Antal Mihály
Született:1792.április10.Jászladány [keresztelés napja!],Jászkun kerület
Meghalt:1850.június20.Pest
Család
Apja községi jegyző volt Jászladányban.
Iskola
Az egri papnevelő-intézetben bölcseletet tanult, tanulmányai befejezése után kilépett a papi rendből (1811). A pesti tudományegyetemen orvosi tudományokat és jogot hallgatott (1810-es évek közepe–1820-as évek). Az MTA tagja (l.: 1833. nov. 15.).
Életút
Pesten, több jómódú családnál házitanító (1820-as évek), majd végleg Pesten telepedett le (1830-tól), s csak a tudományoknak élt. A Nemzeti Casino könyvtárosa (1834–1850).
Bekapcsolódott a megalakult Magyar Tudós Társaság első munkálataiba, elsősorban az MTA kéziszótára anyagának gyűjtésébe és szerkesztésébe (1832–1837). Több írásában szorgalmazta a magyar nyelv kötelező oktatását. Néhány szépirodalmi műve is megjelent. Nagy munkája, a Ritka, új és tájszavak gyűjteménye kéziratban maradt.
Emlékezet
Róla nevezték el a jászladányi Antal Mihály Alapítványi Iskolát.
Főbb művei
F. m.: Gondolatok honi magyar nyelvünk terjesztésének némely eszközeiről. (Tudományos Gyűjtemény, 1827)
A Magyar Tudományos Akadémia kéziszótára. Szerk. (Pest, 1832–1837).
Irodalom
Irod.: Toldy Ferenc: Emlékbeszéd A. M. l. tag felett. (Akadémiai Értesítő, 1852; és T. F. összegyűjtött munkái. V. köt. Pest, 1872).
Szerző:Kozák Péter
Műfaj:Pályakép
Megjelenés:nevpont.hu, 2013
agrárközgazdász (10), agrárpolitikus (25), agrokémikus (11), állatorvos (74), állattenyésztő (17), antropológus (13), atléta (23), bakteriológus (17), bányamérnök (40), belgyógyász (85), bencés szerzetes (33), bibliográfus (24), biofizikus (12), biokémikus (42), biológus (200), birkózó (10), bíró (17), bőrgyógyász (20), botanikus (62), ciszterci szerzetes (17), csillagász (17), diplomata (41), edző (92), egészségpolitikus (10), egyházi író (23), egyháztörténész (10), emlékiratíró (11), endokrinológus (10), énekes (14), entomológus (27), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (34), erdőmérnök (48), esztéta (34), etnográfus (79), evangélikus lelkész (14), farmakológus (21), feltaláló (31), festő (124), festőművész (121), filmrendező (17), filológus (59), filozófus (81), fizikus (119), fiziológus (15), fogorvos (21), földbirtokos (12), földmérő mérnök (20), folklorista (36), forgatókönyvíró (10), fül-orr-gégész (26), gazdasági mérnök (111), gazdasági vezető (13), gazdaságpolitikus (40), genetikus (14), geofizikus (16), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (169), grafikus (73), gyermekgyógyász (38), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (43), hadtörténész (15), helytörténész (15), hematológus (10), hidrológus (13), honvéd ezredes (11), honvéd tábornok (72), honvédtiszt (26), ifjúsági író (12), immunológus (15), informatikus (15), iparművész (20), író (1021), irodalomtörténész (287), jezsuita szerzetes (11), jogász (341), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (190), kertész (34), kertészmérnök (22), klasszika-filológus (43), kohómérnök (24), költő (190), könyvtáros (75), közgazdász (193), kritikus (61), kultúrpolitikus (22), labdarúgó (40), levéltáros (91), matematikus (101), mérnök (728), meteorológus (14), mezőgazda (132), mezőgazdasági mérnök (110), mikológus (12), mikrobiológus (28),