Korach Mór

Született: 1888. február 8. Miskolc, Borsod vármegye
Meghalt: 1975. november 27. Budapest
Temetés: 1975. december 5. Budapest
Temetési hely: Mező Imre út

Család

Dédszülei, apai: Korach Leibl/Leopold, Pollack Anna; Pollatsek Márkus és Pollatsek Mindel.

 

Dédszülei, anyai: Singer Izsák, ?; ?, ?.

 

Nagyszülei: Korach Móric (= Korach Mózes, 1828–1886. jan. 22. Hol?), Polacsek/Pollatsek Hindl Anna (1832–1917) és Singer Móric, Friedmann Hani (= Friedmann Sarolta).

Korach Móric/Mózesnek tizenkét testvére volt, köztük Korach Fülöp Pinkas (ezen a néven a családban az első ismert, 1826–1893. szept. 16. Hol?).

 

Szülei: Korach Fülöp (= Korach Pinkas, 1863. aug. 12. Kisszeben, Sáros vm.–1939. júl. 20. Bp.) állampénztári tisztviselő, Singer Berta (1866. okt. 18. Miskolc–1942. nov. 14. Bp.).

Apja adótiszt volt, akit egy Eperjes környéki településről, Sirokáról Kassára, onnan Miskolcra, Letenyére, végül Fiumébe helyeztek.

A család távoli rokona dr. Korach Fülöp (= Korach Pinkas, 1843. Siroka, Sáros vm.–1908. okt. 25. Igló. Temetés: 1908. okt. 26. Igló, Szepes vm.) orvos, a Hernádvölgyi (= Iglói) járás orvosa.

 

Testvérei: Korach Margit (1888. dec. 29. Miskolc–1910. júl. 13. Bp.), Komját Aladár (= Korach Aladár, 1891. febr. 11. Kassa, Abaúj-Torna vm.–1937. jan. 3. Párizs, Franciaország) költő és Rosinger Andorné Korach Julianna (= Kenyeres Júlia, 1895. dec. 11. Letenye, Zala vm. – 1958. dec. 30. Bp. Temetés: 1959. jan. 10. Kerepesi út): újságíró, szerkesztő.

Korach Margit – aki Korach Mórral egy évben született – 21 évesen tüdővészben vesztette életét.

 

Felesége:

1.

1912. okt. 31.–1914. jún. 16.: Korda Janka (1887. szept. 2. Hol?–1950. aug. 6. Bp.); Korda Sámuel és Singer Róza leánya. Korda Janka édesanyja, Singer Róza, Singer Berta testvére volt. Elvált.

Gyermeke, fia: [id.] Korach Marcell (1912. márc. 12. Bp.–1997. aug. 19. Bp. Temetés, hamvasztás: 1997. szept. 8. Rákoskeresztúr) mérnök, az UVATERV osztályvezető főmérnöke.

[id.] Korach Marcell fia: [ifj.] Korach Marcell (1944. jan. 31. Bp.) gépészmérnök, a műszaki tudomány kandidátusa (1987), a BME Gépészmérnöki Kar egyetemi docense.

Felesége: Turóczy Judit (1948. márc. 11. Bp.) úszó, Európa-csúcstartó, örökös bajnok.

 

2.

1915. dec. 21.– Peretti, Giovanna középiskolai tanár.

Gyermeke, fia: Korach Vittorio (1918. jan. 28. Faenza–2014. nov. 16. Milánó) építészmérnök, Milánó alpolgármestere.

 

3.

1956–1975. nov. 27.: Hegedűs Éva (1921–1990. júl. Mikor? Bp. Temetés: 1990. júl. 23. Mező Imre úti Temető); Hegedűs Simon (1884–) a Magyar Hitelbank könyvelője és Meer Margit (1896–1975. jan. Mikor? Bp. Temetés, búcsúztatás: 1975. jan. 15. Farkasrét) zongoraművész, zenepedagógus, a lipcsei konzervatórium Mozart-díjas előadóművésze leánya.

Iskola

A fiumei állami gimnáziumban éretts. (Korach Maurizio néven, 1907), a budapesti József Műegyetem Vegyészmérnöki Osztályán vegyészmérnöki okl. szerzett (1911), a Padovai Egyetemen fizikát (1912–1913), a Bolognai Egyetemen (Università degli Studi) matematikát és germán filológiát tanult (1920–1921).

 

A műszaki tudományok doktora (addigi tevékenységéért, 1952).

 

Az MTA tagja (l.: 1956. máj. 30.; r.: 1958. nov. 28.).

Életút

Tanulmányai befejezése után egyéves tartalékos tiszti képzésen vett részt (Krakkóban, 1911–1912), megtagadta a tartalékos tiszti vizsga letételét, Olaszországba emigrált (1912). A Padovai Egyetem Ásványtani Intézetben Gino Panebianco professzor tanársegéde (1912–1913), a faenzai Torricelli Gimnázium r. tanára (1913–1919), a faenzai kerámiai intézet és kerámiaművészeti szakiskola (Regia Scuola di Ceramica, ill. később Istituto Statale d’Arte per la Ceramica) egyik alapító tanára és uo. a kerámiai kutatólaboratórium (Laboratorio Sperimentale di ricerche technice e fisico-chimica applicata alla ceramica) alapító vezetője (1919–1929). A Bolognai Ipari Kémiai Főiskola/Egyetem (= Scuola Superiore di Chimica Industriale) Vegyészmérnöki Karának ny. r. tanára (1924–1938 és 1945–1950) és a Vegyipari Üzemtani Tanszék vezetője (1925–1950: megszakításokkal). Hollandiában és Nagy-Britanniában szakértőként működött (1938–1940), majd visszatért Olaszországba, ahol a SECI (Società Elettrotecnica Chimica Italiana) kerámiai vállalat milánói kutatólaboratóriumában, a szigetelőanyagok előállítására vonatkozó kutatásokat irányította (1940–1943), utóbb egyik munkatársával Milánóban, kemencetervező irodát tartott fenn (1948–1952).

 

A Galilei Kör tagja, alelnöke (1908–1911), majd baloldali kapcsolatai révén Olaszországban segítette a magyarországi Tanácsköztársaság menekültjeit (1919). A II. világháború alatt részt vett az olaszországi nemzeti ellenállási mozgalomban (1943-tól), Milánóban bebörtönözték. Belépett az Olasz Kommunista Pártba (OKP, 1945 eleje), az OKP milánói kulturális központjának (Casa della Cultura) vezetője (1945–1948).

 

Hazatelepült Magyarországra (1952), az Építőanyagipari Minisztérium műszaki tanácsadója (1952. nyara–1953. febr. 28.), az Építőanyagipari Központi Kutatóintézet (ÉAKKI) igazgatója (főállásban, 1953. márc. 1.–1957. aug. 26.). A BME Vegyészmérnöki Kar Vegyipari Gépek és Mezőgazdasági Iparok Tanszéke egy. tanára (mellékállásban, 1956. aug. 15.–1957. aug. 26.), a Kémiai Technológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára (1957. aug. 27.–1963. dec. 31.), nyugdíjazták (1964. júl. 1-jétől). Az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézete (MÜKKI) alapító igazgatója (mellékállásban, hivatalosan, 1960. szept. 1.–1963. dec. 31.; főállásban: 1964–1966), nyugdíjas tud. tanácsadója (1966-tól).

Korach Mór kerámiai kutatásokkal, elsősorban az olaszországi kerámiai nyersanyagok és a keleti fajanszfestékek összetételének vizsgálatával foglalkozott. Budapesten Wartha Vince (1844–1914) és Schafarzik Ferenc (1854–1927) tanítványa volt, első ásványtani dolgozatával elnyerte az egyetem Szőnyi Paulina-díját (1909). Tanulmányai befejezése után besorozták katonának, önkéntesi éve letöltése után megtagadta a tisztivizsga letételét, őrmesteri rangban leszerelt, majd kivándorolt Olaszországba (1912 ősze). Padovában élt, majd Faenzában telepedett le, ahol jelentős szerepet játszott az első olaszországi magasabbrendű kerámiai szakiskola és kutatóintézet megszervezésében. Padovában ismerkedett meg Gaetano Ballardinivel, a Nemzetközi Kerámiai Múzeum későbbi igazgatójával. Ballardini a kerámia művészettörténetének tudósa volt, Korach Mór pedig a technikai eljárásokat frissítette és korszerűsítette. Korach Mór kezdte el az olaszországi kerámiai nyersanyagok rendszeres tanulmányozását és ipari alkalmazásának kikísérletezését, ezzel összefüggésben kőzeteket és ásványokat talált (pl. szardíniai kaolin, piemonti szteatit, újtípusú kordieritos lágyporcelán stb.) kerámiai célú felhasználásra. Ballardinivel közösen dolgozták ki és állították össze a kerámia alapanyag szerinti osztályozását (amely 1928 óta nemzetközileg is elfogadott). A Ballardini–Korach-felosztás függőlegesen színes és fehér; vízszintesen lyukacsos és tömör masszájú kerámiakoordinációba sorolta a típusokat. A Ballardini–Korach-felosztás első csoportjában szerepelt a mázas, színes agyagmasszájú majolika- és fazekasáru, amellyel Korach professzor igen sokat foglalkozott.

 

Korach Mór Faenzában kerámiai technológiát tanított és a Richard–Ginori kerámiai konszernnek tervezte az első olaszországi kerámiai elektromos kemencét (= ún. alagútkemence; Docciában, a porcelángyár majolikarészlege számára, 1930-ban). A Korach-féle elektromos kemencék – biztos égetési technikájuk miatt – nemsokára egész Olaszországban elterjedtek, az új technikán alapuló üzemeket tervezett – többek között – Abruzzóban, a liguriai Albissolában, Forliban, Modenában, a Róma melletti Cività Castellanóban, Sassuolóban stb. Korach Mór – Antoni Dal Borgóval – egy másik ötletes újítása az addig préseléssel történt csempegyártás helyett a csempe öntését valósította meg. A kervitnek nevezett új falburkolólapokra vonatkozó kísérletei 1935-ben indultak, a feltalálók 1939-ben Magyarországon is bejelentették találmányukat (a szabadalmi bíróság Korach Mór és Antonio Dal Borgo találmányát 1940. nov. 15-én szabadalmi oltalomban részesítette). Korach Mór nyugat-európai emigrációja idején, 1939-ben Magyarországra (és Romániába) is ellátogatott: a fehércsempegyártás szakértőjeként Budapesten és Bukaresten, ill. Dicsőszentmártonban volt. Miután visszatért Olaszországba, álnév alatt vezette a novarai SECI kerámiavállalat milánói kutatólaboratóriumát, megszervezte és felállította a vállalat trieszti üzemét is (1939–1940), Modenában pedig megtervezte a Maserati versenyautócég gyújtógyertyaüzemét (valószínűleg 1945 után). Nevéhez fűződik továbbá egy magnéziumtartalmú, kordieritos hőálló porcelán kidolgozása. Nemzetközileg is alapvetően új eredményeket ért el az alagútkemencék konstrukciója és a szendvics-gyorségetésű lépéskemencék tervezése és kivitelezése terén. A Freda Rt. fajanszgyára számára 1940-ben a nápolyi capodimontei gyárban ő építette meg (a világon) az első szendvicskemencét, amely két vízszintes tűzréteg között égette ki a tárgyakat. Az általa tervezett kemencék közül kiemelkedik még a Richard-Ginori Rt. fajanszgyára számára készített magas hőmérsékletű elektromos alagútkemence (Milánóban) és a Paruccini-cég számára épült szendvicsrendszerű alagútkemence (Civita-Castellanában, Róma). Tanulmányozta a középkori itáliai relieffestés technikáját, a majolika-technika továbbfejlesztési lehetőségeit, az elektromos kerámiaégetés hőkihasználási problémáit. Munkái döntő többsége gyártási titoknak minősült, nem jelentethette meg!

Emlékezet

Korach Mór családja 1899-ben került Fiumébe, középiskolai tanulmányait a város olasz és magyar tanítási nyelvű gimnáziumában végezte, de Korach Mór e két nyelven kívül már diákkorában tudott németül, görögül és latinul (később megtanult angolul, eszperantó nyelven, hollandul és spanyolul is). Az egykori értesítők szerint Fiumében, 1899-ben hatvanan kezdték meg gimnáziumi tanulmányaikat, de közülük mindössze tizenhárman érettségizhettek, s az 1907-ben megtartott vizsgákon egyedül Korach Maurizio végzett jelesen. Középiskolai évei alatt rendszeresen írt, aktívan részt vett a gimnáziumi önképzőkör munkájában (első fennmaradt verse, a Húgomhoz, a tüdőbetegségben szenvedő, fiatalon elhunyt testvéréről, Margitkáról szólt, 1905-ben). A sikeres érettségi után a család a fővárosba költözött, ahol Budán, a Lukács fürdő közelében laktak (Zsigmond utca 21.). Korach Mór 1907-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait, érdekesség, hogy 1907-től a József Műegyetem a Vegyészeti Osztály nevét Vegyészmérnöki Szakosztályra módosította, azaz Korach Mór már mint vegyészmérnök-hallgató fogott hozzá stúdiumaihoz. (1906/07-ben 181 vegyész-, 1907/08-ban 224 vegyészmérnök-hallgató volt Budapesten; 1907/08-ban a József Műegyetem még Pesten, a Múzeum körúti régi épületekben, az ELTE TTK későbbi helyszínén működött, itt tartották a nagyobb elméleti előadásokat, jóllehet már elkészültek Budán, a lágymányosi telepeken az új pavilonok. Ilosvay Lajos és Wartha Vince a Budafoki úti épületben adott elő, Korach Mór négy éven át ingázott Buda és Pest között…) Műegyetemi évei alatt belépett az 1908-ban alakult Galilei Körbe (amelynek az első évben 870 diák tagja volt, közülük 166 műegyetemista). A Galilei Kör felvilágosító, ismeretterjesztő munkájából jelentős részt vállalt, általában a természettudományi szemináriumokon tartott előadásokat (Komját Marcell néven), de érdeklődése kiterjedt a filozófiára és a művészetekre is. Legemlékezetesebb előadását az új városháza nagytermében tartotta a Galilei Kör névadójáról, amely másnap a Világ c. radikális napilapban is megjelent (Komját Marcell: A Galilei pör, 1910. nov. 19.) ez volt Korach Mór első, nyomtatásban megjelent írása! A Galilei Kör a militarizmus ellen is küzdött, ellenezték a katonáskodást és élesen felléptek a Monarchia háborús előkészületeivel szemben. Elsősorban ez volt az oka annak, hogy egyéves önkéntes éve után megtagadta a tiszti vizsga letételelét és Olaszországba emigrált. Olasz emigrációjában nemcsak kémiai technológiai kutatásokkal foglalkozott. A La Ronda c. irodalmi folyóirat német rovatvezetőjeként (1919–1923) elsők között fordította le olasz nyelvre – többek között – Alfred Döblin, Gerhart Hauptmann, Thomas Mann és Franz Werfel műveit. A lap megszűnése után is megjelennek olasz nyelvű kisprózái helyi lapokban, majd 1933-ban kiadta első szépirodalmi művét (Il figliuol prodigo [A tékozló fiú]) címmel és folytatta műfordítói tevékenységét is (pl. Balázs Béla, Karel Capek, Alekszandr Herzen műveit ülteti át olasz nyelvre).

 

Korach Mór kommunista kapcsolatai és baloldali meggyőződése miatt, a rendőrségi zaklatások elől néhány évig Hollandiában, ill. Nagy-Britanniában élt (mindkét helyen kerámiai ipari szakértőként tevékenykedett 1938–1940). Mint olasz állampolgár, nem maradhatott Nyugat-Európában, kénytelen volt visszatérni Olaszországba, ahol álnéven bujkált, és bekapcsolódott a nemzeti ellenállásba (működését felfedték, a világháború végén két hónapot a milánói San Vittore-börtönben töltött, itt lépett be az OKP-ba, 1945. jan.-ban). Emigrációja utolsó éveiben az OKP milánói szervezete felkérésére fontos politikai felvilágosító munkát végzett és a helyi lapokban ideológiai és pedagógiai írásokat közölt (1945–1948). Kezdeményezésére az OKP Észak-Olaszországban partizániskolákat hozott létre, amelyek célja a nemzeti ellenállásban részt vett és a partizánok sorai között harcolt fiatalok gyors kiképzése, szakmához juttatása volt. Nemzetközi elismertsége és kommunista meggyőződése miatt a magyar kormány 1950-ben egyhónapos tartózkodásra hazahívta, hogy megnyerje az első hároméves terv után kibontakozó szocialista tervgazdálkodásnak, és hogy találmányait, újításait a szocialista kerámiai ipar fejlődésére felhasználja. Egy év múlva, 1951. jún. 18-án kelt levelében Darvas József közoktatásügyi miniszter meghívta az újonnan felállításra került BME veszprémi Nehézvegyipari Kar Szilikátkémiai Tanszéke vezetésére, ill. 1951. okt.-ben az MTA Műszaki Tudományok Osztálya titkárától is meghívást kapott a magyar kerámiaiparban bevezetendő műszaki újítások megtárgyalására. Az OKP vezetősége hozzájárulásával Korach Mór 1952 nyarán végleg hazatérhetett Magyarországra. A veszprémi katedrát végül is Bereczky Endre foglalta el, Korach Mór első feladata az Építőanyagipari Minisztériumban – Apró Antal miniszter szaktanácsadójaként – a szilikátipari központi kutatás megszervezése lett. Magyarországon ebben az időben vezették be az új tudományos fokozatokat; a Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) az 1951. évi 26. sz. tvr. értelmében, gyorsított eljárással, az 1952. dec. 31-i ülésén Korach Mórt a műszaki tudományok doktorává nyilvánította. Hazaérkezése után ideiglenesen a Gellért Szállóban lakott, majd 1953. márc.-ban megkapta a Gellérthegy oldalán épült Hegedűs-villában (= Hegedűs Lóránt volt pénzügyminiszter és családja egykori otthona) azt a háromszobás emeleti lakást, amelyben haláláig élt. Hazatérése után fontos szerepet játszott a hazai tudományos közéletben, kutatóintézeti igazgatóként és akadémikus egyetemi tanárként tevékenykedett.

 

Korach Mór utolsó éveiben sokat betegeskedett, a budapesti Kútvölgyi úti Kórház Budakeszi úti kihelyezett részlegében kezelték (az orvosok csont-tbc-re gyanakodtak), itt hunyt el 1975. nov. 27-én. Korach Mór a Mező Imre úti temető művészparcellájában nyugszik. Szertartásán az MSZMP KB és a Magyar Tudományos Akadémia nevében Polinszky Károly oktatásügyi miniszter, a Budapesti Műszaki Egyetem nevében Pungor Ernő akadémikus, egyetemi tanár, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) nevében Lengyel Sándor egyetemi tanár, a Szilikátipari Tudományos Egyesület (SZTE) nevében Szokup Lajos, az Üvegipari Művek vezérigazgatója búcsúztatta. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004). Halála után az MTESZ székházában emlékülést rendeztek tiszteletére (1976. ápr. 20.), ill. születésének 100. évfordulóján tudományos emlékülést rendeztek az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézetében (1988. febr. 9-én). A centenáriumi ünnepségek keretében Veszprémben, a Korach Mór utcában emléktábláját avatták fel (szintén 1988. febr. 9-én), míg a BME kertjében mellszobrát leplezték el. A várpalotai Magyar Vegyészeti Múzeumban portréját őrzik (Dobos Lajos festőművész alkotása, a nagy magyar vegyészek arcképcsarnokában, 1976. ápr. 9-től).

 

A Korach Mórként született professzor utónevét gyakran (Korach) Marcellként használta, a fiumei (kétnyelvű) gimnáziumban Korach Maurizio néven érettségizett, első írásai Komját Marcell néven jelentek meg, olaszországi emigrációjában számos irodalmi neven közölt kisprózai munkákat, de leggyakrabban a Cora, Marcello néven publikált.

Elismertség

Az MTA Műszaki Kémiai Bizottsága elnöke, Tudományfilozófiai Nemzeti Bizottsága tagja. A Szilikátipari Tudományos Egyesület elnöke, majd t. elnöke (1958-tól). Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) tagja, az MTESZ országos vezetőségének tagja. Az IUPAC magyar nemzeti bizottsága alelnöke.

 

A londoni Science Policy Foundation (1968), a genfi Nemzetközi Kerámiai Akadémia (Academie Internationale de la Céramique, 1971), az Olasz Kerámiai Egyesület (Società Italiana per la Ceramica, 1972), a Bolognai Tudományos Akadémia (Academia delle Scienza dell’Istituto di Bologna) t. tagja (1972).

Elismerés

A Nemzetközi Kerámiai Múzeum Aranyérme (Olaszország, 1920), Kossuth-díj (1958), a Szilikátiparért Érem (arany, 1967), Akadémiai Aranyérem (1969).

 

A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1958), Munka Érdemrend (1963 és arany, 1968).

 

A BME Aranydiplomája (1961), a BME (1967) és a Leningrádi Technológiai Intézet tb. doktora (1968).

 

Faenza város díszpolgára (1975).

Szerkesztés

A római La Ronda [Az őrjárat] c. folyóirat szerkesztője és német irodalmi rovatának vezetője (Cora, Marcello néven, 1919–1923).

 

Az Építőanyag c. folyóirat főszerkesztője (1958–1966).

 

Az Acta Chimica (1958–1970) és az MTA Kémiai Tudományok Osztálya Közleményei (1958–1970) szerkesztőbizottságának tagja.

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2025