Teleki Pál, széki gr.
politikus, miniszterelnök, geográfus
Született: 1879. november 1. Budapest
Meghalt: 1941. április 3. Budapest
Család
Erdélyi nagybirtokos családból származott. Sz: Teleki Géza (1843–1913) politikus, miniszter, Muráty (Murátisz) Irén. Apja a Tisza- kormány belügyminisztere volt, anyja jómódú görög családból származott. F: 1908-tól gr. Bissingen-Nippenburg Johanna (1889– 1942). Fia: Teleki Géza (1911–1983) politikus, geológus, geográfus; leánya: Teleki Mária (1910–1962).
Iskola
A bp.-i Piarista Gimnáziumban éretts. (1897), a bp.-i tudományegyetemen államtudományi doktori okl. szerzett (1903), egyúttal uo. földrajzi és társadalomtudományi tanulmányokat is folytatott, ill. a magyaróvári Gazdasági Akadémián gazdálkodást is tanult (1900–1901). Az MTA tagja (l.: 1913. ápr. 24.; ig.: 1922. máj. 11.; t.: 1925. máj. 7.).
Életút
Már diákkorában előadást tartott a Magyar Földrajzi Társaságban Korszakok az ázsiai felfedezések történetében címmel (1898. dec.). Tanulmányai befejezése után a bp.-i tudományegyetem Földrajzi Tanszékén Lóczy Lajos gyakornoka (1902–1903). Beutazta Észak-Afrikát (1907), nyugat-európai tanulmányutat tett, később Észak-Amerikában is járt (1912). A bp.-i tudományegyetem Földrajzi Intézetének igazgatója (1909–1913); a Magyar Földrajzi Társulat főtitkára (1910–1923), alelnöke (1923-tól). A Menekültügyi Hivatal elnöke (1921), a bp.-i tudományegyetemi Közgazdaság-tudományi Karon, ill. a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (JNMGE) a Gazdasági Földrajz Tanszék ny. r. tanára (1919–1941); közben a JNMGE rektora (1937–1938). Az MTA keretében létrehozta a Szociográfiai Intézetet (1924-től), a Magyar Statisztikai Társaságon belül az Államtudományi Intézetet (1926-tól) s mindkettőt a revízió tudományos megalapozásának szolgálatába állította. Györffy Istvánnal és Magyary Zoltánnal megalapította az Országos Táj- és Népkutató Központot (1938). Az önálló Közgazdaság- tudományi Kar küldötteként a Felsőház tagja (1927–1938). Az Eötvös Collegium kurátora (1923-tól), a külföldi Collegium Hungaricumok kuratóriumának elnöke (1936–1941). A magyarországi gazdaságföldrajzi kutatások megalapítója. Magyarországon elsőként vizsgálta földrajzi környezetbe ágyazva a gazdaság és a társadalom fejlődését; kimutatta a közöttük fennálló szerves összefüggéseket és kölcsönhatásokat. Tájszemléletét az okozati elvek és a szintetizáló módszer alkalmazása jellemezte. – Szatmár vm. nagysomkúti járásának t. szolgabírója (1903–1905), az ifj. gr. Andrássy Gyula vezette disszidensek, ill. az Alkotmánypárt jelöltjeként országgyűlési képviselő (Nagysomkúti választókerület, 1905–1910; Keszthelyi választókerület, 1915–1918), Az I. vh.-ban főhadnagyi rangban a szerb és az olasz fronton szolgált (1914–1917), az Országos Hadigondozó Hivatal elnöke (1917–1918). A világháborús vereség hatására tudományos munkásságát félbeszakítva politikai pályára lépett. A Tanácsköztársaság idején a bécsi Antibolsevista Comité tagja, majd a szegedi ellenkormányok külügyminisztere (1919. jún. 6.– 1919. aug. 12.) és földművelésügyi minisztere (1919. júl. 16.–1919. aug. 12.). Magyarország területi veszteségének csökkentése reményében részt vett a béketárgyalásokra való felkészülésben, s többedmagával elkészítette az ország etnikai térképét (ún. vörös térkép). A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) tagjaként, majd párton kívüli keresztény programmal nemzetgyűlési képviselő (Szeged I. választókerület, 1920–1926). Gr. Apponyi Albert mellett a magyar békedelegáció főmegbízottja Párizsban (1920). Simonyi-Semadam Sándor kormányának külügyminisztere (1920. ápr. 19.–1920. júl. 19.). Gr. Bethlen István sikertelen kormányalakítási kísérlete után Magyarország miniszterelnöke (1920. júl. 19.–1921. ápr. 14.), egyúttal külügyminiszter (1920. júl. 19.–1920. szept. 22.; 1920. dec. 16.–1921. jan. 17.; 1921. ápr. 12–14.) és a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere is (1920. dec. 16.–1921. febr. 26.; 1921. ápr. 12–14.). Hivatali ideje alatt feloszlatták a tiszti különítményeket, törvényt hoztak a szélsőjobb és a szélsőbal visszaszorítására, elfogadták a Nagyatádi Szabó István-féle földreformot (1920. évi XXXVI. tc.), ratifikálták a trianoni békeszerződést, ugyanakkor bevezette az elsősorban a magyarországi zsidók továbbtanulását korlátozó numerus clausust (1920. évi XXV. tc.), az I. vh. utáni Európa első antiszemita törvényét. IV. Károly első visszatérési kísérlete után az FKgP nyomására lemondásra kényszerült. A Nemzetek Szövetsége szakértőjeként a moszuli olajvidék hovatartozását eldöntő nemzetközi bizottság tagja (1924–1925). A frankhamisítási ügy kapcsán ellene is vádat emeltek (= az általa vezetett intézetben készültek a hamisítványok), de felmentették (1926). Belépett a kormányzó Egységes Pártba (1926), döntő szerepe volt a Magyar Revíziós Liga megalapításában (1927).
Az 1930-as években, a nemzetiszocialista Németország segítségében rejlő veszélyeket felismerve, a revízió békés, egy általános európai rendezés keretében történő megvalósításán munkálkodott. Az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere (1938. máj. 14.–1939. febr. 16), részt vett az első bécsi döntést megelőző magyar–csehszlovák határtárgyalásokon (1938. okt.). Imrédy Béla megbuktatása után ismét Magyarország miniszterelnöke (1939. febr. 16.–1941. ápr. 3.), egyúttal a kormányzó Magyar Élet Pártja vezetője, külügyminiszter (1940. dec. 21.–1941. febr. 4.); országgyűlési képviselő (Tokaji választókerület, 1938–1939; Szegedi választókerület, 1939–1941). Második hivatali ideje alatt Magyarország egyre kevésbé tudott ellenállni a növekvő német befolyásnak: csatlakozott az antikomintern paktumhoz (1939. febr. 24.), kilépett a Nemzetek Szövetségéből, s az Országgyűlés elfogadta a második zsidótörvényt (1939. évi. IV. tc.). Teleki maga fogalmazta meg a második zsidótörvény indoklását, és ő készíttette elő a harmadik (fajvédelmi alapon álló) zsidótörvényt is: összesen 52, a zsidóságot korlátozó kormányrendeletet adott ki. További rendeleteivel – többek között – megszüntette az izraelita hitfelekezet felsőházi képviseletét, a törvényhatóságokban felfüggesztette a zsidók tagságát, majd megerősítette a numerus clausust az egyetemeken és a főiskolákon. A szélsőjobboldal visszaszorítása érdekében ugyanakkor betiltotta Szálasi Ferenc pártját (1939. febr. 25.), és Lengyelország megtámadásakor (1939. szept.) nem engedélyezte a német csapatok átvonulását Magyarország területén (sőt befogadta a lengyel menekülteket). Hivatali ideje alatt az ország visszaszerezte Kárpátalját (1939. márc.) és Észak-Erdélyt (1940. aug.–szept.). A német segítséggel végrehajtott revíziónak azonban ára volt: a kormány a második bécsi döntéssel (1940. aug. 30.) egy időben azonban a Volksbundot a magyarországi német népcsoport egyetlen törvényes képviselőjének ismerte el, majd rákényszerült a Háromhatalmi Egyezményhez való csatlakozásra (1940. nov. 20.). Az ország növekvő külpolitikai elszigeteltségéből való kitörésre „örök barátsági szerződést” kötött Jugoszláviával (1940. dec. 12.), az ottani németellenes puccs (1941. márc. 27.) után azonban nem vállalta az együttműködést a németekkel az ország lerohanásában, egyúttal a semlegesség feladásában; kiutat nem látva, öngyilkos lett. A bp.-i Kerepesi úti (= Fiumei út) Temetőbe temették, földi maradványait a gödöllői Máriabesnyői Kapucinus Temetőben helyezték örök nyugalomra (1947-ben).
Emlékezet
Öngyilkossága a fegyveres semlegességi koncepció kudarca volt, ugyanakkor morális síkra emelt egy merőben politikai kérdést. A Horthy Miklós kormányzóhoz intézett búcsúlevele a 20. sz. egyik leggyakrabban idézett dokumentuma: „Szószegők lettünk… Hullarablók leszünk! … A legpocsékabb nemzet” Öngyilkosságát sok legenda övezi, sokan még ma is úgy vélik, hogy a németek ölték meg. Halála után rögtön számos intézmény vette fel a nevét, közülük a legismertebb a Teleki Pál Tudományos Intézet volt (1941–1948). Az intézetet valójában a II. világháborút lezáró békeszerződések tárgyalásainak előkészítésére, az ezzel kapcsolatos dokumentáció összegyűjtésére és rendszerezésére alapították, s magában foglalta az Államtudományi Intézetet, az Erdélyi Tudományos Intézetet és a Magyar Tudományos Intézetet is. Nevét vette fel továbbá a bp.-i Podmaniczky utcában működött Teleki Pál Diákotthon (1941–1944) és a kisbarnaki Farkas Ferenc által, a menekült cserkészek megszervezésére és cserkész-hagyományőrzésre alakult Teleki Pál Munkaközösség (1947–1950). Tiszteletére a Magyar Piarista Diákszövetség Teleki Pál-díjat (1991), a Magyar Cserkészszövetség megalakulásának 90. évfordulóján Teleki Pál-emlékérmet és Teleki Pál- érdemérmet alapított (2001–2002). A Magyar Földrajztanárok Egyesülete szintén Teleki Pál-emlékérmet alapított (mint szakmai díjat, 1991?-ben), valamint évente Teleki Pál Országos Földrajz Versenyt rendez (1999?-től). Róla nevezték el – többek között – a Buenos Aires-i Teleki Pál Cserkész-munkaközösséget (1949–1957), ill. Teleki eszméinek ápolására Budapesten is megalakult egy Teleki Pál Cserkész-munkaközösség (1993). Emlékét őrzi a gödöllői Teleki Pál Egyesület, amely évente Teleki Pál- emlékplakettet adományoz (először, 2002. márc. 1-jén Mészáros István vehette át). Az egyesület az 1990-es évektől sorra adja ki újra Teleki munkáit (részben hasonmás kiadásban). Róla nevezték el a lipótvárosi (Budapest V. kerület) Bálvány utcát (már halála évében, 1941-ben, Teleki Pál utca; 1953-tól Október 6. utca). Halálának 50. évfordulóján a máriabesnyői Iskola teret róla nevezték el (Teleki Pál térnek, 1991-ben). – Halálának 50. évfordulójáról az MDF Akadémia és az MDF Pedagógus Kollégiuma – a Teleki-emlékév keretében emlékülésen emlékezett meg (1991. ápr. 6-án). Ellentmondásos személyisége napjainkban is megosztja a társadalmat, ez leginkább a tervezett szobra körül kirobbant vita jelezte. A Fővárosi Önkormányzat egyhangú határozatot hozott szobrának a Várban történő felállításáról (2004. jan. 28-án). Teleki Pál szobrát ugyanis a Teleki-emlékbizottság a budai Vár Hunyadi udvarában, a Ludwig Múzeum homlokzatával szemben kívánta felállítani. A Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az MSZP és több társadalmi szervezet és közéleti személyiség tiltakozására azonban a szobrot végül is Balatonboglárott, egy lengyel–magyar kegyeleti emlékhelyen leplezték le (a helyi r. k. templom kertjében, 2004. ápr. 3-án; a bronz műalkotás Rieger Tibor szobrászművész munkája). A Lakiteleki Népfőiskola emlékkonferenciát rendezett tiszteletére (a bp.-i Kossuth Klubban, 2004. márc.-ban). Balatonbogláron kívül szobra látható még Érden (a Magyar Földrajzi Múzeum parkjában, bronz mellszobor, Domokos Béla alkotása, 1993) és Gödöllőn is (a róla elnevezett Teleki Pál téren, bronz mellszobor, Varga Zoltán Zsolt alkotása, 2009). Emléktábláját avatták a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen (BKE, 1999).
Elismertség
Magyarország főcserkésze (1922. máj.–1923. márc.), t. főcserkésze (1923. márc.–1941). A Turáni Társaság alelnöke, elnöke (1913–1914). Az ún. Fajegészségügyi Bizottság (1914-től) és a Magyar Fajegészségügyi és Népesedéspolitikai Társaság elnöke (1917-től). A Területvédő Liga elnöke (1918–1919). A Társadalmi Egyesületek Szövetsége elnöke (1921-től). Az Országos Ösztöndíjtanács (1932–1936) és az Országos Közoktatási Tanács elnöke (1936–1937).
Elismerés
Corvin-lánc (1930), Szent István-rend Nagykeresztje (elsőként, 1940. szept. 26.), Magyar Örökség Díj (posztumusz, 2003), Gödöllő díszpolgára (2009).
Szerkesztés
A Turán c. folyóirat főszerkesztője (1913–1914). A Magyar Földrajzi Évkönyv szerkesztője (1926–1930).
Főbb művei
F. m.: Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez. Államtudori értek. (Bp., 1903)
Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez. (Bp., 1909)
A földrajz az életben és az iskolában. (Budapesti Szemle, 1914)
Marczali Henrik kultúrpolitikai gondolataihoz. (Századok, 1916)
A földrajzi gondolat története. Részben akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1917. febr. 12.; megjelent, önállóan: Bp., 1917; kivonatosan: Akadémiai Értesítő, 1917)
Socialpolitika és hadigondozás gyakorlati tapasztalatok alapján. (Bp., 1918)
Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján. Szerk. (Bp., 1919)
Short Notes on the Economical and Political Geography of Hungary. 1 táblával és 6 térképpel. (Bp., 1919)
La Hongrie du sud. (Paris, 1920; angolul: London–New York–Bp., 1922)
La Hongrie occidentale. (Paris, 1920; angolul: London–New York–Bp., 1922)
Les frontiéres de la Hongrie. Note 22. présentée à la Conference de Paix. (Bp., 1921; angolul is)
Statisztika és térkép a gazdasági földrajzban. (Földrajzi Közlemények, 1922)
Amerika gazdasági földrajza, különös tekintettel az Észak-amerikai Egyesült Államokra. (Bp., 1922)
Synthesis a földrajzi előadásban. (Minerva, 1922)
The Evolution of Hungary and Its Place in European History. (New York, 1923)
A modern földrajz és oktatása. Szerk. Vargha Györggyel. (Bp., 1923)
Die weltpolitische und weltwirschaftliche Lage Ungarns in Vergangenheit und Gegenwart. (Zeitschrift für Geopolitik, 1926)
Általános gazdasági földrajz, különös tekintettel az óvilági kontinensekre. T. P. előadásai egyetemi hallgatók számára. (Bp., 1927)
Magyarország néprajzi térképe. Szerk. (Igazságot Magyarországnak. A trianoni békeszerződés következményeinek ismertetése és bírálata. Bp., 1928; hasonmás kiad. Szekszárd, 2003)
Néhány gazdasági térkép. Some Economic Maps. Fodor Ferenccel, Gerő Lászlóval. (Közgazdasági enciklopédia. Bp., 1930)
Ungarns Wirschaftslage Die Vielseitigkeit ihrer Schwierigkeiten. (Bp., 1930)
Időszerű nemzetközi politikai kérdések a politikai földrajz megvilágításában. (Bp., 1931)
Az európai probléma. (Magyar Szemle, 1931)
A IV. Világ Jamboree. (Testnevelés, 1932)
Európáról és Magyarországról. (1–2. kiad. Bp., 1934)
Hagyomány és forradalom. (Katholikus Szemle, 1934)
A történeti Erdély. Szerk. Asztalos Miklós. Az előszót írta. (Bp., 1936)
A gazdasági élet földrajzi alapjai. I–II. köt. (Bp., 1936)
Nacionalizmus és internacionalizmus. 1–2. (Katholikus Szemle, 1937)
A tájfogalom jelentőségéről. (Budapesti Szemle, 1937)
Frontiéres politiques et frontiéres nationales en Europe centrale. (Nouvelle Revue de Hongrie, 1937)
A magyar munka földrajza. Prinz Gyulával. (Magyar föld, magyar faj. Bp., 1937; hasonmás kiad. Szekszárd, 1990)
Gr. Teleki Pál bemutatkozó beszédei az Országgyűlés két házában. (Bp., 1939)
Mátyás király. (Mátyás Emlékkönyv. Szerk. Lukinich Imre. Bp., 1940)
Erdély. T. P. két beszéde az Országgyűlésben. (Bp., 1940)
Nemzetiségi politika Magyarországon. (Bp., 1940; németül, románul és szlovákul is)
Az igazi tisztviselő. (Magyar Közigazgatás, 1941; 2. kiad. Gödöllő, 1994)
Gr. T. P. beszéde a megajánlási vitában. (Bp., 1941)
Magyarország az új Európában. Két beszéd. (Bp., 1941)
Gr. T. P. országgyűlési beszédei. I–II. köt. Sajtó alá rend. Papp Antal. (Bp., 1941)
Magyar politikai gondolatok. Sajtó alá rend. Kovrig Béla. (Nemzeti Könyvtár. 42–43. Bp., 1941)
Merjünk magyarok lenni! Idézetek gr. T. P. beszédeiből és írásaiból. Összeáll. Máday Béla. (Bp., 1943; hasonmás kiad. Bp., 1992)
Merjünk magyarok lenni! Idézetek gr. T. P. beszédeiből és írásaiból. Összeáll. Máday Béla. T. P. életének kronológiáját összeáll. Gelencsér Katalin. (2. kiad. Gödöllő, 1992)
A földrajzi gondolat története. Sajtó alá rend., a jegyzeteket írta Both Mária és Csorba F. László, előszó Kubassek János. (Bp., 1996)
Válogatott politikai írások és beszédek. Szerk., a bevezető tanulmányt írta Ablonczy Balázs. (Millenniumi magyar történelem. Bp., 2000)
Becsületünk előbbre való jólétünknél. Gr. Teleki Pál gondolatai. Szerk. Bálványosiné Gelencsér Katalin. (Gödöllő, 2004).
Irodalom
Irod.: Cholnoky Jenő: Utazásom Amerikában T. P. gróffal. 90 képpel, 65 táblával, 55 szövegközti ábrával. (Bp., é. n.)
Cholnoky Jenő: T. P. (Földrajzi Közlemények, 1939 és 1941)
Réthly Antal: Gr. T. P. és a meteorológia. (Az Időjárás, 1940)
Matolay Géza: Gr. T. P. élete és munkássága a magyar revízió szolgálatában. Ill. Pérely Imre. (Bp., 1941)
Fodor Ferenc: T. P. (Búvár, 1941)
Preszly Elemér: T. P. lelkivilága. (Katholikus Szemle, 1941)
Szabó Dezső: T. P. (Ludas Mátyás Könyvek. Bp., 1941)
Koch Ferenc: T. P. gazdaságföldrajzi munkásságának bírálata. (MTA Társadalmi-történeti Osztálya Közleményei, 1956)
Juhász Gyula: A Teleki-kormány külpolitikája. 1939–1941. (Bp., 1964)
Tilkovszky Lóránt: T. P. Legenda és valóság. (Népszerű történelem. Bp., 1969)
Tilkovszky Lóránt: Pál Teleki. A Biographical Sketch. (Studia Historica, 1974)
Rónai András: T. P. és a korabeli földtani tudomány. (Földtani tudománytörténeti évkönyv, 1979)
Gorondy-Novák Sándor: Tragédiák előérzetében. T. P. helyzetértékelése az első bécsi döntés után. (Mozgó Világ, 1982)
Zakar András: T. P. halála. Legújabb adatok széki T. P. haláláról. (Bécs, 1983)
Köteles Pál: Revíziók revíziója. T. P. nemzetiségi politikájáról. (Mozgó Világ, 1983)
Kish, G.: Paul Teleki. (New York, 1988)
Rónai András: T. P., a geográfus. Földrajzi műveinek bibliográfiájával. (Érd, 1989)
Tilkovszky Loránt: T. P. titokzatos halála. (Labirintus. Bp., 1989)
Somogyi Sándor: Cholnoky Jenő és T. P. amerikai tanulmányútja. (Földrajzi múzeumi tanulmányok, 1989)
Bassa László: T. P. és a térkép. (Tér és Társadalom, 1990)
Balázs Péter: T. P. miniszterelnök kezdeményezése 1939-ben a magánlevéltárak helyzetének rendezésére. (Levéltári Szemle, 1990)
Gorondy-Novák Sándor: Földreform, zsidókérdés, külpolitika. Adalékok T. P. politikusi arcképéhez. (Kortárs, 1990)
Dunkel Zoltán: T. P. és a meteorológia. (Légkör, 1991)
Kemenes Egon: Emlékezés T. P.-ra, a tudósra és a politikusra. – Hajdú Zoltán: T. P., a földrajztudós. – Diószegi István: T. P. nemzetiségi politikája. (Magyar Tudomány, 1991)
Hajdú Zoltán: Geográfus politikus vagy politikus geográfus? A tudomány és a politika kölcsönhatásai T. P. életművében. (Földrajzi Közlemények, 1991)
Kubassek János: T. P., a földrajztudós. Németh Géza: T. P., a geológus. (Természet Világa, 1991)
Rónai András: T. P., a tudós. – Alföldi Alajos: T. P., a cserkész. – Salamon Konrád: T. P. és a népi mozgalom. (Honismeret, 1991)
Gunda Béla: T. P. és a helynévgyűjtés. (Magyar Nyelv, 1991)
Bartha Lajos: T. P. a földrajztudományról. (Földrajzi múzeumi tanulmányok, 1991)
Kőrösi Mária: T. P. és a politikai földrajz. (Magyar Tudomány, 1992 és Gazdaság ás Társadalom, 2001)
T. P. öröksége. Szerk. Barabás Béla. (Lakitelek, 1992)
T. P. és kora. A Teleki Pál-emlékév előadásai. Szerk. Csicsery-Rónay István és Vigh Károly. A bibliográfiát összeáll. Trautmann Györgyné. (Bp., 1992)
Papp-Váry Árpád: T. P., a kartográfus. (Geodézia és Kartográfia, 1992)
Horváth Lajos: A kárpátaljai ruszin autonómia ügye. 1939–1944. T. P. tervezete. (Honismeret, 1992)
Macartney, Carlile Aylmer: T. P. miniszterelnöksége. Ford. Cserenyey Géza. A bevezetést és az utószót Csicsery-Rónay István írta. (Bp., 1993; 2. kiad. 2000)
Mészáros István: T. P. nemzetnevelői programja. (Gödöllő, 1993)
Kurucz Attila: T. P. észak-erdélyi nemzetiségi politikája nyilvános megnyilatkozásai alapján. (Hitel, 1993)
Réti György: T. P. és az olasz orientáció. (Magyar Tudomány, 1994)
Hajdú Zoltán: Gr. T. P. földrajztudományi munkássága. (Kaposvár, 1996)
Tóth Zoltán József: T. P. alkotmánytervezete. (Jogtudományi Közlöny, 1996)
Czettler Antal: T. P. és a magyar külpolitika. 1939–1941. (Bp., 1997; új kiad. 2008; Studia Hungarica. németül: München, 1996)
Borbándi Gyula: T. P. három éve. (Magyar Szemle, 1997)
Ablonczy Balázs: A trianoni béke és a revízió helye T. P. nézeteiben. (Hitel, 1998)
Réti György: T. P. 1940. aug. 3-i levele és emlékeztetője Benito Mussolinihez. – Gáspár Ferenc–Sarusi Kiss Béla: T. P. közjegyzői letétbe helyezett írásai a frankhamisításról. (Századok, 1999)
Vigh Károly: T. P. titkos tevékenysége a Sándor-palotában. (Valóság, 1999)
Zsitvay Tibor: Tények és találgatások T. P. halála körül. (Új Forrás, 1999)
Kőrösi Mária: Gr. T. P. élete és munkássága. (Bp., 2000)
Ablonczy Balázs: T. P. Egy politikai életrajz vázlata. (Élet-kép. Bp., 2000)
Csicsery-Rónai István: T. P. (Csillagos órák, sorsfordító magyarok. Bp., 2000)
Fodor Ferenc: T. P. Egy bujdosó könyv. Megjelent T. P. halálának 60. évében. Sajtó alá rend. Szávai Ferenc Tibor. A kísérő tanulmányt írta Tilkovszky Lóránt. (Bp., 2001)
Nagy Sándor Gábor: T. P. politikai nézetei. PhD-értek. (Bp., 2001)
T. P. A kísérő tanulmányt írta, a szöveget vál. Török Zsolt. (Tudós tanárok – tanár tudósok. Bp., 2001)
Ismeretlen fejezetek T. P. életéből. Szerk. Vigh Károly. (Bp., 2001)
Tilkovszky Lóránt: T. P. – ahogy a történész látja. (Földrajzi Közlemények, 2001)
Vigh Károly: T. P. halálának 60. évfordulóján. (Valóság, 2001)
Ablonczy Balázs: A Szent István-i birodalom álma. T. P. gondolatai. (Európai utas, 2001)
T. P.-emlékszám. Művei válogatott bibliográfiájával. (Földrajzi Közlemények, 2001)
Török Bálint: Értjük-e T. P. nagyságát? (Magyar Szemle, 2001)
Katsányi Sándor: Szabó Ervin és T. P. (Magyar Könyvszemle, 2001)
Bokor Imre: Gr. T. P.-ról és Bárdossy Lászlóról. (Bp., 2002)
Ablonczy Balázs: T. P. a két világháború között. 1921–1938. PhD-értek. (Bp., 2003)
Ablonczy Balázs: Jellem és viszonyok. T. P. (Rubicon, 2003)
Ablonczy Balázs: A kegyelmes úr napjai. Kísérlet T. P. miniszterelnök határidőnaplójának elemzésére. (Korall, 2004)
Ablonczy Balázs: T. P. és a zsidótörvények. (Rubicon, 2004)
Csirpák Lili: Teleki Európáról. (Szentendre, 2004)
Teleki Pál emlékezete. Szerk. Riczel Etelka. (Gödöllő, 2005)
Ablonczy Balázs: T. P. Monográfia. (Bp., 2005; angol átd. kiad. 2006)
Vigh Károly: T. P., Bajcsy-Zsilinszky Endre és a jugoszláv–magyar kapcsolatok. (Magyar Szemle, 2005)
Zakar András: T. P. halála. Mítosz és rejtély. A kísérő tanulmányt írta Pusztaszeri László. (Bp., 2009)
Ablonczy Balázs: A jobboldaliság változatai. B. I. és T. P. konzervativizmusa. (Rubicon, 2009)
Halmesvirta, A.: T. P. finnországi tanulmányútja 1924-ben. (Történelmi Szemle, 2010)
Lévai György: Gr. T. P. meggyilkolásának újabb változata. (Kapu, 2010)
Gyulay Endre: Gr. T. P. hetven éve halott. (Vigilia, 2010)
Albert Gábor: A mentő tanú. T. P. emlékére. (Kortárs, 2011)
Kőrösi Mária: „Európai sors és európai feladat.“ Gondolatok gr. T. P. halálának hetvenedik évfordulóján. (Honismeret, 2011)
Török Zsolt Győző: Gr. T. P. vörös térképe. A carte rouge műhelytitkai. (Élet és tudomány, 2011. 31.).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013
