Bárczi Gusztáv
gyógypedagógus, orvos
1898-ig Kratina Gusztáv
Született: 1890. szeptember 13. Nyitraudvarnok, Nyitra vármegye
Meghalt: 1964. augusztus 9. Budapest
Temetés: 1964. augusztus 15. Budapest
Temetési hely: Farkasrét
Család
Sz: Bárczi (Kratina) Gusztáv néptanító, Szabó Terézia.
Iskola
A lévai tanítóképző intézetben tanítói képesítést (1910), a budapesti gyógypedagógiai tanárképző intézetben gyógypedagógiai tanári okl. (1913), a Pázmány Péter Tudományegyetemen általános orvosi okl. szerzett és fül-orr-gégészet (1921), iskolaorvos (1926) és sportszakorvos vizsgát tett (1928).
Életút
Mártonfalván tanító (1910–1911), a budapesti siketnémák intézetének r. tanára (1913–1937); közben egy évig harcolt az I. világháborúban, megsebesült, majd hosszasan betegeskedett. Több gyógypedagógiai intézmény szakorvosa (1921–1945); egyúttal a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban (VKM) a gyógypedagógiai ügyek referense (1935–1936). A budapesti Alkotás utcai Gyógypedagógiai Nevelőintézet r. tanára (1935–1936), igazgatója (1936–1942); a Középiskolai Tanárképző Intézetben az iskola-egészségtan előadó tanára (1932-től). A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója (1942–1963) és tanszékvezető főisk. tanára (1946–1963).
Országgyűlési képviselő (Magyar Függetlenségi Front, ill. Hazafias Népfront; 1953–1964).
Gyógypedagógiai pszichológiával, hallássérültek és értelmi fogyatékosok pedagógiájával, rehabilitációjával, a siketség diagnosztikai kérdéseivel, a halláskárosodás vizsgálatával, a hazai gyógypedagógus-képzés és az ezzel összefüggő intézményrendszerek helyzetének általános feltárásával foglalkozott: a magyarországi gyógypedagógia egyik legjelentősebb 20. századi tudósa. A magyar beszédhangok képzése (1928) c. első, fontosabb művével elsőként mutatta be a magyar beszédhangok képzését és a hangképző szervek helyzetét „röntgenográfiákon.” Nemzetközileg is nagy feltűnést keltett az általa tervezett ún. optifon – megafonból, mikrofonból és fejhallgatókból álló különleges készülék – amelynek segítségével a hangingerek több csatornán jutottak el az agy különböző mezőihez. Legismertebb eredménye az agykérgi siketség (= surdomutitas corticalis) kórképének leírása (1934), amely alapvető jelentőségű volt a különböző halláskárosodások, a hallásmaradványok és az épen maradt kisebb-nagyobb hangszigetek felismerésében, valamint azok gyógypedagógiai kezelésében. A magyar siketnéma intézetek diákjain végzett kísérleteivel megállapította, hogy a siketnémák döntő többségének nem károsodtak a hallószervei, hanem az agykéreg hangérzékelő központjában történt sérülés. Ebből a tényből Bárczi arra a következtetésre jutott, hogy az akusztikus észlelésért felelős agyi funkciók sérültek meg, a kezelést tehát a halláskárosodás megállapítása után a sérült hangfelvevő központok „újraindításával” kell megkezdeni. A korán felismert halláskárosodás mértékét egy alaposan megtervezett belső beszéd alapján, a fülön keresztüli beszédérzékelés és a vizuális és manuális észlelés segítségével sikerült nagyothallássá finomítania. Ezt a komplex módszert már a kortársak is Bárczi-módszernek hívták.
Különösen értékes pedagógiai szervező munkássága. Már legelső dolgozataiban sürgette a gyógypedagógiai tanárképzés magyarországi reformját, később nagyhatású írásaiban és előadásaiban szorgalmazta az iskolaorvosi és az iskolanővéri országos hálózat kialakítását, a gyógytorna bevezetését valamennyi magyarországi állami és felekezeti iskolába, továbbá az iskolai gyermekneurológusok alkalmazását a korai „ideges” gyermekek szűrésére és gyógyításuk megkezdésére. A hallássérültekkel elért eredményeit Bárczi a gyógypedagógia más területein is alkalmazhatónak tartotta. Tapasztalatai alapján megújította a hazai középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek oktatását. Igazgatása alatt átszervezte az Alkotás utcai intézetet, bevezette a munkával munkára nevelés programját, amelynek lényege, hogy nincs osztályozás, viszont egy fejlettségi értékeket kidolgozó pontrendszert dolgozott ki a képességek és a munkateljesítmények alapján. Gyógypedagógiai programja alapján, kezdeményezésére és irányításával jött létre Brandenburgban (NDK) az értelmi fogyatékosok nevelésére szakosodott Barczi-Haus (1958). A II. világháború után, mint a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója sikeresen harcolt a főiskola önállóságának megőrzéséért, újabb tanszakok elindításáért, mozgásterápiai, konduktív pedagógiai, pszichopedagógiai és kriminálpedagógiai intézetet szervezett meg, ill. fogadott be. Terve, az egyetemi szintű gyógypedagógiai képzés azonban nem valósult meg.
Emlékezet
1936-tól Budapesten (XI. kerület Bartók Béla út 56.) élt és tevékenykedett, lakóhelyét emléktábla jelzi (2000. okt. 16-ától). A Farkasréti Temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben). A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola 1975-ben vette fel a nevét (2000-től az ELTE része: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar néven). Emlékét őrzi a budapesti VII. kerületi (= Erzsébetváros) Dohány utcai Foglalkoztató Iskola (2002-től: Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola). Nevét vette fel továbbá a kaposvári Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Az iskolán bronz domborművét is elhelyezték (Trischler Ferenc alkotása, 1989). A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete halála után Bárczi Gusztáv-emlékérmet alapított. Születésének 100. évfordulóján Bárczi Gusztáv-emlékkonferenciát tartottak (Budapest–Szirák, 1990. okt. 18–20.).
Elismertség
A Nagyothallók Egyesülete elnöke (1922-től), a Gyógypedagógiai Intézetek Országos Szaktanácsának tagja (1928-tól), a Magyar Gyógypedagógiai Társaság elnökségi tagja (1930-tól), a Siketnémák és Vakok Tanárai Országos Egyesülete választmányi tagja (1933-tól). A Magyar Fül-, Gége- és Orr-szakorvosok Egyesülete elnöke (1943–1944). Az Országos Katolikus Legényegylet (KALOT) orvos-tanácsadója (1923-tól), az Iskolaorvos Egyesület örökös t. elnöke (1943–1944).
Elismerés
Munka Érdemrend (1960 és 1963).
Kossuth-díj (1953).
Szerkesztés
A Magyar Siketnéma-Oktatás (1921–1923), a Nótás Búfelejtő (1930-tól), ill. a Budapesti Állami Gyógypedagógiai Nevelőintézet Évkönyvei szerkesztője (1940–1943).
Főbb művei
F. m.: A némák megszólaltatása vagyis a siketnémák beszédtanításának kezdete. (Magyar Gyógypedagógia, 1913)
A magyar siketnéma-intézeti tanárképzés újjászervezése. Emlékirat-javaslat. Bihari Károllyal. (Magyar Siketnéma-Oktatás, 1916)
Az érzékszervek kiegyenlítő munkája. (Természettudományi Közlöny, 1919)
A nagyothallók oktatásának pedagógiai technikája. (Orvosi Hetilap, 1921. 29.)
Siketnémaságtan. – Nagyothallók oktatása. (Magyar Siketnéma-Oktatás, 1922)
Adatok a siketnéma gyermekek orvosi vizsgálatához. 1–4. (Magyar Siketnéma-Oktatás, 1923–1924)
Egészségtani vázlatok. (Bp., 1925)
Testünk és egészségünk. Tankönyv az elemi iskolák V–VI. osztálya számára. Gubacs Gáborral, (Bp., 1926)
Egészségtani próbatanítások. Összeáll. (Bp., 1927)
A fertőző betegségek következményeiről. – Pályaválasztás. (Városi Szülők Lapja, 1927)
Egészségtani próbatanítások. (Bp., 1928)
A magyar beszédhangok képzése. Monográfia. (Bp., 1928)
Az iskolás gyermekek betegségei és az iskolaorvos. (Magyar Gyógypedagógia, 1928)
A nagyothallók és a később megsiketültek orvosi és gyógypedagógiai védelme. (Magyar Gyógypedagógia, 1929)
Hallásvizsgálat. – A siketek és némák selectiója. (Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 1929)
Orvosi tanácsadó. – A levegő. (Magyar Szülők Lapja, 1929)
Az emberi idegrendszer a rádió megvilágításában. (Magyar Gyógypedagógia, 1930)
Felnőtt siketnémák egészségügyi oktatása. – Az egészségtan tanítása. – Szervezetünk és a rádió hasonlatosságai. (Egészségvédelem, 1930)
A túlterhelt gyermek. (Egészségvédelem, 1931)
A rádió felhasználása a siketeknél és a nagyothallóknál. (Orvosi Hetilap, 1932. 32.)
Az egészségtan tanítás általános irányelvei. Perjéssy Kálmánnal. (Iskola és Egészség, 1933)
A siketnémaság diagnosztikája és az erre alapított újabb gyógypedagógiai eljárás. (Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 1933 és külön: Bp., 1934)
Surdomutitas corticalis. B. G. előadása a VI. Nemzetközi Phonetikai és Beszédgyógytani Kongresszuson. (A Siketnémák Állami Intézete kiadványa. Bp., 1934)
A siketnémák egy csoportjának hallóvátétele. Gyógypedagógiai és orvostudományi szempontból. Két érkezés. Ranschburg Pállal. (A Magyar Gyógypedagógiai Társaság kiadványa. Bp., 1935)
Az egészségvédelmi nevelés vezérkönyve. Összeáll. (Bp., 1935; 2. kiad. 1940)
A surdomutitas corticalis gyógypedagógiai befolyásolása. (Bp., 1935)
A siketség átöröklődése és az ezzel kapcsolatos praeventio. (Orvosképzés, 1936 és Magyar Gyógypedagógia, 1936)
Egészségtana gimnáziumok III. osztálya számára. Tankönyv. (Bp., 1937)
Az agykérgi siketnémaság és a siketnémák hallásos beszédfejlesztése. (Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 1937)
Hallásébresztés–hallásnevelés. (A Siketnémák és Vakok Tanárainak Országos Egyesülete kiadványa. Vác, 1938; németül: Salzburg, 1937)
Egészségtan a leánygimnáziumok 8. osztálya számára. Tankönyv. (Bp., 1942)
A siketnémák nevelése. (Egészség, 1942)
Adatgyűjtés a siketség örökléstanához. (Bp., 1943)
Egészségtan a gimnáziumok IV. osztálya számára. Tankönyv. (Bp., 1945)
Gyengeelméjű gyermekek nevelése. (A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola kiadványa. Bp., 1949)
Általános gyógypedagógia. Főisk. jegyz. (Bp., 1950; 9. kiad. 1958)
Gyakorlati fonetikai és hibásbeszéd-javítás. Főisk. jegyz. (Bp., 1950)
A gyógypedagógia elméleti és gyakorlati kérdései. B. G. hét előadása. Főisk. jegyz. is. (Bp., 1953)
A kiejtés, az olvasás és az írás tanításának fiziológiai vonatkozásai. Összeáll. (Bp., 1954)
A magyar gyógypedagógia a pavlovi fiziológia szemléletében. (MTA Biológiai és Orvosi Tudományok Osztálya Közleményei, 1955 és külön: Bp., 1955)
A magyar gyógypedagógia eredményei. (Természet és Társadalom, 1955)
A környezet szerepe az ember fejlődésében. (Természet és Társadalom, 1956)
A gyógypedagógia néhány, a pedagógiát is érdeklő tapasztalata. (Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Bp., 1958)
Tanulmányok a magyar nyelv és beszéd neveléstana köréből. Főisk. jegyz. is. (A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola kiadványa. Bp., 1958)
A gyógypedagógia lélektani problémái. (Pszichológiai Tanulmányok. II. köt. Bp., 1959)
Általános gyógypedagógia. Főisk. tankönyv. (Bp., 1959)
A gyógypedagógiai pszichológia egyik problémája: a beszédhallás fejlesztése. (Magyar Pszichológiai Szemle, 1960)
A fejlődési zavarban szenvedő gyermek. (Thalassa, 1995).
Irodalom
Irod.: Sarbó Artur: A siketnémák egy új oktatási módjáról B. G. módszere alapján. (Magyar Gyógypedagógia, 1935)
Bács László–Duráczky József: Hitvallás a Bárczi-módszerről. (Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 1936)
Szabó Pál: B. G.: Általános gyógypedagógia. (Pedagógiai Szemle, 1960)
Halálhír. (Népszabadság, 1964. aug. 11.)
Szentgyörgyi Gusztáv: B. G. (Gyógypedagógia, 1964)
Gordosné Szabó Anna: B. G. (Pedagógiai Szemle, 1964 és Magyar Pedagógia, 1965)
Kapronczay Károly: B. G. (Orvosi Hetilap, 1974. 36.)
Gordosné Szabó Anna–Göllesz Viktor: B. G. szakirodalmi munkáiból. (Bp., 1975; 2. bőv. kiad. 1990)
Göllesz Viktor: B. G. és a szociálpolitika. (Gyógypedagógiai Szemle, 1985)
Subosits István: A beszéd és a rehabilitáció összefüggése B. G. elméleti munkásságában. (Gyógypedagógiai Szemle, 1985)
Gordosné Szabó Anna: B. G. a gyógypedagógia történetében. Illyés Sándor: Az elméletmegújító B. G. – Csányi Yvonne: B. G. és a mai szurdopedagógia. (Gyógypedagógiai Szemle, 1989)
Göllesz Viktor: B. G. és a fogyatékosokról való szociális gondoskodás. (Gyógypedagógiai Szemle, 1990)
Subosits István: 100 éve született B. G. (Fejlesztő Pedagógia, 1990)
Subosits István: Emlékezés B. G.-ra. (Szociális Munka, 1990)
Nemzetközi tudományos konferencia B. G. születésének centenáriuma alkalmából. 1990. okt. 18–20. Budapest–Szirák. Előadások. Szerk. Buday József. (Bp., 1993)
Göllesz Viktor–Subosits István: B. G. munkásságának hatása a magyar fonetika fejlődésére. (Nyelvtudományi Közlemények, 1991)
Kappéter István: 100 éve született B. G. (Psychiatria Hungarica, 1991)
Palotás Gábor: B. G. (Orvosi Hetilap, 1992. 14.)
Pedagógiai Lexikon. I–III. köt. (Bp., 1997)
Gordosné Szabó Anna: Arcképcsarnok. B. G. Az ELTE BGGYK névadója születésének 120. évfordulóján. (Gyógypedagógiai Szemle, 2010 és Fejlesztő Pedagógia, 2010).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013