Szlávy József, okányi
ügyvéd, bányamérnök, politikus
Született: 1818. november 23. Győr
Meghalt: 1900. augusztus 8. Zsitvaújfalu, Bars vármegye
Család
Sz: Szlávy Antal orvos-őrnagy, Spirk Lujza.
Iskola
A bécsi Terezianumban és a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémián tanult, bányamérnöki okl. szerzett (1844). Az MTA tagja (ig.: 1884. jún. 7.).
Életút
Tanulmányai befejezése után a bécsi udvari kamarában szolgált (1844–1846), majd a budai magyar kamara tisztviselője (1846– 1848), titkára (1848), a forradalom és szabadságharc alatt az oravicai bányaigazgatóság vezetője (1848–1849, az osztrák csapatok előrenyomulása miatt távozott), Duschek Ferenc pénzügyminiszter elnöki titkára, ill. egy rövid időre, mint kormánybiztos visszatért Oravicára (1849. máj.–aug.). A Helytartótanács tanácsosa (1861). Bihar vm. főispánja (1865–1867), a kiegyezés után a Belügyminisztérium (BM) államtitkára (1867. márc. 13.–1869. okt. 21.), Deák-párti programmal a Tápéi, majd az egyik Pozsonyi választókerület országgyűlési képviselője (1869–1879). Földmívelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter (1870. máj. 24.–1872. dec. 5.), egyúttal vallás- és közoktatásügyi miniszter is (1871. feb. 2.–1871. febr. 10.), miniszterelnök (1872. dec. 4.–1874. márc. 21.), egyúttal honvédelmi (1872. dec. 5.–1872. dec. 15.), majd pénzügyminiszter is (1873. dec. 19.– 1874. márc. 21.), közös pénzügyminiszter (1880. ápr. 8.–1882. jún. 4.); megbízva a közös külügyminiszter alkotmányos képviseletével (1881. okt. 12.–1881. nov. 20.). A magyar delegáció elnöke (1876, 1878, 1879), a Képviselőház elnöke (1879. ápr. 3.–1880. ápr. 12.). A Főrendiház második alelnöke (1885. szept. 18.–1888. jan. 12.), első alelnöke (1888. jan. 12.–1894. szept. 16.), a Főrendiház elnöke (1894. szept. 16.–1896. nov. 22.). Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1873– 1885 és 1892–1897). Valóságos belső titkos tanácsos (1873-tól), koronaőr (1883–1900).
A Magyar Földhitelintézet elnök-igazgatója.
Az 1840-es években Kossuth Lajos feltétlen híve, a forradalom és szabadságharc idején Kossuth az oravicai bányák élére nevezte ki, amelyeknek különös jelentőséget szánt a hadianyaggyártásban. Kormánybiztosként az osztrákok Oravicán fogták el, a bécsi udvar öt év börtönre ítélte (amelyből két évet töltött le). A Bach-korszak alatt visszavonult a közélettől, Álmosdon (Bihar vm.) élt (1852-től). Miniszterelnökként megakadályozta, hogy az államháztartás deficitjét az állami vas- és szénbányák, valamint a vas- és acélművek eladásával szüntessék meg. A magyar politikusok közül egyedül ő volt a Képviselőház és a Főrendiház elnöke is. Végrendeletében 10 000 koronát hagyott az MTA-ra (1901-ben).
Emlékezet
Kőnyomatos arcképét közölte – többek között – a Hajnal Album (Bp., 1873), a Vasárnapi Ujság (1884) és az Ország–Világ (1884). Róla nevezték el Óhegyen (Budapest X. kerület) a Szlávy utcát (már életében, 1899-ben!).
Irodalom
Irod.: Br. Eötvös Loránd: Megemlékezés Sz. J.-ről. (Akadémiai Értesítő, 1900)
Eötvös Károly: Magyar alakok. (Bp., 1932)
Bajkó Andor: Megemlékezés Sz. J. bányamérnökről. Magyarország miniszterelnökéről, születésének 150. évfordulóján. (Bányászati és Kohászati Lapok. Bányászat, 1968).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013
