Tisza Kálmán, borosjenői és szegedi

Született: 1830. december 16. Geszt, Békés vármegye
Meghalt: 1902. március 23. Budapest

Család

Sz: Tisza Lajos (1798–1856), gr. Teleki Julianna (1805–1863), gr. Teleki László (1810–1861) testvére. F: Degenberg-Schomburg Ilona (1839–1913). Fia: Tisza István (1861–1918) politikus, miniszterelnök, ifj. Tisza Kálmán (1867–1947), Tisza Lajos (1879–1942), ill. Tisza Paulina (1862–1940), br. Radvánszky Béla felesége. Testvére: Tisza Lajos (1832–1898) politikus, miniszter.

Iskola

Tanulmányait magánúton, Szőnyi Pál irányításával végezte. A pesti forradalom győzelme után hivatalt vállalt a a Vallás- és Nevelésügyi Minisztériumban, majd a kormánnyal együtt Debrecenbe ment. A világosi fegyverletétel után (1849. aug. 13.) testvéreivel együtt külföldre távozott, ahol politikai és gazdasági intézmények működését tanulmányozta, majd a berlini egyetemen tanult (1850–1851). Az MTA tagja (ig.: 1881. nov. 28.; t.: 1888. máj. 4.).

Életút

Hazatérése után a nagyszalontai református egyházmegye segédgondnoka (1851–1861); közben visszautasította a Bihar vármegyei főispáni kinevezését (1860). A debreceni I. számú választókerület országgyűlési képviselője (1861–1878) és a Képviselőház első alelnöke (1861. ápr. 17.–1861. aug. 22.). Nagybátyja, gr. Teleki László öngyilkossága után a Határozati Párt elnöke (1861), majd Ghyczy Kálmánnal együtt a Balközép vezére (1865-től), a fúzió után a Szabadelvű Párt alapító elnöke (1875. márc. 1.–okt. 20.). Br. Wenckheim Béla kormányának belügyminisztere (1875. márc. 2.–1878. okt. 11.), miniszterelnök (1875. okt. 20.–1890. márc. 13.), egyúttal pénzügyminiszter (1878. okt. 11.–1878. dec. 5. és 1887. febr. 11.–1889. ápr. 9.) és belügyminiszter (1878. dec. 5.–1887. febr. 11.), valamint a király személye körüli miniszter is (1879. júl. 11.–1879. szept. 25.).

Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1889–1894). A dunántúli református egyházkerület főgondnoka (1867–1902). Valóságos belső titkos tanácsos (1880-tól).

Politikai pályafutásának elején határozottan tiltakozott az egyház önkormányzatát csorbító protestáns pátens, továbbá az októberi diploma ellen, s ezzel, mint az alkotmányosság védelmezője nagy népszerűségre tett szert (1859-ben). Ebben az időben, A Honban és a Magyar Sajtóban élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki, a parlamenti felelős kormánynak és a vármegyei rendszer összeférhetőségével kapcsolatos írásai országos feltűnést keltettek. A kiegyezés (= kiegyenlítés, 1867) után a Deák-párt lojális ellenzékének számított, mert elhatárolódott a szélsőbaltól, ill. a belőle kialakult ’48-as Párttól. A „bihari pontokban” az ún. közös ügyeket támadta, de csak oly módon, hogy a kormányra kerülés útját ne vágja el. A bihari pontok szegre akasztásával jelentős szerepet vállalt a Balközép és a Deák-párt fúziójában (a fúzió eredményeként létrejött Szabadelvű Párt első elnökségét is elvállalta: 1875. márc. 1.). Kormányfői kinevezését Deák Ferencnek és gr. Andrássy Gyulának köszönhette, de a magyar történelem leghosszabb miniszterelnöksége (1875–1890) elsősorban azzal magyarázható, hogy egy pillanatig sem kérdőjelezte meg a dualizmus rendszerét. Kormányzása idején gyors és nagyarányú gazdasági fejlődés indult meg, amely jelentős mértékben hozzájárult hatalma megszilárdulásához. Híveit, pártja vezető embereit állami intézmények élére, vezető közigazgatási tisztségekbe helyezte, s emberi botlásaik gondos számontartásával feltétlen engedelmességet követelt meg tőlük. Erősítette a centralizációt, s kialakította a különböző szintű önkormányzatok szervezeti és működési rendjét. A modern polgári követelményeknek megfelelő megyerendszert vezetett be (megszüntetve a régi, feudális eredetű területi egységeket, pl. jász és hajdúkerületek stb., 1876). Elfogadtatta az új, liberális szellemű büntető törvénykönyvet (Csemegi-kódex, 1878), a közbiztonság megerősítésére felállította a csendőrséget és a budapesti államrendőrséget (1882). Kezdeményezésére módosították a Főrendiház szervezetét, amelybe ezt követően a gazdasági élet képviselői is bekerülhettek (1885). Szilárd helyzetét végül az 1888 végén beterjesztett, a magyar nemzeti érzést megsértő véderőtörvény utcai tüntetésekkel járó parlamenti vitája ingatta meg. Ezután minden ellenzéki támadás első számú célpontja lett. Amikor napirendre került az ún. honossági törvényjavaslat is, melynek elfogadása esetén Kossuth Lajos elvesztette volna magyar állampolgárságát – Tisza vele kivételt kívánt tenni – minisztertársai is szembefordultak vele, s az uralkodó bizalmát sem élvezte tovább. Miniszterelnöki posztjáról lemondott (1890. márc. 13.), de képviselői mandátumát megőrizte, a politikai életben azonban már nem vett részt. Végrendeletében 6000 koronát adott az MTA-nak (1903).

Emlékezet

Budapesten, a Józsefvárosban hunyt el, a geszti (Békés m.) családi kriptában nyugszik. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben). A kortársak Generálisnak nevezték, mert szinte vakfegyelmet és engedelmességet követelt meg híveitől (Mikszáth Kálmán nevezte el őt így, ill. Mikszáth hívta őt először magyar Bismarcknak is (még az 1880-as években). Egyéb gúnynevei: Sobri; Tisza király stb. Halála után róla nevezték el a józsefvárosi (Budapest VIII. kerület) Új vásár teret (1902-től Tisza Kálmán tér, 1946-tól 2011-ig Köztársaság tér).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013