Vay Miklós, vajai br.
politikus, nagybirtokos
Született: 1802. április 29. Alsózsolca, Borsod vármegye
Meghalt: 1894. május 14. Budapest
Család
Sz: Vay Miklós (1756–1824) hadmérnök. Fia: Vay Miklós (1828–1886) szobrász.
Iskola
Iskoláit magánúton végezte, a pesti egyetemen jogot hallgatott, majd a bécsi műegyetemen mérnöki tanulmányokat folytatott (1823–1824). Az MTA tagja ig.: 1841. szept. 3.–1855; lemondott: 1855; ismét ig.: 1860. okt. 11.).
Életút
Jogi tanulmányai idején Bárczay Pál, Pest-Pilis-Solt vm. főispánja, ill. Szögyénÿ Zsigmond személynök mellett joggyakornok (1820– 1823), majd apja halála után hazatért Bécsből, és átvette a családi birtokok kezelését (1824). Zemplén vm. aljegyzője (1825–1831); közben az V. Ferdinándot megkoronázó országgyűlésen Zemplén vm. követe (1830), a koleralázadástól érintett vármegyék királyi biztosa és táblabíró (1831). Borsod vm. főispáni helytartója (1831–1841), a Hétszemélyes Tábla ülnöke (1841–1845), a budai Helytartótanács elnökhelyettese (1845–1848); közben a galíciai parasztlázadás idején a felvidéki vármegyékbe kiküldött biztos (1846), majd ő kísérte 45 napos körútján István nádort (1847). Koronaőr (1844–1849, 1967-től), valóságos belső titkos tanácsos (1845-től), udvari kancellár (1860–1861). Borsod vm. főispánja (1865–1867). A Főrendiház alelnöke (1884–1888), elnöke (1888– 1894).
Az alsózempléni református egyházmegye tanácsbírája, a tiszántúli református egyházmegye főgondnoka (1841–1849). A református konvent (1877-től) és a debreceni zsinat elnöke (1881).
A forradalom és szabadságharc idején a felkínált miniszterelnöki tisztséget nem fogadta el (1848. szept.), visszavonult a közélettől. A világosi fegyverletétel (1849. aug. 13.) után a bécsi udvar Magyarország kormányzójává kívánta megtenni, ő azonban ezt a felkérést is elutasította. Ezért a forradalom alatti működése hamis vádjával perbe fogták, halálra ítélték, majd királyi kegyelemből négy év várfogságra ítélték (nyolc hónap múlva szabadon engedték: 1852). Az 1850-es években visszavonultan élt, a protestáns pátens kibocsátása után ismért bekapcsolódott a közéleti küzdelmekbe (1859-ben, s jelentős szerepet játszott abban, hogy a tiltakozás hatására Bécs a pátenset 1860-ban visszavonta). A kiegyezés (= kiegyenlítés, 1867) után elsősorban a Főrendiházban fejtett ki jelentősebb politikai tevékenységet. 1860-ban 2100 koronát adott a Magyar Tudós Társaságnak.
Irodalom
Irod.: Br. V. M. (Vasárnapi Ujság, 1860, 1873, 1878, 1888, 1894)
Verebi Soma: Magyar mágnások arczképcsarnoka. (Pest, 1862)
Kákay Aranyos: Újabb fény- és árnyképek. (Pest, 1866)
Szinyei Gerzson: Emléklapok br. V. M. félszázados egyházi hivatalnokoskodásának örömünnepe alkalmából. (Sárospatak, 1873)
Domány József: Zsinati emlékkönyv. (Székesfehérvár, 1882)
Br. V. M. élete. (Debreceni Protestáns Lap, 1894)
Br. V. M. (Magyar Szalon, 1894)
Szász Gerő: Br. V. M. (Protestáns Közlöny, 1894)
Ballagi Géza: Emlékbeszéd id. br. V. M. ig. tag felett. (Bp., 1895)
Emléklapok vajai br. V. M. életéből. A bevezetőt Lévay József írta. (Bp., 1899; hasonmás kiad. Szerk. Petneki Áron. Miskolc, 1999)
Jónás Károly: V. M. (A magyar országgyűlés elnöke. 1848–2002. Bp., 2002)
Marx Tibor István: Br. vajai V. M.-ról. (Tradíció, 2002).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013
