Korach Mór

Született: 1888. február 8. Miskolc
Meghalt: 1975. november 27. Budapest
Temetés: 1975. december 5. Budapest
Temetési hely: Mező Imre út

Család

Sz: Singer Berta. Apja adótiszt volt, akit Gölnicbányáról Letenyére, majd Fiumébe helyeztek. Testvére: Komját Aladár (1891–1937) költő és Kenyeres Júlia (1895–1958) újságíró, szerkesztő. F: Hegedűs Éva. Fia: Korach Vittorio (1918–) építészmérnök Milánóban és Korach Marcell (1911–) mérnök, az UVATERV osztályvezető főmérnöke. 

Iskola

A fiumei gimnáziumban éretts. (1907), a József Műegyetem Vegyészmérnöki Osztályán végzett (1911), a Padovai és a Bolognai Egyetemen fizikát, matematikát és germán filológiát tanult (1912–1920), a műszaki tudományok doktora (addigi tevékenységéért, 1952). Az MTA tagja (l.: 1956. máj. 30.; r.: 1958. nov. 28.). 

Életút

Kivándorolt Olaszországba (1912), a Padovai Egyetem Ásványtani Intézete tanársegéde (1912–1913), a faenzai Torricelli Gimnázium r. tanára (1913–1919), a faenzai kerámiaművészeti szakiskola egyik alapító tanára és uo. a kerámiai kutatólaboratórium vezetője (1919–1929). A Bolognai Egyetem Vegyészmérnöki Karának ny. r. tanára (1924–1938 és 1945–1950) és a Vegyipari Üzemtani Tanszék vezetője (1925–1950: megszakításokkal). Hollandiában és Nagy-Britanniában szakértőként működött (1938–1940), majd visszatért Olaszországba, ahol egy milánói kutatólaboratóriumban, a szigetelőanyagok előállítására vonatkozó kutatásokat irányította (1940–1943), utóbb egyik munkatársával Milánóban, kemencetervező irodát tartott fenn (1948–1952). 

 

A Galilei Kör alelnöke (1908–1911), majd baloldali kapcsolatai révén Olaszországban segítette a magyarországi Tanácsköztársaság menekültjeit (1919). A II. világháború alatt részt vett az olaszországi nemzeti ellenállási mozgalomban (1943-tól), Milánóban bebörtönözték. Belépett az Olasz Kommunista Pártba (OKP, 1945 eleje), az OKP milánói kulturális központjának vezetője (1945–1948). 

Hazatelepült Magyarországra (1952), az Építőanyagipari Minisztérium műszaki tanácsadója (1952), az Építőanyagipari Központi Kutatóintézet igazgatója (1953–1957), a BME Vegyészmérnöki Kar Kémiai Technológiai Tanszéke egy. tanára (1956. aug. 8.–1963. dec. 31.) és a Tanszék vezetője (1957–1963). Az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézete igazgatója (1960–1966), tud. tanácsadója (1966-tól). 

Kerámiai kutatásokkal, elsősorban az olaszországi kerámiai nyersanyagok és a keleti fajanszfestékek összetételének vizsgálatával foglalkozott. Budapesten Wartha Vince (1844–1914) és Schafarzik Ferenc (1854–1927) tanítványa volt, első ásványtani dolgozatával elnyerte az egyetem Szőnyi Paulina-díját. Tanulmányai befejezése után besorozták katonának, önkéntesi éve letöltése után megtagadta a tisztivizsga letételét, őrmesteri rangban leszerelt, majd kivándorolt Olaszországba (1912 ősze). 

 

Padovában élt, majd Faenzában telepedett le, ahol jelentős szerepet játszott a Nemzetközi Kerámiai Múzeum keretében megindult első olaszországi magasabbrendű kerámiai szakiskola és kutatóintézet megszervezésében. Ő kezdte el az olaszországi kerámiai nyersanyagok rendszeres tanulmányozását és ipari alkalmazásának kikísérletezését, ezzel összefüggésben kőzeteket és ásványokat talált (pl. szardíniai kaolin, piemonti szteatit, újtípusú kordieritos lágyporcelán stb.) kerámiai célú felhasználásra. Faenzában tervezte az első olaszországi kerámiai elektromos kemencét, valamint a nagyfrekvenciás szigetelőanyagok gyártására új eljárást és módszert dolgozott ki. Később, H. Dragoval együtt ő tervezte az első, iparilag megbízható, ún. szendvicségetés-technológián alapuló kemencét, majd egyik tanítványával, Dal Borgóval olcsó és gazdaságos falburkolólapot állított elő (kervit). A kervit újdonsága, hogy az addig préseléssel történő csempegyártás helyett a csempe öntését valósította meg. Nevéhez fűződik egy magnéziumtartalmú, kordieritos hőálló porcelán kidolgozása. 

 

Nemzetközileg is alapvetően új eredményeket ért el az alagútkemencék konstrukciója és a szendvics-gyorségetésű lépéskemencék tervezése és kivitelezése terén. Az általa tervezett kemencék közül kiemelkedik a Richard-Ginori Rt. porcelángyára számára készült elektromos alagútkemence (Docciában, Firenze); a Richard-Ginori Rt. fajanszgyára számára készített magas hőmérsékletű elektromos alagútkemence (Milánóban); a Freda Rt. fajanszgyára számára épült szendvicsrendszerű két alagútkemence (Capodimontéban, Nápoly) és a Paruccini-cég számára épült szendvicsrendszerű alagútkemence (Civita-Castellanában, Róma). Tanulmányozta a középkori itáliai relieffestés technikáját, a majolika-technika továbbfejlesztési lehetőségeit, az elektromos kerámiaégetés hőkihasználási problémáit. Munkái döntő többsége gyártási titoknak minősült, nem jelentethette meg! 

 

Kommunista kapcsolatai és baloldali meggyőződése miatt, a rendőrségi zaklatások elől Hollandiában, ill. Nagy-Britanniában telepedett le (mindkét helyen kerámiai ipari szakértőként tevékenykedett 1938–1940). Mint olasz állampolgár, nem maradhatott Nyugat-Európában, kénytelen volt visszatérni Olaszországba, ahol álnéven bujkált, és bekapcsolódott a nemzeti ellenállásba (működését felfedték, a világháború végén két hónapot a milánói San Vittore-börtönben töltött, itt lépett be az Olasz Kommunista Pártba, 1945. jan.-ban). A magyar kormány 1950-ben hazahívta (1952-ben végleg hazatelepedett, lemondott olasz állampolgárságáról és felvette a magyart). Hazatérése után fontos szerepet játszott a hazai tudományos közéletben kutatóintézeti igazgatóként és akadémikus, egyetemi tanárként tevékenykedett. 

Emlékezet

Élete utolsó évtizedeiben Budapesten élt és tevékenykedett, a Mező Imre úti temető művészparcellájában nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben). A várpalotai Magyar Vegyészeti Múzeumban portréját őrzik (a nagy magyar vegyészek arcképcsarnokéban, 1976. ápr.-tól). Születésének 100. évfordulóján tudományos emlékülést rendeztek az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézetében (1988. febr. 9.), Veszprém városa a Korach Mór utcában emléktábláját avatta fel, míg a BME kertjében mellszobrát leplezték el. 

Elismertség

Az MTA Műszaki Kémiai Bizottsága elnöke, Tudományfilozófiai Nemzeti Bizottsága tagja. A Szilikátipari Tudományos Egyesület elnöke, majd t. elnöke (1958-tól). Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) tagja, az MTESZ országos vezetőségének tagja. Az IUPAC magyar nemzeti bizottsága alelnöke.

 

A londoni Science Policy Foundation (1968), a genfi Nemzetközi Kerámiai Akadémia (1971), az Olasz Kerámiai Egyesület (1972), a Bolognai Tudományos Akadémia t. tagja (1972). 

Elismerés

A BME Aranydiplomája (1961), a BME (1967) és a Leningrádi Technológiai Intézet t. doktora (1968).

 

Faenza város díszpolgára (1975).

 

A Nemzetközi Kerámiai Múzeum Aranyérme (Olaszország, 1920), Kossuth-díj (1958), a Szilikátiparért Érem (arany, 1967), Akadémiai Aranyérem (1969).

 

Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1958), Munka Érdemrend (1963 és arany, 1968). 

Szerkesztés

Az Acta Chimica, az MTA Kémiai Tudományok Osztálya Közleményei szerkesztőbizottságának tagja, az Építőanyag c. folyóirat főszerkesztője. 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2015