1992. 7.)
N. I. két beadványa 1957-ből. Közreadja Rainer M. János. – Az angol követ jelenti Belgrádból. A N. I.-csoport sorsáról és a magyar–jugoszláv viszonyról. Közreadja Vida István. (Világosság, 1992. 10.)
N. I. Egy magyar miniszterelnök. Élettörténeti kronológia, dokumentumgyűjtemény. Összeáll., szerk. Dér Ferenc. A bevezetőt Nagy Erzsébet írta. (Pécs, Régió, 1993)
Kállai Gyula: Az MSZMP és a N. I.-csoport. Közli Urbán Károly. (História, 1993. 8.)
Magyar–jugoszláv kapcsolatok 1956. Az állami- és pártkapcsolatok rendezése, az októberi felkelés, a N. I.-csoport sorsa. Az iratokat vál., szerk. és a bevezető tanulmányt írta: Kiss József, Ripp Zoltán, Vida István. (Az MTA Jelenkorkutató Bizottsága kiadványa. Bp., 1995)
N. I. a magyar parasztságról és a mezőgazdaságról. 1928–1933. Dokumentumok. Vál., az előszót írta Sipos József. (Nyíregyháza, Bessenyei György Kiadó, 1996)
N. I. beszéde a mintagazdák értekezletén. 1948. szept. 9. (Kritika, 1996. 10.)
Thomas Mann levele Nagy Imre miniszterelnökhöz, 1954-ben. Közli Sattler Tamás. (Élet és Irodalom, 1996. 11.)
Brit külügyminisztériumi iratok 1958-ból N. I. kivégzéséről és annak hatásáról. Közli H. Haraszti Éva. (Világtörténet, 1997)
N. I., a nemzet miniszterelnöke, 1953 és 1956. Írások N. I.-ről a Dél-Alföldben. Szerk. Gellérfy László, Géczi József Alajos, Majzik István. (A Tisza hangja. 134. Szeged, Bába Kiadó, 2001)
Kormányprogram. Szerk., az előszót írta Szigethy Gábor. (Bp., Holnap Kiadó, 2001)
N. I. és kora. Tanulmányok és forrásközlések. I–VI. köt. (A Nagy Imre Alapítvány kiadványa. Bp., 2002–2012)
Megrendült a világ. A N. I. és társai elleni per hangfelvétele és szó szerinti leirata. Szerk. Hanák Gábor és Szabó Csaba. (A Kossuth Kiadó a Magyar Országos Levéltár az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára közös kiadványa. DVD-ROM. Bp., 2008)
A per. Nagy Imre és társai. 1958, 1989. Szerk. Dornbach Alajos, Kende Péter, Rainer M. János. (Az 1956-os Intézet és a Nagy Imre Alapítvány közös kiadványa. Bp., 2008)
Koronatanúk jeltelen sírgödrökben. Dokumentumok N. I. és társai pertörténeteihez. CD-melléklettel. Szerk. Horváth Miklós és Zinner Tibor. (Bp., Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008).
Irod.: Gyenes Antal: N. I.: Agrárproblémák. (Társadalmi Szemle, 1946. 7.)
Gyenes Antal: N. I.: Egy évtized. Vál. beszédek és írások. (Közgazdasági Szemle, 1954. 2.)
Halász Pál: N. I.: Egy évtized. Vál. beszédek és írások. (Jogtudományi Közlöny, 1955. 1.)
Borbándi Gyula: N. I. a forradalomban. (Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat, 1957. 6.)
Nemes Dezső: N. I. „eszméi” és az ideológiai árulás előkészítése. (Társadalmi Szemle 1957. 7–8.)
Kapos László: Védőbeszéd N. I. mellett. (Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat, 1958. 2.)
Molnár Miklós: N. I. (Új Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat, 1958. 1.)
Aczél Tamás–Méray Tibor: Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. (London, 1959; 2. kiad. 1961; angolul: The Revolt of the Mind. A Case History of Intellectual Resistance behind Iron Curtain. Praeger Publications in Russian History and World Communism. 73. New York, 1959; 2. kiad. London 1960; németül: Die Revolte des Intellekts. Die geistigen Grundlagen der ungarischen Revolution. München, 1960; franciául: La révolte de l’esprit. Paris, 1962)
Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. (2. kiad. München, 1978; 3. németországi kiad. 1982)
Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. I–II. köt. Készült a müncheni kiadás alapján. (1. magyarországi [szamizdat] kiad. Bp., AB Áramlat Független Kiadó, 1986)
Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. (1. magyarországi [hivatalos] kiad. Szeged, JATE, 1989)
Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. (Bp., Noran Libor, 2006).
Nagy László: Új N. I.-per. (Új Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat, 1959. 1.)
Méray Tibor: Thirteen Days That Shock the Kremlin. (London, 1959; 2. kiad. 1960; német nyelvű átd. kiad.: Dreizehn Trage die den Kreml erschütterten. München, 1961)
Zádor István: N. I. és az új szakasz. (Új Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat, 1960. 3.)
Molnár Miklós–Nagy László: Két világ közt. N. I. útja. (A Nagy Imre Politikai és Társadalomtudományi Intézet kiadványa. Bruxelles, 1961)
Méray Tibor: N. I. élete és halála. (München, Újváry „Griff”, 1978; 5. kiad. 1983; 1. magyarországi kiadás, szamizdat: Bp., Katalizátor Iroda, 1988; 2. kiad. Bp., Bibliotéka Kiadó, 1989; új kiad. Bp., Noran Libro, 2006; litván nyelven: Vilnius, 1990)
Kopácsi Sándor: Az 1956-os magyar forradalom és a N. I.-per. (Tanúk – korukról. New Brunswick, 1979; 2. kiad. 1980)
Méray Tibor: N. I. november elsején. (Magyar Füzetek, 1981. 9–10.)
Borbándi Gyula: N. I. mártíriuma. (Új Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat, 1983. 2.)
Molnár Miklós–Nagy László: Reformátor vagy forradalmár volt-e N. I.? A Két világ közt. N. I. útja c. mű bővített kiadása. (Adalékok az újabbkori magyar történelemhez. Párizs, Magyar Füzetek, 1983)
Kemény István: a N. I.-memorandum. (Új Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat, 1984. 2.)
Lipták Béla: Hol nyugszik N. I.? (Új Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat, 1985. 4.)
Aktuális belpolitikai kérdések. 1956 és N. I. megítélése. (Magyarország politikai évkönyve, 1988)
Hogyan folyt le a N. I.-per? Vásárhelyi Miklós interjúja. (Magyar Füzetek, 1988. 19–20.)
Molnár Miklós: N. I. államférfiúi működése. (Új Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat, 1988. 2.)
Farkas Zoltán: N. I. gazdaságpolitikája. Az első kísérlet. (Heti VG, 1989. 14.)
Méray Tibor: Emlékbeszéd N. I. sírjánál. – Memorial Speech at the Tomb of Imre Nagy. (Új Exodus, 1989. 1.)
Molnár Miklós: N. I. hármas öröksége. (Világosság, 1989. 11.)
N. I. akadémiai tagsága. (Magyar Tudomány, 1989. 6.)
Sipos Péter: N. I. ideológiai-politikai gondolatvilágáról. – Varga László: N. I. (História, 1989. 6.)
Méray Tibor: N. I. élete és halála. (1. magyarországi kiad. Bp., 1989; új kiad. 2006)
Fekete György: N. I. agrárpolitikai tanulmányai. (Gazdálkodás, 1990. 2.)
Rácz Árpád: N. I. hazatalált. (Rubicon, 1990. 1.)
Ripp Zoltán: Döntés a N. I.-csoport ügyében. A Központi Bizottság zárt ülése 1957. dec. 21-én. (Múltunk, 1990. 4.)
Szabó Máté: A feledés és az emlékezés desztalinizálása. N. I. példája. (Sztálinizmus és desztalinizáció Magyarországon. Felszámoltuk-e a szovjet rendszert? Politikai tanulmányok. Szerk. Balla Bálint. Bern, 1990)
Sztáray Zoltán: A brüsszeli N. I. Intézetről. (Mozgó Világ, 1990. 2.)
Szabó Imre: Ügynök volt-e N. I.? (História, 1991. 2–3.)
Urbán Károly: N. I. kontra Révai József. Cikk és ellencikk Szabó Ervinről és 1848-ról. (Társadalmi Szemle, 1991. 6.)
Zinner Tibor: A N. I.-per iratainak sorsa. – A Rajk-ügy és a szovjet tanácsadók. (História, 1991. 4.)
Tudományos ülésszak Nagy Imre munkásságáról. 1992. okt. 28.: Balogh Sándor: N. I. a népi demokráciáról és a magyarországi demokratikus fejlődésről. – Földes György: Buharin és N. I. – Kiss József–Ripp Zoltán: A N. I.-per után. A jugoszláv–magyar jegyzékháború második szakaszának dokumentumai. – Rainer M. János: N. I. életútja. – Sipos Levente: N. I. szövetkezeti tézisei. – Standeisky Éva: Déry Tibor és N. I. – Urbán Károly: N. I., az államférfi. (Múltunk, 1992. 4.)
Hantó Zsuzsa: N. I. harca a kisparaszti földtulajdonért. (Gazdálkodás, 1992. 5.)
Litván György: A N. I.-per politikai háttere. (Világosság, 1992. 10.)
Rainer M. János: A desztalinizáció problémái Magyarországon. 1953–1956. N. I. és a hatalmi központ. 1954. dec.–1956. júl. (Társadalmi Szemle, 1992. 6.)
Rainer M. János: A parlamenttől a Fő utcáig. N. I. gondolati útja. 1956. nov. 4.–1957. ápr. 14. (Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Évkönyve, 1992)
Urbán Károly: A desztalinizáció problémái Magyarországon. 1953–1956. N. I. első miniszterelnöksége. (Társadalmi Szemle, 1992. 6.)
T. Varga György: Rákosi Mátyás és N. I. a Kremlben. (História, 1992. 3.)
Vida István: A N. I.-per irataiból. (Rubicon, 1992. 7.)
Unwin, Peter: A pusztából kiáltott szó. N. I. és a magyar forradalom. A bevezetőt Göncz Árpád, az utószót Nagy Erzsébet írta. Ford. Dobrás Zsófia. Ill. Pintér Ferenc. (Bp., Héttorony Kiadó, 1993; angolul: Voice in the Wilderness. London, 1991)
Feitl István: Zavarok N. I. és Kádár János kormányának archontológiája körül. (Múltunk, 1993. 1.)
Kiss József–Ripp Zoltán–Vida István: Források a N. I.-kormány külpolitikájának történetéhez. – Kiss József–Ripp Zoltán: „Mi inkább az elnapolás mellett vagyunk, minthogy enyhe ítéletet hozzunk most.” Három dokumentum a N. I.-per 1958. februári elhalasztásáról. (Társadalmi Szemle, 1993. 5.)
Müller Veronika–Réfi Oszkó Magdolna: „Szigorúan titkos.” A N. I.-per iratainak tematikus feldolgozása a Magyar Országos Levéltárban. (Levéltári Szemle, 1993. 4.)
Pajcsics József: N. I. és mártírtársai sírhelyének felkutatása. 1988–1989. (Rendészeti Szemle, 1993. 10.)
Rainer M. János: N. I. önéletírása elé. (Holmi, 1993. 10.)
Tischler János: „Politikai hiba volt az ítélet.” Hangulatjelentések Lengyelországból a N. I.-perről és az 1958. júl-i kivégzésekről. (Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Évkönyve, 1993)
Urbán Károly: Az MSZMP és a N. I.-csoport. (História, 1993. 8.)
Varga László: N. I. a jugoszláv követségen. (Budapesti Negyed, 1993. 1.)
Kurcz Béla: Hideg zuhany Rákosinak. „Legyen N. I. a miniszterelnök.” Interjú Földvári Rudolffal. (Magyar Nemzet, 1993. júl. 3.)
Kurcz Béla: Méltóak vagyunk-e a történelmi örökséghez? Vásárhelyi Miklós a megosztottságról arról, ki vitte véghez a forradalmat, a N. I.-perről és a megtorlás éveiről. (Magyar Nemzet, 1993. okt. 22.)
Mihancsik Zsófia: N. I. temetése és az 56-os emlékmű születése. Interjú Rajk Lászlóval és Jovánovics Györggyel. (Budapesti Negyed, 1994. 1.)
Ripp Zoltán: Belgrád és Moszkva között. A jugoszláv kapcsolat és a N. I.-kérdés. (Politikatörténeti Füzetek. 5. Bp., 1994)
Varga László: Moszkva–Belgrád–Budapest. N. I. a jugoszláv követségen. (Az elhagyott tömeg. Tanulmányok 1950–1956-ról. Bp., 1994)
Hajdú Tibor: N. I. szocializmusa. (Népszabadság, 1994. jún. 16.)
Boros Géza: Hol lesz N. I. szobra? Beszélgetés Nagy Erzsébettel és Vészi Jánossal. (Kritika, 1995. 6.)
Murányi Gábor: A N. I.–Rákosi-erőpróba. (Heti VG, 1995. 49.)
Rainer M. János: A N. I.-per. (História, 1995. 9–10.)
Rainer M. János: N. I. a szovjet emigrációban. 1930–1939. (Történelmi Szemle, 1995. 3.)
Rainer M. János: N. I. A forradalom jelképe. (Rubicon, 1995. 8.)
Tóth Pál Péter: „Nagy Imre és társai.” (Társadalomkutatás, 1995)
Urbán Károly: Az első N. I.-kormány hitelkérelme. Magyar–szovjet gazdasági tárgyalások 1953 végén. (Társadalmi Szemle, 1995)
Tóth Pál Péter: „Nagy Imre és társai.” (Társadalomkutatás, 1995)
Urbán Károly: Az első N. I.-kormány hitelkérelme. Magyar–szovjet gazdasági tárgyalások 1953 végén. (Társadalmi Szemle, 1995. 8–9.)
Száz év született Nagy Imre. Emlékszám: Kirschner Béla: N. I. a KMP Parasztosztályának élén. – Korom Mihály: N. I. és az 1945-ös földreform koncepciójának, kormányrendeletének kidolgozása. – Rainer M. János: Legalitás és illegalitás között. N. I. a kaposvári mozgalomban. 1921–1928. – Sipos József N. I. a Nagyatádi-féle földreformról. – Sipos Levente: N. I. és Gerő Ernő vitáinak egyik állomása. – Urbán Károly: N. I. és G. M. Malenkov. Két miniszterelnök Sztálin után. (Múltunk, 1996. 1.)
Fekete Sándor: Adatok N. I. peréhez. (Korunk, 1996. 10.)
Hegedűs B. András: A százéves N. I. (Közgazdasági Szemle, 1996. 6.)
Kahler Frigyes–M. Kiss Sándor: N. I., a magányos, tudatos küzdő. Kádár János, a pártszerű taktikus. – N. I., a kivégzett miniszterelnök. Kádár János, a „helytartó.” (Kortárs, 1996. 10.)
Murányi Gábor: A Gerő Ernő–N. I. párviadal. Életre-halálra. (Heti VG, 1996. 32.)
Rainer M. János: N. I. és a szovjet kommunizmus. (Beszélő, 1996. 4.)
Tamás Gáspár Miklós: A N. I.-ügy. (Beszélő, 1996. 5.)
Urbán Károly: A magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok a N. I.-kormány időszakában. 1953–1955. (Társadalmi Szemle, 1996. 7.)
Tóbiás Áron: N. I. életének utolsó 602 napja. „Ezek engem meg fognak ölni…” (Magyar Nemzet, 1996. jún. 17.)
Székely Kecskés János: Az eltűnt N. I. nyomában. Egy törvény születésének anatómiája. (Magyar Nemzet, 1996. jún. 18.)
Ripp Zoltán: A magyar–jugoszláv viszony és a N. I.-kérdés. 1957–1958. (Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Évkönyve, 1996–1997)
Rainer M. János: N. I. Politikai életrajz. I–II. köt. (Bp., 56-os Intézet, 1996–1999; 2. kiad. 2004)
Földvári Rudolf: N. I. első miniszterelnökségének majd leváltásának okai, körülményei. (Belvedere meridionale, 1997)
Hoffmann Tamás: N. I. a parasztságról és a mezőgazdaságról. 1928–1938. (Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 1997. 1.)
Kiss József–Varga Andrea: „Kádár kérte, segítsünk mi is.” A N. I.-csoport elrablása és deportálása Romániába. (Társadalmi Szemle, 1997. 10.)
Nagy Ferenc: Kísérlet a kiigazításra. A N. I.-program hatása Szabolcs-Szatmár megyében. (A Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltár Évkönyve, 1997)
Huszár Tibor: „Egy jó piszok és aljas, szerintem provokációs célzatú cikk.” 1968: Kádár, N. I. és a Literární noviny. – Lapok Kádár János életrajzából. 1–2. (Mozgó Világ, 1998. 9.)
Kirschner Béla: Vita N. I. írásairól. 1928–1929. (Múltunk, 1998. 1.)
Litván György: A N. I.-per politikai háttere. – Baráth Magdolna: A halálos ítélet hiba volt. Angol kommunisták N. I. kivégzéséről. (Rubicon, 1998. 4–5.)
Monostori Imre: A Nagy Gáspár Nagy Imre-ügy az Új Forrásban. (Kortárs, 1998. 12.)
Murányi Gábor: N. I. Párizsban. Előjáték egy temetéshez. (Heti VG, 1998. 23.)
Rainer M. János: Ismeretlen erővel szemben. N. I. okt. 23-án. 1–2. (Élet és Tudomány, 1998. 43–44.)
Rainer M. János: N. I. tizenhét hónapjának mérlege. (Múltunk, 1998. 2.)
Rainer M. János: N. I. külpolitikai nézetei. Nemzeti függetlenség, semlegesség és Duna-völgyi együttműködés. (Társadalmi Szemle, 1998. 6.)
N. I. élete a snagovi tó partján. Kiadta, vál., ford. Varga Andrea. (Kapu, 1998)
Rainer M. János: Negyven évvel a N. I.-per és a kivégzés után. Út az ítéletig. (Magyar Nemzet, 1998. jún. 16.)
Filep Tibor: Kádár János és a N. I.-per. Az árulásra nincs bocsánat. (Napi Magyarország, 1998. nov. 7.)
Donáth Péter: Oktatáspolitika és tanítóképzés – az első N. I.-kormány idején. (Magyar Pedagógia, 1999. 1.)
Fejtő Ferenc: N. I. tragédiája. Ford. Horváth Andor. (Korunk, 1999. 7.)
Pünkösti Árpád: Rákosi végjátéka N. I.-vel. (Múltunk, 1999)
Rácz Árpád: N. I. hazatalált. Interjú Litván Györggyel. (Rubicon, 1999)
Rainer M. János: A forradalom előtti pillanat. N. I. 1956 októberében. (Történelmi Szemle, 1999. 1–2.)
Simándi Irén: N. I. Gallicus Reflektorában. Dokumentumok a Szabad Európa Rádió adásaiból. (Négy tanulmány. Történelem, doktori program. Szerk. Garai Ildikó és Pilkhoffer Mónika. Pécs, 1999)
Szilágyi Sándor: Adalékok a N. I.-újratemetés történetéhez. (Beszélő, 1999. 10.)
Balló István: A magyar hadsereg fejlesztésének főbb kérdései a „Pilis” hadrendektől N. I. miniszterelnök kormányprogramjáig. (Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények, 2000)
Pünkösti Árpád: Két vagon kalap begyűjtve. N. I. miniszterelnöksége, egy párthatározat elsüllyesztése. (Tiszatáj, 2000. 2.)
Görgőy Rita: N. I. útkeresése. (Sic itur ad astra. Az ELTE BTK történettudományi folyóirata, 2001)
Lengyel László: N. I. és Kádár János párhuzamos politikai életútja. Egy. szakdolgozat. (Bp., ELTE ÁJTK, 2001)
Rainer M. János: N. I. újratemetése – a magyar demokratikus átalakulás szimbolikus aktusa. (A magyar forradalom eszméi. Eltiprásuk és győzelmük. 1956–1999. Szerk. Király Béla és Cogdon, W. Lee. Bp., 2001)
Szabó Máté: Emlékkezés mint kollektív tiltakozás a kései Kádár-rendszer ellen. (Rejtjel Politológiai Könyvek. 5. Sz. M.: Társadalmi mozgalmak és politikai tiltakozás. Történeti és összehasonlító perspektívában. Bp., 2001)
Ács Andrea: N. I. politikai tevékenysége és szerepe 1945–1958 között. Egy. szakdolgozat. (Bp., ELTE ÁJTK, 2002)
Bíró László: Jugoszlávia és N. I. menedékjogának kérdése. (Klió, 2002. 1.)
Csizmadia Barbara Viktória: N. I. a sajtóban a rendszerváltás idején. 1989. jún. 16.–1990. jún. 16. Egy. szakdolgozat. (Bp., ELTE ÁJTK, 2002)
Görgőy Rita: Válaszúton. N. I. 1953 és 1957 közötti szemléletváltozása. (Tanulmányok fél évezred magyar történelméből. Szerk. Fejérdy Gergely. Piliscsaba, 2002)
Janek István: N. I. elrablásának története. (Közel-múlt. Húsz történet a 20. századból. Szerk. Majtényi György és Ring Orsolya. Bp., 2002)
Lőrincsik Éva: A forradalom újragondolása. N. I. a politikai sajtóban. 1988–1989. Egy. szakdolgozat. (Bp., ELTE ÁJTK, 2002)
Murányi Gábor: Román szálak a N. I.-ügyben. Bűnbeesés közben. (Heti VG, 2002. 51–52.)
Nyíri Sándor: N. I. és mártírtársai ügyének felülvizsgálata 1989-ben. (Büntetőjogi tanulmányok, 2002)
Révész Béla: A proletárdiktatúra államvédelmi funkcióinak változásai az első N. I.-kormány idején. (Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica, 2002)
Tischler János: Lengyelország és a N. I.-per. (Népszabadság, 2002. jún. 28.)
Rainer M. János: N. I. Kismonográfia. (Tudomány – egyetem. Történeti életrajzok. Bp., 2002; 2. jav. és bőv. kiad. 2016; lengyelül: Warszawa, 2003; oroszul: Moszkva, 2006; németül: Paderborn [etc.], 2006; angolul: London, 2009)
García Márquez, Gabriel: N. I. hős vagy áruló? 1958. júniusa. (Nagyvilág, 2003. 11.)
Hegedűs Attila: N. I. a jugoszláv nagykövetségen. (Aracs. A délvidéki magyarság közéleti folyóirata, 2003)
Kecskés Gusztáv: N. I. kivégzésének diplomáciai utójátéka. (Heti VG, 2003. 25.)
M. Kiss Sándor: Az internálás kérdése N. I. 1953-as parlamenti beszéde után. (Magyar Napló, 2003. 6.)
Nagy István: N. I. és Erdei Ferenc 1956-ban. (Az Erdei Ferenc Társaság kiadványa. Makó, 2003)
Ólmosi Zoltán: Konferencia az első N. I.-kormány megalakulásának 50. évfordulóján. (Levéltári Szemle, 2003. 4.)
Ujlaky István: N. I. és Alexander Dubcek. (Új Dunatáj, 2003. 2.)
Izsák Lajos: N. I. kiigazítási kísérlete. – Rainer M. János: N. I. utolsó szavai. – A N. I.-per halottai. (História, 2004. 1.)
Rajk László: Provizórikus építészet. N. I.-temetés. A történelem pillanatfelvétele. (Rubicon, 2004. 5–6.)
Szántó László: Az első N. I.-kormány programja és a helyi tanácsok. (Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv, 2004)
Lipcsey Ildikó: Snagovi feljegyzések. (Múltunk, 2005. 2.)
Rainer M. János: N. I. „végrendelete.” A snagovi politikai feljegyzések. (Európai utas, 2005. 2.)
A snagovi foglyok. N. I. és társai Romániában. Iratok. Szerk. Baráth Magdolna és Sipos Levente. (Bp., Napvilág Kiadó–Magyar Országos Levéltár, 2006)
N. I. mártír miniszterelnök relikviái a Magyar Nemzeti Múzeumban. Kat. Szerk., a bevezető tanulmányt írta Balahó Zoltán. (A Magyar Nemzeti Múzeum kiadványa. Bp., 2006)
Baráth Magdolna: Gerő Ernő és N. I. vitája. – Romány Pál: A N. I.-tanszék és utóélete. (1956 és a magyar agrártársadalom. Szerk. Estók János. Bp., 2006)
Heltai Bálint: Néhány mondat Nagy Gáspár költészetéről. A N. I.-versek jobb megértése felé. (Hitel, 2006. 10.)
Izsák Lajos: N. I. első kormánya. 1953–1955. (Jogtörténeti Szemle, 2006. 3.)
Kovács Kiss György–Rainer M. János: N. I. hagyatéka ma múzeumi darab. – Sztikalin, Alekszandr: A román pártvezetés és N. I. sorsa. (Korunk, 2006. 10.)
Marelyn Kiss József–Ripp Zoltán–Vida István: A magyar–jugoszláv-szovjet kapcsolatok és a N. I.-csoport sorsa. 1953–1958. (Századok, 2006. 5. és külön: Bp., 2006)
Papp Barbara: „Az a drága N. I.” és „az Erzsi lány rémséges ruhája.” A történeti interjú lehetőségei. (Sic itur ad astra. Az ELTE BTK történettudományi folyóirata, 2006)
Rainer M. János: Intersecting Lives. Imre Nagy and János Kádár in 1956. (Hungarian Studies, 2006. 2.)
Romány Pál: A N. I.-tanszék. (Mag, kutatás és fejlesztés, 2006. 2.)
Romány Pál: A szaktudáspárti N. I. (Gazdálkodás, 2006. 4.)
Sipos Levente: Nagy Imre „pártügyei”. (Múltunk, 2006. 4.)
Szántó László: N. I. snagovi politikai feljegyzéseinek forráskiadási kérdéseiről. (Levéltári Szemle, 2006. 3.)
Mészáros István: Kik „a bukott rendszer örökösei”? Adalékok Mindszenty és N. I. viszonyához. (Vasi Szemle, 2006. 5. és M. I.: A Conti utcától Recskig. Újabb Mindszenty-kutatások. Bp., 2007)
Tari Ferenc: N. I. és mártírtársai újratemetése. (1956 szilánkjai. Tudományos konferencia. Budapest, 2006. nov. 15. Szerk. Molnár Katalin és Börtönügyi Szemle, 2007. 4.)
Donáth Ferenc: N. I. 1956. nov. 4-i rádiószózata és a genfi egyezmények. (Múltunk, 2007. 1.)
Hajdú Tibor: N. I. snagovi elmélkedései. (Magyar Tudomány, 2007. 4.)
Harangi László: A Népművelési Intézet genezise N. I. 1953-as kormányhatározata után. (Szín. A Magyar Művelődési Intézet lapja, 2007. 1.)
Szilágyi István: N. I. és a magyar forradalom latin-amerikai reflexiói. (A magyar forradalom és a hispán világ. Szerk. Anderle Ádám. Szeged, 2007)
Szőtsné Fritz Ágnes–W. Barna Erika: N. I. Egy 20. századi magyar sors a grafológia tükrében. (Bp., Flaccus Kiadó, 2007)
Zinner Tibor: N. I. és társai ügye. Újabb politikai gyilkosság jogi fügefalevéllel. (Iustum aequum salutare. Jogtudományi folyóirat, 2007. 1.)
Hanák Gábor–Szabó Csaba: A Nagy Imre miniszterelnök és társai ellen indított per írott, képi és hangzó forrásainak digitalizálása. (A Magyar Országos Levéltár kiadványa. Bp., 2008)
Kovács Éva: A N. I.-per hanganyagának nyilvánosságra hozataláról. Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójával. (História, 2008. 4–5.)
Méray Tibor: Imre bácsi. N. I. közelről és a messzeségből. (Pécs, Alexandra, 2008)
Mink András: The Right to Be Heard. The Imre Nagy Trial from a Perspective of 50 Years. (The Hungarian Quarterly, 2008)
Murányi Gábor: A félbeszakított N. I.-tárgyalás. Kényszerszünet. – A félbeszakított N. I.-tárgyalás. A per hangjai. (Heti VG 2008. 7.)
Murányi Gábor: A N. I.-per különpere: elő-ítélet. – A N. I.-per különpere: vérbíró-memória. (Heti VG 2008. 24.)
Révész Béla: N. I. tamzidat. (De iurisprudentia et iure publico. Jogtudományi folyóirat, 2008. 4.)
Sümegi György: N. I. arcai. Kettős világkép alapján. (Műértő. Művészeti és kereskedelmi folyóirat, 2008. 6.)
Visnyovszki Gábor: N. I. a filatéliában. A szovjet és a görög posta meglepetései. (Műértő. Művészeti és kereskedelmi folyóirat, 2008. 10.)
N. I. Emlékház. Szerk. Jánosi Katalin. (Az MTA Nagy Imre Emlékház kiadványa. Bp., 2009)
Szikoráné Bartók-Nagy Réka: A N. I.-per. Egy. szakdolgozat. (Bp., ELTE ÁJTK, 2009)
Fodor Fanni: N. I. miniszterelnök budai emlékháza. (Honismeret, 2011. 5.)
Kende Péter: N. I. és az 56-os magyar forradalom dinamikája. (Mozgó Világ, 2011. 10.)
N. I.-emlékjelek. Szerk. Tóth Sándor. (A Nagy Imre Társaság kiadványa. Bp., 2011)
Papp István: Fehér Lajos és N. I. kapcsolata 1945–1949 között. (Megértő történelem. Tanulmányok a hatvanéves Gyarmati György tiszteletére. Szerk. Baráth Magdolna, Bánkuti Gábor, Rainer M. János. Bp., 2011)
N. I. utolsó levele. A levelet Jánosi Katalin, N. I. bocsátotta a lap rendelkezésére. (Népszabadság, 2011. jún. 16.)
Rainer M. János: N. I. és Kádár János. Párhuzamok és keresztezések. (Kádár János és a 20. századi magyar történelem. Szerk. Földes György és Mitrovits Miklós. Bp., 2012)
Simon József: N. I. (Ottawa, 2012)
Vasas Joachim: A tények erejével N. I.-ről és az 1950-es évekről. Adalékok N. I. életútjához és az 1950-es évekhez. (Tokaj, 2012)
O. Réti Zsófia: A rítus retorikája. N. I. újratemetésének mediatizált emlékezete. (Studia litteraria. Irodalom- és kultúratudományi folyóirat, 2012. 1–2. és O. R. Zs.: Nekünk nyolcvan. Közelítések a nyolcvanas évek magyar kulturális emlékezetéhez. Debrecen, 2018)
Gulyás Martin: Kádár János és N. I. politikai gondolkodása 1956 októberében. (Magyar Szemle, 2013. 9–10.)
Szántó László: N. I. kaposvári szobra. (Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv, 2013)
Pótó János: N. I. emlékhelyei. Fényképezte: Hajdú József. (A Nagy Imre Alapítvány kiadványa. Bp., 2013; 2. kiad. 2015; 3. kiad. 2017)
Baráth Magdolna: Szovjet kézi vezérlés az első N. I.-kormány idején. (B. M.: A Kreml árnyékában. Tanulmányok Magyarország és a Szovjetunió kapcsolatainak történetéhez. 1944–1990. Bp., 2014)
Szekér Nóra–Riba András László: A N. I.-kód. N. I. újratemetésének politikai dimenziói. (Retörki Könyvek. Lakitelek, Antológia Kiadó, 2014)
A magyar október. Tanulmányok. Szerk. Rainer M. János. DVD-melléklettel. (Bp., Kossuth, 2016)
Megkésett végtisztesség. N. I. és mártírtársai kihantolása és azonosítása. Szerk. a kísérőtanulmányokat írta Kő András és Susa Éva. Fotók: Bognár Gyula, Koncz György, Tari Ferenc. (A Kortárs Alapítvány kiadása. Bp., 2016)
Blutman László: A Kúria határozata N. I. és társai elítélésének semmisségéről. Elégtétel és jogdogmatika. Kúria Bs. III.1 344/2016/10. (Jogesetek magyarázata, 2016. 4.)
Dippold Pál: Gyászünnep. N. I. újratemetése a kortárs sajtó publicisztikáiban. (Rendszerváltó archívum, 2016. 1.)
Murányi Gábor: Ünneptorlás. N. I. 60. születésnapja. Pártellenes vacsorálás. (Heti VG, 2016. 24.)
Rainer M. János: N. I., 1956 és a szocializmus. (Korunk, 2016. 10.)
Krahulcsán Zsolt: A lila füzet. A N. I. és társai ügy vizsgálatában résztvevő állambiztonsági állomány jellemzői. 1957–1958. (1956. Erőszak és emlékezet. Tanulmányok. Szerk. Müller Rolf, Takács Tibor, Tulipán Éva. Bp., 2017)
Rainer M. János: N. I. (Sorsfordítók a magyar történelemben. Bp., Kossuth, 2017)
Gavra Gábor: N. I. védelmében. A jobbikos Szávay István moszkovitának nevezte őt. (Hetek, 2018. 26.)
Húsvéth András: Fellélegzés és illúziók. N. I. első miniszterelnökségének visszhangja Hajdú-Biharban az MDP iratainak tükrében. (Új Nézőpont, 2018. 3.)
Kalmár Melinda: N. I. és Kádár János. A politikai ellenállás és együttműködés paradoxonjai. (Korunk, 2018. 2.)
Morvay Péter: N. I. élete és halála. Hatvan éve végezték ki a forradalom miniszterelnökét. (Hetek, 2018. 24.)
Murányi Gábor: Gyilkos propaganda. N. I.-per. Törvényesített justizmord. (Heti VG, 2018. 24.)
Gavra Gábor: N. I. magányossága. Miért nem lett a rendszerváltó Magyarország hőse? (Hetek, 2019. 4.)
Hamvay Péter: Retus. N. I.-szobor. – Murányi Gábor: Teret vesztett. N. I.-emlékhelyek. (Heti VG, 2019. 1.)
Jolsvai András: Ma már csak emlék. Varga Tamás: N. I. szobra. (Budapest [folyóirat], 2019. 2.).
Irod.: Somogyi életrajzi kislexikon. Összeáll. Hódossy Ferencné, Hajdó Lászlóné. (2. bőv. kiad. Kaposvár, 1981)
Ember Judit: Menedékjog. 1956. A N. I.-csoport elrablása. (Bp., Szabad Tér, 1989)
Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerk. Nyírő András. (Bp., 1989)
Szerencsés Károly: Tizenhárom életrajz. (Bp., 1991)
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. 1944. dec. 21.–1945. nov. 29. Főszerk. Vida István. (Bp., 1994)
Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek. 1938–1948. (Bp., 1997)
Az 1945. nov. 29-re összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Vida István. (Bp., 1998)
Mitták Ferenc: 1000 év – 100 híres személy. Szent Istvántól Antall Józsefig. (Debrecen, 2000)
Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon. (Bp., 2000; 2. bőv. és jav. kiad. 2006)
Izsák Lajos: N. I. (Századformáló magyarok. Bp., 2002)
Jónás Károly–Villám Judit: A magyar országgyűlés elnökei, 1848–2002. (Bp., 2002)
Szerencsés Károly: „Az ítélet halál.” Magyar miniszterelnökök a bíróság előtt. (Szentendre, 2002; 2. kiad. 2009)
A Magyar Tudományos Akadémia tagjai. 1823–2002. I–III. köt. (Bp., 2003)
Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város történeti almanachja. 1873–1950. (Hódmezővásárhely, 2003)
Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848–2004. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
Az 1947. év szept. 16-ára összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József és Vida István. (Bp., 2005)
Óvári József: Kaposvár, 1956. A Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács – 1956. október 30. – emlékére. (Bp., 2005)
Soóky Andrea: Kik voltak ők valójában? Történelmi alakjaink kézírásának nyomában. Szerk. Oroszlán Éva, a grafológiai elemzéseket írta Soóky Andrea. (Bp., 2005)
Izsák Lajos: Pártok és politikusok Magyarországon. (Bp., 2010).
neten:
Sümegi György: N. I. képek a Történeti Levéltárba. Betekintő. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes forrásközlő folyóirata, 2008:
http://epa.oszk.hu/01200/01268/00006/sumegi_gyorgy.htm
Gyarmati György: Végjáték és nyitány. N. I. temetése és az állambiztonság. Betekintő. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes forrásközlő folyóirata, 2014:
http://epa.oszk.hu/01200/01268/00030/pdf/EPA01268_betekinto_2014_2_05.pdf
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020
